Fagyi, fagyi, fagyi.

Fagyi, fagyi, fagyi.

Fagyi, fagyi, fagyi.

Saját gyátmányú hűsítő élvezet.A múlt héten gondoltam egy merészet, és végre megvettem a rég áhított fagylalt gépet. Régóta gondolkodtam már rajta, de valahogy sosem jött össze. Pedig évekkel ezelőtt már fagylaltos kanalat is kaptam ajándékba barátnőmtől, úgyhogy már tényleg csak egy fagyigép hiányzott :o). Tudom sokan most azt mondják, hogy inkább leugranak a sarokra egy fagyiért, de az én helyzetem nem ilyen egyszerű. Én ilyen hőségben egy doboz jégkrémet sem tudok hazacipelni anélkül, hogy teljesen kiolvadna (20 perc busz + 10 perc séta alaphangon, és akkor még nem számoltam a sorakozást a pénztárnál, meg a várakozást a megállóban). Mivel a legközelebbi fagyis sincs közelebb, itt volt végre az idő!!!

Kep_169.jpg

Első kísérletem egy joghurtos málna fagyi volt, mely azonnal osztatlan sikert aratott a szomszédság körében is. Ehhez 45 dkg fagyasztott málnát épp csak annyira olvasztottam ki, hogy villával össze tudjam törni, és belekeverhessek 12 dkg porcukrot és 2 pohár (25dkg) natúr joghurtot. Ezt a keveréket beleöntöttem az előkészített masinába, és 15 perc múlva már boldogan kanalaztam is a csodát.

Végeztem egy kis számolást is. Spéci kis fagyis kanalammal mértem a gombócokat, és úgy számoltam, hogy 17-en lettek. Ez ugye 1700.-Hufba került volna a sarki cukiban. Nekem a málna nem került pénzbe (csak munkába), mivel saját termés volt, tehát csak a joghurt és a cukor merült fel mint költség, ez ca. 200.-Huf, így elsőre az én kis csoda masinám 1500.-Hufot dolgozott le az árából, ami igen kiváló teljesítmény. Szerintem.

Tegnap új kísérletbe fogtam, és vanília fagyit készítettem. A múltkori kísérletem a levendulás fagyival elég jó eredményt hozott, így ezt az alapot használtam fel, azzal a különbséggel, hogy levendula virág helyett 1 cs. vaníliás cukrot és egy darabka vanília rudat használtam (ez utóbbit belefőztem a tejes-tojásos keverékbe, majd kidobtam belőle). Reményeim szerint így egészségesebb és kalória szegényebb is lett a remekmű, mint ha cukorral édesítettem volna.

 

süti beállítások módosítása