Giro d'Italia 20. etap - Salsicce al vino

Giro d'Italia 20. etap - Salsicce al vino

Giro d'Italia 20. etap - Salsicce al vino

Lassan végéhez ér az idei Giro d’Italia , de ma még kőkeményen kell tekerni! Az egyik legnehezebb szakasz jutott mára, a Monte Zoncolan. A kis kolumbiai még mindig vezet, sőt tegnap sikerült növelnie is az előnyét. 

Mai szakaszunk Friuli-Venezia Giulia tartományban kanyarog. Ezt a dallamos nevű, ám a turisták által talán kevésbé ismert régiót igazán jó konyha és finom borok jellemzik, de idevalósi pl. a híres San Daniele-i sonka és a Montasio sajt is.  Friuli-Venezia Giulia konyhája a tartomány földrajzi elhelyezkedésének, valamint történelmének köszönhetően ezer szállal fonódik egybe a szláv, a velencei és az osztrák-magyar gasztronómia hagyományaival. Erre jellegzetes bizonyíték, hogy igen kedveltek errefelé a sertéshúsból készülő ételek. Különösen Friuliban sok helyen hizlalnak és vágnak disznót ma is. Még ma is őrzik a disznóvágás régi rítusait, a feldolgozáshoz még manapság is vándorböllért (purcitar) hívnak, és a gyereknek nem kell iskolába menniük. A leölt állat valamennyi részét felhasználják, még a vért is, ebből készül a sanguinaccio. Ilynekor sütik a pan de frizze dolce-t, egy édeskés-fűszeres kenyeret, melyet a frissen sült töpörtyűhöz fogyasztanak.

A még manapság is a kézműves módszerekkel történő sertéshús feldolgozás fellegvára, az északi, alpesi környezetben fekvő, carniai kisváros, Sauris, ahová a Tirolból, Karintiából és Dél-Németorszából érkező bevándorlók poggyászukban hozták magukkal a ma Venezia Giuliában olyannyira kedvelt szalonna receptjét. a saurisiak büszkék a sonkájukra és a kolbászféleségeikre, szalámijukra, a vásárlók pedig akár hosszabb utat is megtesznek azért, hogy a kis húsfeldolgozó műhelyekben vásárolják meg a carniai finomságokat. A gyártók mindent meg is tesznek a kiváló minőségért, kizárólag friuli sertések húsát használják, az állományt rendszeresen ellenőrzik és a legjobb táppal etetik (kukorica, gyümölcs, gabona).

Mai szakaszunkon a fiúk áttekernek Sauris városán, így esett a választásom a Salsiccia di Sauris-ra. Vagy legalábbis valami ilyesmire, mert ezek a népek hétpecsétes titokként kezelik a receptet. Nyilván minden hentesnek megvan a maga tuti fűszerezése, de ezt sajnos nem teszik közszemlére a neten. Mindent tudó kisokos könyvecskémben (Olasz Kulinária) is csak felsorolják a fűszereket, de az arányokról mélyen hallgatnak, úgyhogy én a talált útmutató és saját eddigi tapasztalataim alapján készítettem egy saurisi stílusú kolbászt, majd ezt megsütöttem fehérborban és polentával tálaltam (a polentáról részletesen majd 2015-ben :) .

A kolbásztöltés nem ördöngösség ám, ilyen kis mennyiséghez nem kell speciális kolbásztöltő, elegendő nagyanyám régi, kézi húsdarálója, amiből kivettem a kést és a tárcsát, majd egy csövet illesztettem az elejére. Nekem szerencsém volt, egy régi, sosem használt háztartási gép egyik alkatrésze pont megfelelő méret, de van egy fémből készült csövem is (a szomszédom forrasztotta nekem egy nagyobb konzervdobozból). A sózott sertésbél nagyon sokáig eláll, én mindig tartok a hűtőben, hogy bármikor kéznél legyen, ha eszembe jutna sütni való kolbászt tölteni.

kolbásztöltés.JPG

Hozzávalók: 1 kg sertéslapocka, 300 g hátszalonna, 20-30 g só (ízléstől függ), 2 teáskanál fehér bors, 1 teáskanál koriandermag, szerecsendió, késhegynyi őrölt fahéj, 1/2 dl száraz fehérbor, kb. 1,5 méter sertésbél.

Ügymenet: a húst és a szalonnát ledaráltam. A borsot és a koriandert mozsárban összetörtem, és a masszához adtam, belereszeltem egy fél szerecsendiót (elég erős fűszer, érdemes kóstolni!), majd hozzáadtam a sót, a fahéjat és a bort is. Alaposan összedolgoztam az egészet, majd betettem a hűtőbe egy órára, hogy kicsit összeérjen. Eközben a sózott belet langyos vízbe áztattam. A pihentetés után még egyszer átgyúrtam a masszát, majd betöltöttem (egyedül kicsit lassabb, mintha van teljesítési segédünk, de ezzel a mennyiséggel könnyen elboldogultam). Rövid, kb. 15 cm-es darabokra formáztam, 8 darab lett belőle. *

* Kiegészítés Gabától:  az itt készült kolbászokat bükkfa füstjén enyhén megfüstölik. Erre én most a melegre való tekintettel nem vállalkoztam, de biztosan ki fogom próbálni!

** Azóta kipróbáltuk, hogy néhány órán keresztül füstöltük, nagyon finom!

salsiccia di vino.JPG

Salsicce al vino (borban sült sertéskolbász) hozzávalói: a kolbászok, 1 evőkanál fehérborecet, kb. 200 ml száraz fehérbor, 1 evőkanál olívaolaj.

Ügymenet: a kolbászokat egy hústűvel néhány helyen megszurkáltam,  egy lábasban felforrósítottam az olajat, beletettem a kolbászokat, ráöntöttem az ecetet, és amikor elpárolgott, beleöntöttem a bort is. Kis lángon, időnként csipesszel átfordítva sütögettem őket kb. 20 percig. Mire elkészült, a bor szinte teljesen elpárolgott, és egy sűrű, fényes „mártás” maradt belőle, amit tálaláskor a kolbászkákra kanalaztam. A helyi hagyományoknak megfelelően polentával került tányérra, amit a csomagoláson található leírás alapján készítettem el.

Holnap Triesztben érnek célba a fiúk, a receptet pedig Lorien hozza majd. Én köszönöm a csapattagoknak a szorgos tekerést, most egy hónap pihenő következik (nekünk igazából lázas edzés!), aztán júliusban a Tour de Serpenyő csapata ismét nyeregbe száll, és megtölti a Serpenyőt jobbnál jobb francia falatokkal! Addig is süssétek-főzzétek szorgalmasan a korábbi receptjeinket! 

Giro d'Italia 18. etap - Torta di Grano Saraceno

Giro d'Italia 18. etap - Torta di Grano Saraceno

Giro d'Italia 18. etap - Torta di Grano Saraceno

A tegnapi pihentető szakasz után ma ismét hegyet mászik a mezőny, három emelkedő vár a fiúkra, köztük a legmagasabb pont a Passo San Pellegrino (1918 m). Innen legurulnak Moenába, ami az egyik kedvenc helyem lett, miután a kedves helyiek leadták a buszvégállomáson az ott felejtett túrabotomat! A rózsaszín trikót továbbra is Nairo Quintana viseli, a fehér trikó felett :) .

Passo San Pellegrino:

P1210435.JPG

Biciklis élet Moenában:

P1210464.JPG

Még mindig Trentinoban tekerünk (lásd a tegnapi postot), ahol nagy hagyománya van a hajdina fogyasztásának. Belőle főzik polenta nerát, a fekete polentát, melyet vajban megfuttatott szardellával tálalnak, de ebből készül a farsangkor a smacafam is, ami egy kolbászos hajdina egytálétel. A hajdina (Fagopyrum esculentum) Ázsia középső, mérsékelt égövi részén honos. Innen az 5. században került el Japánba és Kínába. Közép-Európába a középkorban a hódító mongol és török néptörzsek közvetítésével jutott el, majd a tengeri kereskedelem révén Velencébe, Lombardiába, Dalmáciába és Dél-Tirolba került. Botanikailag a keserűfűfélék (Polygonaceae) családjába tartozik, a hétköznapi életben mégis a gabonafélékhez sorolják, mert lisztes magját a búzához hasonlóan fogyasztják, de jó tudni, hogy mivel nem gabona, gluténmentes.

A Fagopyrum növénynemzetséget pohánka, hajdina, tatárka, tatárbúza, kruppa, Erdélyben haricska néven is ismerik. A hajdina jellemző tápanyaga, a többi gabonaféléhez hasonlóan, a szénhidrát, amely 56-77%-ban keményítő, 17-20%-ban élelmi rost, ennek 12-17%-a cellulóz, valamint hemicellulózt és lignint is tartalmaz. Vitamintartalmát tekintve elmondható, hogy a hajdina igen értékes vitaminforrás, mivel a B vitamincsoport majdnem minden tagját tartalmazza. Rendkívül kedvező élettani hatással rendelkező biológiai anyagokat is tartalmaz, mint pl. egyes antioxidáns hatású flavonoidokat és a rutint, amely kiváló gyógyszere a kapilláris vérzéseknek és a sugárterápia okozta egészségkárosodásoknak.

A mai recept, a Torta di Grano Saraceno egy változata szerepel már a blogon, de ez a mostani verzió, a benne lévő reszelt almának köszönhetően puhább, nedvdúsabb tésztát eredményez. Ezt a süteményt általában két lapba vágják, és áfonya lekvárral töltik. Errefelé sok áfonya terem, és a helyiek nagyra becsülnek mindent, ami helyben megterem. Én most csak fele mennyiségből, egy kis 18 cm-es  tortát sütöttem, viszont olyan szép magasra feljött, hogy inkább három lapba vágtam, így két réteg lekvár is került bele. Ha valaki normál méretű, 24-26 cm-es tortát szeretne, csak duplázza meg a mennyiségeket.

Hajdina torta 2.JPG

Hozzávalók: 100 g puha vaj, 100 g porcukor, 3 tojás, 1 alma, 100 g hajdina liszt, 100 g őrölt mogyoró (vagy mandula), 1 kis üveg áfonya lekvár.

Ügymenet: kimértem a hozzávalókat, sütőpapírral kibéleltem a formát, lereszeltem az almát (káposztareszelőn) és bekapcsoltam a sütőt. A puha vajat habosra kevertem a cukorral. Két tojást szétválasztottam, és a sárgáját, valamint a megmaradt 1 egész tojást egyesével a cukros vajhoz kevertem. Hozzá adtam a reszelt almát is. A két tojásfehérjét csipet sóval kemény habbá vertem. Az őrölt mogyorót és a hajdinalisztet összekevertem és apránként a tojásos masszához adtam. Végül a robotgépről lapátkanálra váltottam, és a tojásfehérje habot óvatosan a tésztába forgattam. A tésztát belesimítottam a formába, és a 170 C fokra előmelegített sütőbe tettem 45 percre. A végén tűpróbával ellenőriztem, hogy kellően átsült-e. Amikor a torta kihűlt, három lapba vágtam és megtöltöttem a lekvárral. A tetejére porcukrot szórtam. 

Holnap ismét Mamma terker a Serpenyőben, velem legközelebb szombaton, a Monte Zoncolánon találkozhattok :) Tudjátok, ha szeretnétek követni a Tour de Serpenyő projektet, akkor kedveljétek facebook oldalunkat is!

Giro d'Italaia 17. etap - Canederli

Giro d'Italaia 17. etap - Canederli

Giro d'Italaia 17. etap - Canederli

Amikor nyilvánosságra került az idei Giro útvonala, rögtön a hegyi szakaszokat néztem meg tüzetesebben. Nem csak azért, mert egy háromhetes körversenyen ezek a legizgalmasabbak (és talán a leglátványosabbak), hanem mert többnyire a Dolomitokat ismerem személyesen. Mai szakaszunk Dél-Tirol székhelyétől, Bolzano-tól néhány kilométernyire, Sarnonico-ból indul, és 204 km-t teszünk meg a Vittorio Veneto-ig. A tegnapi kemény hegyek után ma egy kicsit lazább szakasz következik, erőgyűjtés, mert holnaptól már tényleg csak emelkedik! A verseny állásáról több helyen is találni friss infókat, pl.: TOURázzunk együtt. A tegnapi szakaszt egyébként a kis kolumbiai Quintana húzta be, és a rózsaszín trikót is ő viseli. 

Szóval Trentino és Dél-Tirol. Trentino nem gazdag vidék. Az itt lakók mindig is a virágzó Dél-Tirol árnyékában éltek. A parasztoknak évszázadok óta keményen kellett küzdeniük a megélhetésért. A napi megélhetéshez szükséges élelmiszereket csak fáradtságos munkával lehetett előteremteni, így az asztali élvezeteknek nem volt sok alapja. Nem alakultak ki ételspecialitások, gyakorlatilag örülhettek, ha sikerült jóllakatni a családot. Aztán egyszer csak eljött az 1545-ös esztendő, amikor is összehívták a tridenti zsinatot (Trento város neve németül Trient). A magas rangú és rendű egyházi méltóságok népes személyzettel érkeztek, közöttük tehetséges szakácsokkal. Tekintve, hogy a zsinat jó néhány évig eltartott (megszakításokkal egészen 1563-ig), a helyieknek volt idejük eltanulni a rafinált recepteket, pl. az édesvízi halak elkészítését. Ebből az időből származik a gnocchi con la ricotta (burgonyagombóc ricottával) és pollo ripieno alla trientina (töltött csirke trentói módra) receptje is.

A dél-tiroli konyha ezzel szemben az alpesi specialitásokból táplálkozik, erős hatást gyakorolt rá az osztrák-magyar gasztronómia, de megtalálhatóak a szlávos ízek is. A burgonya, a káposzta, a gulyás, a rétesek, mind szerepelnek az étlapon, ahogyan mai ételünk, a gombóc is, vagy ahogyan errefelé hívják a canederli (németül knödel). Ez a finomság a kenyérmaradékok hasznosításának igen kiváló módja. Ezek a gombócok finom köretként szolgálnak pl. a vadhúsokhoz, de tapasztalatból mondom, hogy barna vajjal meglocsolva, reszelt sajttal megszórva, önmagukban is igen laktatóak, kiváltképp, ha sonkát vagy szalonnát rejtünk el bennük, de készülhet gombóc sajttal, spenóttal, céklával, vagy akár gombával is. Ma egy sonkás és egy parajos kerül terítékre.

canederli.JPG

Hozzávalók a sonkás canederlihez: 200 g szikkadt fehér kenyér (vagy zsemle), 120 ml tej, 3 tojás, 50 g salotthagyma, 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 50 g tiroli sonka, fél csokor petrezselyemzöld, 100 g vaj, só és frissen őrölt bors, a tálaláshoz reszelt hegyi sajt (parmezán, grana padano, vagy stílusosan a helyi Trentigrana és Gran Spicco).

Ügymenet: a hagymát megtisztítottam és egy serpenyőben 20 g vajon megdinszteltem. A kenyeret 1 cm-es kockákra vágtam, és egy nagy tálba tettem. A kenyérhez adtam a hagymát, a tejet, a tojást, a lisztet, a zsemlemorzsát és kézzel jól összegyúrtam, sóztam, borsoztam, majd a végén beledolgoztam a felaprított sonkát és petrezselymet is. A masszát fél órára a hűtőbe tettem pihenni. (ez alatt össze lehet állítani a spenótosat is)

Fazékban vizet forraltam, adtam hozzá sót, majd a masszából vizes kézzel 4 gombócot formáltam. A gombócokat óvatosan a fazékba helyeztem, és épp csak gyöngyöző vízben 20 percig főztem őket. Amíg a gombócok főttek, egy lábasba tettem a maradék vajat, és kis lángon pár percig melegítettem, addig, amíg finom, mogyoróra emlékeztető illata lett. A gombócokat egy szűrőkanállal kiemeltem és a barnított vajban megforgattam, sajttal megszórtam.

Hozzávalók a spenótos canederlihez: 300 g spenót, 200 g szikkadt fehér kenyér (vagy zsemle), 120 ml tej, 2 tojás, 50 g salotthagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 1 evőkanál liszt, 100 g vaj, só, bors, a tálaláshoz sajt (lásd a sonkás gombócnál).

Ügymenet: a megtisztított spenótleveleket blansíroztam, vagyis forrásban lévő enyhén sós vízbe dobtam 1-2 percre, majd azonnal lehűtöttem jéghideg vízben. Jó alaposan kinyomkodtam, majd nagyon finomra aprítottam. A hagymát 20 g vajon megdinszteltem, majd a legvégén hozzáadtam a zúzott fokhagymát is, de ezzel már csak fél percig kevergettem. Innentől az elkészítés ugyanúgy történik, mint az előző receptben. A hozzávalókat összegyúrom, pihentettem, a masszából négy gombócot formáztam és kifőztem. Tálalás ugyanúgy barnított vajjal és sajttal.  

tájkép1.JPG

Ha tetszett amit olvastál, kövess minket a facebookon is! Állítólag holnap is én tekrek :) 

 

 

 

süti beállítások módosítása