VKF3! Csülkös csiga

VKF3! Csülkös csiga

VKF3! Csülkös csiga

Mit is mondhatnék? Jól fel lett adva a lecke! Egész hónapban törtem a fejem, mert én nem vagyok igazán jó „vendégváró falatok” témakörben. Nálunk ritkán fordul elő ilyesmi az étlapon, hogy falatok! Általában a tortát is vastag szeletekre vágom! A falatok meg olyan parányi kis izék, amit ham bekapsz, aztán megint ham bekapsz és így tovább, mert ha jól sikerült akkor abba sem lehet hagyni. 

Jó néhány versenyző jelölt volt a tarsolyomban, de ahogy telt-múlt az idő, úgy peregtek ki szépen sorban. Vagy nem kaptam megfelelő hozzávalót, vagy túl időigényesnek mutatkozott a recept. Márpedig húsvétkor mindenki szeretné többféle finomsággal meglepni vendégeit, így nem árt, ha nem kell fél napot a konyhában tölteni egy-egy recepttel. Kivételesen nem akartam édeset sem készíteni (az előző alkalommal is desszert került ki a sütőmből). Többféle sajtos dolgon is gondolkodtam (az apró, sajtkrémmel töltött képviselőfánkok ötletét még nem vetettem el végleg), aztán végül Sarapod2 kollegina dobott mentőövet felém az NLC fórumán.

Kep_447.jpg

A recept átesett „némi” metamorfózison, mert nem volt időm a kelt tésztával bíbelődni, de ígérem legközelebb majd hűen követem az utasításait, mert a töltelék nagyon finom!!! Húsvétkor pedig pont időszerű, hiszen ilyenkor minden tűzhelyen ott fődögél a füstölt hús, egy kis plusz csülök főzés már semmiség.

Szóval csaltam! Nem vagyok rá túl büszke, de szükség törvényt bont, és már nagyon sürgetett a határidő!!! Két dolog van amit csak távoli nyugdíjas koromban tervezek kipróbálni, az egyik a leveles tészta házi hajtogatása, a másik az élesztős-leveles tészta. Sajnos ezek olyan időigényesek, hogy esélyem sincs belefogni egyikbe sem. Leveles tésztát viszonylag jó áron és jó minőségben lehet kapni (az mondjuk elgondolkodtató, hogy ha 10dkg vaj majdnem 200Huf, akkor, mi van benne), néha szoktam is venni. Most azonban egy csomag élesztős-leveles tészta landolt a kosaramban (többet nem fog!!!). Minden esetre megadom az eredeti recept hozzávalóit is.

Hozzávalók a tésztához:
 I. Egy csomag kész leveles vagy élesztős-leveles tészta.

II: 7 gramm szárított élesztő, 4 evőkanál + 3 dl meleg víz, 1 ek olívaolaj, 1 ek só, 1/2 tk frissen őrölt bors, 2 tk cukor, 50 dkg liszt.

Töltelékhez: 40 dkg finomra darált főtt, füstölt csülök, 12 dkg tejföl, 2 gerezd fokhagyma, frissen őrölt bors, 1 tojássárgája + 1 evőkanál víz keveréke a csigák megkenéséhez.

Ügymenet I.: Begyújtom a sütőt, a hűtőből előveszem a félkész tésztát, kibontom a csomagolásból, a gyúrótáblára helyezem (kicsit igazgatok rajta), majd rákenem a lejjebb olvasható tölteléket. Feltekerem, újnyi szeletekre vágom, és papírral bélelt tepsire fektetem őket. Kb. 25 perc alatt sültek meg.

Ügymenet II: Nagy tálba elkeverem a szárított élesztőt 4 evőkanál melegvízzel, és amíg kicsit felhabosodik, addig egy kancsóban elkeverem a 3dl melegvizet az olívaolajjal, ehhez hozzászórom a sót, a frissen őrölt borsot és a cukrot.  Az olajos-vizes koktélt fakanállal hozzákeverem a felhabosodott élesztőhöz, és robotgéppel beledagasztom a lisztet. Ez nem több 6-7 percnél.  Ha túl lágy lenne, szórok bele még kevés lisztet. A gép után még kézzel eldolgozom, vékonyan kiolajozott nagy tálban letakarva langyos helyen a duplájára kelesztem. (kb. 45-50 perc) Kelés után ököllel finoman rácsapkodok, és lisztezett deszkán gyorsan átgyúrom. 

A csigák töltelékéhez összekeverem a bőrrel együtt megdarált csülökhusit, tejfölt (nekem többet igényelt, igaz direkt sovány kis csülköt vettem), a zúzott fokhagymát és a frissen őrölt borsot. (utólag azt mondom, hogy szerintem egy kis mustárral pikánsabbá lehetett volna tenni a tölteléket). Kóstolom, és ha kell esetleg még sót teszek bele. Bekacsolom a sütőt 190 C fokra és a tészta negyedét kinyújtom 30x20 cm nagyságú téglalappá és beleteszem egy ugyanekkora, olajjal vékonyan kikent tepsibe, mert erre jönnek a csigák. A maradék tésztát 40x20 cm-es téglalappá nyújtom, megkenem a töltelékkel, aztán mint a rétest feltekerem és ujjnyi vastag szeletekre vágom. A csigákat egymás mellé fektetem a tésztalapra, de nem túl szorosan, mert még kelnek, letakarva hagyom pihenni kb. 15-20 percet, hogy újból megkelljen. Vízzel elkevert tojássárgájával megkenem a tetejüket és mehetnek is 25 percre a forró sütőbe. 

süti beállítások módosítása