Mandulás őszibaracktorta

Mandulás őszibaracktorta

Mandulás őszibaracktorta

Egész héten azon törtem a fejem, hogy miképp végezze a következő adag pate sucrée. Sokáig Rick Stein citromtorta receptje látszott befutónak, amit egy kedves olvasómtól kaptam, de péntek reggel olyan csodás barackok kerültek az utamba, hogy a citromtorta egy hétre várólistára került. Kosaramban az illatozó barackokkal felhívtam teljesítési segédemet, hogy egy adag tésztát tegyen át a fagyasztóból a sima hűtőbe. Amint délután hazaértem, rögtön hozzá is láttam a baracktortához.
mandulas_baracktorta.jpg

Hozzávalók: 1 adag omlós tészta, 2 db tojás, 5 dkg fruktóz (akinek nem számítanak a kalóriák, az tegyen bele 8-10 dkg cukrot), 1 evőkanál vaníliás cukor, 2 dl tejföl, fél citrom reszelt héja, 5 dkg étkezési keményítő, 5 dkg durvára tört mandula, 3-4 szem kicsit keményebb őszibarack, továbbá 2,5 dl víz és 5 dkg cukor a sziruphoz.

Ügymenet: először is a barackokat vettem kezelésbe. Néhány pillanatra forró vízbe mártottam a barackokat, a könnyebb hámozhatóság érdekében, majd vékonyan felszeleteltem őket (kb. fél centis szeletekre). Felforraltam a vizet a cukorral, majd a szirupban kis lángon 5 percig pároltam a barackszeleteket. Amikor a barack kellően megpuhult leszűrtem és félretettem (a szirup ásványvízzel finom üdítő nagy melegben!)

Kinyújtottam a hűtőből elővett tésztát és kibéleltem vele a cakkos szélű tortaformát. Megszurkáltam villával, sütőpapírt helyeztem rá és rászórtam néhány szem babot, majd az előmelegített (200 C) sütőben kb. 15 perc alatt elősütöttem.

Ez alatt előkészítettem a krémet. Szétválasztottam a tojásokat, a sárgájákat kikevertem a fruktózzal, vaníliás cukorral, majd hozzáadtam a keményítőt, tejfölt, citromhéjat és a mandulát. Kemény habbá vertem a tojásfehérjéket egy csipet sóval, majd bele kevertem a sárga masszába. A barackszeleteket körben, egymást kissé fedve elrendeztem a tésztán, ráöntöttem a tejfölös krémet és a 180 C fokra visszavett sütőben kb. 25 perc alatt készre sütöttem.

 

A Nova szakácskönyvek Édességek című kötete alapján Tökéletlennek ajánlva

VKF XVII. Saláták

VKF XVII. Saláták

VKF XVII. Saláták

Olyan leszek, mint a mesebeli lányka, aki felment Mátyás király udvarába, aztán hozott is valamit, meg nem is. Sajnos a tervezett salátámat nem sikerült elkészítenem teljes egészében határidőre, így csak mesélhetek róla.

süti beállítások módosítása