Vészhelyzeti banánkenyér

Vészhelyzeti banánkenyér

Vészhelyzeti banánkenyér

Recept arra a nem várt esetre, amikor túlérik a banán a pulton.

Egyébként két szelet banánkenyér simán elfér bármelyik táskában, és bármikor kihúz a csávából, ha köztes étkezésről van szó. Ezért is csiszolgattam ezt a receptet (és még egy másikat, a változatosság kedvéért). 

 kokuszos_csokis_banankenyerblog.JPG

 

Hozzávalók: 100 g olvasztott vaj, 3 db tojás, 1 teáskanál 1:4 édesítő, 1 teáskanál vanília kivonat, 20 g kakaó, 30 g kókuszliszt, 50 g darált mandula, 25 g hajdinaliszt, 2 evőkanál kókuszreszelék, 1 teáskanál sütőpor, 3 db kisebb érett banán (tisztán kb. 250 g), 50 g apróra tört étcsokoládé.

Ügymenet: az olvasztott vajat, az édesítőt és a tojásokat kissé felvertem egy habverővel. A száraz hozzávalókat elkevertem, a banánokat egy tálban villával összenyomkodtam. A száraz hozzávalókat elkevertem a vajas tojásos masszával, majd hozzá adtam a banánt is. A masszát egy 20 cm-es szilikon formába simítottam, és 180 C fokra előmelegített sütőben kb. 45-50 percig sütöttem.

2017/9/16 : chilii Szólj hozzá!
Szedres pite

Szedres pite

Szedres pite

Lassan olyan leszek, mint a saját nagyanyám, aki folyton ugyanazt a néhány süteményt sütötte egész életében. Itt van például ez a gyümölcsös pite dolog. Tiszta szerencse, hogy ezt sokféle bogyós gyümölccsel lehet variálni, különben nem tudom mi lenne. 

Ez itt már a sokat csiszolt diétás változat, azért is kell leírnom, mert ez így már eléggé kikristályosodott :)

Sütöttem már áfonyával, ribizlivel, egressel, vegyes bogyósokkal... a lényeg, hogy a gyümölcsből kifolyó lét a zselésítő gyönyörűen megköti, így a tészta nem ázik el alatta. Nem diétázók kaphatnak a tányérjukra egy gombóc vanília fagylaltot is. 

szedres_pite.jpg

Hozzávalók a tésztához: 65 g fehér tönkölyliszt, 65 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt, 65 g darált mandula, 65 g DW Zéró 6 (vagy helyettük 250 g liszt), 150 g puha vaj, 1 tojás, 1 teáskanál 1:4 DW édesítő, 1/2 teáskanál só, 40 ml hideg víz.

Hozzávalók a töltelékhez: 600 g szeder, 70 g nyírfacukor, 1 csomag 3:1 lekvárzselésítő, 25 g étkezési keményítő, egy nagy csipet fahéj, 1 bio citrom reszelt héja, 70 ml frissen facsart citromlé.


Ügymenet: A lisztkeveréket egy nagy tálba szitáltam, a közepébe készített mélyedésbe tettem a kockára vágott puha vajat, a tojást, a sót és édesítőt, majd az apró mozdulatokkal összemorzsoltam a hozzávalókat, amikor elérte a morzsalékos állagot, hozzádolgoztam a vizet. Amikor kezdett összeállni, a tenyerem alsó részével néhányszor elnyújtottam a tésztát. Cipóvá formáztam és folpack fóliába csomagolva hűtőben pihentettem. ( Legalább 1 órát érdemes pihentetni, de van, hogy már előző este összeállítom.) Ezt követően vékonyra nyújtottam, és kibéleltem vele egy 22 cm átmérőjű piteformát, majd betettem 20 percre a fagyasztóba. A leeső tésztadarabokból tetszés szerint lehet díszeket készíteni a pite tetejére.

A sütőt 200 C fokra melegítettem elő, és a tésztát 10 percig elősütöttem (vakon sütéssel).

A töltelékhez a szedret egy nagy tálba tettem, a száraz hozzávalókat elkevertem, majd szederre szórtam, és összeforgattam, ráreszeltem a citromhéjat és végül rácsorgattam a citromlevet és jó alaposan összekevertem, hogy mindenütt bevonja az szederszemeket. A gyümölcskeveréket az elősütött tésztára öntöttem, rátettem a díszeket és a formát visszatettem a sütőbe. A hőmérsékletet visszavettem 175 C fokra, és kb. 25-30 percig sütöttem.

2017/8/17 : chilii Szólj hozzá!
Tarte aux noix et café - Diós tarte kávéval

Tarte aux noix et café - Diós tarte kávéval

Tarte aux noix et café - Diós tarte kávéval

Tour de France 2016. 18. szakasz Sallanches – Megéve 17 km

Tegnap „az utolsó emelkedőn Ilnur Zakarin (Katusha) indított a szökevények közül, az orosz támadását pedig nem tudták átvenni, így megérdemelten nyerte meg a szakaszt Jarlinson Pantano (IAM Cycling) és Rafal Majka (Tinkoff) előtt. Közben az esélyesek csoportjában Alejandro Valverde (Movistar) próbálta meghúzni a sort, a döntő akciót ellenben Richie Porte (BMC) kezdeményezte, akivel csak a sárga trikós Chris Froome (Sky) tudott menni, Nairo Quintana (Movistar) nem sokkal a cél előtt, még az üldözők csoportjáról is leszakadt.” (velo.hu)

Ma egy 17 km-es egyéni hegyi időfutam vár a fiúkra immár újra Franciaországban, az Alpokban. Ezen a tájon szokták megrendezni a Tour de Francot megelőzően a Critérium du Dauphiné versenyt.

A Critérium du Dauphiné (korábban Critérium du Dauphiné libere, a korábbi szervező Dauphiné libere újság neve után) a Tour de Suisse mellett a Tour de France legfontosabb felkészítő versenye.  A nyolc napos túra júniusban kerül megrendezésre Franciaország délkeleti részén, az Alpokban.  A verseny rendezési joga 2010-től az UCI-é, és része az UCI World Tour sorozatnak. A leggyakoribb útvonalak között Grenoble, Avignon , Saint-Étienne, Annecy , Chambéry , Gap , Lyon , Aix-les-Bains , Valence , Briançonand Vals-les-Bains szerepel.

(A dauphin vagy Franciaország dauphinje (Dauphin de France) — pontosan Viennois dauphinje(Dauphin de Viennois) — egy királyi cím volt 1350–1791 és 1824–1830 között Franciaországban, mely a király legidősebb fiát, a trónörököst illette meg, és vele járt ez a terület. A szó a francia dolphin (delfin) szóból ered, utalva a zászlójukon viselt állatra.) 

Franciaország egykori tartománya és kormányzósága, Bresse, Bugey, Lyonnais, Forez, Vivarais, Venaissin, Provence, Piemont és Savoya közt. Nagyobb részét a Jura és az Alpok ágai borítják, ezek a Pelvouxban (4103 m) érik el a legnagyobb magasságukat.

És, hogy hogy jön ide a Dauphiné? Nos a mai terep, közelebbről Savoya már többször is előfordult nálam a Serpenyőben, a környék több specialitását is elkészítettem már. A mostani keresgélés közben találtam rá az itteni dió termesztőkre, akik persze jó francia szokás szerint AOP védjeggyel látták el termésüket.

A kedvenc útmutatómban találtam egy Tarte aux noix du Dauphiné nevű pitét, egy kis további keresgéléssel pedig megszámlálhatatlan mennyiségű diós pite receptre lehet bukkani. Az én választottam nem a klasszikus sok cukrot tartalmazó karamelles töltelékű, hanem egy kávéval ízesített könnyedebb darab. Igaz a fogyasztókat kissé megosztotta, de azt hiszem, ha a fanyalgóknak egy gombóc vaníliafagylaltot is teszünk mellé a tányérra, garantáltan elhallgatnak. A tésztára viszont külön felhívom a figyelmet, mert Michael Roux klasszikusában sikerült a szénhidrát tartalmat eredményesen csökkentenem.

 dios_pite_blog.JPG

Hozzávalók a tésztához: 65 g fehér tönkölyliszt, 65 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt, 65 g darált dió, 65 g DW Zéró 6 (vagy helyettük 250 g liszt), 150 g puha vaj, 1 tojás, 1 evőkanál (nyírfa)cukor, 1/2 teáskanál só, 40 ml hideg víz.

Hozzávalók a töltelékhez: 200 g darált dió, 2 egész tojás, 70 g (nyírfa)cukor, 2 teáskanál vanília kivonat, 150 ml tejszín, 1 eszpresszó kávé (40 ml), 1 teáskanál kávé kivonat vagy kávélikőr.

Ügymenet: a lisztkeveréket egy nagy tálba szitáltam, a közepébe készített mélyedésbe tettem a kockára vágott puha vajat, a tojást, a sót és cukrot, majd az apró mozdulatokkal összemorzsoltam a hozzávalókat, amikor elérte a morzsalékos állagot, hozzádolgoztam a vizet. Amikor kezdett összeállni, a tenyerem alsó részével néhányszor elnyújtottam a tésztát. Cipóvá formáztam és folpack fóliába csomagolva hűtőben pihentettem másnapig (legalább 1 órát érdemes pihentetni). Ezt követően vékonyra nyújtottam, és kibéleltem vele egy 22 cm átmérőjű piteformát.

Mivel a készítéskor épp kánikula dúlt, a konyhában is nagyon meleg volt, a tészta gyorsan lágyult, ezért a kibélelt piteformát 20 percre betettem a fagyasztóba. (Ezt a trükköt Jamie-nél láttam egyszer, és azóta is gyakran alkalmazom.)

A sütőt 200 C fokra melegítettem elő, és a tésztát 10 percig elősütöttem (vakon sütéssel). Ezalatt egy tálban kézi habverővel összekevertem a töltelék hozzávalóit, majd az elősütött tésztára öntöttem, és a formát visszatettem a sütőbe. A hőmérsékletet visszavettem 175 C fokra, és kb. 25-30 sütöttem.

 Holnap ha minden igaz Al dente főz a Tour de Serpenyőben, kövessetek minket a facebookon is!

 

2016/7/21 : chilii Szólj hozzá!
Bejgli - kevesebb szénhidráttal

Bejgli - kevesebb szénhidráttal

Bejgli - kevesebb szénhidráttal

A helyzet az, hogy én soha életemben nem sütöttem még bejglit. Az évek során szinte minden karácsonyi fogás átkerült az én feladataim közé, kivéve a bejglit, hogy azért anyukámnak is maradjon valami dolga. Az idén viszont kiderült, hogy alaposan csökkentenem kell a szénhidrátbevitelt. Alapvetően nincs ezzel olyan nagy baj, a hétköznapokban egész jól elvagyok, és a hétvégékre is mindig jutott valami ch szegény desszert, de a karácsony az mégis más. Mindig is azt mondogattam, hogy „a karácsonyban az a legjobb, hogy bájglit lehet reggelizni”. Csakhogy a bejgliben sok a szénhidrát… nagyon sok. Szóval nem elég, hogy még soha életemben nem sütöttem, de rögtön nehezített pályára is kerültem. Szerencsére kaptam némi segítséget mind az elkészítéshez, mind a szénhidrát csökkentéshez.

Bejgli készítési kutatásaim oda vezettek, hogy mindenki másképp csinálja, és persze mindenki esküszik a sajátjára… Azért találtam néhány közös pontot, és igyekeztem összeszedni a legjobb ötleteket:

- a hozzávalók legyenek hidegek,

- bár a tésztába élesztő kerül, mégis úgy kell bánni vele, mint az omlós tésztával,

- a töltelékkel kell kezdeni, hogy teljesen hidegre hűljön,

- ha a tésztát sütőpapíron nyújtjuk, nem kell lisztezni a deszkát, és feltekerni is könnyebb,

- a térképes kinézethez a tojássárgájával hosszában, a fehérjével keresztben kell lekenni,

- mivel omlós tészta, a szokásostól melegebb sütőben kell sütni,

- végezetül, ha a szurkálás ellenére is kireped, egyszerűen csak engem kell idézni: „amelyik bájgli nem reped, abban nincs elég töltelék” fotózáskor pedig elegánsan a másik oldalát fényképezzük

Ez a mennyiség 3 db egyenként kb. 60 dkg-os rudat eredményez. A kísérleti jellegre tekintettel ezúttal mind a három mákos töltelékkel készült. A tölteléket nyírfacukorral édesítettem, de ebből is sokkal kevesebbet tettem, mint amennyit a klasszikus receptek ajánlanak. Nekünk így ízlik, a hagyományos bejglibe is évek óta csak fele annyi cukrot tettünk, mint amit a könyv ír.

 bajgli_blog.JPG

Hozzávalók a töltelékhez: 400 g mák, 150 g nyírfacukor, 250 ml víz, 50 g zsemlemorzsa, 30 g cukrozott citromhéj, 80 g mazsola, 1 (de inkább 2) citrom reszelt héja.

Ügymenet: a mákot megdarálom a nyírfacukorral együtt (csak kávédarálóm van, az meg csak együtt viszi őket) és egy nagy tálba teszem. Belekeverem a mazsolát, és a kétféle citromhéjat, a morzsát, és végül leöntöm a forró vízzel. Jó alaposan összekeverem, majd hideg helyre teszem. (igen a kutyaólra, de ez nem kocsonya…)

Hozzávalók a tésztához: 250 g Dia-Wellness Zéró-6, 300 g fehér tönkölyliszt, 50 g porcukor, 250 g vaj, 1 tojás + 1 tojás sárgája, 125 ml hideg tej, 1 csomag szárított élesztő, 1 nagy csipet só, valamint 1 tojás szétválasztva a lekenéshez.

Ügymenet: Egy nagy tálban összekevertem a liszteket a sóval és a cukorral, majd gyors mozdulatokkal elmorzsoltam benne a vajat. Nem szabad sokáig fogdosni, mert akkor megolvad benne a vaj. Tulajdonképp robotgépet is használhatunk dagasztópálcával, szépen elmorzsolja a vajat. Ezután belekevertem a szárított élesztőt, majd a tál közepén félrehúztam a lisztet, és a keletkezett mélyedésbe öntöttem a tojást és a tojássárgáját, valamint a hideg tejet. Nagyon gyorsan összegyúrtam, majd letakarva hideg helyre tettem pihenni kb. másfél órára.

A pihentetett tésztát három egyforma részre osztottam, majd kettőt visszatettem a kutyaól tetejére  hűtőbe. A tésztát nagy sütőpapírra tettem, és egy kb. 33x22 cm-es téglalappá nyújtottam. Ha már kicsit nehezebben nyúlt, akkor óvatosan felemeltem a papírról és átfordítottam. Lisztezni nem kellett egyáltalán. Kimértem a máktöltelék 1/3-ad részét, és egy spatulával rásimítottam a tésztára, úgy, hogy körben 1-2 cm tészta szabadon maradt. A két keskenyebb végén óvatosan behajtottam és kicsit lenyomtam a tésztát, hogy a végén ott se legyen sokkal vastagabb, majd a sütőpapír segítségével a hosszabb oldal mentén feltekertem. A kész tekercset egy sütőpapírral bélelt sütőlapra tetem. Ezt a műveletet megismételtem még kétszer, és így lett három rúd bejglim egymástól szép egyenlő távolságra a sütőlapon. 

Először a tojássárgájával kentem le őket hosszában, majd hideg helyre tettem őket 2 órára. Ezután jött a tojásfehérje, amit enyhén felvertem egy villával és lekentem vele a rudakat keresztben. Ismét hagytam pihenni őket kb. másfél óráig. Mielőtt betettem a sütőbe, megszurkáltam az oldalán. 

Előmelegített 200 C fokos sütőben 35 perc alatt sültek készre. Egy rúd szénhidrát tartalma 210 g.

És ha már bájgli: 

 

2015/12/06 : chilii Szólj hozzá!
Tarte amandine aux abricots - sárgabarackos mandulakrémes tarte

Tarte amandine aux abricots - sárgabarackos mandulakrémes tarte

Tarte amandine aux abricots - sárgabarackos mandulakrémes tarte

Tour de France 2015. 11. szakasz: Pau - Cauterets

A tegnapi első igazi hegyi szakasz után Froom fölényesen vezeti az összetettet, de ma ismét kemény hegymászás jön. A hírhedt Col du Tourmalet a maga 2115 méterével igazi kihívás lesz a versenyzőknek. A starthelyről tavaly írtam ezt-azt, a mai célállomás pedig már a magas hegyek között lesz. A Hautes-Pyrénées változatos tájai, a Pireneusok csúcsai és a köztük elterülő völgyek, szőlőhegyek és a mezőgazdasági síkság mind figyelemre méltó területek, amelyek közül néhány az UNESCO Világörökség listájára is felkerült. A Hautes-Pyrénées számos gyógyfürdőt és sí lehetőséget is kínál, így egyaránt ideális célpontja lehet a nyaralóknak és a telelőknek is.

A lehetséges recepteket kutatva találtam rá erre az igazán dallamos nevű süteményre, a Tarte amandine aux abricots-ra, vagyis a sárgabarackos mandulakrémes tarte-ra. A franciák annyira szeretik a különböző tartokat, hogy akár az egész Tourt végig süthetnénk velük. 

A sütemény alja omlós tészta, melyhez receptet Pierre Hermé-től vagy Michel Roux-tól is kölcsönözhetünk (mindkettő kiváló!), de én a szükséges CH csökkentés miatt most a már kipróbált Cserke féle morzsás alapzatot választottam, egy kis további finomhangolással. Ezúttal földimandula lisztet használtam liszt helyett, ami már önmagában is elég édes, így cukor nem is kell hozzá.

sargabarackos_tart_blog.JPG

Hozzávalók az alaphoz: 30 g apró szemű zabpehely, 50 g mandula durvára darálva, 50 g mandulaliszt, 70 g földimandulaliszt, 1 csipet só, 30 g vaj, 50 g kókuszzsír. (nekem egy kb. 22 cm átmérőjű, kivehető aljú formám van)

Hozzávalók a töltelékhez: 75 g darált mandula, 75 g vaj, 45 g nyírfacukor, 1 egész tojás, 500 g sárgabarack. 

Ügymenet: az alap elkészítése itt olvasható. A krémhez a vajat habosra kevertem a cukorral, hozzáadtam a tojást, alaposan kikevertem, majd hozzáadtam a darált mandulát is. A krémet az előkészített alapra kentem, majd ráhelyeztem a félbevágott, kimagozott sárgabarackokat. 180 C fokra előmelegített sütőben 35 percig sütöttem. 

Ha tetszett a recept, nézd meg a többi Tour de Serpenyős receptet is a facebook oldalunkon! Holnap Lorien teker tovább.  

2015/7/15 : chilii Szólj hozzá!
Mákkuglóf fekete-ribizliszósszal

Mákkuglóf fekete-ribizliszósszal

Mákkuglóf fekete-ribizliszósszal

Szükségem volt valami gyors, de szénhidrátszegény vigaszra. Még húsvét előtt láttam meg ezt a receptet, amin icipicit módosítottam, és én egy kisméretű kuglófformát használtam. Nálam a szósz fekete ribizliből készült, jól passzolt a mákhoz. Szívem szerint bevonnám csokival is, de akkor már nem biztos, hogy ehetnék két szeletet belőle uzsonnára.

makkuglof_blog2.JPG

Hozzávalók: 100 g darált mák, 60 g mákliszt, 75 g őrölt nyírfacukor, 5 egész tojás, 1 késhegynyi fahéj, 1 teáskanál sütőpor, 1 bio citrom reszelt héja, fél citrom leve, 50 g olvasztott vaj, 50 g olvasztott kókuszzsír.

Hozzávalók a gyümölcsszószhoz: fekete ribizli (ezúttal fagyasztott), nyírfacukor, egy kis darab vaníliarúd, egy evőkanál citromlé, egy mokkáskanál pektin.

Ügymenet: kimértem minden hozzávalót, lereszeltem a citromhéjat, kifacsartam a citromlevet, összeolvasztottam a zsiradékokat, alaposan kikentem a formát, és bekapcsoltam a sütőt 180 C fokra. A tojásokat habosra kevertem a nyírfacukorral. Összekevertem a száraz hozzávalókat, majd óvatosan hozzáadtam a tojáshabhoz, belekevertem a citromhéjat és a citromlevet is, végül hozzáöntöttem a zsiradékot. A masszát a formába töltöttem, majd betoltam a már előmelegített sütőbe. Kb. 35-40 percig sült, tűpróbával ellenőriztem.

A mártáshoz a gyümölcsöt feltettem fél deci vízzel főni, bele tettem a vaníliát is. Pár perc elteltével, amikor már a gyümölcs kissé szétfőtt, hozzáadtam a citromlevet és a pektint, majd még 1 percig forraltam. Végül kihalásztam belőle a vaníliát.  

2015/4/19 : chilii Szólj hozzá!