Az utóbbi hónapokban egyre többet gondolkodtam a kenyérről. Egyrészről már régóta zavar, hogy a bolti kenyerek telis-teli vannak mindenféle adalékanyagokkal. Ezek egy része ugyan biztosan ártalmatlan, mint pl. a maláta, csak épp ezt sem a héj színének és szerkezetének javítására teszik a kenyérbe, hanem színező anyagként, hogy úgy tűnhessen, a méreg drágán megvásárolt kenyerünk rozslisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet is tartalmaz. Pedig csak maláta az! A többi „E vitaminról” már nem is beszélek, legyen elég annyi, hogy ha az ember megnézi, mondjuk egy corás kenyér címkéjét, még a székről is leesik ijedtében.
Másrészről ott a már jó ideje tartó hihetetlen mértékű áremelés. (nem áremelkedés, mert nem magától emelkedik az, hanem szorgalmas kezek emelgetik) Egy jobbnak tűnő, magos vagy épp rozsos kenyérből már fél kg is 400 forint közeli összegbe kerül.
Hétvégén még csak össze-összejött a saját sütés, de az utóbbi időben ez is ritkult a sajnálatos időhiány következtében. Hétközben azonban minden igyekezetem ellenére se tudtam megoldást találni a problémára. Így azután már hónapok óta foglalkoztatott a dolog, hogy be kellene szereznem egy kenyérsütőgépet. Igaz ugyan, hogy sokáig tiltakoztam ellene, de mostanra megérett az elhatározás. Gondosan tanulmányoztam a neten a különböző kenyérsütős oldalakat és fórumokat, majd a boltok kínálatát, és találtam is egy csinos masinát, meg is kezdtem a spórolást. Aztán egyszer csak a Jézuska megkérdezte tőlem, hogy mit szólnék hozzá, ha meglepne :). Hát jól meglepődtem!!! Tényleg ott volt :)!!!
Azóta is zakatol a gépecske, és készülnek a finomabbnál finomabb kenyérkék mindenki örömére. Kipróbáltam már néhány receptet (persze beújítottam egy könyvet is a témában), és nagyon elégedett vagyok. Szilveszterkor a csülkös csiga sütéséhez a „csak dagasztás” funkciót is kipróbáltam, nagyon bevált.
Amióta megkaptam, nincs maradék kenyér, minden morzsa elfogy. Pedig emlékszem régen, gyermekkoromban micsoda pazarlás volt nálunk (is). Persze akkoriban a kenyér olcsó volt, nem számított. Emlékszem, egy zsákban gyűjtöttük a száraz kenyeret apu egy kollégájának, (ami azért lényegesen jobb megoldás volt, mint a kuka) aki aztán disznóvágáskor jóféle kóstolóval hálálta meg pazarlásunkat. Csakhogy ezek az idők végérvényesen elmúltak. Ma már egyre-másra keresem azokat a kenyérhasznosító praktikákat amelyeket dédanyáink még ismertek, de mára már teljesen feledésbe merültek. Ezért is örültem meg különösen egy, a másik karácsonyi meglepetésemben talált receptnek, a kenyérlevesnek.
Ez egy valódi, tartalmas téli leves az Aosta völgyéből, melynek állaga leginkább egytálételre emlékeztet. Hasonlít egy kicsit a francia hagymalevesre, de egyszerűbb elkészíteni. Készíthető tartalmasabb, már-már „luxus” variációban is, de én elsőre ezt a legegyszerűbb változatot választottam.
Kenyérleves
Hozzávalók: 30 dkg vöröshagyma, 5 dkg vaj, 1,2 l húsleves, 20 dkg szikkadt kenyér, 10 dkg gruyére sajt (én ementálit használtam), frissen őrölt bors.
Ügymenet: a megtisztított hagymát vékony karikára vágjuk. Egy mélyebb serpenyőben megolvasztjuk a vajat, és a hagymát kis lángon megpároljuk benne (20 perc), vigyázva, nehogy megbarnuljon. Hozzáöntjük a húslevest és még 20 percig főzzük. Amíg a leves rotyog, addig a felszeletelt kenyeret megpirítjuk, és egy hőálló tál aljára fektetjük. Megszórjuk a reszelt sajttal, és leöntjük a forró húslevessel. Szerintem már ekkor ehető :), de a könyv szerint még letakarva 180 C fokos sütőbe kell tenni 20 percre. Tálaláskor frissen őrölt borssal szórjuk meg.