Van abban valami üdítő, hogy az ember hétközben tv nézés helyett lebattyog a ház mellé, felácsolja a készséget, és sütöget. Nem kell hozzá semmi extra. Némi husi, kenyér, saláta, meg egy üveg borocska. Az egész mulatság nem tart tovább 2 órácskánál (pont mint egy gagyi film a tv-ben + reklámidő).
A műkaja találkozása a kínai edénykével. Hol is kezdjem? Azt hiszem már említettem, hogy nem vagyok híve a műkajának. Lehetőség szerint kerülöm a dobozos, zscskós, üveges, kockás, meg miegymás kajákat. Nem is vetemedtem volna olyasmire, hogy említést tegyek az egyetlen kivételről, ha a véletlenek nem játszanak közbe, és nem jön szembe két dolog is amiről eszembe jutott, hogy enni kéne.
Először is nemrég olvastam Nemisbéka kollegina írását az ő kis kedvencéről, másodszor épp a minap jött szembe velem egy üzletben a rég áhított kis tálka, amiből prímán lehet tv előtt is pálcikával csemegézni a kínait. Szóval a csillagok fenti együttállása késztetett rá, hogy felfedjem a titkomat. Az egyetlen kivétel számomra unkle bencéék szecsuáni csípős mártása. Ez valahogy el van találva, bár a legutóbbi receptmódosításkor elfelejtették kikérni a véleményem, és ma már egy hangyányit csípősebb mint amikor beleszerettem. (Ezúton kérlek kedves unkle bence, hogy több csilit már ne!!!:O))) Íme a tökéletes műkaja a tökéletes tálkában:
Ugye szép? Így együtt! Elvégre fontos a tálalás, mert először a szem lakik jól!!!
Sokáig aggódtam, hogy szakácskönyv gyűjteményem méretei némiképp kóros elmeállapotomra engednek következtetni, legalább is ezt sikerült kiolvasnom néhány egykori kolléganő szeméből, amikor ez a téma szóba került. Találkoztam olyannal akinek volt legalább 4-5 könyve innen-onnan, de olyannal is akinek az 1 db Horváth Ilonán kívül nem volt semmi a polcán.