Paprika tekercsek ringlivel

Paprika tekercsek ringlivel

Paprika tekercsek ringlivel

Reggelente gyakran sétálok el egy újságos stand előtt, abban reménykedve, hogy hátha végre nálunk is lesz egyszer igényes gasztronómiai szaklap. Persze mindig csalódás ér, mert sosem találok semmit, pedig például bor témában már egész jó a felhozatal. Sajnos azonban valamiért a kiadók még nem fedezték fel ezt az űrt a piacon.  Legutóbbi mélységes csalódásomat az a bizonyos gasztronómiai csatorna által kiadott lap okozta, de erről beszélni sem érdemes annyira szánalmas próbálkozás. A mindenféle bulvárlapok „konyhai” különszámait szintén nem nevezhetjük színvonalasnak, úgyhogy elég elkeserítő a helyzet.

Negyedévente (hiába a jó dolgokra sokat kell várni) azonban feltűnik egy üde színfolt a polcon, amire azonnal lecsapok. Ez pedig a Nők Lapja Konyhája. Ebben mindig találok használható recepteket, nem egy lett közülük oszlopos tag az étlapunkon. Szerencsére így volt ez most is. Igaz ugyan, hogy én nem kóstoltam, de kedvenc hal szakértőm és fogyasztóm szerint nagyon finom. Volt. Mert, hogy már el is fogyott! Kicsit átalakult menet közben, mert én egy csípős paprikát is megsütöttem, és abból is került bele 2-3 tekercs, valamint a zöldfűszereket a kertben találhatóak közül választottam.

paprika.jpg

Hozzávalók 1 üveghez: 1 db sárga és 1 db piros kaliforniai paprika, 1 db hegyes erős paprika, 1 doboz (50g) ringli, 1 gerezd fokhagyma, bors, zöldfűszerek (kakukkfű, oregánó, bazsalikom, snidling), olíva olaj.

Ügymenet: gázlángon 5-6 percig sütögettem a paprikákat, amíg szépen megfeketedtek, közben egy nagy facsipesszel forgattam őket. Egy nagy tálban folpackkal letakarva pihentettem őket néhány percig, hogy a keletkező gőzben megpuhuljon a héjuk. Ez idő alatt lecsöpögtetem a halkonzervet, és felaprítottam a zöldfűszereket meg a fokhagymát. A pihentetés után már könnyen eltávolítható a paprikák héja. (Ezt a tevékenységet eldobható konyhai gumikesztyűben szoktam végezni.)

A megtisztított paprikát felvágtam, eltávolítottam a magokat és az ereket, majd igyekeztem ringli szélességű csíkokra vágni őket. Minden csíkot megszórtam frissen őrölt borssal, és a fokhagymás zöldfűszer keverékkel. Feltekertem egy ringlit, majd köré csavartam egy paprika csíkot. Ez igényel némi kézügyességet, de pár darab után egészen jól belejöttem. A kis tekercseket szorosan egymás mellé tettem az alaposan kimosott üvegben.

Amikor az üveg megtelt, felöntöttem olíva olajjal (tulajdonképp egész kevés olaj fért bele) úgy, hogy legalább 1 centire ellepje. Ekkor rácsavartam az üvegre a tetőt (alá celofán is került) és óvatosan egy fazék vízbe tettem. Épp csak gyöngyöztetve gőzöltem kb. 15 percig. A recept kétszer ennyi időt írt, de mivel előre látható volt, hogy ez nem téli csemege lesz, szükségtelennek tartottam többet, meg attól is féltem, hogy túlpuhul a paprika. (Igazából nincs nagy tapasztalatom a gőzölés terén, a lekvárjaimat többnyire száraz dunsztba szoktam tenni.)

Töltött gomba, ahogy én szeretem

Töltött gomba, ahogy én szeretem

Töltött gomba, ahogy én szeretem

Az úgy történt, hogy szombat reggel a kutya kérte a reggelijét. Álmosan beletúrtam a kajás zsákba, és hát meglepetten tapasztaltam, hogy desszertnek is kevés, nem hogy reggelire (kuvasz a szentem) az a pár szem ropogtatni való amit találtam az alján. Nosza, indulás a közeli hiper-szuperbe, nehogy már éhen haljon az a szegény eb.

Nem különösebben kedvelem az ilyen üzletek „zöldség-gyümölcs” részlegét, de ennek az üzletnek javára írandó, hogy többnyire van friss gomba, ráadásul több fajta és több méret közül is lehet választani. (az viszont már negatívum, hogy sütni való kolbász csak előre csomagoltan, fél kiló/tálca kapható, és ehhez az ételhez a fele is elég)

Én most nagyobb gombákat vettem (ezek olcsóbbak is), mert főételnek szántam, de ha valaki elég türelmes, és apróbb gombákat tölt meg, akkor előételként vagy „parti falatként” is tálalhatja ezt a finomságot. Így is, úgy is biztos a siker!!!

 Elkészítése nagyon egyszerű, épp csak a hozzávalók előkészítésére kell egy kis időt szánni/teljesítési segédet bevonni.

 

toltott_gombak.jpg

 

Hozzávalók: 16 nagyobb csiperke gomba, kb: 25 dkg sütni való kolbász, 1 csokor újhagyma (vagy 1 fej idei főzőhagyma), 1 gerezd fokhagyma, 4 db közepes paradicsom, olíva olaj, vaj, só, bors, egy nagy csokor vegyes zöld fűszer, nálam most petrezselyemzöld, bazsalikom, kakukkfű és oregánó került bele.

Előkészítés: először is szépen mindent elő kell készíteni. A gombák szárát kitörtem, és apróra vágva félre tettem. A gombák kalapját papírtörlővel megtisztogattam és szintén félre tettem. A paradicsomokat leforráztam, meghámoztam, kimagoztam, és kockára vágtam. Karikára vágtam az újhagymát, felaprítottam a fokhagymát. A sütni való kolbászról lefejtettem a „héját” és apróbb darabokra szedtem/vágtam. A zöldfűszereket szintén apróra vágtam.

Ügymenet: egy nagyobb serpenyőben kevés olajon párolni kezdtem az újhagymát, és a gomba összevágott szárát. 2-3 perc múlva ment bele az apróra vágott fokhagyma, kolbászhús, paradicsom, só, bors. A sóval csínján kell bánni, mert a kolbász sós, szóval kóstolni kell!!! Óvatosan kevergetve pirítgattam a tölteléknek valót, hogy szinte az összes lé elpárologjon alóla, végül rászórtam a zöldfűszereket.

A gombák kalapját egy vékonyan vajazott/olajozott (kinek, hogy tetszik) tepsibe rendezgettem, és kiskanál segítségével rájuk halmoztam a tölteléket. Minden kupac tetejére vágtam egy picúrnyi vajat, majd az előmelegített 200 C fokos sütőben megsütöttem őket.

A sütési idő nagyban függ a gombák méretétől. Ezek most 25 percig voltak bent, de ha kisebb gombákat töltünk meg, akkor jóval kevesebb idő is elég nekik. Friss kenyérrel, salátával tökéletes nyári, mediterrán hangulatú ebéd/vacsora.

Az eredeti recept egy régi-régi Burda újságból való.

süti beállítások módosítása