Igen, már megint én vagyok az utolsó. Pedig ezt a levest már hetekkel ezelőtt megfőztem, de egész egyszerűen nem értem oda, hogy megírjam. Ráadásul, én aki nem is szeretem a levest, nem is nagyon főzök levest, sőt ha nem muszáj nem is eszem levest, ezt mégis nagy élvezettel kanalaztam. Az elmúlt évek során azért lassan megkedveltem néhány levest. Például a hideg gyümölcsleves jöhet bármikor. Aztán habart, tejfölös leveseket is szívesen eszem. Egyszer ettem pl. egy birsalmás bablevest. Nos ha valaki ismeri ennek a receptjét, az kérem ne titkolja előlem!
Ez a mostani leves egy kísérlet volt, és mondhatom igazán jól sikerült. A póréhagymát (egy rövid időszakot kivéve az életembő) mindig is nagyon kedveltem, és amikor először olvastam a Vichyssoise-ről, azonnal tudtam, hogy ez egy új barátság kezdete. Ez a leves nem a méregdrága arckrémemből készül, hanem egy Vichy közelében született séf, Louis Diat receptje, aki a XX. század elején amerikában forgatta a fakanalat.
Tulajdonképp ez a recept volt az én levesem kiindulópontja, de azért eszközöltem néhány lényeges módosítást. Az általam olvasott receptek a folyadék tekintetében elég széles skálán mozogtak, a szárnyashúslevestől a leveskockáig. Mivel egyik sem állt rendelkezésemre, végül egy teljesen vega levest főztem. Mondjuk a levesbetét nem volt vega, de így a megrögzött húsevőknek sem lehetett egy szava sem.
Hozzávalók: 1 liter zöldséges alapleves, 1 szál póréhagyma, 50 dkg krumpli, só, fehérbors, őrölt köménymag. Levesbetét: 5 dkg reszelt parmezán sajt, 5 dkg feketeerdő sonka.
Ügymenet: először is a rendelkezésemre álló zöldségekből (amit a hűtőben találtam) főztem egy jó kis alaplevet, majd kihalásztam belőle a zöldségeket. Addig is amíg az alaplé főtt, megtisztítottam a pórét és karikára vágtam. Mivel nem szeretem a pazarlást, a hagyma zöld részét is felhasználtam. Szétszedtem, és alaposan lemostam a leveleket. Erre azért van szükség, mert a póré szárát homokkal töltik fel, hogy minél hosszabb legyen a fehér része, így ahogy nő, a feltöltéshez használt homok bekerül a levelek közé. Meghámoztam a krumplit is és kockára vágtam. Az elkészült alaplében puhára főztem a hagymát és a krumplit. Az egészet leturmixoltam, és arra jutottam, hogy ez így jó ahogy van, nem kell ebbe se tejszín se semmi más. Épp csak egy kis só, fehérbors és egy csipet őrölt köménymag kellett bele.
A levesbetét terén kipróbáltam a parmezán tallért és a sonkaropogóst (had ne nevezzem chipsnek jó!?). A parmezánt lereszeltem és kanállal kis halmokat raktam belőle a sütőlap egyik felére. A másik felére kockára vágott feketeerdő sonkát tettem és forró (220 C fokos) sütőbe toltam pár percre. A sonka ropogósra sült, a sajt pedig megolvadt. Pár percig vártam, hogy a sajt egy kicsit kihűljön és ropogós legyen.
