Nem arról van szó, hogy az elmúlt hetekben nem főztem volna, inkább csak arról, hogy a nagy össznépi ünnepi hízókúra után ugye még el kell fogynia a maradékoknak, azután meg nem árt némi kímélés a gyomornak. Mondjuk a vasárnapi juhtúrós sztrapacska nem kifejezetten kímélő étel, de legalább húsmentes (azt nem mondtam, hogy szalonna mentes is, de nagyon szerethető ám!)
A műkaja találkozása a kínai edénykével. Hol is kezdjem? Azt hiszem már említettem, hogy nem vagyok híve a műkajának. Lehetőség szerint kerülöm a dobozos, zscskós, üveges, kockás, meg miegymás kajákat. Nem is vetemedtem volna olyasmire, hogy említést tegyek az egyetlen kivételről, ha a véletlenek nem játszanak közbe, és nem jön szembe két dolog is amiről eszembe jutott, hogy enni kéne.
Először is nemrég olvastam Nemisbéka kollegina írását az ő kis kedvencéről, másodszor épp a minap jött szembe velem egy üzletben a rég áhított kis tálka, amiből prímán lehet tv előtt is pálcikával csemegézni a kínait. Szóval a csillagok fenti együttállása késztetett rá, hogy felfedjem a titkomat. Az egyetlen kivétel számomra unkle bencéék szecsuáni csípős mártása. Ez valahogy el van találva, bár a legutóbbi receptmódosításkor elfelejtették kikérni a véleményem, és ma már egy hangyányit csípősebb mint amikor beleszerettem. (Ezúton kérlek kedves unkle bence, hogy több csilit már ne!!!:O))) Íme a tökéletes műkaja a tökéletes tálkában:
Ugye szép? Így együtt! Elvégre fontos a tálalás, mert először a szem lakik jól!!!