Na de most tényleg! A rebarbaráról először a Vetéstől a tálalásig című könyvben olvastam. Ez a kis remekmű - amelyet egyébként szívből ajánlok minden hobbi kertésznek – még 1988-ban jelent meg a Mezőgazdasági kiadó gondozásában potom 85 magyar forintért. Egy újságíró házaspár (Sulyok Katalin és Siklós László) meséli el benne másfél évtizednyi kertészkedési tapasztalatait. Hiánypótló könyvecske volt ez annak idején a sok „tudományos szakkönyv” között. Egyszerűen, mindenki számára érthetően számoltak be saját tapasztalataikról, arról, hogy mit hová és melyik növény szomszédságába érdemes ültetni, hogyan kell gondozni, mikor lehet szüretelni, és mit lehet belőle készíteni. Imádtam benne a kis rajzokat, olyan helyesek voltak, kár, hogy az azóta megjelent újabb kiadásból ezek kimaradtak.
Szóval én ebben a könyvecskében olvastam először a rebarbaráról, aztán a véletlen utamba sodort egy csomag magot. Akkoriban persze koránt sem volt még ekkora választék, örültem, hogy egyáltalán egy félét is lehetett kapni. Elültettem, és pont, mint a könyvben, nálam sem álltak jól a dolgok az első évben. Aztán láss csodát, következő tavasszal újra kihajtottak növénykék, szám szerint hárman maradtak. Persze eltelt jó néhány év mire végül rászántam magam a kóstolásra, de addig is csodás dísze volt a kertemnek. Mostanra bátrabb lettebb, és már süteményt is sütök belőle. Az idén elsőként Nigella rebarbarás kukoricatortáját. Na és itt kell visszatérnem az elejére, mert sajna kedves Nigella, ez a torta nem lett rózsaszín! De azért finom, és tényleg mindenkinek ízlett!!!
Hozzávalók: 500 g rebarbara, 300 g finom szemű kristálycukor, 150 g finomliszt, 1 teáskanál szódabikarbóna, ¼ teáskanál só, 1 teáskanál őrölt fahéj, 155 g kukoricadara, 2 nagy tojás, 1 teáskanál vanília-kivonat, 125 g puha vaj, 250 g natúr joghurt. (vanília-kivonatom nem lévén a cukorból elvettem egy kicsit és vaníliás cukrot tettem bele)
Ügymenet: először is kimentem a kertbe, és szemmértékkel megállapítottam, hogy mennyi az annyi, és leszüreteltem fél kiló levélnyelet. Megmostam, vékonyan meghámoztam, fél centis darabokra vágtam. Egy nagy tálba halmoztam, rászórtam 100 g cukrot és félretettem egy fél órára (semmiképp sem kell neki több idő).
Amíg a „gyümölcs” levet eresztett, addig én kimértem a többi hozzávalót, kibéleltem sütőpapírral egy 24 cm-es kapcsos tortaformát és begyújtottam a sütőt (ház izé ez tulajdonképp képzavar, mert elektromos sütő a galád) 180 C fokra. A lisztet, sót, szódabikarbónát, kukoricadarát és a fahéjat összekevertem egy tálban. A tojásokat kissé felvertem egy villával (ha lett volna vanília-kivonatom, akkor azt a tojáshoz kellett volna keverni).
A vajat habosra kevertem a maradék cukorra, majd óvatosan hozzá öntöttem a tojásokat. Apránként hozzá adagoltam a lisztes keveréket és a joghurtot, nem kell túlságosan összedolgozni őket. Legvégül belekevertem a rebarbarát a cukros levével együtt. Beleöntöttem a tortaformába és bedugtam a sütőbe. A galád sütő nem sütötte meg ugyan 1 óra alatt, de azért hosszabb távon megbirkózott vele, a vége felé azonban le kellett takarnom alufóliával, hogy ne barnuljon meg túlságosan.
Recept: Nigella Lawson, Hogyan váljunk házi istennőkké (szülinapi meglepi)
