Amikor nyilvánosságra került az idei Giro útvonala, rögtön a hegyi szakaszokat néztem meg tüzetesebben. Nem csak azért, mert egy háromhetes körversenyen ezek a legizgalmasabbak (és talán a leglátványosabbak), hanem mert többnyire a Dolomitokat ismerem személyesen. Mai szakaszunk Dél-Tirol székhelyétől, Bolzano-tól néhány kilométernyire, Sarnonico-ból indul, és 204 km-t teszünk meg a Vittorio Veneto-ig. A tegnapi kemény hegyek után ma egy kicsit lazább szakasz következik, erőgyűjtés, mert holnaptól már tényleg csak emelkedik! A verseny állásáról több helyen is találni friss infókat, pl.: TOURázzunk együtt. A tegnapi szakaszt egyébként a kis kolumbiai Quintana húzta be, és a rózsaszín trikót is ő viseli. 

Szóval Trentino és Dél-Tirol. Trentino nem gazdag vidék. Az itt lakók mindig is a virágzó Dél-Tirol árnyékában éltek. A parasztoknak évszázadok óta keményen kellett küzdeniük a megélhetésért. A napi megélhetéshez szükséges élelmiszereket csak fáradtságos munkával lehetett előteremteni, így az asztali élvezeteknek nem volt sok alapja. Nem alakultak ki ételspecialitások, gyakorlatilag örülhettek, ha sikerült jóllakatni a családot. Aztán egyszer csak eljött az 1545-ös esztendő, amikor is összehívták a tridenti zsinatot (Trento város neve németül Trient). A magas rangú és rendű egyházi méltóságok népes személyzettel érkeztek, közöttük tehetséges szakácsokkal. Tekintve, hogy a zsinat jó néhány évig eltartott (megszakításokkal egészen 1563-ig), a helyieknek volt idejük eltanulni a rafinált recepteket, pl. az édesvízi halak elkészítését. Ebből az időből származik a gnocchi con la ricotta (burgonyagombóc ricottával) és pollo ripieno alla trientina (töltött csirke trentói módra) receptje is.

A dél-tiroli konyha ezzel szemben az alpesi specialitásokból táplálkozik, erős hatást gyakorolt rá az osztrák-magyar gasztronómia, de megtalálhatóak a szlávos ízek is. A burgonya, a káposzta, a gulyás, a rétesek, mind szerepelnek az étlapon, ahogyan mai ételünk, a gombóc is, vagy ahogyan errefelé hívják a canederli (németül knödel). Ez a finomság a kenyérmaradékok hasznosításának igen kiváló módja. Ezek a gombócok finom köretként szolgálnak pl. a vadhúsokhoz, de tapasztalatból mondom, hogy barna vajjal meglocsolva, reszelt sajttal megszórva, önmagukban is igen laktatóak, kiváltképp, ha sonkát vagy szalonnát rejtünk el bennük, de készülhet gombóc sajttal, spenóttal, céklával, vagy akár gombával is. Ma egy sonkás és egy parajos kerül terítékre.

Hozzávalók a sonkás canederlihez: 200 g szikkadt fehér kenyér (vagy zsemle), 120 ml tej, 3 tojás, 50 g salotthagyma, 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 50 g tiroli sonka, fél csokor petrezselyemzöld, 100 g vaj, só és frissen őrölt bors, a tálaláshoz reszelt hegyi sajt (parmezán, grana padano, vagy stílusosan a helyi Trentigrana és Gran Spicco).

Ügymenet: a hagymát megtisztítottam és egy serpenyőben 20 g vajon megdinszteltem. A kenyeret 1 cm-es kockákra vágtam, és egy nagy tálba tettem. A kenyérhez adtam a hagymát, a tejet, a tojást, a lisztet, a zsemlemorzsát és kézzel jól összegyúrtam, sóztam, borsoztam, majd a végén beledolgoztam a felaprított sonkát és petrezselymet is. A masszát fél órára a hűtőbe tettem pihenni. (ez alatt össze lehet állítani a spenótosat is)

Fazékban vizet forraltam, adtam hozzá sót, majd a masszából vizes kézzel 4 gombócot formáltam. A gombócokat óvatosan a fazékba helyeztem, és épp csak gyöngyöző vízben 20 percig főztem őket. Amíg a gombócok főttek, egy lábasba tettem a maradék vajat, és kis lángon pár percig melegítettem, addig, amíg finom, mogyoróra emlékeztető illata lett. A gombócokat egy szűrőkanállal kiemeltem és a barnított vajban megforgattam, sajttal megszórtam.

Hozzávalók a spenótos canederlihez: 300 g spenót, 200 g szikkadt fehér kenyér (vagy zsemle), 120 ml tej, 2 tojás, 50 g salotthagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 1 evőkanál liszt, 100 g vaj, só, bors, a tálaláshoz sajt (lásd a sonkás gombócnál).

Ügymenet: a megtisztított spenótleveleket blansíroztam, vagyis forrásban lévő enyhén sós vízbe dobtam 1-2 percre, majd azonnal lehűtöttem jéghideg vízben. Jó alaposan kinyomkodtam, majd nagyon finomra aprítottam. A hagymát 20 g vajon megdinszteltem, majd a legvégén hozzáadtam a zúzott fokhagymát is, de ezzel már csak fél percig kevergettem. Innentől az elkészítés ugyanúgy történik, mint az előző receptben. A hozzávalókat összegyúrom, pihentettem, a masszából négy gombócot formáztam és kifőztem. Tálalás ugyanúgy barnított vajjal és sajttal.  

Ha tetszett amit olvastál, kövess minket a facebookon is! Állítólag holnap is én tekrek :) 

Tegnap végre elrajtolt az idei Giro d’Italia! Akik az elmúlt két évben követték a Tour de Serpenyő csapatát, azoknak nem meglepetés, hogy az idén is főzünk, de az talán igen, hogy az idén még nagyobb fába vágtuk a serpenyőnket, és végig főzzük mind a három nagy körversenyt. Így májusban olasz, júliusban a megszokott francia, majd augusztus végétől spanyol recepteket kaptok tőlünk. Azért, hogy le ne maradjatok, érdemes követni a csapat facebook oldalát is!

Lassanként szokássá válik a nagy körversenyeken, hogy az első napokban kiruccannak valahová. Az idén Írország látja vendégül három napra a Giro-t. Tegnap nekivágtunk tehát mi is, Mamma rögtön egy klasszikus ír reggelit készített.

A tegnapi csapat időfutamot követően (remélem a Garminos fiúk nem sérültek meg komolyan), ma már komoly távot, 218 km-t tekernek a fiúk Belfast körül, sprint befutóval.

Én erre a napra a burgonyát választottam, mint az ír konyha alapkövét. A burgonyát 1585 körül, állítólag Sir Walter Raleigh hozta Írországba. A burgonyával alapvetően változtak meg az írek táplálkozási szokásai. Addig főleg zabkészítmények szerepetek az étrendjükben, ettől kezdve azonban már krumpli lett a napi étkezés meghatározója. A burgonyát sok szempontból, mintha csak az íreknek találták volna ki. A növény nagyon szereti a hűvös, csapadékos klímát, igénytelen, szinte minden talajon jól megterem. Értékes táplálék, sok szénhidrátot, ásványi anyagot és C vitamint tartalmaz. Az ír lakosság gyakorlatilag a krumplinak köszönheti, hogy túlélte a középkor viszontagságos esztendeit.

Legendásan sok burgonyát fogyasztottak, akár napi három kilogrammot, igaz más nem is nagyon volt, így ez a mennyiség is éppen csak fedezte egy felnőtt ember napi energiaszükségletét. A 17. század óta az átlagos ír család napi étkezése tejből és krumpliból állt, amelyet néha nap, ha volt rá lehetőség, kiegészítetek sonkával, hallal, tojással. Ez a menü azonban hozzájárult ahhoz, hogy 1780 és 1840 között az ír lakosság lélekszáma megkétszereződött. Amikor azonban 1845-ben a burgonyapestis elpusztította a termést, és az utána következő években is egyik rossz év követte a másikat, szörnyű éhínség tizedelte meg a lakosságot. Példátlan kivándorlási hullám indult meg, és végül Írország lélekszáma a felére csökkent.

Mamma tegnap már bemutatott egy boxty receptet, de erre az ételre több variációjuk is van az íreknek, nyilván oké, hogy krumpli, de nem árt variálni :) . Készülhet kenyérnek, grillkalácsnak, gombócnak, palacsintának és pudingnak is. Az én verzióm, a lágyabb, nagyobb, lepényformára sült boxty pancakes.

Ehhez a fél kilogramm krumplit megmossunk, meghámozunk és lereszelünk. Egy tiszta konyharuhába csavarjuk és alaposan kipréseljük a keményítő levét, úgy hogy azt egy tálban felfogjuk. A reszelt burgonyát egy tálba helyezzük, hozzáadunk 2 evőkanál lisztet, 1 mokkáskanál sót és 1 teáskanál sütőport. A keményítő lé tetejéről leöntjük az átlátszó folyadékot, a tál alján maradt fehér keményítőt pedig hozzáöntjük a burgonyához. Hozzáadunk még kb. 1,5 dl tejet, hogy enyhén folyós állagot kapjunk. Forró sütőlapon megsütjük mindkét oldalát. A boxty pancakest vajjal és cukorral, gyümölcsökkel, de hússal, hallal, zöldségekkel, vagy ahogyan én tettem, sült szalonnával is tálalhatjuk.

Másik burgonyás ételem a Colcannon, káposzta burgonyapürében. 

Hozzávalók: 500 g burgonya, 500 g fejes káposzta, 1 csokor újhagyma, 2 dl tejszín, só, bors, 100 g vaj. 

Ügymenet: a káposztát megtisztítjuk és vékony csíkokra vágjuk, enyhén sós vízben nem túl puhára főzzük, leszűrjük és alaposan lecsöpögtetjük. A krumplit héjában megfőzzük, megházmozzuk, áttörjük. Az újahgymát megtisztítjuk, felkarikázzuk, és a tejszínben kb. 5 percig főzzük. A hagymás tejszínt a krumplival elkeverjük, sózzuk, borsozzuk, majd belekeverjük a káposztát. Tálaláskor a közepébe kis gödröt nyomunk és beleöntjük az olvasztott vajat. 

Önmagában is laktató fogás, de köretként is kiváló halhoz vagy akár húshoz is. Halooween ünnepén ebbe az ételbe is szívesen rejtenek gyűrűt, és aki megtalálja ugye... 

A mai post megírásában a Kulinára, Erurópai konyhaművészet című könyv volt a segítségemre. 

Mivel az utóbbi időben mindenfelé sült kelbimbó receptekbe ütköztem, gondoltam kipróbálom, ha már úgyis szembe jött egy csomag az üzletben. Megmondom őszintén, kicsit bajban vagyok ezzel a recepttel. Én mindent úgy csináltam, ahogy a nagyok mondták. Megtisztítottam a kis golyókat, megmostam, leszárítottam, majd a nagyobbakat félbevágtam. Igen ám, de nekem a megadott idő alatt nem puhult meg rendesen, gondoltam bent hagyom még a sütőben egy kicsit, de így sem. Azután az egészet áttettem egy serpenyőbe és még úgy is sütöttem, de az én ízlésemnek még így is túl „ress” lett. Azt hiszem legközelebb picit előgőzölöm a kelbimbót, vagy kisebbre aprítom, de az is lehet, hogy sütőzacskóval fogok próbálkozni, minden esetre várom a javaslatokat is. A szalonna viszont nagyon bejött. Vonalaimra is tekintettel egy külön grill serpenyőben ropogósra sütöttem a bacon szeleteket, majd papírtörlővel leitattam a maradék zsírt is (szerencsések ezzel ne vacakoljanak). Így vágtam azután apróra, és szórtam meg vele a kelbimbót.

Hozzávalók: 1 kg kelbimbó, 100 g szeletelt bacon, só, frissen őrölt bors, szecsuáni bors*, olívaolaj.

Ügymenet: a kelbimbókról eltávolítottam a kevésbé tetszetős külső leveleket, megmostam, konyharuhára borítva megszárítottam a kis golyókat. A nagyobbakat félbe vágtam, majd egy tálban meglocsoltam egy kevés olajjal, megszórtam sóval, borskeverékkel, majd összekevertem, rázogattam, hogy a fűszeres olaj mindenütt bevonja a kelbimbókat. Tepsibe öntöttem az egészet és előmelegített sütőben fél órát sütöttem 180 C fokon. Közben a szalonna szeleteket ropogósra sütöttem egy grill serpenyőben, majd feldaraboltam és tálaláskor a megsült kelbimbóra szórtam. Lehet köret, de könnyű vacsora is.

*Mostanában a szecsuáni bors a kedvenc fűszerem, szinte mindenbe teszek belőle.

**2014.02.07. A kelbimbókat hideg vízben kevés sóval felteszem főni, majd a gyöngyözéstől számított 5-7 percig (mérettől függően) főzöm őket kis lángon. Ezután leszűrom, hagyom kicsit kigőzölögni, majd serpenyőben átpirítom őket, akár a szalonnával együtt, vagy chilivel, esetleg fenyőmaggal, szeletelt mandulával szórom meg. 

Seafalconnak: "Hajósok lakomája - zöldkáposzta sült kolbásszal. Ennek az ételnek nagyon fontos szerepe van a brémai hajósok hagyományos lakomáján, melyet a tradíció szerint 1545 óta február második péntekén tartanak a városházán. Ilyenkor a hajótulajdonosok és a tengerészek búcsúlakomájára emlékeznek, melyet minden évben akkor rendeztek, amikor a hajók a téli pihenő után újra kifutottak a tengerre. A meghívottak – akiknek az alapszabály szerint csak egyszer van joguk részt venni a rendezvényen – szigorúan frakkban, fekete mellényben és fekete nyakkendővel kötelesek megjelenni. A lakomán régi hajósételeket tálalnak fel. Az első fogás a tyúkhúsleves, utána jön a tőkehal, amelyhez külön a hajósok lakomájára főzött tengerészsör jár. A főfogás előtt, amely a már említett zöldkáposzta zsíros kolbásszal, gesztenyés füstölt hús kerül az asztalra sült krumplival, s ha valaki netán nem szereti, kaphat borjúsültet sült szilvával. Utóételként rigai füstölt rombuszhalat és sajtot hoznak. A tengerészsörön kívül a Rajna mellől és Bordeaux-ból származó bort isznak. Minden vendég helyén van egy ezüstszínű sós és egy arany borsos zacskó – emlékéül azoknak az időknek, amikor ezek a fűszerek még olyan drágák voltak, hogy a vendégeknek magukkal kellett hozniuk a lakomára. A rendezvény végén körbehordják a Tengerészek Házának perselyét, melybe a vendégek beledobhatják nagyvonalú adományaikat, ezzel az öreg kapitányoknak és özvegyeiknek gyűjtenek. A délután három órakor kezdődő lakoma öt óra múlva, pontban este nyolckor ér véget" Kulinária - Európai konyhaművészet, Németország

A mi kertünkben nem érzik jól magukat a „fejes” növények, így a hagyományos fejes káposzta sem fejesedik be, ezért nem érdemes vesződni vele. Tavasszal találtam egy csomag érdekes káposzta magot, ami nem fejet, hanem hosszú szárán húsos leveleket növeszt. Gondoltam ezt ki kell próbálni, és bejött. Ezt a káposztát az első éjszakai fagyok teszik különösen ízletessé, fagytűrő, -15 C fokig kint lehet hagyni a kertben. Vadhúshoz és kolbászhoz remek körítés.

 Nemrég Alouettével is diskuráltunk valahol a téren a zöldkáposztáról, de vasárnap, amikor is végre terítékre került a növényzet, sehol sem találtam, hogy hol. Így azután halvány emlékeimre, egy fotóra és a könyvre támaszkodva végül így készítettem el.

Hozzávalók: kb. 800 g leveles káposzta, 1 evőkanál libazsír, 100 g bacon, 1 fej vöröshagyma, 125 ml húsleves (víz), 3 evőkanál zabpehely, só, bors.

Ügymenet: a káposztaleveleket megmostam, a levél fonákoldalán levágtam a vastag szárrészt, majd kb. 5 centis darabokra aprítottam. Enyhén sós, forró vízben 5 percig főztem, leszűrtem és hideg vízzel leöblítettem. Egy nagy lábasban felforrósítottam a zsírt, beledobtam a hagymát, azután a szalonnát és 5 percig pirítottam őket. Erre jött rá az előfőzött káposzta és a folyadék, a só és bors, majd újabb 5 perc után a zabpehely. Ezután időnként átkeverve még 15 percig pároltam a káposztát. Finom sült kolbászt és pirított burgonyát adtam hozzá.

Pirított burgonya: a meghámozott és feldarabolt krumplit sós vízben előfőztem, de nem szabad teljesen puhára főzni. Leszűrtem, pár percet hagytam pihenni, hogy kigőzölögjön, majd egy serpenyőben egy nagy kanál libazsírt forrósítottam, és rázogatva pirítottam rajta a krumplit. A nagymamám készítette így.

Talán már feltűnt, hogy nem nagyon sütögetek nagy darab véres húsokat, sokkal inkább kedvelem a lassú tűzön, finom itókában párolt étkeket. Ezekkel nincs különösebb gond, sosem kell aggódnom, hogy sikerül-e, ráadásul ezeket mindenki szereti, ellentétben a félig vagy alig átsütött húsokkal. Az egyben párolt nagyobb húsok is biztosan finomak, de drága dolgokkal nem szívesen kísérletezem, márpedig egyben sütésre/párolásra általában a nemesebb részek az alkalmasak. Így történhetett, hogy annak idején sokáig halogattam az első adag szarvas comb elkészítését, hiába sürgetett a nép, hogy meg kéne már csinálni, még megromlik (na ja, a fagyasztóban!)! Hiába, óvatos duhaj vagyok, vártam a tökéletes receptre. Egy szép napon aztán rám köszönt a szerencse, Mamma közkinccsé tette a ragu receptjét. Mivel előtte még sosem volt dolgom vadhússal, a citromhéjat furcsának találtam benne, de az én különbejáratú séfem megerősítette, hogy csak reszeljem bele nyugodtan, sőt, szokták azt narancshéjjal is fűszerezni. Na több sem kellett, kipróbáltam narancshéjjal és borókabogyóval fűszerezve is, így is, úgy is nagyon bejött.

Hú ez nagyon jó volt! Tapasztalataim szerint nálam valamiért az édes szekció az olvasottabb, de ezt a receptet szívből ajánlom mindenkinek, aki hozzám hasonlóan szereti a marhahúst! Aki meg nem, az magára vessen, nem tudja miből marad ki! A marhapörköltet is elég jól főzöm állítólag, de ez valami mesés volt, a hús vaj puhára párolódott az üvegecske vörösborban, a fűszerezése pedig…, észre sem vették azt a rudacska fahéjat :). Azért volt egy kis pánik, mert a hozzávalók listáját kétszer is ellenőriztem ugyan, de a 24 órás pácolódáson valahogy átsiklottam, ebédnek meg lenni kellett, mert követelték, úgyhogy végül csak 2 órát töltött a hús a borfürdőben.

Szerda este ázottan, fázottan értem haza, és jó kedvre csak az adott okot, hogy csütörtök-péntekre szabaddá tettem magam. Ennek egyik oka a birsalmasajt szerencsésen el is készült, sikerült megúsznom két kisebb vízhólyaggal.

Azonban szerda este találtam egy furcsa kis kupacot a konyha sarkában.

- ???
– Ez az idei céklatermés.
– Ez mind?
– Ja!

Bevallom, jobb időkben az ilyen méretű gubicsokat a tyúkoknak adtuk, de egy ilyen aszályos nyár után meg kellett becsülni azt a marék „bébi céklát”. Mivel a cékla erősen színez, én általában tartózkodom más összetevőkel való kombinálásától, de most ott lapulnak a pincében az ominózus lila répáim, amik ugye húslevesbe nem valóak, és további nézelődés után találtam még lila hagymát is. Több sem kellett, ezeket mind megpucoltam, nagyjából azonos méretűre daraboltam és sütőzacskóba dugtam őket. Isteni köret lett belőlük a csülök mellé.

Régóta kiszemeltem már ezt a receptet az Olasz Kulináriából, és ha már a gombóc lett az e havi VKF téma, kézenfekvőnek tűnt ezt készíteni köretként a vaddisznópörkölthöz.

 A dél-tiroli konyhában a kenyér nemcsak az étkezések kísérője, fontos levesmártogató, de egy másik specialitásnak is alapvető hozzávalója: a kenyérmaradékokat és a száraz zsömlét ugyanis nem dobják ki, ebből készítik a kedvelt gombócokat. A változatosságról a gombóc tésztájába kerülő különféle adalékok gondoskodnak. Akad tartalmasabb, például szalonna vagy sajt, és soványabb (de ugyanolyan tradicionális), mint a hagyma, a paraj vagy a gomba. Igazi csemege a céklagombóc, amit barna vajjal és reszelt parmezán sajttal tálalnak.

Hozzávalók: 25 dkg szikkadt zsemle (vagy fehér kenyér), 3 egész tojás, 250 ml tej, 100 g füstölt húsos szalonna, 1 fej vöröshagyma, olíva olaj, 1 csokor petrezselyem zöldje, 6 evőkanál liszt, só, bors, reszelt szerecsendió, szükség esetén 2-3 evőkanál zsemlemorzsa.

Ügymenet: a zsemléket kis kockákra vágtam és egy nagy tálba halmoztam. A tojásokat és a tejet egy kézi habverővel eldolgoztam és a zsemlére öntöttem. 20 percig állni hagytam, közben néhányszor átkevertem, hogy a folyadék mindenütt átitassa a zsemlekockákat.

Ez alatt finomra aprítottam a vöröshagymát és a petrezselymet, a szalonnát pedig kis kockákra vágtam. Egy kanálnyi olíva olajon megpirítottam a szalonnát, majd kicsivel később hozzáadtam a vöröshagymát, legvégül a petrezselymet. Ezt a keveréket a beáztatott zsemléhez adtam, sóztam, borsoztam, rászórtam a lisztet és a szerecsendiót. Kézzel alaposan összedolgoztam a masszát. Enyhén sós vizet forraltam. Vizes kézzel 10 egyforma gombócot formáztam és kb. 10 perc alatt puhára főztem őket a vízben.

Na az igazsághoz hozzá tartozik, az első gombócon próbafőzést végeztem, és úgy láttam, hogy nem állt össze tökéletesen. Ekkor s.o.s. segítséget kértem, és a még itthon tartózkodó tiroli kihelyezett egység azt tanácsolta, hogy zsemlemorzsát adjak a masszához. A tanács bevált, a 3 evőkanál morzsától a gombóckáim tökéletesek lettek.

Nem tehetek róla, de engem sokkal jobban vonzanak a hegyek, mint a tengerpartok. Egy nyáron is havas hegycsúcs hamarabb hoz lázba (nem akarom én megmászni, elég nekem lentről csodálni, persze ha van felvonó, egye fene megnézem a kilátást is :), mint egy zsúfolt homokos tengerpart meg forróság. Épp ezért imádom Svájcot.

Svájc kicsi de nagyon szép ország, és gasztronómiai szempontból is érdekes. Legtöbben csak a svájci csokit ismerik, meg legfeljebb hallottak róla, hogy létezik egy fondü nevű valami. Nos ha a francia konyhához hasonló híres specialitásokkal nem is dicsekedhetnek, mégis találhatunk finom és ízletes ételeket, hiszen a dús legelőkön nevelkedett állatok sok-sok csemegével kecsegtetnek.

Ilyen étel a Zürichi apróhús is, amely hagyományosan borjúhúsból készül. (na most azért azt meg kell jegyezzem, hogy én próbáltam rebegtetni a szempilláimat és legszebb őzike tekintetemmel adtam elő a problémámat a hentesnek, de sajna itten borjú nem terem :(.

 Ennek az ételnek elengedhetetlen körete az egész Svájcban népszerű rösti. Ez egy nagyon könnyen elkészíthető burgonya étel, ami nem csak köretként fogyasztható, de pl. vasárnap reggelire is kitűnő. Lehet variálni, fel lehet dobni egy kis szalonnával, hagymával vagy reszelt sajttal, szóval elég sokoldalú étel, csak egy kicsit előre kell gondolkodni, és akkor pillanatok alatt elkészül.

Tehát a röstihez fejenként 2-4 szem burgonyát héjában megfőzök, meghámozom és hűlni hagyom. (Ezért mondtam, hogy kicsit előre kell gondolkodni, mert ha előző nap megfőzzük, akkor ezzel sok időt takaríthatunk meg. Én szombat este szoktam odadobni, aztán vasárnap reggel csak előkapom és mire megfő a tea, kávé és megterítek kész is a villásreggeli.)

A kihűlt krumplikat nagy lukú reszelőn lereszelem, enyhén megsózom. Egy tapadásmentes bevonattal ellátott serpenyőben vajat olvasztok és egy adag krumplit dobok bele. Lapos fakanállal szépen elterítem, elegyengetem a krumplit, hogy szép kerek lepényt kapjak. A sütési idő függ a serpenyőnk méretétől és vastagságától is, kb. 5-10 perc kell egy oldalnak. Azután jön némi akrobatika. Egy nagy tányért helyezek a serpenyőre és edényfogó kesztyűvel gyors mozdulattal átfordítom, hogy a lepény a tányéron landoljon. Még egy kis vajat teszek a serpenyőbe, és óvatosan visszacsúsztatom a lepényt. (Ha önálló fogásként tálaljuk, akkor most tegyünk a serpenyőbe néhány szelet bacont, és arra csúsztassuk a krumplit. Tálaláskor tányérra borítjuk, a ropogós szalonnák felülre kerülnek, megszórjuk egy kis ementálival és hammmm) Ha elkészült tányérra borítom, és tálalásig igyekszem melegen tartani. (ha van rá mód, két serpenyővel is dolgozhatunk, így még gyorsabban elkészülünk, mosogatni meg alig kell, csak épp kitörölni a serplit)

Én most sajna a fent vázolt okok miatt a Zürichi apróhús elkészítésénél pulykahús használatára kényszerültem de így sem volt panasz. 

2 főre 35 dkg csíkokra vágott pulykamellet lisztben megforgattam. Kb. 5 dkg vajat olvasztottam egy másik (harmadik) serpenyőben, ezen kicsit megpirítottam a húst. Mivel a liszt bevonatot képez a húson, így nem szárad ki, finom szaftos marad. A megpirult husikat kiszedtem a serpliből, és a helyére egy kis fej apróra vágott hagyma került, pár perc múlva pedig 25 dkg felszeletelt gomba. Amikor a gomba szépen megdinsztelődött (tehát elpárolgott a lé java) akkor egy pohár száraz fehér bort és egy pohár tejszínt öntöttem hozzá, sóztam, borsoztam és visszatettem a husikat. Elvileg a húson lévő liszt besűríti a mártást, ha még sem, akkor még egy kis kanál liszttel segíthetünk rajta. Apróra vágott petrezselyem zöld kerül még bele.

A tányéron pihenő röstink tetejére kanalazzuk a kész művet és már ehetünk is. (nekem épp csak egy kattintásnyi időm maradt)

 Recept: a legújabb gyönyörűségemből származik: KULINÁRIA, Európai konyhaművészet.

Tegnap jutatták eszembe ez a most időszerű "idényköret" amit én magában is szeretek, nagy melegben ideális könnyű ebéd lehet.

Először azt hiszem, a Spektrumon láttam valami bio kertészkedős-főzőcskézős sorozatban, aztán kicsit szkeptikusan ugyan, de kipróbáltam. Lévén, hogy a menta igen szemtelenül terjed a kertben, néha meg kell egy kicsit zabolázni. Igen ám de én sajnálom kitépkedni csak úgy, hogy a komposztra kerüljön, gondoltam "egyszerélünkhajrá"!

Szóval igen egyeszerűen elkészíthető: kell hozzá újkrumpli meg menta meg egy kis vaj. Az újkrumplit szépen megtisztítom, ha nagyobbak (ez a veszély ilyenkor sajna a mi kertünkben nem fenyeget) felaprítom őket, a kisebbek maradnak egészben. Sós vízben megfőzöm őket ahogy illik. Amíg fődögélnek végzek némi írtást a fűszeresben, és alaposan megmosom a jó marék mentát. (mindegy, hogy borsos vagy fodros, én vegyesen is szoktam használni, nem vesznek össze). Szépen lecsöpögtetem, és félre teszem. Ha kész a krumpli (isten őrizz szétfőzni!!) leszűröm, és visszateszem a fazékba. Rádobom a mentacsokrot, ráteszem a fedőt, és még egy tiszta konyharuhával is letakarom az edényt, hogy odabenn a gőzben a finom aromák átvándorolhassnak a krumpliba. 5-10 perc szauna után leveszem a fedőt, és a menta (megtette dolgát) mehet a komposztra. Vajat forgácsolok a tetejére és nyam-nyammmmm.

avagy legeljünk egészségeset!