Tour de Serpenyő 2014. 1. szakasz - Zöldséges bárányleves

Tour de Serpenyő 2014. 1. szakasz - Zöldséges bárányleves

Tour de Serpenyő 2014. 1. szakasz - Zöldséges bárányleves

És megint eltelt egy egész esztendő, és mi is újra itt vagyunk! Jut eszembe, azoknak a Tour de Serpenyő rajongóknak, akik esetleg véletlenül lemaradtak róla, szólok, hogy az idén már tekertünk egy kört májusban! Ebben az évben ugyanis mind a három nagy körversenyt végigkísérjük serpenyőinkkel, így már háromhétnyi olasz receptet is találtok a csapat facebook oldalán, az eddigi két év francia receptjei mellett.

Tehát ma rajtol az idei Tour de France, ezért most három hétig válogatott francia receptekkel jövünk, illetve nem is, mert előbb beugrunk az Egyesült Királyságba.  Az idei első szakasz 191 km, Leeds és Harrogate között, Yorkshire régióban. Mi sem lenne kézenfekvőbb, mint yorkhshire pudingot készíteni, de azzal tele van már az internet, úgyhogy másfelé nézelődtem.

A XIX. századi Angliában élt egy Lady Clark Tillypronie nevű hölgy, aki több ezer angol és skót házi receptet jegyzett le 1841 és 1897 között. Halála után féreje jelentette meg a hatalmas gyűjteményt, mely egész Nagy-Britannia a 19. századi ételkészítési szokásait megőrizte az utókor számára. Ebben a könyvben szerepel mai ételem, a zöldséges bárányleves,  Lady Tillypronie's Scotch Broth (igen ez egy skót leves, bocsi).

Skót bárányleves kicsi.JPG

 

Hozzávalók: 750 g bárányszegy, 4 kis vöröshagyma, 3 petrezselyem gyökér, 2 sárgarépa, 2 kicsi póréhagyma, 1 szárzeller, 1 mokkáskanál egész bors, só, levesbetétként egy marék búzatöret (bulgur). 

Ügymenet: a húst egy nagyobb fazékba tettem és felöntöttem 2 liter vízzel, majd miután felforrt, leszedtem a habját. Beletettem a zöldségeket, a sót és a borsot, majd kis lángon, fedő nélkül 2,5 órát főztem. Ekkor leszűrtem, a húst kicsontoztam, és kis darabokra vágva tettem a tányérokba.

Az eredeti recept szerint először csak a zöldségek kétharmadával kell feltenni a levest, és a szűrés után azokat ki kell dobni, majd az elmosott fazékba visszaönteni a lét, hozzáadni a maradék zöldséget és a búzatöretet, majd 45 percig főzni és a húst csak az utolsó 5 percben kell visszatenni a levesbe. Én az elején beletettem az összes zöldséget, és nem dobtam ki őket, valamint a búzatöretet külön főztem meg enyhén sós vízben. Tálaláskor apróra vágott petrezselyemmel szórtam meg.

A honapi receptet az Al dente blogon keressétek. Aki nem szeretne lemaradni a Toru de Serpenyő receptjeiről, az kövessen minket a facebookon is! A mai receptet a Kulináriában találtam.

süti beállítások módosítása