Cukkínis sütemény

Cukkínis sütemény

Cukkínis sütemény

Ezzel a recepttel sokat kísérleteztem még a télen. Szerettem volna valami alternatívát a megszokott banánkenyér mellett, hogy ne mindig azt süssem uzsonnára, utazáshoz. Így került képbe a cukkíni, ami egy elég semleges ízű zöldség, simán használható süteményekhez is. Az első kísérlet eléggé morzsálódott, márpedig úgy nem alkalmas kiránduláshoz. Ezért került bele az útifűmaghéj, ami egy csapásra megoldotta ezt a gondomat. Mivel önmagában a cukkíni kicsit semmilyen, mindenképp adnom kellett hozzá valami pluszt. Ősszel még kaptam pár szem fügét, de az is csak édeskés, szóval igazából nem vált be. Aztán valahol megláttam egy csomag aszalt meggyet, ami kissé savanykás, ez már nagyon jól ellenpontozta az édeskés ízt. És ha már meggy, akkor miért ne tegyek bele egy kis étcsokoládét is? Na ugye! A sütim egyébként gluténmentes, bár nekem ez nem szempont, sokkal inkább az alacsony szénhidrát tartalom. Ezért került bele DW Zéró 6, de akinek nincs ilyen gondja, használhat helyette is zablisztet vagy mandulát. Újabban felmerült itthon az igény a koleszterincsökkentésre is, így a vaj helyett is lehet olívaolajat használni.

cukkinis_sutemeny.JPG

Hozzávalók: 65 g olvasztott vaj, 15 g DW 1:4 édesítő, 3 ek olívaolaj, 1 tk vanília kivonat, 1 tk reszelt citromhéj, 2 egész tojás, 60 g darált mandula, 60 g zabpehely liszt, 60 g DW Zéró 6, 2 tk sütőpor, 50 g joghurt, 150 g reszelt cukkíni, 2 tk útifűmaghéj, 1 csipet só, egy marék aszalt meggy, 50 g étcsokoládé lencse.

Ügymenet: az egész tojásokat habverővel felvertem, majd hozzáadtam a többi folyékony hozzávalót és az édesítőt. A száraz hozzávalókat összekevertem egy másik tálban, majd kisebb adagokban hozzákevertem a folyékony összetevőkhöz. Belekevertem a reszelt cukkínit is, legvégül beleforgattam egy marék aszalt meggyet és egy marék 70 %-os étcsokoládé cseppet.

A sütőt 180 C fokra előmelegítettem, és egy 20 cm hosszú doboz formában sütöttem kb. 50-60 percig. Tűpróbával ellenőriztem.

cukkinis_sutemeny2.JPG

 És akkor lássuk, hogyan készült a hogyan készül, avagy így születnek a receptek: 

97496804_3060145067376955_3790527381404385280_o.jpg

A legcitromosabb citromtorta: Delizia al limone

A legcitromosabb citromtorta: Delizia al limone

A legcitromosabb citromtorta: Delizia al limone

Most már olyan Olaszország hiányom van, hogy nem is volt kérdés milyen tortát süssek egy szülinapra. Tavaly késő ősszel, vagy inkább már a tél elején sikerült összehozni egy kis lombardiai kirándulást. Milánóban kóstoltunk egy nagyon finom citromos süteményt, amit le is fényképeztem a biztonság kedvéért, nehogy elfelejtsem véletlenül, hogy itthon is meg kell süssem. Delizia al limone! Két piskótaréteg között citromos krém, kívül tojáshab bevonat.

Az első próbálkozásnál úgy döntöttem, hogy piskóta helyett a tavaly kipróbált Torta Caprese al limone süteményt sütöm meg ismét, és ezt töltöm meg citromkrémmel. Ez a Capriról származó recept nagyon finom, puha, lisztmentes és cukormentessé is tehető. Szóval ideális választás. Ami a citromkrémet illet, nem volt kérdés, hogy Ötvös Zsuzsanna receptjét fogom használni (lemon curd 3 tojásnyi mennyiségben), amit volt szerencsém egyszer személyesen is ellesni tőle. Épp csak a cukrot cseréltem ki benne 1:4 édesítőre, és egy kicsit még azt is szűkebben mértem, így az én krémem kicsit savanykásabb lett, ami nagyszerűen ellensúlyozta a tészta édességét. Egyszerűen mesések együtt.

citrom_torta_blog.JPG

Ami a tojáshabot illet, az első verziónál tényleg csináltam egy olasz meringue-et ami nyírfacukorral is teljesen jól működött, csak hát a tojáshabba olyan sok cukor kell (a tojásfehérje súlyának kétszerese), hogy nekünk az már túl édes lett. Így ennél a második verziónál ezt elhagytam.

A kihűlt süteményt 3 lapba vágtam. A hűtőben megdermedt krémet habverővel fellazítottam, majd az 1/3 részét az első lapra kentem. A második lapra ment a krém további 1/3 része. A maradék krém nagy részét a torta tetejére kentem, a maradékot az oldalára, a most divatos „pucér torta” stílusban.

A díszítéshez apróbb epreket választottam, mivel ez csak egy 18 cm-es méret, de előtte bepácoltam őket egy kis Limoncello likőrbe. Tálaláskor további pácolt epret kínáltam hozzá.

Így nézett ki Milánóban: 

delizia_al_limone_milano.JPG

 

És ez egy telefonos gyors kép az én első verziómról: 

citrom_torta_habbal_1.jpg

süti beállítások módosítása