Amit itthon találtam curry. Mostanában rá vagyok kattanva ezekre a húsmentes curry ételekre. Először eztettem kolleginánál találkoztam a lencsés megoldással, és a kétféle lencséből készült változat különösen bejött nekem. A hűtőszekrényem mai tartalma alapján viszont sütőtök helyett most apró kelbimbók kerültek bele, egy fél fej lilahagyma, meg egy kis póré is. Persze egy fej vöröshagyma is megteszi, de én a maradékokat akartam elhasználni. Többféle curry port is tartok itthon, és még ezeket is keverni szoktam, szóval nálam két egyforma étel biztosan nem készül.

Hozzávalók: 100 g zöld lencse, 150 g vörös lencse, fél fej lilahagyma, kb. 10 cm póréhagyma, kis darab gyömbér, 2 gerezd fokhagyma, 2 kisebb sárgarépa, egy marék kelbimbó (vagy amit épp el kell tüntetni) curry por ízlés szerinti variációban és mennyiségben, csipet chili pehely, olaj, vaj, só. A tálaláshoz petrezselyem zöldje és joghurt.

Ügymenet: egy edényben felteszem a zöld lencsét főni. Egy másik edényben felmelegítek egy kanál vajat és egy kanál olajat, majd rádobom az apróra vágott hagymát, fokhagymát, gyömbért, és fedő alatt pár percig pároltam. Közben megtisztítottam és apró kockákra vágtam a répát, és ezt is a hagymás keverékhez adtam. Hozzá adtam 3 teáskanál curryt, picit nagy lángon kevergettem, majd hozzáadtam a vörös lencsét. Felöntöttem 7 dl vízzel, és kb. 15 perc főzés után hozzáadtam a kelbimbókat is. Mire a vörös lencse elkészül, kb. a zöld is megpuhult (ezt semmiképp se főzzük szét), úgyhogy leszűrve a vöröshöz kevertem. Még egy utolsó kóstolás, igazítás, és kész. Tálaláskor megszórtam zölddel, és ha eszembe jutott volna, tettem volna rá egy kanál joghurtot.

A piacon időnként nem tudok ellenállni dolgoknak, és olyat is megveszek, ami épp nem létszükséglet, aztán törhetem a fejem a felhasználáson. Az előző héten pl. vettem a piacon gyöngybabot. Mondjuk tudtam, hogy levest akarok, de többet vettem belőle, mint amennyi egy leveshez kell. Aztán a novemberi Kifőztük magazinban láttam meg egy sült bab receptet, amiről azonnal eszembe jutott, hogy régebben többször készítettem már én is hasonlót Donna Hay receptje alapján.  Mivel a kertben van még tennivalónk, épp kapóra jött hétvégén az ötlet, meg a bab. Csak bepakoltam a hozzávalókat az öntöttvas fazekamba, betoltam a sütőbe, és már mehettem is a dolgomra, az ebéd elkészült „magától”. Ez az én verzióm, 2 doboz hámozott paradicsom konzerv helyett egy üveg saját paradicsomlével és egy marék napon aszalt paradicsommal.

Hozzávalók: 300 g gyöngybab, 2 kisebb hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 piros húsú paprika, 1 piros chili, 1 kanál olívaolaj, 1 csomag feketeerdő sonka, 5-6 zsályalevél, 7 dl házi paradicsomlé, 1 bögre húsleves, 1 marék aszalt paradicsom, só, bors, friss petrezselyemzöld. 

Ügymenet: előző este vízbe áztattam a babot. Másnap a hagymát megtisztítottam, apróra vágtam, a fokhagymát úgyszintén. A paprikákat kimagoztam, felcsíkoztam. A sonkát kockákra vágtam. Egy öntöttvas fazékban felmelegítettem az olajat, hozzáadtam a hagymát, fokhagymát és a paprikákat, a zsályát és a sonkát, majd néhány percig együtt pirítottam őket. Lecsöpögtettem a babot és a fazékba tettem, felöntöttem a paradicsomlével, hozzáadtam a levest és az aszalt paradicsomot. Adtam hozzá egy kevés sót és borsot, elkevertem, majd lefedtem a fazekat, és betoltam a sütőbe. 150 C fokon kb. 2 és fél óra alatt készült el. Tálalás előtt megszórtam friss petrezselyemmel. 

Vegetáriánus módon is készítettem már, ekkor a hús elmarad, és zöldséglevest használok. 

A hónap első vasárnapján régiségvásárt rendeznek a városban. Mérhetetlen mennyiségű limlom, kacat keres gazdát arcpirító áron, úgyhogy üres kézzel, de annál éhesebben értünk haza délben. Ilyenkor jól jön egy olyan recept, ami maximum egy óra alatt elkészül. Ha van francia puy-i lencsénk és egy kis kolbásztartalékunk, akkor nyert ügyünk van. A puy-i lencse Velay vidékén terem, márványos zöld színű, nem kell előre beáztatni, mégis 30-40 perc alatt tökéletesen megpuhul. Így csak arról kell gondoskodnunk, hogy teljesítési segédünk időben kivegye a kolbászt a fagyasztóból. A Corában nagyon finom, különböző ízesítésű, vékonybélbe töltött sütnivaló kolbászra lehet szert tenni, bár toulouse-i kolbász pont nincs. Ezúttal magyaros paprikás és német kolbászt kaptam, fele-fele arányban használtam.

Szóval a mesés szombati leves után ott állt a hűtőben még közel fél kiló vaddisznóhús. Leveles tésztába gondoltam bugyolálni valami módon, és épp receptet kerestem hozzá, amikor csörgött a telefonom. 

Az én drága gazdám jelezte ugyan, hogy vasárnap érkezik a naaaagy síelésből, de valamiért azt gondoltam, hogy ez az esti órákban fog bekövetkezni, és fáradt lesz, meg nyűgös, elég lesz neki a leves (az ő részét gondosan félretettem egy fél literes csatos üvegben) meg süti, aztán úgyis eldől és alszik reggelig. Csakhogy a telefon már délelőtt 10 órakor csörgött, jelezvén már hazai földön járnak, pár röpke óra és itthon van. Na ekkor éreztem úgy, hogy most sebességfokozatot kell váltanom, és villám de gyorsan valami tartalmas főfogást kell, prezentáljak, mert így a leves tuti kevés lesz. Szerencsére, amikor a kovásszal bíbelődtem, minden este lapozgattam a Szakácsok könyvét, és emlékeztem egy pásztorpite nevű ételre, amibe pont fél kiló hús kell. Nagyjából átfutottam a hozzávalók listáját. Úgy találtam, hogy minden van itthon, bárány helyett pedig jó lesz a vaddisznó, így lett a pásztorpitéből vadászpite :)

Nagyon megörültem a mostani VKF! kiírásnak, mert főleg ilyenkor télen imádom azokat az ételeket, amiknek a hozzávalóit csak bedobálom a római tálba, betolom a sütőbe, és néhány óra múlva előhúzom a csodás ebédet, vacsorát. Külön szerencse, hogy a sütőnk dolga végeztével kikapcsol, így tehát akár el is mehetek otthonról, haza érve pedig ott vár a finom meleg étel a sütőben.

Egyik kedvencem ez a burgundi húsos babos tál, melynek az eredeti receptjét Lajos Mari jegyzi és egy régi Lakáskultúra újságban találtam rá (pontosabban az újság honlapján, de sajnos olyan régi, hogy már az archívumban sem találni). A hozzávalókat óvatosan a spájz/hűtő/hentes kínálatához szoktam igazítani, de azért lényegében ragaszkodni szoktam az eredetihez.

Márpedig ehhez oldalas kell! Belátom nem könnyű szép húsos, sovány oldalast találni, nem árt szépen nézni a hentesre. Egyébként pedig igenis, egy malac nem csak karajból meg szűzpecsenyéből áll! Vannak más ízletes részei is, melyeket érdemes kipróbálni. Nagyon nem értek egyet azokkal a nézetekkel, hogy „oldalas: pfúj, azt nem szeretem”, meg azzal sem, hogy az ilyen részeket egyesek turkálják, piszkálják a tányéron! Nagyon tetszenek viszont pl. az igazi olasz konyha minden részt felhasználó nézetei. A témában ajánlom mindenki figyelmébe az Ennivaló Itália című rendhagyó útikönyvet. További hozzávaló a füstölt hús. Eredetileg füstölt comb szerepelne, de ezen nem szoktam fennakadni. Ami épp jól néz ki a hentesnél, azt szoktam megvenni. Ha tarja, akkor azt, de most épp ebből is az oldalas volt a legjóképűbb.

Ha az embernek egész hétvégén egy fránya vizsgára kell készülnie, akkor sajna nincs idő bonyolult, időigényes kaják elkészítésére. Még az egyszerűnél is villámgyorsabb ebédre volt csak időm, aminek elkészítését összekötöttem egy gyors hűtőszekrénybéli kármentő akcióval. 

Tehát először is szemügyre vettem a hűtőszekrény tartalmát. A következőkre bukkantam: 6 szelet gépsonka (na ezt sem én tettem bele), tejföl, egy kb. tíz dekás sajt darabka ami már a végét járta, meg ugye az egy köteg (500g) spárga.

A spárgát megtisztítottam, meghámoztam, és enyhén sós vízben kissé (de nem eléggé) előfőztem.

Amíg a spárga puhult, addig kivajaztam egy tűzálló tálat. Egy szelet sonkával megkínáltam a macsekot (mert neki az jár, mert ő ugye megérdemli) a többit pedig 1 centis csíkokra vágtam. Lereszeltem a sajtot. Egy tálban elkevertem 2 dl tejfölt 2 tojással, a reszelt sajt 2/3 részével, ízesítettem pici sóval, fehérborssal és szerecsendióval.

Az időközben elkészültnek vélt spárgát leszűrtem, és a sonkával felváltva elrendezgettem a tűzálló edényben. Ráöntöttem a tejfölös masszát, rászórtam a félretett 1/3 rész reszelt sajtot, megszórtam kis vajdarabkákkal, majd 200 C fokos sütőben fél órát sütöttem.

Tanulság: ha a spárga frissebb lett volna, akkor az én csőben sült spárgám még finomabb lett volna!

Ha már szóba került a spanyol konyha, akkor itt az idő bemutatni egy igazi gyöngyszemet, a nálunk méltatlanul mellőzött tortillát. Valamiért mifelénk a spanyol konyhával kapcsolatban többnyire csak a paella kerül említésre, mintha más étel nem is létezne. Na jó, még talán néha a karamellkrém. De a tortilla valahogy nem került be a köztudatba. Illetve ami bekerült az a mexikóiak ugyan erre a névre hallgató étele, de annak semmi köze ehhez.