Fetás brokkoli fasírt

Fetás brokkoli fasírt

Fetás brokkoli fasírt

Az úgy volt, hogy találtam a hűtőben egy csomag feta sajtot, és volt ott még két fej brokkoli. Ezekből kézenfekvő lett volna elkészíteni Vrábel Kriszta fetás brokkolis rétesét, de nem volt hozzá réteslapom. Mivel semmilyen körülmények között sem akartam boltba menni, nézelődtem egy kicsit a szekrényben, és találtam teljes kiőrlésű tönköly pászkát, amiről eszembe jutott Fűszeres Eszter brokkoli ropogósa. Hát így született meg az én fetás brokkolis „fasírtom”, vagy lepényem, vagy minek szokás hívni az ilyen alakú húsmentes dolgokat.

fetas_brokkoli_fasirt_blog.JPG

Hozzávalók: 2 fej brokkoli (1 kg), 1 doboz teljes kiőrlésű tönköly pászka (120 g), 250 g krémes fetasajt, 3 tojás, só, bors.

Ügymenet: Ezúttal a brokkolik szárának levágtam az alsó részét, ezúttal ezt nem használtam fel. A brokkoli fejeket gőz felett megpároltam, majd hagytam teljesen kihűlni. Egy nagy tálban kézzel szétmorzsoltam a brokkolit. Azokat a nagyobb szárrészeket, amiket nem tudtam szétnyomkodni, késsel apróra vágtam. A pászkát késes aprítóban összedaráltam, de nem teljesen lisztté, kissé darabosra hagytam. Hozzáadtam a brokkolihoz, majd összekevertem a tojásokkal, és belemorzsoltam a fetát is. Sóztam, borsoztam, jól elkevertem, majd fasírt méretű pogácsákat formáztam belőle. Ebből a mennyiségből nekem 20 db lett. Egy nagy serpenyőben kevés olajon, kis lángon megsütöttem őket.

Önállóan valamilyen fűszeres mártogatóval, de köretként is tálalható. 

2018/3/11 : chilii Szólj hozzá!
Joghurt mousse bogyós gyümölcsökkel

Joghurt mousse bogyós gyümölcsökkel

Joghurt mousse bogyós gyümölcsökkel

Az eredeti citrusos változat után az idén elkezdtem játszani a bogyós gyümölcsökkel. Január, február, itt a nyár, a fagyasztó meg tele van finomságokkal, úgyhogy van lehetőségem kísérletezni. Az első egy málna-lime kombináció volt, a második fekete ribizli szintén lime-mal. Először a fekete ribizlihez narancsot képzeltem el, de kiderült, hogy épp kifogyott itthon, így maradt a lime ehhez is egyelőre, de ami késik, jó helyen van.

Amiért úgy gondoltam, hogy megírom ezt a változatot is, az a bogyós kísérletezésen túl a zselatin. A lapzselatin ellátás ugyanis egy ideje megfeneklett a városban, és kénytelen voltam áttérni az azonnal oldódó típusra. Néhány ismerősöm szerint a zselatin használata mumus, így gondoltam megírom az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat.

Én az Aldi saját termékét használom (ez itt nem a reklám helye, csak a teljesség kedvéért említem). Eleinte nem sikerült olyan állagot elérnem vele, mint a lapzselatinnal, de néhány trükköt bevetve most már tényleg olyan amilyennek lennie kell.

Az egyik dolog, amit az azonnal oldódó zselatinnal kapcsolatban meg kellett tapasztalnom, hogy hideg közegben azért mégsem oldódik olyan zökkenőmentesen. Amikor közvetlenül a hideg joghurthoz kevertem, a végeredmény nagyon nem az a könnyed mousse állag lett, mint amit a lapzselatinnal el tudtam érni. Mivel a joghurtot nem akartam melegíteni, maradt a gyümölcsös rész. Az eredeti citrusos változatnál a kifacsart levet langyosítottam meg, itt pedig az összezúzott gyümölcs pürét, ebben kevertem el a zselatinport. Arra kell vigyázni, hogy óvatosan adjuk hozzá a zselatint, hogy csomómentesen feloldódjon, ezután mehet a joghurtba, és persze gyorsan kell dolgozni.

A másik trükköt, amit a tökéletes állag eléréséhez bevetek, Sárközi Ákostól lestem el egy tv műsorban. A tejszínt nem szabad kemény habbá verni, maradjon laza, elég épp csak felverni. Erről korábban is szólhatott volna valaki!

Végül azt ajánlom, kísérletezzetek bátran, málna, ribizli, áfonya, szeder, eper, narancs, lime, citrom, klementin, kedvetek szerint. Én a diéta miatt édesítőt használok, abból is keveset, az édesség ízlés kérdése, ezért kóstolni kell menet közben. A málnához elég volt egy kanál, a fekete ribizlihez picit több kellett.

 fekteribizlis_joghurt_mousse_blog2.JPG

Hozzávalók (6x2dl) : 6 db zabkeksz (cukormentes), 1 nagy doboz görög joghurt, 200 g fagyasztott fekete ribizli, 1 lime reszelt héja, ½ lime kifacsart leve, 1-2 evőkanál fekteribizli-likőr, 1 teáskanál vanília kivonat, 2 csapott teás kanál 1:4 édesítő, 1 tasak azonnal oldódó zselatin por, 200 g tejszín.

Továbbá a tetejére: 120 g fagyasztott fekete ribizli,  2 evőkanál fekteribizli-likőr, 1 teáskanál 1:4 édesítő, 1 mokkás kanál pektin, de ha valaki nyáron tett el lekvárt, akkor most csak elő kell vennie.

Ügymenet: minden üvegbe beletörök egy kekszet (a hátsó üveg fél literes, abba kettőt). A tetejére szánt gyümölcsöt feltettem főni egy pici vízzel. Amikor forrni kezdett, hozzáadtam az édesítővel elkevert pektint, és együtt forraltam 1-2 percig. A likőrt a legvégén adtam hozzá, de ha nincs, el is maradhat. Ki kell hűteni.

A mousse-hoz először kiolvasztottam a gyümölcsöt a mikróban. Amíg a gyümölcs olvadozott, addig felvertem a tejszínt. Botmixerrel pürésítettem a gyümölcsöt, de nem teljesen, hagytam, hogy darabos maradjon. Ha valaki nem bírja a magokat, átpasszírozhatja, de én direkt hagytam, hogy pár szem ribizli egészben maradjon benne.  Ellenőriztem a hőmérsékletét, és még langyosítottam rajta. Hozzáadtam az ízesítőket, a lime héját, levét, a likőrt, az édesítőt, vanília kivonatot és jól elkevertem. Ezután óvatosan belekevertem a zselatint, majd a joghurot, és legvégül a felvert tejszínt.

A kész mousse-t beletöltöttem az üvegekbe, és rákanalaztam a már kihűlt „lekvárt”. Ezután már csak 1-2-3 órát kell kibírni, amíg a hűtőben pihen. 

 

2018/1/31 : chilii Szólj hozzá!
Miért nem főzök mostanában?

Miért nem főzök mostanában?

Miért nem főzök mostanában?

Nos ez így ebben a formában nem igaz, főzök én, csak hát nem olyasmit főzök, ami ide való lenne. Merthogy én mostanság leginkább fogyókúrázom. Az elmúlt időkben sajnos felszedtem pár kilót, és úgy döntöttem ideje megválnom tőlük.

2008/6/23 : chilii Szólj hozzá!