Tour de France 2016. 18. szakasz Sallanches – Megéve 17 km

Tegnap „az utolsó emelkedőn Ilnur Zakarin (Katusha) indított a szökevények közül, az orosz támadását pedig nem tudták átvenni, így megérdemelten nyerte meg a szakaszt Jarlinson Pantano (IAM Cycling) és Rafal Majka (Tinkoff) előtt. Közben az esélyesek csoportjában Alejandro Valverde (Movistar) próbálta meghúzni a sort, a döntő akciót ellenben Richie Porte (BMC) kezdeményezte, akivel csak a sárga trikós Chris Froome (Sky) tudott menni, Nairo Quintana (Movistar) nem sokkal a cél előtt, még az üldözők csoportjáról is leszakadt.” (velo.hu)

Ma egy 17 km-es egyéni hegyi időfutam vár a fiúkra immár újra Franciaországban, az Alpokban. Ezen a tájon szokták megrendezni a Tour de Francot megelőzően a Critérium du Dauphiné versenyt.

A Critérium du Dauphiné (korábban Critérium du Dauphiné libere, a korábbi szervező Dauphiné libere újság neve után) a Tour de Suisse mellett a Tour de France legfontosabb felkészítő versenye.  A nyolc napos túra júniusban kerül megrendezésre Franciaország délkeleti részén, az Alpokban.  A verseny rendezési joga 2010-től az UCI-é, és része az UCI World Tour sorozatnak. A leggyakoribb útvonalak között Grenoble, Avignon , Saint-Étienne, Annecy , Chambéry , Gap , Lyon , Aix-les-Bains , Valence , Briançonand Vals-les-Bains szerepel.

(A dauphin vagy Franciaország dauphinje (Dauphin de France) — pontosan Viennois dauphinje(Dauphin de Viennois) — egy királyi cím volt 1350–1791 és 1824–1830 között Franciaországban, mely a király legidősebb fiát, a trónörököst illette meg, és vele járt ez a terület. A szó a francia dolphin (delfin) szóból ered, utalva a zászlójukon viselt állatra.) 

Franciaország egykori tartománya és kormányzósága, Bresse, Bugey, Lyonnais, Forez, Vivarais, Venaissin, Provence, Piemont és Savoya közt. Nagyobb részét a Jura és az Alpok ágai borítják, ezek a Pelvouxban (4103 m) érik el a legnagyobb magasságukat.

És, hogy hogy jön ide a Dauphiné? Nos a mai terep, közelebbről Savoya már többször is előfordult nálam a Serpenyőben, a környék több specialitását is elkészítettem már. A mostani keresgélés közben találtam rá az itteni dió termesztőkre, akik persze jó francia szokás szerint AOP védjeggyel látták el termésüket.

A kedvenc útmutatómban találtam egy Tarte aux noix du Dauphiné nevű pitét, egy kis további keresgéléssel pedig megszámlálhatatlan mennyiségű diós pite receptre lehet bukkani. Az én választottam nem a klasszikus sok cukrot tartalmazó karamelles töltelékű, hanem egy kávéval ízesített könnyedebb darab. Igaz a fogyasztókat kissé megosztotta, de azt hiszem, ha a fanyalgóknak egy gombóc vaníliafagylaltot is teszünk mellé a tányérra, garantáltan elhallgatnak. A tésztára viszont külön felhívom a figyelmet, mert Michael Roux klasszikusában sikerült a szénhidrát tartalmat eredményesen csökkentenem.

Hozzávalók a tésztához: 65 g fehér tönkölyliszt, 65 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt, 65 g darált dió, 65 g DW Zéró 6 (vagy helyettük 250 g liszt), 150 g puha vaj, 1 tojás, 1 evőkanál (nyírfa)cukor, 1/2 teáskanál só, 40 ml hideg víz.

Hozzávalók a töltelékhez: 200 g darált dió, 2 egész tojás, 70 g (nyírfa)cukor, 2 teáskanál vanília kivonat, 150 ml tejszín, 1 eszpresszó kávé (40 ml), 1 teáskanál kávé kivonat vagy kávélikőr.

Ügymenet: a lisztkeveréket egy nagy tálba szitáltam, a közepébe készített mélyedésbe tettem a kockára vágott puha vajat, a tojást, a sót és cukrot, majd az apró mozdulatokkal összemorzsoltam a hozzávalókat, amikor elérte a morzsalékos állagot, hozzádolgoztam a vizet. Amikor kezdett összeállni, a tenyerem alsó részével néhányszor elnyújtottam a tésztát. Cipóvá formáztam és folpack fóliába csomagolva hűtőben pihentettem másnapig (legalább 1 órát érdemes pihentetni). Ezt követően vékonyra nyújtottam, és kibéleltem vele egy 22 cm átmérőjű piteformát.

Mivel a készítéskor épp kánikula dúlt, a konyhában is nagyon meleg volt, a tészta gyorsan lágyult, ezért a kibélelt piteformát 20 percre betettem a fagyasztóba. (Ezt a trükköt Jamie-nél láttam egyszer, és azóta is gyakran alkalmazom.)

A sütőt 200 C fokra melegítettem elő, és a tésztát 10 percig elősütöttem (vakon sütéssel). Ezalatt egy tálban kézi habverővel összekevertem a töltelék hozzávalóit, majd az elősütött tésztára öntöttem, és a formát visszatettem a sütőbe. A hőmérsékletet visszavettem 175 C fokra, és kb. 25-30 sütöttem.

 Holnap ha minden igaz Al dente főz a Tour de Serpenyőben, kövessetek minket a facebookon is!

Tour de France 2016. 13. szakasz Bourg-Sant-Andéol – La Caverne du Pont

A tegnapi szakasz óriási izgalmakat hozott. A szakaszt egy korai szökésből hazaérve Thomas De Gent (Lotto Soudal) nyerte, és ezzel átvette a pöttyös hegyi trikót. Ami azonban ezután történt, arra kerékpárversenyen még nem nagyon volt példa. A Ventoux emelkedőjén összezsúfolódott nézőtömeg miatt a Mollema-Froom-Porte hármast filmező motoros fékezni kényszerült, a trió pedig ennek okán bukott. Mollema eszmélt leggyorsabban, ám Froome kerékpárja tönkrement, és mivel a Sky kísérőautója jóval hátrébb volt beragadva, a sárga trikós kerekes egyszerűen futásnak eredt a cél felé. A neutrál kocsiról kapott kerékpár sajnos használhatatlannak bizonyult, így elveszett a sárga trikó. Illetve csak volna, később a zsűri úgy döntött, hogy Froome és Porte is a kalandot legszerencsésebben záró Mollema idejét kapja meg, ezzel pedig Froome megtarthatta a sárga trikót. (további részletek a velo.hu-n)

A mai post koprodukcióban készül, én írok, Mamma főz, ilyen sem volt még a Tour de Serpenyő történetében. Ma csak 37,5 km vár a fiúkra, azonban ezt egyéni időfutam keretében kell teljesíteni, úgyhogy ma előkerülnek a (szerintem) vicces csepp alakú sisakok. A szakasz Ardéche régióban zajlik, mely több különlegességgel is szolgál, mint pl. az eredet védett ardeché-i gesztenye, a kecsketejből készülő és szintén védett Picodon sajt, sok áfonya és málna terem, híres az itteni méz, és néhány régi szőlőfajta is.

Mi mára a gesztenyét választottuk, de hogy legyen némi csavar, nem édesség készül belőle, hanem egy húsos fogás.

A gesztenye az ősidőktől fogva jelen volt Ardéche-ben, 1994-ben fosszilis gesztenyefa maradványokat is találtak Privas közelében.  Igazi pályafutása a XIII. században kezdődött el, ekkor kezdték szelektálni és oltani a fákat. Az aranykor 1860 körülre tehető, amikor is már 58000 hektáron álltak gesztenye erdők és 40 000 tonna gesztenyét termeltek.

És ha már közös meló, egy érdekesség - ami Mamma múlt heti postjához is kötődik-, hogy a napóleoni időkben 1806 és 1814 között, a kontinentális zárlat idején megnövekedett az érdeklődés a gesztenye cukortartalma iránt. Antoine Augustin Parmentiernek sikerült kivonnia a cukrot a gesztenyéből (és a céklából is). A franciák róla nevezték el a krumplipürét és egészségügyi miniszter is volt.

Egészen addig, amíg nem kezdték el import termékekkel helyettesíteni, a gesztenye alapvető élelemnek számított, a gesztenyéből kiszárítva lisztet őröltek.

A gesztenyetermelés csökkenéséhez egy betegség is hozzájárult, 1857-ben megjelent egy gombabetegség, amely a fák gyökerén nő, és elpusztítja az egész fát.

A XX. század elejére drasztikusan lecsökkent a gesztenyefák száma, ezért a megmaradt termelők összefogtak a megmentésükre, igyekeznek újratelepíteni az erdőket. Megalakult az Ardéche-i gesztenyetermelők szövetsége, létrehozták saját védjegyüket (AOP). Az ardéche-i gesztenyét tipikus aromák jellemzik, mint a méz, sütőtök, édesburgonya vagy a kalácspuding. Tisztán érezhető édességéhez egy kis fanyarság is társul.

És akkor a mai recept: Sauté de porc á la cévenole

A Serpenyőben pedig Mamma jóvoltából valósult meg itt: http://dallacucina.hu/2016/07/16/gesztenyes-sertesragu-ardeche-bol/ 

 *update: Végre én is elkészítettem. Én szertésszüzből főztem, és gőzben párolt, vajban átpirított brokkolival tálaltam. 

Tourd de France 2016. 8. szakasz Pau > Bagnères-de-Luchon 

Tegnap túlesett a mezőny az első hegyi szakaszon. Az Orica-BikeExchange kerékpárosa Adam Yates éppen támadásban volt, amikor egy néző hibájából összedőlt az egy kilométeres kapu. A fiatal brit kerékpáros már nem tudott fékezni, így nemes egyszerűséggel átesett a kapun. Felszakadt az álla, melyet több öltéssel varrtak össze. A versenybíróság hosszas tanácskozást követően úgy döntött, hogy kompenzációt léptet életbe, így Yates időjóváírást kapott, amivel feljött az összetett második helyére és a fehér trikót is megszerezte. Az összetett verseny éllovasa a belga Greg Van Avermaet mindent megtett azért, hogy megőrizhesse a sárga trikót. A BMC kerekese belekeveredett a nap szökésébe, majd tartva a különbséget a főmezőnnyel szemben, még növelni is tudta előnyét. (velo.hu)

Ma 184 km-t kell tekerni Pau (Pau részletesebben) és  Bagnères-de-Luchon között, és meg kell mászni a hírhedt Col du Tourmalet-t. Tekintettel arra, hogy holnap is én tekerek a Pireneusokban, mára még a sík területről választottam receptet. Aquitaine régióból tekerünk ma át Midi-Pyrénées-be.

Aquitaine-ban az óceáni klíma, a napos nyár, a mérsékelt hőmérséklet és jól elosztott csapadék egész évben lehetővé teszi a minőségi sárgarépa termelését. Franciaország legjelentősebb répaföldjei találhatóak Aquitanie-ban (Gironde és Landes), az ország teljes répatermesztésének több, mint 35%-a innen származik.

A sárgarépát nyugodtan nevezhetjük alapvető zöldségnek, olcsó és egész évben elérhető, ajánlott is legalább heti 2-3 alkalommal fogyasztani. A növény fontos biológiai hatóanyaga a bétakarotin (más karotinokat is tartalmaz), amelynek egyébként a színét is köszönheti. Karotintartalma, amely jelentős antioxidáns fajtánként változó, 6-15 mg / 100 g között mozog. A szervezet a bétakarotint szükség szerint A-vitaminná alakítja át. Az A-vitamin nélkülözhetetlen továbbá a jó látás és a nyálkahártyák egészsége szempontjából. A gyökér tartalmaz még flavonoidokat és illóolajat is. Alacsony energiaértéke miatt 218 kJ (52 kcal) szívesen alkalmazzák különféle diétáknál, de fogyasztása ajánlott szív- és keringési betegségekben szenvedőnek is. Azért is érdemes tudatosan beiktatnunk táplálkozásunkba, mert karotinjai erősítik az immunrendszert, és egyes vizsgálatok szerint a daganatos betegségek megelőzésében is fontos szerepük lehet. A sárgarépa hatóanyagainak köszönhetően részt vesz a szabad gyökök károsító hatásának megakadályozásában is. A népi orvoslás vizelethajtóként is alkalmazza.

Velouté de carottes des sables, croûtons aillés

Hozzávalók: 600 g zsenge sárgarépa, 2 kis salottahagyma, 1 kis darab zeller, 100 ml fehérbor, 600 ml szárnyas alaplé, 200 ml tejszín, olívaolaj, só, bors, csipet római kömény, csipet frissen reszelt szerecsendió.

A krutonhoz: szikkadt kenyér (nálam teljes kiőrlésű), fokhagyma, olívaolaj.

Ügymenet: a zöldségeket megtisztítottam, a hagymát finomra, a répát karikára, a zellert kis kockákra vágtam. Egy fazékban felforrósítottam az olajat, hozzáadtam a hagymát és pár percig kevergetve dinszteltem. Beledobtam a fazékba a répát és a zellert, elkevertem, majd lefedve kis lángon együtt pároltam néhány percig. Ekkor ráöntöttem a bort, és hagytam, hogy elpárologjon az alkohol. Hozzáadtam az alaplevet, majd kb. 20-25 percig főztem, amíg a répa megpuhult. Az egészet elturmixoltam, fűszereztem, majd hozzáadtam a tejszínt is.

A krutonhoz kis kockákra vágtam a kenyeret. Egy serpenyőben felforrósítottam az olajat, beletettem a zúzott fokhagymát, elkevertem, majd hozzáadtam a kenyeret és néhány percig sütögettem.

Holnap is én tekerek a Serpenyőben, tarts velünk a projekt facebook oldalán is. 

Tour de France 2016. 3. etap Granville > Angers

Ahogyan a Giro végén megígértük, itt vagyunk a Touron is! A második szakaszt Peter Sagan nyerte, így a szivárványos trikót ma sárgára cserélheti! Sajnos Berci nem áll túl jól az első két szakasz után, két nap, két bukás, 48 mp hátrány, amikor a post íródik, még nem tudni, rajthoz áll-e a harmadik szakaszon. Richie Porte szintén nem áll jól, egy defekt után perc feletti a hátránya. 

A mai 223,5 km-es harmadik szakaszon elkanyarodunk a normand partoktól és Angers felé vesszük az irányt (Maine-et-Loire). Mára Angers kedvenc fogását választottam, egy ilyen hosszú szakaszon jól fog jönni ez a fajsúlyosabb csemege! A régióban többfelé is készítik ezt az ételt, persze mindenütt másképp. Touraine környékén például karamellt adnak hozzá, hogy erősebb színe legyen, végül pedig fehérbort, amitől különleges ízárnyalatot kap.

Nos az angersiek nem bonyolítják ennyire a „töpörtyűjüket”, ők előző nap lesózzák a húst, fűszerezik, majd másnap zsírban megsütik. A fűszerezésről nem találtam részletes információkat, nyilván mindenki titkolja a receptjét, az általam választott forrás pedig csak borsot említ. A lényeg, hogy a só alaposan átjárja a húst az egész éjszakás pácolás alatt.

Fontos még a hús, lehetőleg fiatal állatból származzon. Az én hentesemnél szinte mindig van bőrös malacoldalas, ami kiválóan megfelel a célnak, olyan darabot kell kérni, amiben kevés a csont. A dupla élvezet jegyében én zsírszalonnát is vettem, és a frissen kisütött zsírban sütögettem a húst. A rillons d'anjou-t többféle módon is fogyasztják, pl. egy kis újkrumplival, főtt tojással salátával előételként, vagy ősszel rókagombás rántottába, de mi csak simán betoltuk kenyérrel reggelire/vacsorára, azután finom borokkal öblögettünk.

Hozzávalók: 1 kg zsírszalonna, 1 kg bőrös malacoldalas (kevés csont legyen benne), só és bors.

Ügymenet: a húst előző este besóztam, és borssal is befűszereztem, majd becsomagolva betettem a hűtőbe. Úgy alakult, hogy 24 órát pihent.

Másnap először apró kockákra vágtam a zsírszalonnát és kisütöttem. A tepertőt kiszedtem az edényből, ez gyakorlatilag szublimált…

Amikor elkészült a zsír, elővettem az oldalast, leöblítettem és szárazra töröltem, majd feldaraboltam. Először kb. 3 centi széles csíkokra, azután a csíkokat nagyobb darabokra. Ahol esetlegesen volt benne csont, ott lesújtottam egy bárddal. A húst óvatosan a forró zsírba tettem és lassan, kis lángon 2 és fél órán át sütögettem. Tulajdonképp közben szobát festettem, úgyhogy a konyhai órát fél órára állítottam, és mikor csörgött ránéztem az edényre, majd ugyanúgy folytattam tovább a munkát. Az utolsó fél órában kezd már színe lenni, ekkor kicsit több odafigyelést igényel. Egy szűrőlapáttal kiszedtem a húsokat egy tálba. A keletkezett kb. 1 liter zsír pedig bonusz, legközelebb már csak a húst kell megvenni. Mert, hogy lesz legközelebb az garantált! 

Ha nem szeretnél lemaradni francia finomságainkról, kövesd a Tour de Serpenyő facebook oldalát! Köszi :) Holnap Égigérő Paszuly teker a Serpenyőben. 

Tour de France 20. etap Modane Valfréjus -  Alpe d'Huez

Már majdnem vége az idei Tour de France-nak, de mára még igazi csemegét tartogatnak a szervezők, a fiúknak ma kell feltekerniük ugyanis az Aple d’Huez csúcsára, csak előtte még meg kell mászniuk egy másik 2000-es csúcsot, a Col de la Croix de Fer-t is. Bár Froome sárga trikót nagy előnnyel őrzi, ez valójában technikai sport is, bármi megtörténhet.

Tehát továbbra is az Alpokban tekerünk, Franciaország dél-keleti csücskében, közelebbről Savoya megyében. Én mára egy könnyen elkészíthető specialitást választottam, annál is inkább, mert kicsit elcsúsztam a tér-idő kontinuumban, ezért olyasmit kerestem, amit ma reggelire feltálalhattam. Ennek a régiónak egyik nevezetes sajtja a Beaufort, ami nálunk nehezen szerezhető be a sarki közértben, de ez a sajt szoros rokoni kapcsolatokat ápol a szintén francia Comté, illetve a svájci Gruyére sajtokkal. Ez utóbbiból szokott lenni a hűtőmben, úgyhogy minden rendelkezésemre állt, hogy kipróbálhassam a Galette savoyarde-ot. Én a biztonság kedvéért megmértem a cukkinit és a krumplit is, a két darab, főleg cukkini esetében nem túl egzakt meghatározás.

Hozzávalók: 2 db cukkini (kb. 350 g), 2 db burgonya (kb. 300 g), 1 nagy gerezd fokhagyma, 100 g reszelt sajt (Beaufort, Gruyére vagy Comté), 1 nagy tojás (vagy két kicsi), szerecsendió, só, 1 ek olívaolaj.

Ügymenet: a cukkínit és a burgonyát finomra aprítottam (én egy Julienne vágót használtam, de káposztareszelő is megteszi). Egy nagy, sütőben is használható serpenyőben felforrósítottam az olajat, rádobtam a nagyon finomra aprított fokhagymát, majd rádobtam a cukkínit és a burgonyát, megsóztam, majd 20 percig kevergetve pirítottam. Közben lereszeltem a sajtot, felvertem a tojást, és bekapcsoltam a sütőt 200 C fokra. A serpenyőt lehúztam a tűzről, a belekevertem a reszelt sajtot és a tojást, még sóztam, reszeltem bele bőven szerecsendiót, majd szépen ellapítottam az egész masszát (ne legyen vastagabb 2 cm-nél) és betoltam a sütőbe 20 percre. Azon melegében megreggeliztük a java részét, de hidegen is finom, egy könnyű salátával vacsorára is kiváló lehet.

Holnap Párizs, a Serpenyőben pedig immár hagyományosan Mamma locsolja a pezsgőt! Egy hónap múlva pedig spanyol receptekkel jelentkezünk a Vueltáról. 

Tour de France 2015. 16. etap 

A mai napra megsütöttem az én kékáfonya éjszaka tortámat is (My Blueberry Nights)* a „Tarte de France” jegyében. Nem egy, hanem 4 kis, 12 cm átmérőjű formát választottam (tartelette). A tésztához most is Michel Roux pate brisée receptjét választottam, amivel nagyon könnyű dolgozni, és nem túl édes, így sós és édes süteményekhez egyaránt felhasználható. Ezúttal azonban úgy sikerült összeállítanom a tölteléket, hogy nem kellett elősütnöm a tésztakosarat. A Tarte des Alpes egyébként a környék leghíresebb süteménye, mindenfelé kapható készen is, sütik lekvárral és friss gyümölccsel is.

Hozzávalók a tésztához (ebből a mennyiségből 4 db 12 cm átmérőjű tartelette készíthető): 250 g liszt, 150 g puha vaj, 1 tojás, 1 evőkanál kristálycukor, 1/2 teáskanál só, 40 ml hideg víz.

Ügymenet: a lisztet egy nagy tálba szitáltam, a közepébe készített mélyedésbe tettem a kockára vágott puha vajat, a tojást, a sót és cukrot, majd az apró mozdulatokkal összemorzsoltam a hozzávalókat, amikor elérte a morzsalékos állagot, hozzádolgoztam a vizet. Amikor kezdett összeállni, a tenyerem alsó részével néhányszor elnyújtottam a tésztát. Cipóvá formáztam és folpack fóliába csomagolva hűtőben pihentettem másnapig (legalább 1 órát érdemes pihentetni). 

Ezt követően vékonyra nyújtottam, és négy kört vágtam ki belőle, amiket szépen belenyomkodtam a formákba, majd az időjárásra tekintettel visszatettem őket a hűtőbe, nehogy túlságosan ellágyuljon a tészta. A maradék tésztát ismét összegyúrtam, kinyújtottam, és csíkokra vágtam a díszítéshez (de lehet belőle más formát is vágni, kinek mi tetszik).

Hozzávalók a töltelékhez: 400 g friss áfonya, 45 g nyírfacukor, fél csomag 3:1 lekvárzselésítő, 15 g étkezési keményítő, egy nagy csipet fahéj, 1 bio citrom reszelt héja, 40 ml frissen facsart citromlé, 1 evőkanál tej a lekenéshez.

Ügymenet 2.: A töltelékhez az áfonyát egy nagy tálba tettem, a száraz hozzávalókat elkevertem, majd az áfonyára szórtam, és összeforgattam, ráreszeltem a citromhéjat és végül rácsorgattam a citromlevet és jó alaposan összekevertem, hogy mindenütt bevonja az áfonyaszemeket.

A tölteléket elosztottam a négy formába, majd a csíkokat egymást fedve ráhelyeztem a formákra. Egy ecset segítségével lekentem tejjel a tésztacsíkokat, és betettem őket a 200 C fokra előmelegített sütőbe kb. 1 órára.

A gyümölcsből kifolyó levet nagyszerűen megköti a zselésítő por, így nem ázik el a tészta, és nem volt szükség elősütésre sem.

*oké, a filmnek semmi köze a Tourhoz, viszont nyaraláskor importáltam a legújabb Essen&Trinkent, amiben is ehhez, az egyébként nagyon kedves filmhez kötik az áfonyás pitét. A töltelék receptjét tőlük vettem kölcsön. 

Tour de France 2015. 16. etap: Bourg-de-Péage – Gap

A holnapi pihenőnap előtt még 201 km vár ma a fiúkra Bourg-de-Péage és Gap között. Lesz két kis emelkedő, aztán be lehet gurulni a célba. Az összetett mostanában nem változott, sajnos Bercinek nem sok esélye van már a sárga trikóra, nagyon úgy látszik, hogy Tinkoff úrnak be kell érnie a zöld hajfestékkel Párizsban.

A mai szakasz a Hautes-Alpes megyében tekeredik, Franciaország délkeleti részén, a Provence-Alpes-Côte d’Azur régióban található megyét keletről Olaszország, délről Alpes-de-Haute-Provence, nyugatról Drôme, északról pedig Isère és Savoie megyék határolják. A helyi gyümölcstermesztésről már 2012-ben írtam, és az idén meg is sütöttem a híres kék áfonyával készülő  Tarte des Alpes-t, de annak a receptjéért szeretnénk még néhány lájkot az oldalunknak ;)  A környék egy másik jellemző specialitása a tourton, egy kis töltött tészta olajban kisütve. Mivel egykor a karácsonyi vacsora része volt, úgy is nevezik „Jézus kispárnája”. Elég sokféle töltelékkel készítik, lehet édes és sós is, kerülhet bele hús, spenót, szalonna, kecskesajt, hagyma, de alma, aszalt szilva, áfonya, gesztenye …stb. Mára a klasszikus burgonya-póréhagyma-sajt verziót választottam.

Hozzávalók tésztához: 300 g liszt, 3 tojás, 2 evőkanál olvasztott vaj, 1 evőkanál olívaolaj, só.

Hozzávalók a töltelékhez: 750 g főtt burgonya, 150 g póréhagyma, 50 g sajt (eredetileg egy helyi friss sajt, ennek hiányában én egy kis grill sajtot morzsoltam bele), 1 evőkanál vaj, 2 evőkanál olívaolaj, só, bors.

A tészta hozzávalóit összegyúrtam, és fóliába tekerve pihentettem. Ha túl puha lenne, gyúrás közben adhatunk még hozzá lisztet.

Amíg a tészta pihent, egy serpenyőben a vaj és olaj keverékén megpároltam a vékony karikára vágott póréhagymát. Egy nagy tálban összetörtem a főtt krumplit (célszerűbb ha hideg már), majd hozzáadtam a megpárolt póréhagymát, belemorzsoltam a sajtot, sóztam, borsoztam és jól összekevertem.

A tésztát kinyújtottam, kiskanállal ráhalmoztam a tölteléket, majd 6-7 cm oldalú kis derelyéket formáztam. Nem túl forró olajban mindkét oldalukat szép aranyszínűre sütöttem.

Holnap pihenő, szerdán pedig Égigérő Paszulynál lesz a Serpenyő.

Tour de France 2015. 5. szakasz: Arras - Amiens

Szombaton elindult az idei Tour de France, és vele együtt a Tour de Serpenyő csapata is akcióba lendült. Már a verseny eleje is nagyon izgalmasan alakul, de sajnos sok a bukás. Szerencsére a tegnapi macskaköves szakaszon nem volt komolyabb baleset.  

Mai szakaszunkon Pikárdiába érkeznek a fiúk. Ahogy 2012-ben már írtam, Pikárdia, francia nyelven Picardie Franciaország egyik régiója, amelynek három megyéje Aisne, Oise és Somme. A Picardie szó eredete se nem földrajzi, se nem történelmi. A szó először 1248-ban bukkant fel, a « picard » azaz « piocheur » szó származékaként. A párizsiak « piocheur » -nek nevezték mindazokat a földműveseket, akik Senlisis és Valois erdős területeitől északra éltek. Franciaország északi részén viszont pikárdoknak nevezték mindazokat, akik nem beszéltek flamand nyelven: Arras, Boulogne-sur-Mer, Calais és Tournai voltak a pikárd városok; az idevaló diákok alkották Párizsban és Orléansban a "Pikárd Nemzet"-et.

Az itteni konyha egyik specialitása a Cahguse, amit szerencsére jó érzékkel nem a mostani kánikulában, hanem még június végén készítettem el. Én nagyon szeretem az ilyen tipusú ételeket, amiket csak be kell tenni az edénybe, betolni a sütőbe, és néhány óra múlva kivenni. Minimális munka, maximális élvezet. Ehhez az ételhez pedig mindent találtam itthon is, csak a megfelelő cider kiválasztása okozott fejtörést, mert szárazat találni nem egyszerű feladat. Eredetileg egy speciális ovális cserépedényben készítik, én viszont az öntöttvas fazekamat használtam. Sajnos nálunk nem úgy bontják a húst a hentesek, mint arra felé, ezért én nem sertés, hanem malaccombot vettem, mert abból kaptam szép nagy lapos darabot, amit pont illett a fazekamba. Tálaláskor újkrumplit adtam hozzá, de salátával és egy jó sűrű kenyérrel is el tudnám képzelni, sőt akár főtt babbal is. 

Hozzávalók: 1,2 kg sertéscomb, 1 első sertéscsülök kibontva (kb. 400 g), 100 g vaj, 2 evőkanál olívaolaj, 10-12 db közepes vöröshagyma, 200 ml húsleves, 100 ml fehérborecet, 150 ml száraz cidre, só, bors. 

Ügymenet: egy nagyobb serpenyőben megolvasztottam a vajat, hozzáadtam az olajat és lepirítottam benne a comb mindkét oldalát, majd áthelyeztem a húst a sütőedénybe. A hagymákat megtisztítottam és nagyobb darabokra vágva a hús köré szórtam. Beletettem a csülköt is az edénybe, majd ráöntöttem a levest, az ecetet és a cidre-t is. Sóztam, borsoztam, ráöntöttem a serpenyőben maradt vajat is, majd rátettem a fedőt, és 170 C fokos sütőbe tettem 2,5 órára. Két óra elteltével levettem a fedőt az edényről, hogy kicsit megpiruljon. A leve nem párolgott el eléggé a nehéz vasfedő miatt, így azt a legvégén egy kicsit külön beforraltam. 

Nagyon finom lett, és nagyon egyszerű elkészíteni. Ha szeretnéd további követni a Tour de Serpenyő projekt receptjeit, kedveld a facebook oldalunkat.

Holnap Lorien teker tovább :) 

A verseny ma végérvényesen eldől, holnap már hagyományosan csak a sprinterek fognak küzdeni, az utolsó szakaszgyőzelemért a Champs-Élysées-én. Ma azonban még az 54 km-es egyéni időfutamon kell helytállniuk a fiúknak Bergerac és Périgueux között.

Ha valahol, akkor erre felé aztán tényleg libamáj meg szarvasgomba van az étlapon! „Specialities :Périgueux sauce (truffl e and foie gras), Périgueux pâté (foie gras and charcuterie truffl e in a pastry crust), mushroom omelette, truffles.”

Szerencsére azonban ez a környék a diójáról is híres! Annyira, hogy a borokhoz hasonlóan, az itteni dió oltalom alatt álló, eredetvédett (AOC). Még dióút is van, ha valakinek kedve támadna felfedezni a környéket diófától diófáig.

A "Syndicat Professionnel de la Noix et du Cerneau de Noix du Périgord" honlapján talátam egy nagyon szuper kis receptfüzetet is, amely csupa diós receptet tartalmaz, az előételektől a húsokon és halon át a desszertig. Ebből a füzetkéből választottam mára egy nagyon egyszerűnek tűnő süteményt. Meg kell mondanom, sajnos az utolsó cseppeket facsartam ki az armagnac-os üvegemből, de ez az ital hihetetlenül feldobta a süteményt, nem szabad kihagyni belőle! Ettől a kis itókától ez a szimpla kis diós süti egészen más dimenzióba kerül! Ha pedig van még plusz pár percünk, amíg a karamellszósz kicsit kihűl, akkor sokkal művészibben is rácsurgathatjuk a süteményre...

Hozzávalók: 150 g dió, 100 g porcukor (eredetileg 150g), 100 g puha vaj, 3 db tojás, 40 g liszt, 2 evőkanál armagnac, 1 csipet só.

Ügymenet: a diót megdaráltam, és elkevertem 50 g porcukorral és a liszttel. A megmaradt 50 g porcukrot habosra kevertem a puha vajjal, majd egyesével hozzáadtam a tojásokat, az armagnac-ot, a sót és a diókeveréket. A masszát egy kivajazott 22 cm átmérőjű formába simítottam, és 190 C fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütöttem.

Karamellszósz: 100 g cukor, 30 g vaj, 50 g tejszín. A cukrot egy nyeles edényben karamellizáltam, majd a tűzről lehúzva óvatosan hozzáöntöttem a tejszínt. Visszatettem a tűzre, és addig kevergettem, míg egyneművé vált, majd beledolgoztam a kis kockákra vágott hideg vajat is. (én sós vajat használtam)

Holnap Égigérő Paszuly teker a Serpenyőben, én pedig majd augusztus végén a Vueltán tekerek tovább! 

Tegnap Rafal Majka az erejét jól beosztva második szakaszát nyerte. Hegyi befutós győzelmével a hegyek királyájának járó pöttyös trikót is megszerezte. A sárga trikós Vincenzo Nibali még nagyobb előnnyel vezet már.

Bevallom, az idén kicsit nehezebben boldogultam a receptek felkutatásával, mint az eddigi években. Minél inkább belemerültem a keresésbe, annál inkább erősödött bennem az érzés, hogy ezek a fránya fransziák folyton libamájat esznek szarvasgombával! Csak tudnám, mit csinálnak a liba többi részével? Meg „hóvége” is van, és különben is, honnan vegyek igazi szarvasgombát?

Mai szakaszunk 145 km, Pau és Hautacam között, na de milyen 145 km?! Ma másszák meg a fiúk a hírhedt Col du Tourmalet-t! Szóval a mai napon a sárga kötény mellé enyém lehetne a pöttyös is, de ennek a régiónak a legfőbb specialitását csapattársam már tavaly megfőzte.

Bárhogy nézegettem a szakirodalmat, nem boldogultam, aztán valahogy mégis jött egy szikra, hogy nézzem meg alaposabban a térképet. A mai starthely Pau városa:
„Pau Aquitania régiójába fekszik, Pyrénées-Atlantiques megye székhelye. Egykor királyi székváros, később kedvelt szubalpin üdülő, ma jelentős ipari és turisztikai központ. Pau a Pireneusok északi oldalán a legnagyobb város és egyben egy tájegység, a valaha önálló feudális állam, Béarn székhelye. Franciaország kulturális és történelmi városa címet viseli.” Igen, igen, de nem! A közigazgatás nehéz szakma a franciáknál (is), és kiderült, hogy Pau a régi, történelmi tagolás szerint Gascogne (a gascogne Gasconha [gaskuɲɔ / gaskuɲə]) tartomány területén volt található. Ha pedig Gascogne, akkor ihletőnek ott a Francia piac (Fran Warde, Joanne Harris). Erre felé híresek a liba és kacsa piacok (is).

Igazából gyermekkoromban nem kergettek vasvillával az asztal körül, hogy ugyan egyem már meg a hízott libamájat. Sőt, ez az élvezet csak felnőtt koromban adatott meg. Készítettem már libamáj terrine-t, de csak karácsonyra, amikor nehéz fotózni, nem is tudtam azóta sem kiretusálni a karácsonyi terítőt alóla :D pedig egyszer meg kellene már írnom, nehogy elfelejtsem, mert igen jó volt! 

Aztán meg továbbra is ott van a kínzó kérdés, mi történik az állatok többi részével? Most a miskolci piac jóvoltából hízott kacsaszárnytőből és kacsacombból készült pástétom. Hasonlót már többször készítettem, most egy kis csillagánizzsal csavartam rajta. 

Hozzávalók: 1 kacsacomb, 5 szárnytő, 3-4 gerezd fokhagyma, 2 dl fehérbor, frissen őrölt bors, só, 1 kávés kanál szecsuáni bors, 1 db csillagánizs, 2 evőkanál kacsazsír.

Ügymenet: a húst megmostam, megtörölgettem, majd sóval, borssal alaposan bedörzsöltem. A zsírt felforrósítottam egy öntöttvas lábasban, és a húsokat pár perc alatt körbepirítottam benne. Beledobtam a többi fűszert, felöntöttem a borral, és kis lángon, gyöngyöztetve addig főztem, amíg a hús levált a csontokról. A húst apró darabokra szedtem és egy kistálba rendeztem, felöntöttem az edényben maradt lével. 

Holnap Mamma teker a Serpenyőben. 

Most, hogy Berci feladta kicsit szomorú vagyok, de a verseny nem áll meg, és már a 12. szakasznál tartunk. Ma Bourg-en-Bresse - Saint-Étienne között tekerünk, a táv 185,5 km, néhány 3-as és 4-es kategóriájú dombbal heggyel. A sárga trikót Al dente nagy örömére Vincenzo viseli.

A mai starthelyül szolgáló város a Rhône-Alpes régióban található, amelynek konyhájáról már írtam korábban. Bourg-en-Bresse a Saône folyó széles völgyének keleti peremén, a Jura hegység nyugati vonulatának, a Revermont lábánál fekszik. Lyontól 60 kilométerre északkeletre fekszik. Mai útvonalunk nem keresztezi ugyan Lyont, de nagyon közel halad el mellette, ezért választottam mára a „csirke 40 gerezd fokhagymával” nevű receptet.

Nem is tudom, hogy maradhatott ki eddig az életemből ez a klasszikus régi lyoni recept! Nagyon finom, könnyen és viszonylag gyorsan elkészül, ami nyári hőségben további plusz pontokat jelent. Egy bibi van csak, a 40 gerezd fokhagyma megtisztítása, de erre valók a teljesítési segédek! Egyébként nem kell teljesen lehámozni, a legbelső héj rajta marad, amikor elkészült, könnyen ki lehet nyomni a finom krémesre puhult fokhagymát a héjából. Klasszikusan petrezselymes burgonyával tálalják, én is így tettem. A tányéron villával jól belenyomkodtuk a krumplit meg a kinyomkodott fokhagymát a finom bőséges boros-vajas szaftba, és úgy ettük.

Hozzávalók 6 személyre: 1 db csirke kb. 1,5-1,7 kg súlyban (izé, nem kötelező bresse-i csirkének lennie), 100 g vaj, 1 evőkanál földimogyoró olaj (nekem csak pisztácia olajam volt), 40 gerezd fokhagyma, 40 ml konyak, 250 ml fehérbor, só, bors, friss petrezselyemzöld.

Ügymenet: a csirkét nyolc részre vágtam, sóztam, borsoztam. Egy nagyobb serpenyőben felforrósítottam a vajat és az olajat. Bele tettem a csirkedarabokat és alaposan körbepirítottam őket, majd hozzáadtam a fokhagymát, ráöntöttem a konyakot, kevéssel utána a bort és közepes lángon főztem, kb. 35 perc elteltével el is készült. Tálaláskor megszórtam a petrezselyemmel.

A holnapi etap receptjét Égigérő paszuly hozza, ha nem szeretnétek lemaradni róla, kövessétek a Serpenyő projektet a facebookon is!

Mostanra eldőlni látszik, hogy Bercinek nem jött össze, amiért végtelenül szomorú vagyok, de új nap van, újra nyeregbe kell szállni, és új recept is van. Ma Bourg-d'Oisans-ból tekerünk Le Grand-Bornand-ba, 204,5 km, újra hegyek, nem is kevés. Mai célpontunk Savoie-ban van.

Amikor kiválasztottam az idei szakaszokat, ezt a napot csak úgy találomra lőttem be. Azután jó sokat törtem rajta a fejem, pedig már tavaly is írtam Savoya megyéről, és már akkor megemlítettem a mai főszereplőnket. Mi lenne ha még olvasnám is magam? Szóval hosszas keresgélés után ismét ráakadtam a crozets-re, úgyhogy ideje volt megfőzni.

A crozets apró,  szögletes, hajdina lisztből készülő tészta, hivatalosan szavojai specialitás. De mint a sok más hegyi finomság, ez is a távoli Piemontból származik. Ma már többnyire durum liszttel keverve készítik, de eredetileg csak hajdina lisztből készült. A sarki közértben ugyan nem található meg, de sebaj, otthon is könnyen elkészíthetjük. Most 100 % hajdina liszttel készítettem, és mivel az én import hajdinám elég sötét, a tészta is ilyen rusztikus lett belőle. A felhasználását illetően rengeteg recept kering a neten, nagyon sokoldalú. Erre az alkalomra köretként tálaltam egy csodás szarvasraguhoz, ami szintén népszerű étel erre felé a hegyekben.

Hozzávalók: 200 g hajdinaliszt, 2 tojás, szükség szerint kevés tej.

Ügymenet: a hozzávalókból tésztát gyúrtam, folpackba csomagolva kicsit pihentettem, kinyújtottam, majd apró kockákra vágtam. Szokásos módon sós vízben kifőztem.

Hozzávalók a raguhoz: 1 kg szarvas apróhús, 1 palack testes vörösbor, 2 közepes hagyma, 2 sárgarépa, 1 gerezd fokhagyma, 1 szár zeller, 1 babérlevél, 2-4 szem szegfűszeg, 6-8 szem borókabogyó, 2-3 szem szegfűbors, 1 evőkanál sherry ecet, 1 evőkanál konyak, egy kevés olaj és kacsazsír, só, bors.

Ügymenet: van olyan nézet, hogy a húst egy napra bepácoljuk a borba a fűszerekkel, de ha szép és jó minőségű húst kapok, én erről elegánsan meg szoktam feledkezni. Szóval feldaraboltam a zöldségeket, és az öntöttvas fazekamban kevés olajon lepirítottam őket. Közben egy serpenyőbe kevés kacsazsírt hevítettem, és a nagyobb kockákra vágott húst minden oldalán lepirítottam. Legjobb két részletben, azután bele tettem a húsokat is a fazékba. A konyakot a serpenyőbe öntöttem, hogy fellazítsa a lepirult részeket, majd ez is ment a fazékba. Felöntöttem annyi borral amennyi ellepte, hozzáadtam a fűszereket, és felforraltam, majd lassú tűzön fedő alatt puhára főztem. Ez nagyjából kettő, kettő és fél óra.

A holnapi receptet keressétek a Paszulyon!

Repül az idő, már a 14. szakasz következik. Ma Saint-Pourçain-sur-Sioule-ból tekerünk Lyonba, a gasztronómia fővárosába. A táv 191 km, a táj dimbes-dombos, és tekintve, hogy ez most időzített post, nem tudom, pontosan hogyan áll a verseny.

Nem volt könnyű dolgom, amikor ki kellett választanom a mai nap receptjét, pedig ezúttal nem kellett nagyon kutakodni, sőt, inkább a bőség zavara okozott gondot. Lyon gasztronómiai szempontból a lehető legoptimálisabb helyen fekszik. Itt van minden egy karnyújtásnyira: a híres kék lábú bresse-i tyúkok, a charolais marhák, a Dombes vidék halai, a közeli erdők vadjai és gombái, a lyoni és beaujolais-i hegyek finom sajtjai, valamint a Rhone völgyének zsenge zöldségei, gyümölcsei. Borokkal sem állunk rosszul, az északi kapuk előtt Beaujolais-ban, délen pedig, a Rhone partján olyan termőhelyek sorakoznak, mint a Côte-Rôtie és az Hermitage. Lyonban minden adott tehát ahhoz, hogy az igazi ínyencek paradicsoma lehessen, olyan szakácsóriások ténykednek itt, mint pl. Paul Bocuse, a Troisgros fivérek és Alian Chapel.

Lyon nem csak a szakácsok, de a hentesek fellegvára is. A nem túl drága konyha bázisát a késbé értékes húsok, pl. fej, láb, pacal, belsőségek tisztelete teremtette meg. Innen való az andouillette és a sabodet, a disznófejből és pörcből készülő regionális változat. Aki belsőségekből tud ízletes kolbászféléket készíteni, minden bizonnyal nemes alapanyagokból is képes mesterműveket alkotni. Így lett a saucisson de Lyon, és a rosette és a cervelas a város gasztronómiai védjegye. A saucisson  és a rosette a száraz, szalámihoz hasonló felvágottak kategóriájába tartozik, melyeket valaha a Lyon környéki hegyekben, szabad levegőn szárították. A cevelas fűszeres főzőkolbász ritkaság.

1900 táján a konyhájáról régóta híres Lyon a csokoládékészítők (chocolatiers) fővárosa is lett. Hosszasan lehetne még sorolni Lyon gasztronómiai nevezetességeit, de azt hiszem, a végére sosem lehetne érni. Mai receptem Lyon emblematikus édessége a piros paraliné torta, melyet az itt készülő, pirosra festett cukrozott mandulából készítenek. Ha nem vagyunk olyan szerencsések, hogy kapjunk ilyen cukrozott mandulát, akkor sem kell kétségbe esni, otthon is könnyen el lehet készíteni. Lyonban ezt az édességet többféle sütemény elkészítéséhez is felhasználják, például brióshoz is. 

Hozzávalók a cukrozott mandulához: 200 g mandula, 200 g cukor, 1 csomag vaníliás cukor, egy pici piros ételfesték.

Ügymenet: a cukrot és a vaníliás cukrot 125 ml vízzel sziruppá főztem, hozzáadtam a festéket és a mandulát. Magas hőfokon, állandóan kevergetve addig főztem, míg a cukor szépen rászáradt a mandulákra. Ekkor levettem a lángot, és addig kevergettem tovább amíg a cukor újra megolvadt és enyhén karamellizálódott. A kész cukrozott mandulát sütőpapíron (csak a barna jöhet szóba, amire nem tapad rá) szétterítettem, hagytam kihűlni. 

Hozzávalók a tésztához: 150 g liszt, 62 g vaj, 55 g porcukor, 3 tojássárgája, 1 csipet só.

Hozzávalók a töltelékhez: 200 g cukrozott mandula, 200 g tejszín.

Ügymenet: a vajat elmorzsoltam a lisztel, és a többi hozzávalóval együtt gyors mozdulatokkal összegyúrtam, majd folpackba csomagolva 2 órára a hűtőbe tettem pihenni. Ezután lisztezett deszkán 2 mm vékonyra nyújtottam, és kibéleltem vele 6 db 10 cm átmérőjű tarte formát. A tészták tetejére papírkorongot tettem, megszórtam "sütőbabbal" a vakon sütéshez (igazából én csicseriborsót használok, amit erre célra tartok), és visszatettem őket a hűtőbe pihenni, amíg a sütő felmelegedett. Bekapcsoltam a sütőt 200 C fokra, nálam a felmelegedés legalább 15 perc, ennyit pihentek az előkészített tésztakosarak. Amikor a sütő kellőképp felmelegedett, betettem a kis formákat 12-14 percre. 

Amíg a tészta sült, elkészítettem a tölteléket. Egy erős nejlonba tettem a mandulát és sodrófával összezúztam. Lábasba öntöttem a tejszínt, hozzáadtam a zúzott mandulát, majd kevergetve addig főztem, amíg a keverék elérte a 104 C fokot. 

A tésztát kivettem a sütőből, a hőfokot felvettem 220 C-ra, eltávolítottam róluk a nehezékeket, majd óvatosan beléjük kanalaztam a tölteléket. A kis formákat még 5 percre visszatettem, ekkor a sütő felső rácsára.

A mai recept eredetije Alain Ducasse-től való, a körethez pedig ismét a Francia Kulinária volt segítségemre.

Az ide Tour a 100. és ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy ebben az évben minden szakasz Franciaországban marad. Az egész országot azonban nem lehet 3 hét alatt körbetekerni, ezért a tegnapi pihenőnapon ismét repülőre szállt a mezőny, és ezúttal Bretagne földjén landoltak. A mai napon ismét nyeregbe pattannak, hogy 197 km-t tekerjenek Saint-Gildas-des-Bois-ból Saint-Malo-ba, sík szakasz, ha csak valaki meg nem szökik, ma is sprint befutó várható. Ez már a 10. szakasz, lassan feléhez érünk, és még most sem dőlt el a verseny egészen.

És ha már breton földünk járunk, mi mást ehetnénk ma, mint galettet.

„A galette, a forró kövön sütött hajdinapalacsinta minden bizonnyal az emberiség egyik legrégebbi elesége. Szűkebb hazájában, Bretagne-ban jalet a neve. A hajdina valójában nem is gabonaféle, hanem a keserűfű rokona. Hazája Ázsia, ahonnét részint Oroszországon, részint Keleten át terjedt tovább Franciaországba a keresztes lovagok hozták magukkal, s mivel annyira sötét a színe, sarrasin (szaracén) néven emlegették. (Dél-Tirolban is így hívják :)  A breton parasztok lelkesen fogadták, mivel röpke négy hónap alatt beérett még a Bretagne belsejében lévő terméketlentalajon is. A földművesek számára talán még ennél is fontosabb volt, hogy a hajdinából nem lehet kenyeret sütni, ezért nem kellett fizetniük utána sem adót, sem járulékokat. Az olcsón, csak hajdinalisztből, sóból és vízből készült galette volt évszázadokon át a bretonok táplálkozásának alapja. A nők büszkék is voltak galette-sütő képességükre, és a receptek anyáról leányra, leányról leányunokára szálltak.” Francia Kulinária 

Idővel a hajdina Franciaországban is feledésbe merült, de mostanában a régi ételek újbóli divatja előhívta a hajdinát, és a kínai olcsó import helyett a földművesek ismét termesztik a francia fajtákat. A galette ma már messze Bretagne határain túl is elterjedt, és mindenféle jóval töltik. Én főtt füstölt tarjaszelettel és tükörtojással készítettem.

Hozzávalók: 250 g hajdinaliszt, 1 tojás, 1 evőkanál tengeri só, 500 ml víz, 2 evőkanál olvasztott zsír, a sütéshez vaj vagy zsír.

Ügymenet: a lisztet egy tálba tettem, a közepébe készített mélyedésbe ütöttem a tojást, beleszórtam a sót, elindítottam a kézi robotgépet, és fokozatosan hozzáadtam a vizet. Jó alaposan elkevertem, majd lefedve a hűtőbe tettem éjszakára (legalább 2 óra pihentetésre van szükség). Reggel hozzáadtam a 2 evőkanál olvasztott zsírt és ismét jól felkevertem. Hagyományos palacsintasütőben, zsíron sütöttem ki őket. Közben egy másik serpenyőben tükörtojást sütöttem.

Töltelék: A galettek közepére egy-egy szelet főtt füstölt tarját helyeztem, lapátkanállal ráhelyeztem a tükörtojást, és a széleit szépen behajtogattam. Kerülhet bele még sok minden, pl. sajt, kolbász, gomba, zöldség, sonka de akár hal is, a változatok száma végtelen lehet. 

Holnap egyéni időfutam, a receptet keressétek a Paszulyon!

Hú villámgyorsan telik az idő, már a 6. napon járunk. Ma Aix-en-Provence-ből tekerünk Montpellier-be, a táv 176 km, még mindig sík terep. A verseny még teljesen nyílt, Alberto 11. de 00.00.09 csak a hátránya (egyszer csak eljönnek a hegyek). Bár a célállomás már a Languedoc-Roussillon régióban lesz, időzzünk még el egy picit Provence-ban. Mai fogásunk provence-i fűszerekkel ízesített báránycomb és ratatouille. Előzőleg már említettem, hogy milyen fontosak errefelé a zöldségek. Kis túlzással mondhatjuk, hogy Provence a zöldségimádók Mekkája. A színpompás piacok zöldséges standjainak kínálata lehengerlően gazdag, nem különben a konyháé.

A ratatouille négy jellegzetesen földközi-tengeri zöldség legsikerültebb keveréke. Lehet, hogy a mennyiségeket különbözőképpen ítélik meg, abban azonban teljes az összang, hogy paradicsom, paprika, padlizsán és cukkíni kell bele, ezenkívül fokhagyma, bouquet garni (fűszercsokor) és elegendő olívaolaj. Arról már heves vita dúl, hogy vajon a bazsalikom tökéletesíti-e a receptet, vagy nem. Erősen megoszlanak a vélemények az elkészítés módját illetően is. A hagyománytisztelők ragaszkodnak ahhoz, hogy mindegyik zöldséget külön-külön kell kisütni olívaolajban. A paradicsomos, fokhagymás és zöldfűszerekkel ízes tett szósz is külön fő, szép lassan. Egyesek egyenesen azt tartják, hogy a külön-külön főtt zöldségeket rétegenként, paradicsompürével elválasztva egymástól kell kerámiatálba lerakni, amitől a ratatouille kétségkívül kulináris műremekké nemesedik. A másik módszer szerint a zöldségeket mind összeöntik egy fazékba, ráöntik a paradicsomszószt, és kis lángon lassan főzik, természetsen ez egyszerűbb, tehát kedveltebb is. Igaz, aki a különböző zöldségeket külön-külön készíti el, nem kockáztat semmit, már ami az étel mennyiségét illeti, lemond azonban az aromák teljes gazdagságáról. (Francia Kulinária)

Én a magam részéről feltétlenül az egyszerűség híve vagyok, és azt sem árt szem előtt tartani, hogy a külön-külön sütés rengeteg időt és olívaolajat kíván. Azonban én nem készítek külön paradicsommártást sem, egyszerűen szép sorban teszem a zöldségeket az edénybe, a keményebbeknek kicsit több időt hagyva.

Ratatouille Chilii módra: 2-3 fej hagymát felkarikázok, és egy méretes lábasban néhány kanálnyi olívaolajon elkezdem dinsztelni. Ha már szépen alakul beledobok 2-3 gerezd felaprított fokhagymát. Kicsit megkavarom és jöhet 3-4 darab felkarikázott sárga és 1-2 darab felkarikázott piros húsú paprika. Ha már szépen puhul a paprika, bedobok 4-5 darab feldarabolt paradicsomot. Ezzel is sütögetem egy kicsit (addig, míg kissé elpárolog a leve), és jöhet egy kisebb (kb. 30dkg) karikára vágott cukkíni. Újabb néhány perc után pedig a szintén felkarikázott padlizsán (kb. 30-40 dkg).  Legvégül teszek még bele egy jó nagy csokor apróra vágott friss zöldfűszert: petrezselyemzöldet, bazsalikomot, oreganót, kakukkfüvet, csombort, esetleg rozmaringot.

Báránycomb: ez egy kisebb darab hús volt, amit kívülről bedörzsöltem sóval, majd egy kanál zsíron minden oldalát lepirítottam. Ezután pihentettem, majd óvatosan megspékeltem pár gerezd fokhagymával és rozmaringággal. Megszórtam borssal, öntöttem alá egy kis fehérbort, olívaolajat, dobtam az edénybe még pár gerezd fokhagymát, néhány ág kakukkfüvet, zsályalevelet, majd betettem a sütőbe. A pontos sütési és pihentetési idők a Bűvös Szakácson olvashatóak.

A következő szakasz receptjét majd Égigérő Paszulynál keressétek :)

A tavalyi év izgalmas gasztronómiai utazásának végén éreztük, hogy "jövőre veletek ugyanitt", úgyhogy az idén is belecsapunk a ratatouille-ba, Lorien, Mamma, Égigérő paszuly és én ismét végig főzzük a Tour de France-t. Az idei verseny igazán különleges, hiszen ez a SZÁZADIK! (a versenyt 1903-ban rendezték meg először, de a háborúk alatt szünetelt)

A mai napon harmadik szakaszához ér a Tour, még mindig Korzikán tekerünk, ma az Ajaccio - Calvi közötti 145 km vár a fiúkra, ránk pedig a híres brocciu sajtból készülő fiadone nevű édesség.

Korzika szigetén 130 000 juh és 48 000 kecske él. Mintegy 900 juhász és pásztor állatai. A Korzikán elterjedt állatfajták a lehető legjobban alkalmazkodtak a külterjes tartás feltételeihez. A juh kis testű, ellenálló, igénytelen, és a hegyek között érzi magát a legjobban. Még ősibb fajta a korzikai kecske, mely nagyon közel áll az ázsiai őskecskékhez. Még az ottani juhnál is igénytelenebb jószág, a bozótban is elegendő élelmet talál. A gidák novemberben jönnek világra, így a hagyományos ünnepi étel Korzikán karácsonykor a gidasült. A brocciu savóból készülő korzikai specialitás. A szigeten kívül sehol sem készítenek ilyet, ha mégis előfordul valahol, az már nem az igazi. A brocciu védett, appellációval rendelkezik, frissen fogyasztják, ha lehet, az elkészítését követő három napon belül. Utána arra használják, hogy más ételeket ízesítsenek vele az előételektől a desszertekig. A korzikai étkezés nélküle egyszerűen elképzelhetetlen. Azelőtt a jegyesek családjai az esküvő előtt brocciu-fánk mellett hányták-vetették meg a küszöbön álló nagy esemény részleteit. Az első falat azt jelentette, hogy az eljegyzés végleges, jöhet az esküvő.

Korzikán van sajt és van brocciu, s ez két különböző dolog. A sajt a tej alvasztása útján keletkezik, de a brocciut a savóból, a sajtkészítés maradékából készítik (akárcsak az olaszok a ricottát, Erdélyben az ordát, nálunk a zsendicét). A pásztor a savót rézüstbe leönti, felmelegíti, megsózza, előző estéről maradt tejet (u purricciu) önt hozzá negyed-harmad részt a savóhoz képest. Ehhez a látszólag egyszerű eljáráshoz évek tapasztalata kell, ugyanis a brocciu minősége pontosan attól a pillanattól függ, amikor hozzáöntik a tejet. A további melegítéstől a savó kicsit megszilárdul, majd a brocciu szemcsék szépen felúsznak a tetejére. Nagy merőkanállal leszedik, és a lecsöpögető formákba (fattogbje) töltik át. Ha mind tele van, egyet mindig áttölt egy másikba, hogy megkettőzze a benne lévő mennyiséget. A brocciu lehet 25 dekás, de három kilós is. Ha lecsöpögött, azonnal fogyasztható. A brocciu külsejét megsózva természetes sziklapincékben érlelik 21 napig, ekkor brocciu passu a neve. Fentiekből világosan kiolvasható, hogy itthon teljességgel esélytelen dolog brocciut keresni. Hogy akkor én miért vállalkoztam a Fiadone elkészítésre? Egyszerű, mióta saját sajt készítésére adtam a fejem, én is készítek a savóból, na nem brocciut, de legalábbis saját ricottát. Ez egy picit másképp készül, de lényegében nagyon hasonlít, ezért azt gondoltam, miért ne próbálhatnám ki? Elég hosszasan csöpögtettem le, hogy jó száraz legyen. 

Hozzávalók: 400 g brocciu (ennek hiányában jól lecsöpögtetett ricotta), 5 tojás, 200 g cukor (nekem ez nagyon soknak tűnt, és igen, még 150 grammal is nagyon édes lett), 2 evőkanál szederpálinka (szokták még ízesíteni például citromhéjjal, narancsvirág-eszenciával, likőrrel is), csipet só, kevés vaj a formához.

Ügymenet: a tojások sárgáját a cukorral habosra kevertem, hozzáadtam a jól lecsöpögtetett sajtot és a pálinkát. A tojásfehérjéket egy csipet sóval habosra kevertem, és a habot óvatosan beleforgattam a sárga masszába. Egy kisebb tepsit kibéleltem sütőpapírral, kicsit ki is vajaztam, majd beleöntöttem a masszát. A tepsit a 180 C fokra előmelegített sütőbe toltam, és kb. 45 percig sütöttem. 10 percig hagytam hűlni, majd a kilógó sütőpapírnál fogva kiemeltem a tepsiből, és rácson hagytam kihűlni. Tulajdonképp egy alja nélküli túrótortára emlékeztet leginkább, liszt nélkül készül, és mint minden hasonló sütemény, a sütőből kivéve némiképp összeesik.

Ma végre célba és az idei Tour de France, és a párizsi Champs-Élysées-n pezsgőt bontanak az idei bajnokok. Ebből az alkalomból vállalkoztam a Paris-Brest koszorú elkészítésére. Ezt a süteményt az egyik legrégebbi kerékpárverseny, a Paris-Brest-Paris tiszteletére készítették először, a kerek forma a kerékpár kerekét jelképezi. Ez a verseny az egyik legrégebbi amatőr verseny (az amatőr alatt persze nem engem kell érteni), melyet az 1904-ben - 1 évvel az első Tour de France megrendezését követően - alapított az AUDAX Club Parisien nevű szervezet rendezi 1931-től 4 évente (ezért kerékpáros olimpiának is nevezik). Legutóbb épp tavaly került megrendezésre.  

 Recept

Remélem, hozzám hasonlóan mindenki élvezte ezt a három hetes kalandot! Köszönöm a csapattársaknak  a kitartást, remélem, hogy jövőre is együtt tekerünk a 100. Tour de France-on. :)

A mai az utolsó nap, amikor még lehet valamit csiszolni a végeredményen, bár a legtöbb trikó már elkelt. A mai egyenkénti időfutam 53,5 km-ét már a Centre régióban tekerik le a fiúk. A Centre régiót 6 megye alkotja: Cher, Eure-et-Loir, Indre, Indre-et-Loire, Loir-et-Cher és Loiret. A Loire-vidék ma is gazdagon kínálja a kifinomult konyha számára nélkülözhetetlen alapanyagokat. Halat, madarat, apróvadat, bárányt, borjút, charolais-marhát, nemes géline-tyúkot vagy kecskesajtot. Az itteniek a legjobbak egész Franciaországban.

Mai úti célunk Chartres, Eure-et-Loir megye székhelye, Párizstól már csak 100 km-re járunk (délnyugatra). Chartres városába kis híján beletört a fakanalunk, sokat egyeztettünk a csapattársakkal, de nem nagyon találtunk olyan specialitást, amihez itthon be tudtuk volna szerezni a hozzávalókat. A legnevezetesebb helyi étek a Le pâté de Chartres, egy tésztában sült pástétom, amelybe fogoly és szarvasgomba is kerül. Végül egy olyan ételt választottam, amely igen népszerű egész Franciaországban, több Chartres-i étterem honlapján is megtaláltam, kifejezetten ajánlják hozzá a legendás Vouvray borvidék finomságait. Tehát a Blanquette de veau egy francia borjúragu. Rengeteg recept kering a neten, erre is igaz, ahány ház, annyi blanquette. Én is jó sokat átböngésztem, mire ezt a variációt megfőztem. Az enyém most egy könnyedebb verzió, mert a vajas, lisztes rántást kihagytam belőle.

Hozzávalók: 1 kg borjúhús, 2 sárgarépa, 1 póréhagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 szárzeller (vagy egy kis darab zeller gumó), 1 bouquet garni (kis csokor zöldfűszer), 1 evőkanál libazsír, 200 ml száraz fehérbor, 300 ml alaplé, 1 evőkanál vaj, 100 g gyöngyhagyma, 250 g gomba, fél citrom leve, 2 tojássárgája, 200 ml tejszín, só, bors.

Ügymenet: a húst felkockáztam, a zöldségeket megtisztítottam, nagyobb darabokra vágtam. Egy nagyobb fazékban felforrósítottam a zsírt, megpirítottam benne a húskockákat, majd kiszedtem őket egy tányérra. A zöldségeket 5 percig pirítottam a fazékban, majd visszatettem hozzájuk a húst, felöntöttem a borral, hozzáadtam az alaplét, a fűszercsokrot, sót, borsot, majd kis lángon 45 percig, alig gyöngyöztetve főzögettem. Közben egy serpenyőben a gyöngyhagymát és a gombát vajon meg kell párolni.* Amikor a hús megpuhult, szűrőkanállal kiszedtem a fazékból a zöldségekkel együtt. A fazékban maradt mártáshoz adtam a citromlevet, a tejszínnel elkevert tojássárgáját és folyamatos keverés mellett besűrítettem. A lisztes rántás nélkül azért lassabban sűrűsödik, a tojás miatt vigyázni is kell rá, tényleg kevergetni kell, de türelemmel besűrűsödik az! (Aki viszont siet, vagy még sűrűbb mártást szeretne, az készítsen 50 g vajból és 1 púpozott evőkanál vajból rántást, és a tejszínes tojássárgája előtt keverje a szószba.) Végül mindent visszatettem a fazékba és már el is készültem. Héjában főtt újkrumplival tálaltam, ha kicsit jobb formában lettem volna ma, akkor biztosan frissen gyúrt metélttel kínáltam volna.

*Nálam most a gyöngyhagyma elmaradt, továbbá hagyományosan ez az étel Champinon de Paris, vagyis csiperkegombával készül, de én kaptam a piacon fenyőtinóru gombát, és azt gondoltam felhasználni. Ami felhasználható volt belőle, azt én az utolsó pár percben beletettem közvetlenül a fazékba és 2-3 percig főztem a hússal. Az öregasszonynak meg,  aki rám sózta a 90 %-ban kukacos gombát, üzenem, hogy ………

Holnap találkozunk Párizsban! :D

A mai nap ismét kemény hegyi szakasz, 1500 méter fölé tekernek a fiúk, a táv 191 km. Bevallom el sem tudom képzelni hogyan bírnak ennyit tekerni. Az ország déli részét amely a Lion (Oroszlán) – öblöt a Rhône -tól a Pireneusok keleti lejtőjéig szegélyezi, Midinek nevezik. A szó több jelentésű: a delet idézi, utal a zeniten álló napra és a délre, mint égtájra egyaránt. Le Midi pedig maga Dél-Franciaország, ahol a napfény és a kék ég határozza meg a languedoci és a roussilloni embere életét. Languedoc-Roussillon kulináris fellendülése abból a nagyszerűségből következik, hogy az ott élők az ősrégi, a hagyományokban gyökerező termékeket és ételkészítési módokat zseniálisan társították a déli vidéken is egyre inkább terjedő modern táplálkozás szellemével.

Mai célállomásunk Limoux. A város környékén négy eredetvédett bortípust készítenek, amelyből három tradicionális, palackos erjesztésű pezsgő. A Blanquette de Limoux főleg egy helyi szőlőfajtából, a mauzacból készül. Minden pénteken tartanak heti piacot (vagy csütörtökön, ha péntek munkaszüneti napra esik), minden hónap első vasárnapján bolhapiacot rendeznek a Promenade du Tivoli-n. Júliusban és augusztusban keddenként esti piac is van. 

Midi egyes vidékein, ahol nagy kiterjedésűek a mediterrán erdők és rétek, dúsan terem a hangafű, a rozmaring, a levendula és sok más növény. Ideális lakótér a vaddisznóknak. Természetes ellenségük időtlen idők óta nincs, ám Roussillon és Languedoc, akárcsak Provance, Cévennek és Ardéche falvaiban a vadászat a fériak kedvenc időtöltése. Leginkább a vincellérek, de más gazdálkodók, mi több, kéművesek és tisztviselők is előszeretettel hódolnak szenvedélyüknek a szeptembertől január közepéig tartó szezonban: szombaton, vasárnap,  sőt ha lehet, még szerdán is rendeznek hajtóvadászatokat. A vaddisznóból azután mindenféle finomságot, pl. sülteket, pástétomot, kocsonyát és kolbászt is készítenek. Szerencsére a hozzám hasonlóan nem vadászóknak ma már elegendő elzarándokolni a Metroba, hogy elkészíthessék a Civet de sanglier-t. Ezt a vaddisznóragut Midiben hagyományosan fehérbabbal (monjetes) tálalják.  A  laktató ételek szerelmesei egész Franciaországban ilyesmiről álmodnak.

Az elkészítésével kapcsolatosan meg kell említenem, hogy az eredeti recept szerint a húst a zöldségekkel egy éjszakán át a borban kell pácolni. Én azonban ezt a lépést most kihagytam. Csapattársunkkal konzultálva arra jutottunk, hogy az éjszakai borfürdőzés elnyomná a hús valódi ízét, márpedig a ha hús megfelelő minőségű, akkor erre semmi szükség. A húst alaposan lepirítani kell, nem pácolni.   

Hozzávalók: 1 kg vaddisznóhús (ragunak való), só, bors, 1 üveg testes száraz vörösbor, 2 fej vöröshagyma, 8 gerezd fokhagyma, 2 közepes sárgarépa, 2 szál kakukkfű, 2 babérlevél, 2 evőkanál sertészsír, 2 evőkanál konyak, 50 g vaj, 2 evőkanál liszt.

Ügymenet: a zöldségeket megtisztítottam és nagyobb darabokra vágtam. A húst nagyobb kockákra vágtam, sóztam, borsoztam. Egy lábasban felforrósítottam a zsírt és a zöldségeket pár percig pirítottam benne, majd kiszedtem. A húst több részletben lepirítottam, majd az összeset visszatettem az edénybe és ráöntöttem a konyakot. A zöldségeket szintén visszatettem a fazékba, felöntöttem annyi borral, amennyi ellepte, hozzáadtam a fűszereket. Lefedve, kis lángon kb. másfélórát főztem, időnként megkevertem, az elpárolgott folyadékot pótoltam. Amikor a hús megpuhult, a vajból és a lisztből világos rántást készítettem, elkevertem egy kevés mártással, majd az egészet beletettem a fazékba. Jól elkevertem és pár percig csöndesen forraltam, amíg a mártás besűrűsödött. Sok mártás marad alatta, jóval több, mint egy pörköltnél pl., és hígabb is marad. Evéskor villával jól bele lehet nyomkodni a főtt babot, vagy friss kenyérrel is mártogathatjuk. 

Köret: fehérbab, 2 gerezd fokhagyma, egy ág friss borsikafű, só. Az éjszakára vízbe áztatott babot leöblítettem, kuktába tettem a fűszerekkel, felöntöttem vízzel és kb. 15 perc alatt meg is puhult. Leszűrtem és már tálaltam is.

A mai posthoz ismét a Francia Kulináriát hívtam segítségül. 

A tegnapi egyik király etap után ma csak két kisebb csúcs vár a fiúkra Lyontól kissé délre, még mindig a Rhône-Alpes-i körzetben. Savoie megyéből tekernek át Ardéche-be. Savoie (Savoya) megye konyhája az erős, fűszeres ételekről nevezetes, gyakoriak a vadhúsokból és erdei gombákból készült fogások, a híres szarvasgomba, de nagyon népszerű a burgonya és a sajt (reblochon , tommes, Abondance , Beaufort, bleu de Termignon), valamint ide valósi a crozet (hajdina és durumlisztből készülő, apró kockákra vágott tészta), hogy a savoyai piskótát ne is említsem.

A környék specialitása a diot (ejtsd: "djo") nevű kolbász, melynek van sima és füstölt változata is. Ehhez a kolbászhoz a darált sertéshúst szerecsendióval ízesítik, körülbelül 10-15 cm hosszú, átlagosan 5 cm átmérőjű, nagyjából 200 g közötti kolbászokat töltenek. Jellegzetesen rózsaszínű, a zsírtartalma 30 és 50% között van. Szeretik melegen és hidegen egyaránt. Forrón általában burgonyával, crozettel, lencsével, vagy az olasz szomszédságra tekintettel polentával fogyasztják. Hidegen mustárral, salátába vagy szendvicsbe kerül. Nemrég töltöttem szerecsendióval ízesített sütnivaló kolbászt, úgyhogy a mai szakaszra rendelt ajánlatom: Les diots au vin blanc – diot fehérborban, egy lyoni specialitás.

Bevallom a szőlő ágakat kihagytam. Eredetileg a fazék alján elhelyezett burgonyákra szőlőhajtások kerülnek, hogy a kolbászok ne érjenek hozzá a borhoz, hanem csak annak gőzében párolódjanak meg. Nos az az igazság, hogy ilyen minősíthetetlen időjárási körülmények között kénytelenek voltunk permetezni, és így már nem szívesen használtam volna fel a saját szőlőnket, a szomszédba pedig nem állt módomban behatolni, így maradt a párolóbetétes fazekam.

Hozzávalók: fejenként 2-3 szem jól megmosott, de nem meghámozott apróbb burgonya, 1-1 szerecsendióval ízesített nyers kolbász*, száraz fehérbor.

Hozzávalók a szószhoz: 3 kis salotta hagyma, 250 ml fehérbor, 30+50 g vaj, 1 teáskanál sűrített paradicsompüré, só, bors, petrezselyemzöld.

Ügymenet: a jól megsikált burgonyákat elrendeztem a fazékban, annyi bort öntöttem rájuk, amennyi ellepte őket. A fazékban elhelyeztem a párolóbetétet, beletettem a kolbászokat, és 1 órán át, lefedve finoman gyöngyöztetve pároltam az ételt. A mártáshoz a finomra aprított hagymát 30 g vajban aranyszínűre pirítottam, hozzáadtam a paradicsompürét, felöntöttem a borral, sóztam, borsoztam, 10 percig forraltam, majd hozzáadtam a friss petrezselyemzöldet, és legvégül a maradék 50 g vajat. 

*Most meglehetős időszűke van nálam, de később szeretnék írni egy postot a sütnivaló kolbászokról, fázisfotókkal. Érdemes lesz figyelni.

A  Rhône völgye dúsgazdag gyümölcsöskert, amely észak-déli irányban Lyontól a Földközi-tengerig ér. Statisztikailag ugyan Provance megelőzi a  Rhône-Alpes vidéket és az összes többi megyét, valaójában a hatalmas folyó mindkét partján végighúzódó vidéken koncentrálódik a gyümölcstermesztés legnagyobb része. Kedvező feltételeket teremt a meleg, a sok-sok napos óra, a hordalékos talaj és a kielégítő öntözési lehetőségek.

A Bigarreau Burlat cseresznye ma már világfajta. Nemesítője az 1872-ben született Léonard Burlat farmer és bortermelő volt. Az első világháborúban Lyonban szolgált, ahol 1915 során Gerland negyedében talált rá egy korai cseresznyére, amelyet keresztezett az ő Loire-sur-Rhône-ban termesztett cseresznyéjével, és az eredmény minden várakozását felülmúlta. Egy új cseresznyefajta született, amely nagy, húsos, sötétpiros, ízletes és nem utolsó sorban jól szállítható gyümölcsöket terem. Ez a korai érésű, nagyszerű cseresznye a Biggareau Burlat ma már az egész világon elismerten az egyik legjobb cseresznyefajta, melyért a francia nemesítő 1937-ben díjat is kapott. Érdekesség, hogy pénz nem járt a sikerrel, mert abban az időben nem létezetek védett fajták, de Loire-sur-Rhône-ban ma is utca őrzi  Léonard Burlat nevét.

Ma végre igazi hegyi szakaszhoz értünk, 157,5 km jó kis emelkedőkkel. A mai nap azért is érdekes, mert ismét áttekerünk egy országhatáron, és megnézzük a Jura hegység svájci oldalát is. Én ma a határon veszem át a stafétát Mammától. Franche-Comté négy régióra tagolódik, ezek Haute-Saône, Jura, Doubs és Territorie de Belfort. Bár tájai különbözőek, közös vonásuk, hogy csak úgy árasztják a nyugalmat. A területnek mintegy felét erdő borítja. Számtalan folyó és tó tükrén csillan a fény a Jura és a felföldek megőrizték páratlan gasztronómiai hagyományaikat. A portákon és a kis parasztszövetkezetekben ugyanúgy késztik a füstölt árut, a hegyi sajtot vagy a titokzatos, aranyos színű fehérbort (vin jaune), a hamisítatlanság szimbólumát, mint évszázadokkal ezelőtt. Ebben a régióban készül az én kedvenc sajtom, ami Francia oldalon Comté, Svájcban pedig Gruyére névre hallgat.  Sajnálatos módon kihelyezett svájci egységem legutóbb nem hozott nekem belőle, az előző szállítmányt pedig már el is felejtettem. 

A mai napon tovább tekerünk Rouen városából Saint-Quentin felé. Ez a szakasz Pikárdián vezet át. Pikárdia, francia nyelven Picardie Franciaország egyik régiója, amelynek három megyéje Aisne, Oise és Somme. A Picardie szó eredete se nem földrajzi, se nem történelmi. A szó először 1248-ban bukkant fel, a « picard » azaz « piocheur » szó származékaként. A párizsiak « piocheur » -nek nevezték mindazokat a földműveseket, akik Senlisis és Valois erdős területeitől északra éltek. Franciaország északi részén viszont pikárdoknak nevezték mindazokat, akik nem beszéltek flamand nyelven: Arras, Boulogne-sur-Mer, Calais és Tournai voltak a pikárd városok; az idevaló diákok alkották Párizsban és Orléansban a "Pikárd Nemzet"-et.

Az idei Tour első napján 198 km vár a fiúkra, ránk pedig ez a finom sertésszűz sörös meggymártással, ráadásul éppen meggyszezon van. Még mindig Belgiumban tekerünk, ahol is "rugalmasan bánnak a kulináris élvezetekkel. Egy nap csak egyszer megengedett a kiadósabb étkezés, mely azonban két órán át is tarthat, egy-egy esti lakoma baráti körben sokszor bizony ötórás is lehet."

"Belgium valamivel több, mint tízmillió lakosa igencsak jól tudja, hogyan vigyázzanak az ország örökségeire, közöttük természetesen a gasztronómiai hagyományokra is. A legnagyobb becsben - többek között- a söreik állank, olyannyira, hogy az éttermekben a borlap mellett sörlapot is hoz a felszolgáló a vendégnek, aki ha turista, bizony nehezen igazodik ki a hatalmas választékban. A helyiek persze jól tudják, hogy alapjában véve három belga sörfajta van:

• Fenék erjesztett sörök, melyek alacsony hőmérsékleten erjednek (10 C-fok alatt), színük sárgás, a komlótól kicsit kesernyés, száraz zamatúak.
• Spontán erjedésű sörök - az erjedést baktériumok és élesztő váltják ki, melyek a Zenne völgyében természetes körülmények között tenyélsznek.
• Felszínen erjesztett sörök, ezek magasabb hőmérsékleten (15-20 C-fokon) készünkek, általában rézszínűek vagy sötétbarnák, ízük édeskés, gyümölcsös."

Eljött végre ez a nap is, amit már nagyon vártunk. Ma indul 3 hetes útjára az idei Tour de France  kerékpáros körverseny. Ebből az alkalomból négyen elhatároztuk, hogy végigfőzzük a verseny állomásait Belgiumtól Párizsig. A Tour de Serpenyő projekt résztvevői Mamma, Lorien, Toma és én. Remélem, ti is szeretni fogjátok!

Első állomásunk Liége ahol ma még csak „bemelegítenek” a fiúk, első fogásunk pedig ebben a forróságban egy üdítő saláta, a Salade Liégeoise. Ahogy az már lenni szokott, néhány alapszabálytól eltekintve, ahány ház annyi saláta, én is több receptből gyúrtam össze az enyémet.

Legfontosabb tanácsok:

1. Az összetevőket külön-külön készítsük elő és csak a legvégén keverjük össze őket.
2. Csak friss babot használjunk, és sosem szabad túlfőzni, maradjon roppanós.
3. Az ecet szabadon választott, de legyen mindig jó minőségű (találtam olyan jó tanácsot is, miszerint sherry, bor és málnaecet keverékét használjuk).
4. Tálaláskor főtt vagy posírozott (buggyantott) tojást adhatunk mellé. 
5. Apróra vágott friss borsikafűvel, snidlinggel de petrezselyemzölddel is lehet ízesíteni. 

Hozzávalók: 800 g firss zöldhüvelyű zöldbab, 8 szem apróbb újburgonya, 200 g húsos füstölt szalonna, 1 evőkanál vaj, 1 fej vöröshagyma, fél csésze fehér balzsamecet, só, bors, apróra vágott friss petrezselyemzöld.

Ügymenet: az újkrumplit héjában megfőztem. Közben egy másik edényben 5-6 percig főztem a megtisztított zöldbabot, azután azonnal leszűrtem, és hidegvízbe tettem, hogy ne puhuljon tovább. A langyos babot és a meghámozott főtt krumplit elrendeztem egy tálon, és letakartam alufóliával, hogy melegen tartsam. Egy serpenyőben ropogósra sütöttem a szalonnát, kivettem és ezt is a tálra rendeztem. A serpenyőben visszamaradt zsírhoz adtam a vajat, és az apróra vágott hagymát. Amikor a hagyma megdinsztelődött, felöntöttem az ecettel, felére beforraltam, majd a salátára öntöttem, és megszórtam a friss zöldfűszerrel. Közben a posírozott tojáshoz egy fazékban vizet forraltam, épp csak gyöngyöznie szabad. Adtam hozzá egy kávéskanál sót és egy evőkanál ecetet (ehhez a legegyszerűbb ecet is jó), majd nagyon óvatosan beleütöttem a tojásokat, 3-5 perc kell nekik, attól függően, mennyire szeretnénk lágyra a sárgáját.

További érdekességek a belga gasztronómiáról.

Amikor múlthéten a kocsonyának valót gyűjtöttem be a hentesnél, láttam, hogy kedvező áron van nagyobb méretű kacsamell. Némi habozás után vettem egy 80 dekás példányt, hogy finom kacsabefőtt legyen belőle. Végeztem egy kis kutatómunkát, és arra jutottam, hogy én nem szeretném órákig főzögetni, így azt a rendkívül költség hatékony módszert választottam, hogy alufóliával lefedett tepsiben bedugtam az ebédre szánt töltött hús mellé a sütőbe. Mire az ebéd elkészült, a kacsa is jól átsült, ezután már csak bő fél órát kellett kis lángon főzni. 

Hozzávalók: 1 nagyobb egész csontos kacsamell, 150 ml száraz fehérbor, 3-4 evőkanál kacsazsír, só, bors, szecsuáni bors, néhány zsályalevél (a fagysztóból, köszi ezúton is Évinek és Seafalconnak a tippet).

Ügymenet: leöblítettem és szárazra törölgettem a kacsamellet, majd egy csipesszel eltávolítottam a benne maradt tokokat. Szerencsére elég szépen volt megtisztítva, így az előkészítés csak pár percet vett igénybe. Sóval és a frissen őrölt borsokkal jól bedörzsöltem, majd egy kisebb tepsibe tettem a bőrös felével lefelé. Mellé öntöttem a bort, egy kanál zsírt, és lefedve betettem a forró, 220 C fokos sütőbe. Két órát töltött bent, majd amikor már kicsit kihűlt, ismét kezelésbe vettem.

Kicsontoztam, a bőrt leszedtem, és vastagabb szeletekre vágtam. A tepsiben lévő zsíros szaftot átöntöttem egy lábasba, bele tettem a húst, és kis lángon kezdtem főzni. Fakanállal időnként megkevergettem, kicsit szétnyomkodtam a húsdarabokat. Akkor van kész, amikor a hús teljesen szétesik szálaira. Nem szerves része a receptnek, de sajnáltam volna kidobni, így amíg a hús főtt, egy kis serpenyőben ropogósra sütöttem a kis kockákra vágott bőrt. A húshoz hozzákevertem még néhány kanál kacsazsírt, hogy kenhető krémes állagot kapjak, és belerejtettem a ropogós bőrdarabokat is. Kisméretű befőttes üvegekbe kanalaztam, és kihűtve betettem a hűtőbe. Elvben a tetején lévő zsírréteg tartósan konzerválja, de ez az adag nem fog sokáig dideregni!

A riellett-ről egyébként sok mindent meglehet tudni Mammától és a Bűvös szakácstól.

Talán elfér még egy lencserecept így év elején, még akkor is, ha bevallom, hogy ez nem az újévi lencsénk volt (akkor anyukám levesét ettük a szépség és gazdagság érdekében), hanem még karácsony előtt készült. Van nekem ez a csodás könyvem Rick Stein-től, a Francia Odüsszeia, amit nagyon szeretek, és többet is kellene forgatnom. Már rögtön a megismerkedésünkkor felfigyeltem erre a receptre, de elsőre bonyolultak tűnt hasaalja szalonnát pácolni, még Rick mester is azt írta, hogy nem tud hozzá salétromot szerezni. Nemrég azonban olyan szépséges bőrös császárhúsok kellették magukat a hentesnél, hogy nem tudtam ellenállni. Persze még ott volt a száraz pác kérdése, de végül megtaláltam a megoldást.

 Nálunk is kapható kész sonkapác fűszer. Kétfélét találtam, az egyikre anyukám azt mondta, hogy már használt olyat és nem volt tőle elájulva. A másik lényegesen drágább, azonban mégiscsak Herbária termék, ami bizakodásra adott okot, nem is csalódtam benne. Igaz, hogy a 200 grammos dobozból ezúttal csak 14 grammot használtam fel, de a maradék sem fog kárba veszni, mert majd jól belepácoljuk a húsvéti sonkának valót. Amikor már minden hozzávaló otthon volt, akkor szembesültem még egy problémával. A recept szerint 4 órán át kell pácolni a szalonnát. Vagyis, ha ebédre szeretném tálalni, akkor déli 12 - 4 óra pácolás - közel 2 óra főzés = hajnali 6 óra. Végül este, lefekvés előtt sóztam be a húst és betettem a hűtőbe.

A hónap első vasárnapján régiségvásárt rendeznek a városban. Mérhetetlen mennyiségű limlom, kacat keres gazdát arcpirító áron, úgyhogy üres kézzel, de annál éhesebben értünk haza délben. Ilyenkor jól jön egy olyan recept, ami maximum egy óra alatt elkészül. Ha van francia puy-i lencsénk és egy kis kolbásztartalékunk, akkor nyert ügyünk van. A puy-i lencse Velay vidékén terem, márványos zöld színű, nem kell előre beáztatni, mégis 30-40 perc alatt tökéletesen megpuhul. Így csak arról kell gondoskodnunk, hogy teljesítési segédünk időben kivegye a kolbászt a fagyasztóból. A Corában nagyon finom, különböző ízesítésű, vékonybélbe töltött sütnivaló kolbászra lehet szert tenni, bár toulouse-i kolbász pont nincs. Ezúttal magyaros paprikás és német kolbászt kaptam, fele-fele arányban használtam.

Hahó, itt vagyok! Most, hogy a legfőbb akadály elhárult, ideje előhúzni valamit az elmúlt hetek terméséből. Igazság szerint a szép, napos, meleg áprilisi napok egyfolytában grillezni csábítottak, úgyhogy nagy gasztronómiai teljesítményekről nem számolhatok be, többnyire tarjaszeletek és kolbászok pirultak a faszénen, illetve a bográcsot is elővettem már egy kakaspörkölt erejéig.

No de itt volt ez a pástétom, ami annyira bejött, hogy biztosan nem utoljára készült! Legközelebb azonban biztosan teszek még bele egész zöldbors szemeket, és még apróbb kockákra vágom majd a húst. Friss, ropogós héjú kenyérrel és salátával, vagy akár kaláccsal is ehetjük, finom reggelire és vacsorára egyaránt, kellően vékonyra szeletelve pedig szendvicsbe is rejthetjük. Hűtőben akár 7 napig is elállna, bár erről nem sikerült meggyőződnöm. Nem mellesleg pedig igen kevés energia befektetést igényel.

A sors keze tegnap ismét lecsapott a tyúkudvar lakóira, két kakas mínusz a végeredmény. Innen is üzenem annak a némbernek, aki az ónodi vásáron a 20 előnevelt tyúk csibe csomagban 14 kakast sózott rá az anyámra, hogy rossz vicc volt! Aki pedig tudja, miként lehet megkülönböztetni a leendő tyúkokat a kakasoktól, az világosítson már fel, legyen olyan kedves, hogy tavasszal magam ellenőrizhessem a szállítmányt.

Fentiek ismeretében nem csoda, hogy tojás alig van, viszont bővelkedünk a kakashúsban. Leves, pörkölt már kilőve többszörösen is, úgyhogy elő kellett vennem a francia vidéki konyha klasszikusát, a coq au vint. Ez ugyan már szerepelt évekkel ezelőtt a blogban, viszont vagy ez, vagy semmi, és akkor különben sem fotóztam le, most meg igen. Kicsit változtattam is a recepten, az akkori feljegyzéseim alapján most jóval több gomba került bele. Most is megnéztem több receptet, mint akkor, sőt azóta bővült is a könyvtáram a Szakácsok könyvével. Ez a mértékadó szakirodalom azt állítja, hogy vétek egy éjszakára borba áztatni a jószágot, mert az kiszárítja a húsát. Megfogadtam a tanácsot, viszont más receptekből más tanácsokat fogadtam meg, így történhetett, hogy a sok cucc bele sem fért a legnagyobb lábasomba.