VKF hányadik is?

VKF hányadik is?

VKF hányadik is?

Te jó ég! Már a tizenkettedik! Az utolsó kettőt jól kihagytam, és nagyon vártam a mostani kiírást, aztán tessék, lábatlanok!!! Pedig mondtam, hogy én NEM ESZ HAL! Én csak 2 és 4 lábú jószággal táplálkozom! Már majdnem le is tettem az indulásról (bár tegnap sütöttünk halat, de azt nem nevezném pályaműnek, csak citromot meg fokhagymát gyömöszöltünk a hasába és megsütöttük a zember örömére). Aztán eszembe jutott ez a vacsora, amit nem most főztem, de akkor nem került publikálásra.

2008/1/25 : chilii Szólj hozzá!
Paprika tekercsek ringlivel

Paprika tekercsek ringlivel

Paprika tekercsek ringlivel

Reggelente gyakran sétálok el egy újságos stand előtt, abban reménykedve, hogy hátha végre nálunk is lesz egyszer igényes gasztronómiai szaklap. Persze mindig csalódás ér, mert sosem találok semmit, pedig például bor témában már egész jó a felhozatal. Sajnos azonban valamiért a kiadók még nem fedezték fel ezt az űrt a piacon.  Legutóbbi mélységes csalódásomat az a bizonyos gasztronómiai csatorna által kiadott lap okozta, de erről beszélni sem érdemes annyira szánalmas próbálkozás. A mindenféle bulvárlapok „konyhai” különszámait szintén nem nevezhetjük színvonalasnak, úgyhogy elég elkeserítő a helyzet.

Negyedévente (hiába a jó dolgokra sokat kell várni) azonban feltűnik egy üde színfolt a polcon, amire azonnal lecsapok. Ez pedig a Nők Lapja Konyhája. Ebben mindig találok használható recepteket, nem egy lett közülük oszlopos tag az étlapunkon. Szerencsére így volt ez most is. Igaz ugyan, hogy én nem kóstoltam, de kedvenc hal szakértőm és fogyasztóm szerint nagyon finom. Volt. Mert, hogy már el is fogyott! Kicsit átalakult menet közben, mert én egy csípős paprikát is megsütöttem, és abból is került bele 2-3 tekercs, valamint a zöldfűszereket a kertben találhatóak közül választottam.

paprika.jpg

Hozzávalók 1 üveghez: 1 db sárga és 1 db piros kaliforniai paprika, 1 db hegyes erős paprika, 1 doboz (50g) ringli, 1 gerezd fokhagyma, bors, zöldfűszerek (kakukkfű, oregánó, bazsalikom, snidling), olíva olaj.

Ügymenet: gázlángon 5-6 percig sütögettem a paprikákat, amíg szépen megfeketedtek, közben egy nagy facsipesszel forgattam őket. Egy nagy tálban folpackkal letakarva pihentettem őket néhány percig, hogy a keletkező gőzben megpuhuljon a héjuk. Ez idő alatt lecsöpögtetem a halkonzervet, és felaprítottam a zöldfűszereket meg a fokhagymát. A pihentetés után már könnyen eltávolítható a paprikák héja. (Ezt a tevékenységet eldobható konyhai gumikesztyűben szoktam végezni.)

A megtisztított paprikát felvágtam, eltávolítottam a magokat és az ereket, majd igyekeztem ringli szélességű csíkokra vágni őket. Minden csíkot megszórtam frissen őrölt borssal, és a fokhagymás zöldfűszer keverékkel. Feltekertem egy ringlit, majd köré csavartam egy paprika csíkot. Ez igényel némi kézügyességet, de pár darab után egészen jól belejöttem. A kis tekercseket szorosan egymás mellé tettem az alaposan kimosott üvegben.

Amikor az üveg megtelt, felöntöttem olíva olajjal (tulajdonképp egész kevés olaj fért bele) úgy, hogy legalább 1 centire ellepje. Ekkor rácsavartam az üvegre a tetőt (alá celofán is került) és óvatosan egy fazék vízbe tettem. Épp csak gyöngyöztetve gőzöltem kb. 15 percig. A recept kétszer ennyi időt írt, de mivel előre látható volt, hogy ez nem téli csemege lesz, szükségtelennek tartottam többet, meg attól is féltem, hogy túlpuhul a paprika. (Igazából nincs nagy tapasztalatom a gőzölés terén, a lekvárjaimat többnyire száraz dunsztba szoktam tenni.)

2007/6/07 : chilii Szólj hozzá!
Az idei első grillezésünk.

Az idei első grillezésünk.

Az idei első grillezésünk.

Van abban valami üdítő, hogy az ember hétközben tv nézés helyett lebattyog a ház mellé, felácsolja a készséget, és sütöget. Nem kell hozzá semmi extra. Némi husi, kenyér, saláta, meg egy üveg borocska. Az egész mulatság nem tart tovább 2 órácskánál (pont mint egy gagyi film a tv-ben + reklámidő).

2006/4/27 : chilii Szólj hozzá!
Amikor a Pasi éhes

Amikor a Pasi éhes

Amikor a Pasi éhes

Improvizáció Ázsia témára.

Előre kell bocsátanom, hogy szerintem ehető az az állat, amelynek 2 illetve 4 lába van. Slussz! Akinek ettől kevesebb vagy több lába van, az kérem tartozkodjék távol a tányéromtól!!!

2006/4/13 : chilii Szólj hozzá!