Túrótorta eperrel

Túrótorta eperrel

Túrótorta eperrel

Ezt a tortát már másodszor sütöttem meg az idén, szóval abszolút favorit. Először a szülinapomra készült, még improt eperrel, de már akkor tudtam, hogy amint érik az eper a kertünkben, azonnal újra kell sütnöm. Tényleg a legjobb a műfajban, amit valaha kóstoltam. Az alja omlós tészta, erre jön egy kis lekvár és úgy az igen vékonyka piskóta. Az omlós lapot nem szabad elspórolni, ez ad stabilitást a felépítménynek. A lime csodás üdeséget kölcsönöz a túrókrémnek, és jól passzol az eperhez is.

epres túrótorta.JPG

Hozzávalók az omlós tésztához: 100 g puha vaj, 150 g liszt, 50 g porcukor, csipet só, 1 tojássárgája, továbbá 2 evőkanál baracklekvár az összeszereléshez.

Ügymenet: a lisztet elmorzsoltam a vajjal, hozzáadtam a cukrot, sót, ezután a tojássárgáját. Nem szabad sokáig gyötörni. A kész tésztát folpackba csomagolva betettem a hűtőbe 1 órára. Amíg az omlós tészta pihent, addig megsütöttem a piskótát.

Hozzávalók a piskótához: 2 tojás szétválasztva, csipet só, 40 g porcukor, 40 g liszt, 40 g étkezési keményítő, ½ tk sütőpor.

Ügymenet: a sütőt bekapcsoltam 180 C fokra. A tojások sárgáját habosra kevertem a porcukorral. A tojások fehérjét kemény habbá vertem a csipet sóval. A lisztet elkevertem a sütőporral és a keményítővel, majd beleszitáltam a tojássárgájás tálba. Óvatosan, apránként hozzáadva összeforgattam a tojássárgáját, a lisztet és a tojásfehérjehabot. A masszát sütőpapírral bélelt 24 cm átmérőjű kapcsos formába öntöttem, és betoltam az előmelegített sütőbe 15 percre. Amikor megsült rácson hagytam kihűlni.

Az optimális energiafelhasználás okán úgy időzítettem, hogy csak egyszer kelljen felmelegíteni a sütőt. Amikor kivettem a piskótát, feljebb kapcsoltam a sütőt 210 C fokra, és így pár perc múlva mehetett a helyére az omlós tészta. Tehát amíg a piskóta sült, az omlós tésztát 24 cm átmérőjű körré nyújtottam, sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem, villával megszurkáltam és a hűtőben pihentettem tovább, amíg bekerülhetett a sütőbe. Kb. 12-14 perc alatt sült meg, ezt is rácsra téve hagytam kihűlni.

Előkészület az összeszereléshez: a kihűlt omlós lapot ráhelyeztem a tortatálra. Köré tettem egy állítható tortakarikát (vagy az elmosogatott tortaforma karikáját). Az omlós lapot megkentem a lekvárral. A piskótát egy éles késsel két lapba vágtam. Nem könnyű a vékony piskótát kettéfűrészelni, jól jött volna egy lézerszike, de azért megbirkóztam vele. A piskóta alsó felét ráhelyeztem a lekváros omlós lapra. Most lehet elkezdeni a krémet.

Hozzávalók a krémhez: 6 lap zselatin, 375 g túró, 90 g porcukor, 1 lime héja és leve, 2 ek narancslikőr, 1 ek vanília kivonat, 750 g eper (a kisebb eprek jobban beválnak), 400 ml tejszín.

Ügymenet: megtisztítottam az epret. A zselatinlapokat hideg vízbe áztattam. A túrót a porcukorral, lime héjjal és lével, vanília kivonattal krémesre kevertem. Nem rajongom a túró szitán való áttöréséért, de azt tapasztaltam, hogy érdemes rászánni azt az 5 percet, mert így még krémesebb lesz. Egy másik tálban kemény habbá vertem a tejszínt. Na most jön az a pár pillanat, amikor el lehet tolni az egészet, de nyugi! A zselatinról leöntöttem a vizet, és betettem a mikróba, a kiolvasztó fokozatra, egy-másfél percre, de fél percenként ellenőriztem. Amikor teljesen felolvadt hozzákevertem 2 kanállal a túrós masszából, jól eldolgoztam, majd folyamatos keverés mellett (folyamatosan járó gép mellett) hozzáadtam a túrókrémhez. Ezzel a módszerrel tuti nem lesznek kellemetlen zselatin darabkák a krémben. A felvert tejszínt óvatosan beleforgattam a túrókrémbe.

Összeszerelés: a már előkészített formába a piskótára kentem egy keveset a krémből, ráhelyeztem az epreket, és rákanalaztam a maradék krémet és elsimítottam. A megmaradt piskóta lapot 12 cikkre vágtam (hááát, lehet egyenlőbb cikkekre is), és ráhelyeztem őket a torta tetejére.

Hűtőben 5 óra pihenés ajánlott, továbbá nem árt ha a hűtő (el)zárható (lakat, számkód, riasztó, bármi). Tálaláskor egy éles késsel körbevágtam, levettem róla a tortakarikát, és megszórtam porcukorral.

Ihlet: Essen & Trinken 5/2012

2012/5/27 : chilii 1 komment
süti beállítások módosítása