VKF 5! Napkerék

VKF 5! Napkerék

VKF 5! Napkerék

Hosszas töprengés után úgy döntöttem, hogy a mostani VKF-re egy kettő az egyben munkával jelentkezem. Először is ugye a fűszer jegyében, másodszor pedig a múltkori kihagyott reggelit pótolandó sütöttem egy napkereket.

A recept alapja egy sok-sok éve megjelent, Egészséges finomságok című könyvecskéből származik. Akkoriban, amikor ezt a könyvet kaptam, még se híre, se hamva nem volt mifelénk olyasminek, mint teljes kiőrlésű liszt, tönköly, rozs, netán bio liszt és hasonlók, de mostanra egész használhatóvá váltak a receptek :o) Arra máig nem vetemedtem, hogy otthon magam őröljem a lisztet, ahogyan azt sok receptnél ajánlja a könyv, mert szerintem az azért már tényleg túlzás lenne.

Tehát visszatérve a napkerékhez, eredetileg csak teljes kiőrlésű lisztből készült, de kovász nélkül, és úgy kicsit tömör lett. Pont olyan, mint azok a kis barna bio zsemlék, amiket a boltban kapni. Úgy is finom volt, de most kicsit lazítottam rajta, úgy, hogy a teljes őrlésű búzaliszt egy részét BL80-as kenyérsütő lisztre cseréltem (sima fehér is megteszi).

És ha már fűszerekről kell szólni, ebbe a kenyérbe őrölt koriander és köménymag kellett. Én a már emlegetett kotányi kenyérfűszert vetettem be, amely a fenti két fűszeren túl édesköményt is tartalmaz.

Kep_527.jpg


Hozzávalók: 200g BL80-as kenyérliszt, 150g teljes kiőrlésű búzaliszt, 150g teljes kiőrlésű rozsliszt, 1 csomag (11g) szárított élesztő, 1 szűk evőkanál méz, 2 teáskanál só, 1 evőkanál kenyérfűszer, kb. 3 dl langyos víz, 3 evőkanál olaj, 10 dkg napraforgó mag,

továbbá mák, napraforgó mag és szezámmag (a fotón zabtöret van, mert az volt itthon) vagy egyéb mag ízlés szerint a beszóráshoz. (pl: tökmag, lenmag).

Ügymenet: az élesztőt egy bögrébe szórtam, elkevertem a langyos vízzel és félre tettem, hogy kissé felfusson. Amíg az élesztő végezte a dolgát, addig száraz serpenyőben megpirítottam a napraforgó magot, egy tálban elkevertem a liszteket, fűszert, sót, belecsurgattam a mézet, olajat. Lassan hozzákevertem az élesztős folyadékot, és elkezdtem gyúrni.

Amikor már kissé összeállt, hozzá dolgoztam a napraforgó magot is. Szép sima, rugalmas tésztát kell kapni. A folyadék mértéke kissé változhat, mert a teljes kiőrlésű lisztek általában több folyadékot vesznek fel, tehát előfordulhat, hogy egy picivel több kell. A tésztát letakartam és langyos helyen a duplájára kelesztettem. Lisztezett gyúrótáblán kissé átdolgoztam, majd elővettem minden létező és nem létező szemmértékemet, és igyekeztem 30 egyforma részre osztani a tésztát (több-kevesebb sikerrel).

A darabokból kis gombócokat formáltam, majd egyesével előbb vízbe (hogy a magok könnyebben tapadjanak), majd a kiválasztott magokba nyomtam őket. A kis „zsemléket” a képen látható kör alakban elrendeztem egy sütőlapon. Letakarva még kb. fél órát pihentek, majd előmelegített 200 C fokos sütőben kb. 30 percet kaptak.

Reggelire is nagyon finom, tulajdonképp vendégváráshoz is jó, ráadásul még fűszeres is!!! ;o)

 

u.i.: sajnos annyi időm nem maradt, hogy a fűszerek történetét is megírjam, de ezt majd pótolom! 

 

süti beállítások módosítása