Ez a bejegyzés és még néhány következő abszolút nem aktuális, de tél lesz jövőre is, így hát közzé teszem ezt a kis adósságrendező csomagot, ha már ennyire divatba jöttek mostanság a csomagok.

Még bőven mínuszok jártak, amikor egy céges ügy kapcsán Pestre kellett utaznom. Ha már homár, gyorsan vetettem egy pillantást a térképre, hogy megállapítsam melyik Culinarist érhetem el legkönnyebben visszafelé, és bevallom már alig vártam, hogy vége legyen a hivatalos dolgoknak. Sajnos kicsit elhúzódott a program, így mindössze 40 percem maradt a vonatig privát céljaimra. Nehéz ügy! Minden esetre egy csomag feketebab is landolt a kosaramban. A receptről annyit el kell mondanom, hogy eredetileg a sütőben kellene készíteni, de az enyémben valahogy sosem akar megpuhulni a bab, ezért a tűzhelyen készítettem el egy jó nagy lábasban.

 

Hozzávalók: 225 g feketebab, 500 g marhahús, 2 fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál pirospaprika, 2 teáskanál őrölt kömény, 2 teáskanál őrölt koriander, 1 doboz hámozott paradicsomkonzerv, 300 ml marhahúsleves, ízlés szerinti mennyiségű szárított és friss chili, só, bors, olaj.

Ügymenet: a babot előző este vízbe áztattam. Másnap a húst igen apró kockákra vágtam, felaprítottam a hagymát, a fokhagymát és a chiliket. Egy nagy lábasban felforrósítottam az olajat, beletettem a hagymákat és 5 percig dinszteltem. Rádobtam a húst és fehéredésig pirítottam. Belekevertem a pirospaprikát, a köményt, a koriandert, sóztam és borsoztam. Hozzáadtam a paradicsomot, a lecsöpögtetett babot, a húslevest és annyi vizet, hogy éppen ellepje. Kis lángon, gyöngyöztetve, időnként átkeverve főztem addig, amíg a bab és hús megpuhult.

Elsőre furának tűnt rizzsel tálalni, de utólag belátom nem volt rossz ötlet. Kicsit lágyította a csípősséget. Lehetőségeink szerint többféle chilit, szárítottat és frisset, pirosat és zöldet is használhatunk (és Erős Pistáról sem feledkezem meg), persze nem árt kóstolgatni, nehogy túllőjünk a célon.

Eredeti recept: Fűszerenciklopédia, további értekezés chili con carne témában
 

Egyszerűen muszáj volt kipróbálnom Eszter vulkanikus kenyerét! Először is, mert amióta a kenyérsütőgép és én szerelembe estünk, azóta kissé elhanyagoltam a sütőben sült kenyér témát. Másodszor pedig a sajt és a kukorica mind, mind kedvenceim, így éreztem, hogy ebből csak jó sülhet ki.

Nem sokat módosítottam az eredeti recepten, csupán annyit, hogy az én „csésze szettem” 250 ml-es, illetve, hogy a kukorica és a paprika egy részét beledagasztottam a tésztába, továbbá, hogy valamivel kevesebb csípős paprikát használtam. Szeretem ugyan az erőset, de nekem bőven elég, ha egyszer csíp! Ja és most látom csak, hogy Eszter kukoricalisztet használt, én valamiért azonnal a polentának valót emeltem le a polcról, ártani nem ártott az biztos!

Egyre-másrakészülnek a nagyvilágban a csípős-paradicsomos pennék. Csoda, hogy én is kedvet kaptam hozzá??? Szeretem az egyszerű tésztaételeket, amelyek viszonylag kevés hozzávalóból gyorsan elkészíthetőek, ez pedig pont ilyen.

Visszavonhatatlanul beköszöntött a tavasz, vagyis elő lehet ásni a grill felszerelést a garázs mélyéről és hajrá!!! Most egy már jól bevált indonéz pácot használtam. Az egzotikus név egy gyorsan és könnyen elkészíthető finomságot takar. Hála az égnek semmi különleges hozzávaló sem kell hozzá. Sajnos gyakran esem abba a csapdába, hogy ha valami ázsiai finomságot szeretnék készíteni, sehol sem kapom meg a szükséges hozzávalókat. Ennél a receptnél azonban szó sincs semmi ilyenről, legfeljebb a szójaszószt kell körültekintően kiválasztani. Többféle van forgalomban, és megkóstolni ugye nem lehet előre, vagyis csak otthon derül ki jól választottam-e (legutóbb nem, de ez egy másik történet).

Ezt a receptet jó egy hónapja kaptam az Index fórumán egy kedves topictárstól, csak valami folyton útját állta a megvalósulásnak. Szombaton végre sikerült az akadálymentesítés, elkészült a mű! Azt kell mondjam, hogy megérte a várakozás, nagyon finom kis csemege ez a csokoládé és a chili elkötelezett híveinek!

Én két szárított chilit vetettem be, szárukat letörtem, a magok nagy részét kiszórtam, és csak a paprikahúst vágtam nagyon apróra. Mindenkinek azt ajánlom, hogy a biztonság kedvéért kóstolja meg a nyers masszát, hogy elég csípős lett-e. Igazából nem a tűzokádó sárkány képzés a cél, hanem, hogy a csokis kekszet kissé pikánsabbá tegyük.

A csoki szerepében most is a jól bevált 60%-os Tibi domborított, a barnacukrok közül pedig egy lágy, sötétbarnát használtam (annak okán, hogy ez volt felbontva, egyébként ki fogom próbálni lágyabb ízű, világosabb cukorral is!)

A receptben eredetileg kesudió szerepelt, de kesudió fám nem lévén, én most beértem a finom hazai csonthéjassal.

Hozzávalók: 100 g étcsokoládé, 200 g liszt, 1 csapott teáskanál sütőpor, 150 g puha vaj, 100 g cukor, 150 g barnacukor, 1 zacskó vaníliás cukor, csipetnyi só, 2 tojás, 2 piros chili, 100 g dió

Ügymenet: A diót megdaráltam, a csokoládét apró darabokra vágtam, a chilit pedig a fent említett módon készítettem elő.  

Egy tálba kimértem a lisztet, a sütőport, sót és jól elkevertem. Egy másik  másik tálban a vajat  habosra kevertem az egymás után hozzákevert a háromféle cukrral. Egyenként hozzáadtam a tojásokat, mindegyikkel külön-külön kikevertem a masszát. Hozzáadtam a diót, a csokit és a chilit. A lisztkeveréket két részletben, közepes fokozaton kevertem bele.

A sütőt 180 fokra előmelegítettem.

A tésztából két teáskanál segítségével diónyi halmokat raktam a sütőpapírral bélelt tepsibe. A halmok között hagyjunk elég távolságot, mert a tészta sülés közben megnő!  Egy nagy tepsire 25 db fért el, és 16 perc alatt sült meg. A sütőből kivéve még kicsit puha volt a közepük, de mire kihűltek (rácsra téve) szépen „megkeményedtek”, vagyis fimon omlós-ropogóssá váltak. Ebből a mennyiségből kb. 70 darab lett

Neeem, nem engem lehet megkóstolni :o)!

Friss, pikáns, egyszerű, szóval ördögi.

Az ígéret szép szó, most be is tartom :o))