Így a foci vb idején jól jöhet egy fincsi sós perec recept, hiszen a férfi ember nem csak focival meg sörrel él, de kívánja  a sörkorcsolyát is :o)!!!

 Ez a recept igen egyszerű, és főleg olcsó. Ha túlélnék szegények, akár 2-3 nap múlva is ropogósak és omlósak lennének, de erre esélyük sincs. (az az igazság, hogy jóanyám mindig dupla adagot süt, mert folyton vita van rajta, hogy hová tűnt már megint?)

Hozzávalók: 40 dkg liszt, 20 dkg margarin, 1 dl tejszín, 1 kk só. A tetejére 1 kanál só + 1 kanál liszt, annyi vízzel elkeverve, hogy ecsettel rá tudjuk kenni majd a perecekre.

Technológia: a hozzávalókat jól összedolgozzuk, és legalább 1 órán át pihentetjük a hűtőben. Kinyújtjuk (nem túl vékonyra, úgy 0,5-0,7 mm-re), és perec szaggatóval kiszúrjuk.

Kikent (sütőpapír) tepsire helyezzük, és a fenti keveréket egy ecsettel rápöttyözzük. Közepes sütőben sütjük, amíg szép aranyszínűek lesznek, amint az alant megszemlélhető:
 

 (Azért azt bevallom, hogy nem én voltam az elkövető, fenti remekek anyám keze alól kerültek ki, én csak a sós szmötyivel való kenegetést végeztem, de gondoltam közzé teszem)

Sütés nélküli recept a kánikulára való tekintettel.

Ezen a hétvégén mindent elkövettem, hogy a tűzhelynek még a közelébe se kelljen mennem :o). Ebben a hőségben kizárt dolog, hogy ép elme bekapcsolja a sütőt, így aztán keresnem kellett egy receptet, ami megfelel a fenti kritériumnak. Ekkor jutott eszembe ez a túró torta, amit nem kell sütni. Csak az nem jutott eszembe, hogy a tejszínhabot stabilizálnom kellene (habfix vagy zselatin jöhet szóba, én inkább a habfixet támogatom jelen esetben) ha szállítmányozni akar az ember lánya néhány szeletet a város túlsó végére.  Az eredeti receptben (Süssünk! című könyvklubos remek) nem volt ilyesmi, de ők biztosan úgy gondolták, hogy egy családi ebéd alkalmával a siserék mind egy szálig eltüntetik. Na mindegy, egy napot kibírt a dolog.

Hozzávalók az alaphoz: 30 dkg keksz (én most spáros vajas kekszet vettem, bevált), 10 dkg vaj, 8 dkg porcukor.

A kekszet egy tálban apróra törtem. (nem kell porrá zúzni, inkább darabos maradjon!). A vajat a cukorral habosra kevertem, majd egy kanállal összedolgoztam a kekszet és a vajas kencét. Az egészet egy kerek tortaforma aljába nyomkodtam a két kis kezemmel :o),  majd bedobtam a hűtőbe (legalább neki ne legyen melege :o).Amíg az alap hűsölt, én dolgoztam tovább a feltéten!

Hozzávalók a krémhez: 25 dkg túró,

2,5 dl tejszín, 5 evőkanál porcukor. (1 cs habfix)

Kb. 0,5 kg friss idénygyümölcs megmosva és alaposan megszárítva (én epret, ribizlit és sárga málnát használtam. a könyvben lévő képen persze vegyesen volt piros és kék gyümölcs, de valamiért az én kertemben az áfonya meg a szeder véletlenül sem érik egyszerre az eperrel!!!)

A túrót egy tálban villával szétmorzsoltam, és belekevertem a cukrot. Az előzetesen jól lehűtött tejszínt kemény habbá vertem (ekkor kellett volna a habfixet beletenni a zacskóján lévők szerint), majd a túróval jól elkevertem. A kész krémet rákentem a talapzatra, elrendeztem a tetején a gyümölcsöket (szóval két marékkal rászórtam) és visszaküldtem még őket egy kicsit a frigóba.

Levendulás mézfagylalt: romantikusoknak és nem csak Micimackóknak :o)

Mostanában egyre-másra hallom, látom é s olvasom, hogy a legújabb „gasztrotrendi” a virág legelés. Jamie Olivertől Nigelláig mindenki arra buzdít minket, hogy tegyünk virágot a salátába, a sütire, díszítésnek vagy ízesítésül.

Azt, hogy  a rózsaszirom, a muskátli, a borágó,  a hajnalka, vagy  a fűszernövények virága  ehető, eddig is tudtam. De azt, hogy a levendula a molyok távoltartásán kívül másra is jó, azt csak nemrég olvastam a Zöldfűszerek a konyhaművészetben (Joanna Farrow) című könyvben. Így hát megdézsmáltam anyám ültetvényét, és nekiláttam a fagyinak. Az eredeti recept 6-8 személyre szólt, így a kísérleti jellegre, és létszámunkra való tekintettel csak fele adagot kevertem.


Hozzávalók (3-4 kíváncsi részére): 3 ek tiszta méz, 2 tojás sárgája, 1 ek keményítő, 4 levendula hajtás (a virágos része kell), 225 ml tej, 225 ml tejszín.

Ügymenet:  Egy nagy tálba tettem a mézet, a tojások sárgáját, a keményítőt. A hajtásokról belecsipkedtem a virágokat a tálba, és egy kevés tejjel simára kevertem. 

Egy lábasban felforraltam a maradék tejet, óvatosan folyton keverve a tojásos masszához adagoltam (lassan és óvatosan, nehogy a forró tej összekapja a tojást). Ezután az egész vissza zutty a lábasba, és folyton kevergettem, amíg be nem sűrűsödött. (forralni nem szabad!)A kész alapot ki kell hűteni. Erre legalkalmasabb a „hideg vizes lábfürdő :o), vagyis a kellően kisikált mosogatót bedugaszolom, kinyitom a hidegvizet, és kb. annyit engedek, hogy a lábaskám 2/3-ig érjen. Az elején kevergetni kell, nehogy megbőrösödjön a teteje, de pár perc múlva már magára hagyhatjuk.

Az előzetesen jól behűtött tejszínt felvertem, nem túl keményre, de azért hab állagúra. Végül a sárga krémet is óvatosan a habba kevertem.

Na itt jön az útelágazás: fagyigéppel rendelkező szerencsések az egyik irányba, én meg a másikba :o(. (egyenlőre!). A kész cuccot egy dobozban betettem a fagyasztóba, és néha átkavartam, hogy ne kristályosodjon ki.

 Tapasztalatok: a végeredmény igen kellemes meglepetés! Egy romantikus pasztelsárga fagyi. A méz azon kívül, hogy sokkal egészségesebb mint a cukor (már ezért is szimpatikus volt a recept), finom aromát kölcsönöz a fagyinak. A levendulát jól érezni (többet semmiképp sem javasok bele, mint amennyi a reciben volt), semmihez sem tudnám hasonlítani. 

Ha nem is lesz valakinek a kedvence, egyszer azért érdemes kipróbálni ebben a kánikulában!!!