Újkrumpli mentával és vajjal

Újkrumpli mentával és vajjal

Újkrumpli mentával és vajjal

Tegnap jutatták eszembe ez a most időszerű "idényköret" amit én magában is szeretek, nagy melegben ideális könnyű ebéd lehet.

Először azt hiszem, a Spektrumon láttam valami bio kertészkedős-főzőcskézős sorozatban, aztán kicsit szkeptikusan ugyan, de kipróbáltam. Lévén, hogy a menta igen szemtelenül terjed a kertben, néha meg kell egy kicsit zabolázni. Igen ám de én sajnálom kitépkedni csak úgy, hogy a komposztra kerüljön, gondoltam "egyszerélünkhajrá"!

Szóval igen egyeszerűen elkészíthető: kell hozzá újkrumpli meg menta meg egy kis vaj. Az újkrumplit szépen megtisztítom, ha nagyobbak (ez a veszély ilyenkor sajna a mi kertünkben nem fenyeget) felaprítom őket, a kisebbek maradnak egészben. Sós vízben megfőzöm őket ahogy illik. Amíg fődögélnek végzek némi írtást a fűszeresben, és alaposan megmosom a jó marék mentát. (mindegy, hogy borsos vagy fodros, én vegyesen is szoktam használni, nem vesznek össze). Szépen lecsöpögtetem, és félre teszem. Ha kész a krumpli (isten őrizz szétfőzni!!) leszűröm, és visszateszem a fazékba. Rádobom a mentacsokrot, ráteszem a fedőt, és még egy tiszta konyharuhával is letakarom az edényt, hogy odabenn a gőzben a finom aromák átvándorolhassnak a krumpliba. 5-10 perc szauna után leveszem a fedőt, és a menta (megtette dolgát) mehet a komposztra. Vajat forgácsolok a tetejére és nyam-nyammmmm.

Kacsaragu tésztával

Kacsaragu tésztával

Kacsaragu tésztával

Ez a recept igen nagy kedvencem! Olyannyira, hogy amikor szombat reggel megláttam a hentes ajtaján a feliratot, hogy kacsacomb kapható, azonnal telefonos segítséget kértem otthonról, hogy mi kell még hozzá!

Az idők folyamán az eredeti recept (Nova szakácskönyvek sorozat, Tésztás darabjából származik) átesett némi módosításon. Először is az egész kacsa nagyobb felvevő készséggel rendelkező családoknak gazdaságtalan (szerintem), így én csak combot szoktam venni hozzá, 1 kilót legalább. Másodszor a fűszerek tekintetében történt változás, mert szárzeller nincs a kertemben (az idén se kelt ki :o( ), meg a boltban sem mindig, úgyhogy én a gumós zellerekről szoktam letépkedni 2-3 szárat. Az az igazság, hogy ez szerintem tipikus nyári étel, még akkor is ha 2 órás elfoglaltságot jelent, mert a friss fűszerek adják meg az ízét, ilyenek meg ugye leginkább ilyenkor virulnak a kertben. Harmadszor, aki teheti vegyen igénybe teljesítési segédet legalább az aprításhoz, úgy gyorsabb (az enyém most lelépett füvet nyírni).

kacsaragu_blog.JPG

Hozzávalók: 1 csomag jó minőségű tagliatelle tészta (önsanyargatók nekiláthatnak gyúrni is, de nekem már tényleg túlzás lenne, így maradt az a fészekszerűen összetekert fajta széles metélt) 1 kg kacsacomb (ez mérettől függően 4-6 db), 10 dkg húsos szalonna (kockára vágva), 60 dkg paradicsom (lehámozva, kimagozva, felkockázva), 1 méretes hagyma (apróra kockázva), 1-2 sárgarépa (fél centis karikákra vágva), 1-2 gerezd fokhagyma (aprítva), Zöldfűszerek jó bőven (apróra vágva) - kakukkfű - bazsalikom - zsálya - zeller zöld - petrezselyem zöld - oregánó, 1 dl száraz vörösbor meg némi plusz (a szakácsba sem árt önteni) 2 babérlevél, 4-5 szem szegfűszeg só, bors, olaj, vaj.

Technológia: Először is mindent fel kell aprítani. Na ez tart a legtovább, innentől már nem vészes a dolog, majd néha meg kell kavargatni, de lehet közben mást is csinálni. Amikor eljutottunk(tam) abba a fázisba, hogy minden készen áll kis tálkákban, neki is láthatunk a megvalósulásnak :o) Egy méretes lábasban egy kevés olajon elkezdem pirítani a szalonnát, utána jöhet bele a hagyma, répa, kicsit később a fokhagyma és a kacsacombok. Kb. 10 percig kell szépen pirítgatni, kevergetni az egészet. Ekkor felöntöm a vörösborral, jöhetnek a paradicsomok, és a fűszerek. Kb. egy óra alatt szépen lassan párolgatom az egészet, ezalatt a husi megpuhul (értelem szerűen, ha arra vetemedne, hogy mégsem puhul, akkor némi vörösboros ösztönzés mellett tovább kell puhítani), a zöldségekből meg isteni mártás sűrűsödik. Menet közben néha meg kell kavarni, ha nagyon fogyna a leve kicsit felöntögetni némi plusz borral (vizet az istenért se!!!). Ha túl hígnak találjuk a mártást akkor a legvégén magasabb fokozatba kapcsolva a tűzhelyet el kell forralni a levét. A legvégén még egyszer ellenőrzöm a mártást, utána ízesítem ha kell és 1 evőkanál vajjal finomítom. Ha már közeleg a boldog befejezés, kifőzöm a tésztát (a zacsiján lévők szerint). Ha ügyes voltam egyszerre készül el a husi meg a köret.

süti beállítások módosítása