Spenót luxus kivitelben

Spenót luxus kivitelben

Spenót luxus kivitelben

A nagy spenót kontra sóska párharcban nálam mindig is a spenót állt nyerésre, méghozzá annak az éles logikának a mentén, hogy „létezik az a fokhagyma mennyiség, amivel ehetővé lehet tenni”! Különösebben nem lelkesedtem érte, de ha választani kellett, mindig a spenótra szavaztam, önként azonban sosem nyúltam volna érte.

Tavalyi nyaralásunk alkalmával, aztán véletlenül belebotlottam egy spenótos tésztába, ami ízlett. Azért is lepődtem meg, mert ez egy - nincs mit szépíteni rajta – zacskós tészta volt. Mert az úgy van T. Bíróság, hogy a szegény turista a méreg drága Svájcban inkább költi vonatozásra a pénzét, mint étteremre, így azután esténként végig próbáltuk a svájci zacskós tészta repertoárt a kempingben. A spenótos különösen jónak bizonyult, fel is jegyeztem hát az összetevőket, és megpróbáltam itthon rekonstruálni az ételt. Többszöri kísérletet is folytattam, ez a mostani lett a legjobb, úgyhogy mostanra megérett a publikálásra.

 Megjegyzendő, hogy most a Lidl-ben vásároltam be hozzá, így egyrészt a 4 adag étel ára bőven 800 forint alatt maradt, másrészt sikerült megtapasztalnom, hogy létezik olyan fagyasztott spenót is, nem krémmé van passzírozva, hanem csak apróra van vágva, ami szvsz még gusztusosabb is. Az egyetlen dolog, ami nincs a fent nevezett üzletben az a parmezán. Hála azonban a hétvégi Kocsonyafesztiválon feltűnt sajtárusnak sikerült feltöltenem a készletet, méghozzá helyi viszonylatban kedvezőnek számító, bár korántsem baráti áron. A parmezánt azonban nem sajtnak, hanem fűszernek kell tekinteni, ez adja a szósz lényegét, szóval ezt nem szabad kihagyni, és különben is, 4 dekánál nem reszeltem le többet semmiképp sem. A képen látható tésztát korábban vettük, szintén a Lidl-ben, de ez egyszeri akció volt, helyette a farfalle (pillangó vagy csokornyakkendő, kinek hogy) tésztát tudom ajánlani, az eredeti is abból készült egyébként.


süti beállítások módosítása