Ma reggel tényleg krokodil könnyek közepette olvastam Cserke felhívását. Mást nem is tudnék hozzátenni. Legfeljebb még azt amit Fakanál írt róla. Én még sosem tettem közzé ilyesmit, de ez olyan dolog ami nagyon sziven ütött. Nem tagadom, én állatbolond vagyok, és nem tudok szó nélkül elmenni az ilyen dolgok mellett.

Igen, már megint én vagyok az utolsó. Pedig ezt a levest már hetekkel ezelőtt megfőztem, de egész egyszerűen nem értem oda, hogy megírjam. Ráadásul, én aki nem is szeretem a levest, nem is nagyon főzök levest, sőt ha nem muszáj nem is eszem levest, ezt mégis nagy élvezettel kanalaztam. Az elmúlt évek során azért lassan megkedveltem néhány levest. Például a hideg gyümölcsleves jöhet bármikor. Aztán habart, tejfölös leveseket is szívesen eszem. Egyszer ettem pl. egy birsalmás bablevest. Nos ha valaki ismeri ennek a receptjét, az kérem ne titkolja előlem!

Ez a mostani leves egy kísérlet volt, és mondhatom igazán jól sikerült. A póréhagymát (egy rövid időszakot kivéve az életembő) mindig is nagyon kedveltem, és amikor először olvastam a Vichyssoise-ről, azonnal tudtam, hogy ez egy új barátság kezdete. Ez a leves nem a méregdrága arckrémemből készül, hanem egy Vichy közelében született séf, Louis Diat receptje, aki a XX. század elején amerikában forgatta a fakanalat.

Tulajdonképp ez a recept volt az én levesem kiindulópontja, de azért eszközöltem néhány lényeges módosítást. Az általam olvasott receptek a folyadék tekintetében elég széles skálán mozogtak, a szárnyashúslevestől a leveskockáig. Mivel egyik sem állt rendelkezésemre, végül egy teljesen vega levest főztem. Mondjuk a levesbetét nem volt vega, de így a megrögzött húsevőknek sem  lehetett egy szava sem.