Az igazság az, hogy nem szeretek várakozni. Hidegben meg pláne nem. Így aztán egyszer, amikor ebédidőben már jó néhány perce ácsorogtam a sarkon az ebédpartneremre várva, bementem inkább az antikváriumba, ott mégiscsak melegebb van. Átnéztem a szakácskönyveket, és találtam közöttük potom 200 forintért egy disznótoros könyvet. Legalább hasznosan telt az idő. Ebből a könyvből való az alábbi recept, ami alapján az idén már harmadszor készítettük el ezt a paprikás szalámit.
„Dunántúli stifolder szalámi: 5 kg sovány sertéshús, 5 kg sovány marhahús, 1,5 kg kockára vágott szalonna, 25 dkg só, 10 dkg édesnemes pirospaprika, 1,5 dkg őrölt fehér bors, egy és fél fej fokhagyma összezúzva. A húsokat megtisztítjuk, a marhahúst kétszer, a sertést egyszer megdaráljuk, hozzáadjuk a szalonnát és a fűszereket. Nagyon jól kigyúrjuk, és marhabélbe jó keményre, légmentesen betöltjük. Füstölés előtt néhány napra sonkapácba tesszük, utána füstöljük.” (Szakál László: Disznótoros receptek.)
Mi arányosan kisebb mennyiségből készítjük (általában 2-2 kg húsból), és én szoktam tenni bele egy kis füstölt chilit is. Az én húsdarálóm elég jó, van kisebb és nagyobb lyukú tárcsám is, ezért nem szoktam kétszer darálni a húst, viszont a szalonnát is ledarálva adom hozzá. A sonkapácot nem tudtam értelmezni, a könyv nem részletezi, hogy nedves vagy száraz pácra gondol-e, úgyhogy 1 nap szikkasztás után szorosan megkötözöm (látszik is a képen a nyoma) és ez is a füstölőbe kerül. Füstölés után ezt is legalább egy hónapig érleljük, mint a finocchiona szalámit.