VKF XVI. Piknik

VKF XVI. Piknik

VKF XVI. Piknik

Majdnem megint sikerült lemaradnom a VKF-ről, pedig ennek a fordulónak a kiírása nagyon-nagyon tetszett! Évekig vágytam egy olyan igazi, fedeles piknikes kosárra, amilyet Maci Laci és Bubu medve szokott elcsenni a Jellystone parkban. Aztán egyszer a véletlen az utamba sodort egy ilyen helyes darabot. Sajnos azonban eddig még nem sikerült olyan igazi, kockás plédes pikniket rendeznem, és nem jött ez össze most sem.

A múlt hét időjárása nem igazán kedvezett a szabadtéri programoknak, ráadásul a tervezett városi piknik helyszínét kisajátította az Operafesztivál. Azt terveztem ugyanis, hogy a város közepén található Szinva teraszon látom vendégül néhány szintén a belvárosban dolgozó barátnémat ebédidőben. Sebaj, ezt még biztosan bepótoljuk!!! A szigorú kiírásoknak megfelelő recept felkutatása sem volt könnyű feladat, hiszen Gourmandula azt kérte, hogy a kosár tartalma bírjon ki legalább 4-5 órát romlás nélkül. Jó néhány könyvet végig lapozgattam eredménytelenül, amikor is teljesen véletlenül, egész mást keresve megláttam ezt receptet, melynél megjegyzésként ott szerepelt: „kirándulásra, piknikre tökéletes fogás”!

piknik.jpg

Hozzávalók a molnárkákhoz: 140 ml sovány tej, 225 g fehér kenyérliszt, ½ teáskanál só, ½ teáskanál cukor, 1 evőkanál vaj, 1 teáskanál szárított élesztő. A hozzávalókat a fenti sorrendben betöltöttem a kenyérsütő gépbe, majd elindítottam a dagasztás-kelesztés programot. Amíg a gép dolgozott elkészítettem a tölteléket.

Hozzávalók a töltelékhez: 2 evőkanál olaj, 5 cm gyömbérgyökér, 2 evőkanál szójaszósz, 1 evőkanál méz, 225 g csirkemellfilé, 3 újhagyma, kis marék friss koriander.

Továbbá 1 tojás sárgája kikeverve 1 evőkanál vízzel a kenéshez, valamint szezámmag a szóráshoz.

Egy tálban összekevertem a páchoz valókat, 1 evőkanál olajat, a szójaszósz, a lereszelt gyömbért és a szójaszósz. A csíkokra vágott szárnyast beleforgattam a pácba, majd félretettem pihenni 30 percre. A megmaradt 1 evőkanál olajat felforrósítottam egy serpenyőben, majd beletettem a húst. Pár percig pirítgattam, a végén pedig hozzáadtam a karikára vágott újhagymát és a felaprított koriandert és még egy percig sütögettem őket. Mire a tészta elkészült a töltelék is kihűlt. A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítottam, kicsit átdolgoztam, azután nyolc egyforma darabra vágtam. Minden darabból kb. 10-12 cm átmérőjű korongot nyújtottam. Mindegyik közepére tettem egy kanállal a töltelékből, majd körben bekentem a tojásos keverccsel, félbehajtottam, majd a széleket összenyomkodtam. Úgy próbáltam őket a papírral bélelt sütőlapra ügyeskedni, hogy az illesztés kerüljön alulra. Langyos helyen még fél órát pihentettem őket, azután mindegyiket bekentem a maradék tojással és megszórtam a tetejüket szezámmaggal. 200 C fokra előmelegített sütőben 25 percig sütöttem.
 
Recept: Jennie Shapter, Szakácskönyv kenyérsütő gépekhez

 Természetesen édességet is illik vinni egy piknikre. Tekintve, hogy épp dúl a cseresznye szezon, kézenfekvő volt kipróbálni ezt a cseresznyés koszorú receptet, amit egy e havi receptes újságban találtam. Pofon egyszerű egyensúly tészta cseresznyével.

cseresznyes_suti.jpg

Hozzávalók: 500 g cseresznye kimagozva, 4 egész tojás, valamint a súlyuknak megfelelő mennyiségű vaj, cukor és liszt, ½ tasak sütőpor, csipet só. Lemértem a tojások súlyát, majd kimértem ugyanannyi vajat, cukrot és lisztet.  Szétválasztottam a tojásokat. A vajat habosra kevertem a cukorra, egyesével hozzá kevertem a tojások sárgáját, majd a sütőporral elkevert lisztet. Egy másik tálban kemény habbá vertem a tojásfehérjéket a sóval, majd a habot nagyon óvatosan beleforgattam a tésztába. Legvégül belekevertem a cseresznyét is. Vajazott, lisztezett, csatos koszorúformába töltöttem, és 180 C fokra előmelegített sütőben kb. 45 perc alatt sült meg.


Recept: Fakanál, 2008/6.

süti beállítások módosítása