És akkor következzen a másik tapas recept, a sherrys csirkemáj. Nagyon szeretem a májat, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy ezt kipróbáljam.



Hozzávalók: 500 g csirkemáj megtisztítva, 2 ek olívaolaj, 1 kisebb vöröshagyma finomra aprítva, 2 gerezd fokhagyma finomra aprítva, 100 ml száraz sherry, só, bors, 2 ek apróra vágott petrezselyemzöld.
 

Ügymenet: nagy, nehéz serpenyőben felforrósítottam az olajat, beletettem a hagymát és aranyszínűre pirítottam, hozzáadtam a fokhagymát, fél percig kevergettem, majd óvatosan beletettem a csirkemájat (előtte megszúrkáltam őket egy kis késsel, állítólag így kevesebb az esély a robbanásra). Néhány perc alatt megsütöttem a máj mindkét oldalát. Nem szabad sokáig sütni, nehogy kiszáradjon. Lyukas szedőkanállal kiemeltem a májakat, majd a serpenyőbe öntöttem a sheryyt. 1-2 percig forraltam, hogy az alkohol elpárologjon és kicsit besűrűsödjön, majd visszatettem a májakat a szószba. Így utólag azt mondom, kicsit több sherry is belefért volna! Tálaláskor petrezselyemzöldet szórtam rá.

Minden nemzetnek megvan a maga húsgolyója, de a szerencsésebbeknek több is jutott. Így vannak ezzel a spanyolok is. Nem csak sherrys paradicsomszószba, hanem finom mandulás szószba is szívesen mártogatják a gombóckáikat.

Hozzávalók a húsgombócokhoz: 50 g fehérkenyér a héja nélkül, 3 ek víz, 500 g sovány, darált sertéshús, 1 vöröshagyma finomra aprítva, 1 gerezd fokhagyma zúzva, 2 ek apróra vágott petrezselyemzöld, 1 tojás, frissen őrölt szerecsendió, só, bors, liszt a hempergetéshez, olívaolaj a sütéshez, valamint citromlé a tálaláshoz.

Ügymenet: a húsgombóc hozzávalóit összedolgoztam, majd vizes kézzel kis gombóckákat formáztam belőle. Lisztben finoman meghempergettem őket, vigyázva, nehogy túl sok liszt maradjon rajtuk.

Egy nagyobb, nehéz serpenyőben kevés olívaolajat hevítettem, majd 3-4 perc alatt óvatosan rázogatva megpirítottam benne a húsgombócokat, úgy hogy minden oldaluk szép színt kapjon. Kiszedtem a gombócokat a serpenyőből és kezelésbe vettem a szósz hozzávalóit.

Tettem még egy kis olajat a serpenyőbe, majd a szószhoz való kenyeret apró kockákra vágtam. A mandulát és a kenyeret együtt dobtam a serpenyőbe, és folyamatosan kevergetve aranyszínűre pirítottam őket. Hozzáadtam a fokhagymát, és még fél percig sütögettem. Ekkor hozzáöntöttem a bort, és kevergetve főztem még egy picit, hogy az alkohol elillanjon belőle.

Levettem a tűzről, és hagytam, hogy egy picit lehűljön, majd turmixgéppel pürésítettem az egészet, úgy hogy közben folyamatosan adagoltam hozzá a zöldséglevest. A már majdnem kész szószt visszaöntöttem a serpenyőbe, sóztam, borsoztam, majd óvatosan belehelyeztem a gombóckákat, és kb. 20 percig pároltam az egészet. Közben többször kell kevergetni, rázogatni a serpenyőt, nehogy a besűrűsödő szósz odakapjon. Tálaláskor megszórtam petrezselyemzölddel, és lehet rá facsarni citromlevet is.

Visszatérve két hetes, netmentes, járdaszigeteki szabadságomról, alig győzöm pótolni a lemaradásokat. Még folynak az ásatások az íróasztalom lapjának felfedezése érdekében, azonban egyelőre még erősen hullámzik a papírtenger.

Időnként egészen zavarba jövök, mert nem tudom mi is volt előbb a tyúk vagy a tojás? Hová is akarok kilyukadni ezzel? Szokásommá vált minden hónapban átlapozni a gasztronómiai lapokat az újságosnál, és sokszor látok olyasmit, ami kapcsán átsuhan az agyamon, hogy én ezt mostanában már láttam valahol. Általában nem emlékszem már pontosan hol, kinél de az be szokott villanni, hogy már láttam. Ilyenkor nem tudom eldönteni, hogy vajon tényleg a farok csóválja-e a kutyát, vagyis az újságszerkesztők blogokat olvasnak-e ihletért, vagy netán egy-egy (általam ismeretlen) külföldi lap hatása csapódik le korábban néhány éles szemű blogger oldalán, mint a sajtóban? Talán mindkét verzió igaz lehet???

Nemrégiben Mamma fertőzött meg a tapas lázzal, amiből azóta sem gyógyultam ki, így amikor az e havi Tv paprika magazin címlapján megláttam a „Terítéken a tapas" főcímet nem is csodálkoztam nagyon. Bár ezt a lapot általában bojkottálom, ezt a számot kíváncsiságból megvettem. Nos az idióta címeken ezúttal sem tudtam nevetni, és itt-ott lehetnének alaposabbak is, azért van benne pár érdekes, kipróbálásra váró dolog.

És ezek után néhány napja felfedeztem az öcsém polcán egy egész (kölcsön)tapas könyvet! Igaz német nyelvű, de olyan guszták benne a képek, hogy fogtam a szótárat ás nekiveselkedtem a hieroglifák megfejtésének. (ezúton is üzenem a könyv eredeti tulajdonosának, hogy azt a 3 eruót bármikor leperkálom, de a könyvet vissza nem adom!) Két egyszerűbbnektűnő receptet választottam a vörösboros chorizo mellé, így háromféle tapas, némi paradicsomsaláta és egy kis Pákosztos féle bagett került az asztalra.

Ha már túró, és különleges túrós ételek volt a feladat, kipróbáltam még valamit. Ez pedig a dallamos nevű Miele e riotta (Méz ricottával) volt, Olaszország Basilicata tartományának csemegéje. A méz és a friss ricotta keveréke - két tökéletesen egymáshoz simuló aroma - ősrégi édesség, illetve több olyan édes étel hozzávalója is, mely már a régi rómaiaknak is nagyon ízlett.

Egyes vélemények szerint az antik rómaiakhoz vezethető vissza számos mai desszertünk eredete is, például a szicíliai cassata, a szardíniai sebadas, sőt még az angol cheese cake is. Régóta kinéztem már ezt a receptet az Olasz Kulináriából, és jobb alkalmat aligha találtam volna az elkészítésére, mint a mostani VKF. Szerencsémre kaptam valódi olasz ricottát, mézet pedig csentem a méhésztől.

Hozzávalók: 500 g friss ricotta, 5 tojás, 1 dl híg méz, 1 csipet fahéj, 5 dkg kandírozott gyümölcs (nálam mazsola is került a cukrozott citrushéjak mellé), 1 ek frissen reszelt citromhéj, 10 ml marsala (nálam tokaji édes bor), vaj a forma kikenéséhez.

Nos be kell vallanom, hogy Ízbolygó rátapintott a gyengémre. Nem emlékszem pontosan hogyan kezdődött, de mára teljesen túró függővé váltam. Pedig én nem túrórudin nőttem fel, sőt ha jól emlékszem, egész kis koromban az még nem is létezett. Mégis a túró szép lassan behálózott és alattomos módon rabul ejtett.

Kreatív bolgger lettem én is! Endíviától kaptam e kitüntető címet és nagyon örülök neki igazán. Mostanában nem vagyok túl kreatív, de azért igyekszem, és lesz még francia konyha is, csak időm lenne több egy kicsit.

Avagy hogyan buktam el a kitartás, önmérséklet, önmegtartóztatás és önuralom rögös útvesztőjében? Pedig már olyan magabiztos voltam! Már majdnem 4 kiló lement, és én vidáman mormoltam kedvenc mondásomat, miszerint is: „ellenállok, hős leszek"!

Könnyedén vettem mind a csokitortás, mind az őszibaracktortás akadályt, és épp csak egy-egy szeletkét ettem belőlük, azt is csak minőségellenőrzés végett! És akkor úgy döntöttem, mit nekem fahéjas csiga, egyet bekapok, aztán futok egy kört a kutyával.

Nos be kellett látnom, hogy Nigella nem viccel. A fahéjas csiga már a sütőben is csodás illatokat küldött felém, pedig igyekeztem elbújni előle a tetőtérben. Aztán amikor előkerültek a sütőből, sajnos csúfosan elbuktam. Ráadásul estére zivatar jött, én meg a kutyával ellentétben nem különösebben rajongom az esőben futkosásért, így aztán a hétfő reggeli mérlegelésnél sajnos nem ujjonghattam az eredmény láttán.

 Pedig kicsit könnyítettem is a recepten, mind a tésztába, mind a töltelékbe kevesebb cukrot tettem. Továbbá megjegyezném, hogy nem kívánok vitába szállni a Házi Istennővel, de 60 dkg liszthez szerintem teljesen felesleges 3 csomag (21g) szárított élesztő! Inkább több türelem kell, hogy a tészta szépen megkeljen.

Hozzávalók a tésztához: 600 g liszt, 100 g cukor (nálam 70 g), ½ tk só, 7 g porélesztő, 100 g vaj, 2 tojás, 4 dl tej.

Hozzávalók a töltelékhez: 150 g vaj, 150g cukor (nálam 100 g), 1 és fél tk fahéj, 1 tojás felverve a bekenéshez.

Ügymenet: a tészta hozzávalóit behelyeztem a gépbe (ezúttal a kenyérsütőbe) és elindítottam a dagasztás+kelesztés programot. Addig is a töltelékhez szükséges  szobahőmérsékletű vajat kikevertem a cukorral és a fahéjjal, csak úgy egy villával.  Amint a gép jelzett, hogy a mű elkészült, lisztezett deszkára borítottam a tésztát. Kicsit lágy és ragad, úgyhogy jó bőven kell lisztezni! Kicsit átgyúrtam a tésztát, majd kinyújtottam és rákentem a tölteléket. A hosszabbik oldal mentén feltekertem és 2 cm széles szeletekre vágtam. Sütőpapírral bélelt tepsibe rendezgettem a csigákat, a tetjüket megkentem a felvert tojással. Még fél órát hagytam langyos helyen pihenni a tepsit, majd az előmelegített 180 C fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütöttem.

A teljes igazsághoz tartozik, hogy Nigella szerint a tészta egyharmad részét akkorára kell nyújtani, mint a tepsi és a tepsi aljára kell helyezni, hogy a csigákból ne folyjék ki a töltelék. A maradék kétharmad rész tésztából készülnek a csigák. Én ezt most kihagytam, és nem éreztem, hogy gond lett volna, de legközelebb (mert az lesz!) majd úgy is kipróbálom.

A süti finomságáról csak annyit, hogy életem értelme - aki egyébként közismert fahéjgyűlölő - is elégedetten hümmögve tüntette el reggelire őket.

Azt most már tudom, hogy mitől gömbölyödik ilyen szépen Nigella feneke, de be kell látnom, hogy nekem ez a méret korántsem állna ilyen jó, úgyhogy a házi istennős remekmű egy időre visszakerül a legfelső polcra, mint különösen veszélyes olvasmány!

Be kell ismernem, hogy nem sok leves receptet halmoztam fel eddig a blogban, de én nem vagyok nagy leveses (lehet, hogy ezt már említettem?). Leginkább a gyümölcsleveseket szeretem, meg a tejfölös habart leveseket kedvelem.

Ezt a receptet két éve (vagy három) találtam a Nőklapja konyhája egy nyári számában. Nagyon szimpatikusnak tűnt, és mivel zöldbab minden nyáron van a kertben, ki is próbáltam. Azt kell mondjam, hogy azóta is repertoáron van, nem is értem miért nem került még fel eddig (valószínűleg azért, mert többnyire teljesítési segédem szokta elkövetni, de most tényleg én főztem). Nagyon nem szoktam méricskélni, csak úgy hozzávetőlegesen, de tekintve, hogy a lapban pontos mennyiségek voltak megadva, én is úgy közlöm.

Hozzávalók: 400 g kifejtős bab, 200 g ceruzabab, 150 g sárgarépa, 1 kis fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 ág borsikafű, 150g burgonya, 200 g főtt sonka (vagy tarja, csülök kinek-kinek ízlése szerint), só, bors, 2 dl tejföl, 1 ek rizsliszt (liszt, keményítő, ki mivel szeret habarni), 1-2 ek citromlé, 1,2 l víz.

Ügymenet: először is kifejtem a babot (vagy teljesítési segédem kifejti), a ceruzabab végeit lenyisszantom (legcélszerűbb szerintem a konyhai olló használata) és feldarabolom, megtisztítom a sárgarépát és karikára vágom. Egy fazékban teszem a babokat és a sárgarépát, borsikafüvet, felöntöm a vízzel és addig főzöm, amíg a zöldségek félig megpuhulnak. Addig megpucolom a krumplit és felkockázom, majd felaprítom a füstölt húst is kisebb kockákra. Amikor már félig puhák a babok, akkor beleteszem a fazékba a krumplit és a füstöltet is. A krumplinak csak pár perc kell, addig kikeverem a tejfölt a liszttel, teszek hozzá a forró levesből is a hőkiegyenlítés végett, és szépen behabarom a levest. Megkóstolom, hogy kell-e bele só (mivel a füstölt is sós, csak ilyenkor sózom!!!), borsozom, majd egy kis citromlével hangolom.

Hidegen, melegen egyaránt finom, én leginkább langyosan szeretem. A fogyókúrám miatt csökkentett zsírtartalmú tejfölt és étkezési keményítőt használtam a habaráshoz.

Tekintve, hogy teljesítési segédem rejteget még egy kis füstölt csülköt a téli akcióból, hamarosan jön az ismétlés :)

A Nova szakácskönyvek Édességek című kötete alapján Tökéletlennek ajánlva

Olyan leszek, mint a mesebeli lányka, aki felment Mátyás király udvarába, aztán hozott is valamit, meg nem is. Sajnos a tervezett salátámat nem sikerült elkészítenem teljes egészében határidőre, így csak mesélhetek róla.

Hétvégén a köz felkiáltott, hogy már három hete nincs egy rendes süti (ezek szerint a múltheti vajaskeksz ismétlés nem volt rendes süti), és kéne már valami csokis.

Annak idején amikor először láttam a Spektrum tévében ezt a kócos, laza, angol srácot, még semmit sem tudtam róla. A nélkül varázsolt el a stílusa, hogy bármit tudtam volna „média sztárszakács" mivoltáról. Hiába főzött sok olyan ételt is, amit én nem szeretek, mégis hétről hétre ott találtam magam a képernyő előtt és figyeltem miképp kever, kavar és szánkázik a csigalépcső korlátján. Aztán hozzánk is begyűrűztek a hírek, magyarul is megjelentek a könyvei, és az első sorozatok dvd-n is feltűntek a boltok polcain. Az egyik ilyen dvd-n található egy epizód, amelyben az akkor még „pucér szakács" a barátnőjét igyekszik kiengesztelni egy pazar vacsorával, többek között egy csokitortával. Azóta meglehetősen sok víz lefolyt már a Temzén - Jamie feleségül vette kedvesét.......- így biztosra vehető, hogy a torta anno jól sikerült.

Csakhogy akkoriban Jamie még tényleg nagyon laza volt és a torta alapjához szükséges omlós tésztát fagyasztva vette. Kijegyzeteltem hát a töltelék hozzávalóit a dvd-ről, majd a tészta ügyében kénytelen voltam a Möszjőhöz fordulni.

Kivajaztam a gyümölcstorta formát (sajnos nincs olyan helyes tortakarikám, mint a Möszjönek). Lisztezett deszkán kinyújtottam a tésztát és kibéleltem vele formát. Megszúrkáltam villával, sütőpapírt helyeztem rá és rászórtam néhány szem babot, hogy az elősütés ideje alatt nem púposodjon fel (ezt hívják vakon sütésnek). Betoltam az előmelegített (200 C) sütőbe kb. 15 percre. Addig előkészítettem a tölteléket.

 A csokoládés krémhez gőz fölött összemelegítettem a csokoládét, a vajat, a kakaót és a sót. Amíg ezek olvadoztak, addig egy másik tálban kissé felvertem a tojásokat a cukorral, a tejföllel és a mézzel. Amikor a csoki teljesen felolvadt, hozzáadtam a tojásos masszához, és jól eldolgoztam. Beleöntöttem a tortaformába és betoltam a sütőbe (170 C) 40 percre.

És ha már Möszjő, akkor gyorsan kipróbáltam a Millie által közkinccsé tett Pierre Hermé keksz receptet is.

Nekem nagyon ízlett, bár azt hiszem, az intenzívebb kakós íz érdekében legközelebb több kakaót fogok használni.

Végre valahára sikerült megrendezni az első városi piknikünket. Hárman találkoztunk itt a téren és Mamma mesés spanyol tapaszait falatoztuk.

Ami a kosárban volt:

- Húsgombócok sherrys paradicsommártásban
-Vörösborban párolt paprikás kolbász
- Gyümölcssaláta

Sem időm, sem kedvem nem volt hétvégére vásárolni, és egyébként is mostanra olyan mennyiségű élelmiszerkészlet halmozódott fel a fagyasztóban, spájzban, szekrényben, polcokon, hogy egy komolyabb természeti katasztrófát is könnyedén átvészelnénk.

Ezért aztán, hogy csökkentsem a készleteket kivettem a fagyasztóból egy egész, csontos csirkemellet és két nagyobb csirkecombot. Amíg ezek olvadoztak, igyekeztem megtalálni a hozzájuk illő receptet. Találtam is két szimpatikus olasz ételt, egy gondom volt csak, hogy az összes hozzávaló egyikhez sem állt rendelkezésre. Némi tanakodás után arra jutottam, hogy a készleten lévő alapanyagokat felhasználva valahogy összegyúrom a két receptet. Így nem lett ez sem római, sem potenzai csirke, hanem egyszerűen csirke „olaszosan".

Hozzávalók: 1 egész, csontos csirkemell, 2 nagyobb csirkecomb, 1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 20 szem fekete olívabogyó, 1 evőkanál kapribogyó, 1 kis peperonicino, 2 dl száraz fehérbor, 1 doboz hámozott egész paradicsom konzerv, 3 dkg vaj, 3 evőkanál olívaolaj, friss bazsalikom, só és bors.

Ügymenet: a leöblített, szárazra törölgetett csirkemellet és a combokat is kettévágtam, így 6 darab húst kaptam. Besóztam őket, és egy nagyobb, magas falú serpenyőben felforrósított zsiradékon mindkét oldalukat megpirítottam. Hozzáadtam a felkarikázott hagymát, felszeletelt fokhagymát, az olajbogyót, kapribogyót, a felaprított erős paprikát és a frissen őrölt borsot. Kicsit sütögettem őket együtt, majd felöntöttem a borral. Közepes lángon pároltam addig, amíg a bor fele elpárolgott, majd hozzá adtam a durván feldarabolt paradicsomot és a bazsalikomot. Akkor van kész, ha a hús kellően megpuhult és a szaft kissé besűrűsödött. Polentával tálaltam.

Nos ez így ebben a formában nem igaz, főzök én, csak hát nem olyasmit főzök, ami ide való lenne. Merthogy én mostanság leginkább fogyókúrázom. Az elmúlt időkben sajnos felszedtem pár kilót, és úgy döntöttem ideje megválnom tőlük.

Majdnem megint sikerült lemaradnom a VKF-ről, pedig ennek a fordulónak a kiírása nagyon-nagyon tetszett! Évekig vágytam egy olyan igazi, fedeles piknikes kosárra, amilyet Maci Laci és Bubu medve szokott elcsenni a Jellystone parkban. Aztán egyszer a véletlen az utamba sodort egy ilyen helyes darabot. Sajnos azonban eddig még nem sikerült olyan igazi, kockás plédes pikniket rendeznem, és nem jött ez össze most sem.

A múlt hét időjárása nem igazán kedvezett a szabadtéri programoknak, ráadásul a tervezett városi piknik helyszínét kisajátította az Operafesztivál. Azt terveztem ugyanis, hogy a város közepén található Szinva teraszon látom vendégül néhány szintén a belvárosban dolgozó barátnémat ebédidőben. Sebaj, ezt még biztosan bepótoljuk!!! A szigorú kiírásoknak megfelelő recept felkutatása sem volt könnyű feladat, hiszen Gourmandula azt kérte, hogy a kosár tartalma bírjon ki legalább 4-5 órát romlás nélkül. Jó néhány könyvet végig lapozgattam eredménytelenül, amikor is teljesen véletlenül, egész mást keresve megláttam ezt receptet, melynél megjegyzésként ott szerepelt: „kirándulásra, piknikre tökéletes fogás”!

Hozzávalók a molnárkákhoz: 140 ml sovány tej, 225 g fehér kenyérliszt, ½ teáskanál só, ½ teáskanál cukor, 1 evőkanál vaj, 1 teáskanál szárított élesztő. A hozzávalókat a fenti sorrendben betöltöttem a kenyérsütő gépbe, majd elindítottam a dagasztás-kelesztés programot. Amíg a gép dolgozott elkészítettem a tölteléket.

Hozzávalók a töltelékhez: 2 evőkanál olaj, 5 cm gyömbérgyökér, 2 evőkanál szójaszósz, 1 evőkanál méz, 225 g csirkemellfilé, 3 újhagyma, kis marék friss koriander.

Továbbá 1 tojás sárgája kikeverve 1 evőkanál vízzel a kenéshez, valamint szezámmag a szóráshoz.

Egy tálban összekevertem a páchoz valókat, 1 evőkanál olajat, a szójaszósz, a lereszelt gyömbért és a szójaszósz. A csíkokra vágott szárnyast beleforgattam a pácba, majd félretettem pihenni 30 percre. A megmaradt 1 evőkanál olajat felforrósítottam egy serpenyőben, majd beletettem a húst. Pár percig pirítgattam, a végén pedig hozzáadtam a karikára vágott újhagymát és a felaprított koriandert és még egy percig sütögettem őket. Mire a tészta elkészült a töltelék is kihűlt. A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítottam, kicsit átdolgoztam, azután nyolc egyforma darabra vágtam. Minden darabból kb. 10-12 cm átmérőjű korongot nyújtottam. Mindegyik közepére tettem egy kanállal a töltelékből, majd körben bekentem a tojásos keverccsel, félbehajtottam, majd a széleket összenyomkodtam. Úgy próbáltam őket a papírral bélelt sütőlapra ügyeskedni, hogy az illesztés kerüljön alulra. Langyos helyen még fél órát pihentettem őket, azután mindegyiket bekentem a maradék tojással és megszórtam a tetejüket szezámmaggal. 200 C fokra előmelegített sütőben 25 percig sütöttem.
 
Recept: Jennie Shapter, Szakácskönyv kenyérsütő gépekhez

 Természetesen édességet is illik vinni egy piknikre. Tekintve, hogy épp dúl a cseresznye szezon, kézenfekvő volt kipróbálni ezt a cseresznyés koszorú receptet, amit egy e havi receptes újságban találtam. Pofon egyszerű egyensúly tészta cseresznyével.

Hozzávalók: 500 g cseresznye kimagozva, 4 egész tojás, valamint a súlyuknak megfelelő mennyiségű vaj, cukor és liszt, ½ tasak sütőpor, csipet só. Lemértem a tojások súlyát, majd kimértem ugyanannyi vajat, cukrot és lisztet.  Szétválasztottam a tojásokat. A vajat habosra kevertem a cukorra, egyesével hozzá kevertem a tojások sárgáját, majd a sütőporral elkevert lisztet. Egy másik tálban kemény habbá vertem a tojásfehérjéket a sóval, majd a habot nagyon óvatosan beleforgattam a tésztába. Legvégül belekevertem a cseresznyét is. Vajazott, lisztezett, csatos koszorúformába töltöttem, és 180 C fokra előmelegített sütőben kb. 45 perc alatt sült meg.

Recept: Fakanál, 2008/6.

Piszkénél én vagyok az elsőőő! Tegnap láttam meg Fakanálnál ezt a játékot és nagyon tetszik!

 Hétvégén a sütik mellett két fagyi is készült. Ahhoz képest, hogy én nem igazán ehetek most ilyesmit, egész jó teljesítmény!

Mindkét fagylalt receptje Pierre Hermé-től való, a Szakácsok könyvében találtam rájuk.  Menta fagylalt és csokolédé sorbet, együtt kész After Eight élmény! A magam részéről egyébként is kedvelem a mentolos csokit, de nem is annyira a fogkrémmel töltött lapocskákat, hanem inkább a Mikulás csokit! Abban a borsmenta közvetlenül a csokoládéba van adagolva. Náthás, téli napokon kifejezetten hasznos és gyógyhatású dolgot After Eight mikut rágcsálni!

Mivel csak egy fagylaltgépem van, de mindenképp együtt akartam tálalni a két fagyit, a következőképp okoskodtam: mindkét fagylaltból csak fele adagot készítettem (mondjuk ez vétkes hanyagságnak is minősíthető), mindkét alapot alaposan lehűtöttem, sőt, a gépbe való helyezés előtt 1 órára betettem őket a fagyasztóba, hogy tényleg nagyon hidegek legyenek, továbbá mivel a csokis vizes alapú, előbb azt tettem a fagyigépbe. Igazán nem tudom, hogy volt-e ennek jelentősége, de a csokis tényleg percek alatt készre fagyott, aztán a mentásnak kicsit több időre volt szüksége. Így egy menetben elkészült a fagylalt, nem kellett a tartályt még egyszer lefagyasztani. Egyébként a csokoládé sorbet olyan finom, és intenzíven csokoládés ízű, hogy egy tejes vagy tejszínes csokifagyi sem érhet a nyomába! A menta fagyiról pedig én is csak azt tudom elmondani, amit Fakanál kollegina, azzal a kiegészítéssel, hogy én adtam még hozzá egy evőkanál Limoncellót. A hozzávalók mennyiségét az eredeti recept szerint adom meg.

Csokoládésörbet
 
Hozzávalók 6-8 személyre: 200 g legalább 70%-os étcsokoládé, 160 g porcukor, 500 ml ásványvíz.

Ügymenet: a vizet a cukorral felforraltam, majd hozzáadtam az apró darabokra vágott csokoládét. Gyorsan kell kavargatni, mert erősen habzik. Amikor teljesen feloldódott a csoki, akkor levettem, és hideg vízfürdőbe állítva lehűtöttem. A már hideg alapot egy műanyag dobozban betettem a hűtőbe egy fél napra, majd 1 órával a finis előtt a fagyasztóba. Fagylaltgépben készre fagyasztottam.

Menta fagylalt
 
Hozzávalók 1 liter fagylalthoz: 1 csomó menta (55g), 500 ml zsíros tej, 100 ml créme fraiche (hiányában tejszín és tejföl keveréke), 6 tojássárgája, 120 g porcukor, 1 késhegynyi fehérbors

Ügymenet: először is leszüreteltem a szükséges mennyiségű mentát a kertből. Tekintve, hogy tavaly rejtélyes körülmények között eltűnt a borsmenta a kertből (pótlása folyamatban) fodormentát szedtem (na az van bőven mindenütt ahol nem kéne). Váltott vízben alaposan megmostam, majd kb. a ¾ részét összevágtam. A tejet a créme fraiche-sel elkeverve felforraltam, majd ráöntöttem a mentára és 5-6 percig állni hagytam, utána leszűrtem. Tovább nem szabad állni hagyni!

A duplafalu tejforraló edénykémben kézi habverővel kikavartam egy kicsit a tojássárgájákat a cukorral, majd hozzáöntöttem a leszűrt mentás tejes keveréket. Folyamatosan kevergetve sűrű krémet főztem belőle, a végén ízesítettem a fehérborssal. Ezt is hideg vízfürdőbe állítva hűtöttem le, majd műanyag doboz, hűtőszekrény, fél nap. Ez is eltöltött egy órácskát a fagyasztóban mielőtt bekerült a fagylaltgépbe, majd nem sokkal azelőtt, hogy teljesen kifagyott volna, hozzá adtam még egy evőkanál Limoncellót is.

Az volt a kívánság, hogy teához való kekszet süssek, de olyat, amiben nincs ízesítő, nehogy elnyomja a tea ízét. Mert ugye rendes, magára valamit is adó teaivó nem iszik ám akármit, főleg nem iszik filteres teát, mert, mint az köztudomású, a filterbe azt töltik, amit a hajópadlóról felsepernek :D. Rendes, magára valamit is adó teaivó szaküzletben szerzi be a válogatott kannájába valót. Ezért aztán az volt a kívánság, hogy legyen keksz, de ne legyen benne csokoládé, kakaó meg miegyéb.

 

Hozzávalók: 150 g finomliszt, 100 g enyhén sós vaj (ennek hiányában 100 g vaj és egy nagy csipet só), 50 g barnacukor, nádcukor a tetejére.

Ügymenet: a vajat elmorzsoltam a liszttel, hozzáadtam a cukrot és gyors mozdulatokkal összegyúrtam. Bár a recept nem írta, hogy pihentetni kellene, de egy kávézásnyi időre azért betettem a hűtőbe. Bekapcsoltam a sütőt 170 C fokra és kibéleltem egy sütőlapot sütőpapírral. Elővettem a tésztát, és egy lisztezett deszkán 18 centiméteres körré lapogattam (egy kistányér segítségével szabályos kört lehet szabni), majd a sütőlapra ügyeskedtem a sodrófa segítségével.  Az ujjaimmal kifodroztam a szélét. Késsel bejelöltem nyolc cikket, de óvatosan, nem szabad teljesen átvágni a tésztát. Villával megszurkáltam a tetejét, majd rászórtam a nádcukrot. Betoltam a sütőbe és kb. 30-35 percig sütöttem, amíg épp csak halvány színe lett. A jelölés mentén még melegen cikkekre vágtam.

Jobban megnézve a receptet a tetejére való cukrot csak a sütés után kellett volna rászórni, de a recept végét nem jegyeztem meg rendesen. Viszont nagyon bejött a dolog! Ajánlatos mindjárt dupla adagot sütni!

A képen látható teáskannában „fűszertea” volt, amit citromfűből, citrom illatú kakukkfűből, mentából és szederhajtásból főztem. Mesésen finom!!!

Na de most tényleg! A rebarbaráról először a Vetéstől a tálalásig című könyvben olvastam. Ez a kis remekmű - amelyet egyébként szívből ajánlok minden hobbi kertésznek – még 1988-ban jelent meg a Mezőgazdasági kiadó gondozásában potom 85 magyar forintért. Egy újságíró házaspár (Sulyok Katalin és Siklós László) meséli el benne másfél évtizednyi kertészkedési tapasztalatait. Hiánypótló könyvecske volt ez annak idején a sok „tudományos szakkönyv” között. Egyszerűen, mindenki számára érthetően számoltak be saját tapasztalataikról, arról, hogy mit hová és melyik növény szomszédságába érdemes ültetni, hogyan kell gondozni, mikor lehet szüretelni, és mit lehet belőle készíteni. Imádtam benne a kis rajzokat, olyan helyesek voltak, kár, hogy az azóta megjelent újabb kiadásból ezek kimaradtak.

Szóval én ebben a könyvecskében olvastam először a rebarbaráról, aztán a véletlen utamba sodort egy csomag magot. Akkoriban persze koránt sem volt még ekkora választék, örültem, hogy egyáltalán egy félét is lehetett kapni. Elültettem, és pont, mint a könyvben, nálam sem álltak jól a dolgok az első évben. Aztán láss csodát, következő tavasszal újra kihajtottak növénykék, szám szerint hárman maradtak. Persze eltelt jó néhány év mire végül rászántam magam a kóstolásra, de addig is csodás dísze volt a kertemnek. Mostanra bátrabb lettebb, és már süteményt is sütök belőle. Az idén elsőként Nigella rebarbarás kukoricatortáját. Na és itt kell visszatérnem az elejére, mert sajna kedves Nigella, ez a torta nem lett rózsaszín! De azért finom, és tényleg mindenkinek ízlett!!!

Hozzávalók: 500 g  rebarbara, 300 g finom szemű kristálycukor, 150 g finomliszt, 1 teáskanál szódabikarbóna, ¼ teáskanál só, 1 teáskanál őrölt fahéj, 155 g kukoricadara, 2 nagy tojás, 1 teáskanál vanília-kivonat, 125 g puha vaj, 250 g natúr joghurt. (vanília-kivonatom nem lévén a cukorból elvettem egy kicsit és vaníliás cukrot tettem bele)
 
Ügymenet: először is kimentem a kertbe, és szemmértékkel megállapítottam, hogy mennyi az annyi, és leszüreteltem fél kiló levélnyelet. Megmostam, vékonyan meghámoztam, fél centis darabokra vágtam. Egy nagy tálba halmoztam, rászórtam 100 g cukrot és félretettem egy fél órára (semmiképp sem kell neki több idő).

Amíg a „gyümölcs” levet eresztett, addig én kimértem a többi hozzávalót, kibéleltem sütőpapírral egy 24 cm-es kapcsos tortaformát és begyújtottam a sütőt (ház izé ez tulajdonképp képzavar, mert elektromos sütő a galád) 180 C fokra. A lisztet, sót, szódabikarbónát, kukoricadarát és a fahéjat összekevertem egy tálban. A tojásokat kissé felvertem egy villával (ha lett volna vanília-kivonatom, akkor azt a tojáshoz kellett volna keverni).

A vajat habosra kevertem a maradék cukorra, majd óvatosan hozzá öntöttem a tojásokat. Apránként hozzá adagoltam a lisztes keveréket és a joghurtot, nem kell túlságosan összedolgozni őket. Legvégül belekevertem a rebarbarát a cukros levével együtt. Beleöntöttem a tortaformába és bedugtam a sütőbe. A galád sütő nem sütötte meg ugyan 1 óra alatt, de azért hosszabb távon megbirkózott vele, a vége felé azonban le kellett takarnom alufóliával, hogy ne barnuljon meg túlságosan.

Recept: Nigella Lawson, Hogyan váljunk házi istennőkké (szülinapi meglepi)

Szülinapra készült ez liszt nélküli finomság, mely mandulából és étcsokoládéból áll. Sokféle recept létezik, mely a csokoládé és a mandula gyümölcsöző kapcsolatáról szól, ki-ki kedvére válogathat a töményebb és könnyedebb variációk közül ízlése szerint. Én speciel mindegyik variációt imádom. Ez a mostani egy sötét, puha és zaftos ínyencség, melyet sötét kakaóporral meghintve, enyhén cukrozott tejszínhabbal tálalhatunk.


Hozzávalók: 100 g vaj, 140 g étcsokoládé (70% körül), 6 tojássárgája, 140 g őrölt mandula, 1 evőkanál Cointreau (nálam fehér rum volt készleten), 6 tojásfehérje, 85 g nyers nádcukor, 1 csipet só, cukrozatlan kakaópor a tetejére.

Ügymenet: bekapcsoltam a sütőt 180 C fokra és kibéleltem a 24 cm-es kapcsos tortaformát sütőpapírral. Óvatosan felolvasztottam a vajat és a csokoládét, simára kevertem és félretettem, hogy egy kicsit kihűljön. Ez alatt a tojásfehérjékből egy csipet sóval kemény habot vertem, félúton hozzáadtam a cukrot is. A tojások sárgáját egyesével beledolgoztam a langyos csokis keverékbe, majd belekevertem a mandulát és az alkoholt. Két kanálnyi tojásfehérjehabbal fellazítottam a masszát, majd óvatosan beleforgattam a többi habot is. A masszát a formába simítottam, majd betettem a sütőbe. A recept szerint 30-35 percig kell sütni, amíg éppen csak megszilárdul, de nálam ez simán megvolt 45 perc is, sütője válogatja. A tetejére kakaóport szitáltam.

Recept: 101 Torta és sütemény

A HVG eheti számában jelent meg egy cikk az Aranynektár Kft. mézhamisítási botrányával kapcsolatosan. Tekintve, hogy ez itt egy gasztroblog, a gazdasági részletekre nem térnék ki, akit érdekel, az olvassa el az egyébként igen tanúságos írást! Viszont a cikk azon részét, ami konkrétan a méz meghamisításának módszerét ismerteti, azt idézem, mert nagyon érdekes!!!! 

Eperfagyi, eperfagyi hű de finom, édes is meg hűvös is az ajkaimon…..
 Remélem másoknak is ismerős ez a régi gyermekkorombeli dalocska, és nem én vagyok az egyetlen dinoszaurusz korabeli őskövület aki emlékszik rá!

Kicsit bajban vagyok én az eperrel, mert az eper nálam az, ami a kertben terem, méghozzá a saját kertben. Én nem eszem meg semmilyen epres dolgot, sem epres joghurtot, sem epres csokit, sem bolti eperfagyit, sem epres akármit, nekem az eper az eper és kész! Nem tudom miért is van ez így, mert pl. a málnás joghurtot megeszem, de az epreset azt nem! És ez már azelőtt is így volt, mielőtt tudomást szereztem volna arról a nem is olyan apró, sőt egyáltalán nem elhanyagolható tényről, miszerint is az élelmiszeripar fűrészporból nyeri az eperaromát!

 Szóval eper! Nos decemberben nem hagyom magam, sőt még januárban sem tudnak elcsábítani holmi messzi országból érkező dobozos műeprek, de így április táján már elég nehéz ellenállni a csábításnak! Így történhetett, hogy két dobozka valódi, hamisítatlan spanyol műeper ugrott be a kosaramban péntek délután. Nos ezek az eprek felettébb, sőt gyanúsan illatoztak, de azért az ízük az még nem az igazi, ennél fogva éreztem, hogy némi segítségre van szükségük. És valljuk be, Nigella klasszikus eperfagyi receptje a létező legjobb dolog, ami egy doboz eperrel történhet! Az eredeti recept 10-12 adagra íródott, így hát tekintettel a fagylaltgépem kapacitására és a családom létszámára (habár valószínűleg ebből a fagyiból bármennyi elfogyna, de azért nem árt vigyázni a vonalakra is) megfeleztem a hozzávalók mennyiségét.

Hozzávalók: 80 g és még 2 evőkanál cukor, 1 vaníliarúd, 250 ml tej, 250 ml tejszín, 5 tojássárgája, 250 g eper, 2 evőkanál citromlé. További eper a tálaláshoz.

Ügymenet: A tejet és a tejszínt a hosszában kettéhasított vaníliarúddal addig melegítettem, amíg épp nem forrt fel. Ekkor levettem a tűzről, és állni hagytam kb. 20 percig. A tojássárgájákat egy tálban habosra kevertem a cukorral, majd a tejszínes tejet - amelyből a vaníliarúdat időközben kihalásztam - folyamatos keverés mellett hozzáöntöttem. Kimostam a tejforraló edényt, visszaöntöttem bele a keveréket, majd állandó kevergetés mellett sűrű krémmé főztem. Műanyag dobozban pihentettem egy éjszakán át a hűtőben. Reggel megpucoltam az epret, nagyjából felaprítottam, rászórtam 2 kanál cukrot és félretettem, hogy jól összeérjen. Amikor már nem bírtam tovább várni, géppel pürésítettem az epret, kihalásztam a hűtőből a vaníliás krémet, összekevertem az eperpürével, ízesítettem 2 kanál citromlével, és betöltöttem a fagyigépbe. Kb. 20 perc múlva fagyiskanállal kiporcióztam, és nyammm, nyammm, nyammm. Ja még egy kis plusz epret is halmoztam rá dekoráció gyanánt.

Pontosan lemértem egy normál méretű kanállal, a fenti mennyiségből 20 gombóc fagyi lett (nem számítva azt a jelentéktelen mennyiséget, amit menet közben elnyalogattam:)

Mind Nigella Egész évben nyári ízek című könyve, mind a projekthez használt duplafalú tejforraló edényzet Kriszitna barátnőm ajándéka. Sőt ha jobban belegondolok, a fagylaltos kanál is!

„A lenticchie di Castelluccio Olaszország legkeresettebb lencseféléje. A nagyon régi kultúrnövény Keletről érkezett a Földközi-tenger térségébe. Más tartományokban inkább, Umbriában alig termesztik, az a kis mennyiség azonban egészen rendkívüli minőségű. A castellucciói fennsíkon, 1400 méteres magasságban terem a kicsi, zöld lencse, ami nagyon gazdag proteinekben, ásványi sókban, ezért igen egészséges.”
 

Na jó maradjunk a realitások talaján, és adjunk hálát a magasságosnak, ha valódi magyar lencsét kapunk a sarki közértben/piacon holmi génmanipulált kínai vacak helyett. Próbálok több lencse és babételt csempészni a tányérunkra, és ezen törekvésemben nagy segítség ez a frissen felfedezett recept. Végül az állaga emlékeztet majd a főzelékre, mégis sokkal finomabb és főleg könnyebb lesz, hiszen sűrítőanyag mentes.

Hozzávalók: 30 dkg lencse, 10 dkg húsos füstölt szalonna, 2 ek olívaolaj, 1 ek vaj, 1 fej vöröshagyma, 1 szál zeller, 15 dkg konzerv hámozott paradicsom, 1 l húsleves, őrölt bors, sütni való kolbász.

Hogyan tehet eleget az ember lánya az e havi VKF  feladatnak, ha a húsvét elmúltával mégsincs kedve pörköltet főzni? Mert mi az ami széles-e hazában magyarochabb lenne? Gulasch? Nem, nem, valami eredetibb ötlettel kell itt előállni, de úgy, hogy azért mégse kelljen betenni a lábamat a henteshez!!!

Szegény blogom alkotói válságban szenved, de azért figyelemmel a közeledő húsvéti ünnepekre elővettem a már jól bevált kalács receptemet és egy kicsit  megdizájnoltam.

Őszintén bevallom, hogy háromszor gyúrtam össze a tésztát, sőt, már a kuka is átvillant az agyamon, de végül mégiscsak felül kerekedtem a polipkarokon :)

A tekergőzéshez útmutatásként egy régi könyvem, a már említett Egészséges finomságok című könyvem szolgált.

folytköv:

Első olvasatra roppant izgalmasnak tűnt a mostani VKF felhívás, és nem is látszott túl bonyolultnak, ….. egészen a második olvasásig. Hiszen manapság reneszánszukat élik az olyan köretek, mint a például a puliszka, a hajdina vagy éppen az árpagyöngy. Mindezek réges-rég óta ismertek voltak a magyar konyhában is, csak hát az a néhány évtizednyi vasárnapi húsleves-rántotthús-petrezselymeskrumpli teljesen kitörölte őket az emlékezetből.

E gabonafélék újbóli hódítása (szerintem legalábbis) jórészt olyan híres külhoni rokonoknak köszönhető, mint például a polenta. Divaba jöttek a saláták is, készüljenek bármiből, levélsalátából, rostonsült zöldségekből vagy épp gyümölcsökből. A magam részéről nagyon örülök ennek a változatosságnak, és nagyon remélem, hogy ezek a régi-új köretek hamarosan már nem csak a tévés sztárszakácsok és gasztrobloggerek asztalán szerepelnek majd, hanem egyre több étterem, vendéglátóhely ismeri fel, hogy nem csak hasábburgonya van a világon!

És itt jön az én dilemmám! Hiszen amikor számba vettem a lehetőségeket, először én is a fenti magokra és zöldségekre gondoltam. Aztán meg arra, hogy nyilván mások is. Még később az is eszembe jutott, hogy az én tulajdonképp nagyon szeretem a krumplit!

Ezért az jutott az eszembe, hogy védelmembe veszem szegény pityókát és megpróbálom helyre állítani megtépázott hírnevét! Egyébként is 2008. a burgonya éve!!! Hiszen annyi, de annyi finomságot készíthetünk burgonyából! Kivéve, hogy meghámozzuk és kockára vágva sós vízben megfőzzük! Legalább ne hámozzuk meg! Mert a héjában főtt krumpli az már valami! Azzal már kezdhetünk valamit!

De még mielőtt beledobálnánk őket forró vízbe, először nem árt tisztázni, hogy milyen típusú kolompérokat is érdemes főzögetni/sütögetni, mert bizony egyáltalán nem mindegy! Sajnos az olyan ízes, aromás régi fajták, mint a Somogyi kifli burgonya, a Rózsakrumpli vagy a Gülbaba ma már alig beszerezhetőek, helyettük betegségekre kevésbé fogékony hollandus nemesítések kaphatóak. Sőt! A helyzet még ettől is rosszabb, mert vetőburgonyaként sem jutok hozzájuk, a kertész üzletben is csak a tulipános fajták fordulnak elő.

Az egyes burgonya fajták - attól függően, hogy mekkora a keményítő tartalmuk – három csoportra oszthatók.

Az első csoportba a keményebb, úgynevezett salátának való gumókat sorolhatjuk. Ezek főzés közben nem esnek szét, a hőkezelés után is jól darabolhatóak, ezért alkalmasak leginkább saláták, hidegtálak, tepsis és rakott burgonya készítésére. Ilyenek a Somogyi sárga kifli, White Lady.

A második csoportba azok a közepesen kemény burgonyák tartoznak, amelyek kissé omlósabbak, de azért még nem főnek szét a fazékban. Ezek az úgynevezett vegyes hasznosítású fajták. Ezekből szinte bármit készíthetünk, ezért ezek a legnépszerűbb fajták. Főzhetünk belőlük pürét, főzeléket, ragukat, süthetünk röstit, tócsnit. Ezek a Százszorszép, a Hópehely, a Desiree, a Kondor, de Asterix és Góliát is ezt a csapatot erősíti.

A harmadik csoport a lisztes, szétfővős földi almák csapata. Ha rakott krumplit szeretnénk, akkor ezzel a társasággal mellé fogunk! Ezekből püré, hasábburgonya, gnochi vagy nudli is készíthető. Meg persze szilvás gombóc! E társaság erőssége lenne Gülbaba ha kapni lehetne. Helyette választhatjuk Pandát, Karlenát, Cikláment, Agriát Lady Rosettát vagy épp Ornellát.

A zöldségesnél sajnos legtöbbször nem tudják megmondani, mi van a zsákban (rosszabb esetben azt mondják, amit hallani szeretnénk), azt meg hogy mire való pláne nem. Bár nem egyértelmű megkülönböztetési mód, de ha nincs más lehetőség, akkor sütni inkább rózsaszínűt, főzéshez fehér héjút válasszunk.

És akkor most térjünk vissza a fazékhoz! Először is muszáj megemlítenem az újkrumplit! Ebből ugyan nem főzhetünk gombócot, de miért is tennénk! Csak megsikáljuk egy körömkefével, pár percig főzzük, aztán vajjal, sóval és petrezselyemzölddel tálaljuk. Gyermekkoromban gyakran volt ez fő fogás egy-egy hétvégi telkes ebéd alkalmával, de még most is alig bírom kivárni, hogy mikor lehet már kiásni az első szemeket!!! Azóta már felfedeztem a mentás újkrumplit is, az is ellenállhatatlan! Az újkrumpli annyira finom, főleg ha a kiásás és az elkészítés között csak annyi idő telik el, amennyi alatt a kertből leérek vele a konyhába, hogy felesleges lenne bármi mást hozzáadni. Ha mégis megunnánk ilyen egyszerűen, akkor készíthetünk hagymás-szalonnás újkrumplit vagy karamellben sült újkrumplit, ami skandináv specialitás.

Sajnos azonban az idő nyáron is könyörtelenül múlik, így az újkrumpliból előbb utóbb régi krumpli lesz. Ezért azonban vitathatatlanul kárpótol minket, hogy immár szilvás gombócot is készíthetünk belőle. De, hogy témánknál, a köreteknél maradjak, nos nem is tudom, hogy hol kezdjem! Az elején már javasoltam, hogy főzzük meg héjában, mert a héjában főtt krumpli igen sokoldalúan felhasználható. Diéta idején kedvenc vacsorám két szem héjában főtt krumpli egy kis feta sajttal. Aztán ott a tejjel, vajjal folyó Kánaán, a krumplipüré! A püré szintén tovább fejleszthető, például hercegnő burgonyával, kroketté, burgonyafánkká vagy épp burgonyafelfújttá.

Le is reszelhetjük a héjában sült pityókánkat, és serpenyőben süthetünk belőle röstit, ami nekem nagy kedvencem és a zürichi apróhús klasszikus körete, de szintén főtt krumplira van szükség a gombóchoz és a gnocchihoz is, sőt rengeteg féle krumplisalátát is kerekíthetünk belőle.

Azután persze nem muszáj főzni, süthetjük is őket. Alufóliába tekercselve sütőben, parázson. Ha megsült, fűszerezett tejföllel meglocsolva tökéletes kísérete volt egy szelet joghurtban pácolt pulykamell szeletnek egy visegrádi étterem teraszán. Nagyon rég volt, de most is repertoáron tartom, mert nem csak finom, de kalóriaszegény is egyben.

Nyersen lereszelve készülhet belőle a tócsni (lepcsánka, siligó, cicege) ami önmagában is finom, de szaftos húsokhoz kitűnő köret lehet, de ez a massza akár panírként is felhasználható, isteni ropogós, borzas kérget képez.

Nagyon finom köret még a chilis-fűszeres krumpli. Az alaposan lesikált kartifliket egyforma cikkekre vágjuk, néhány percig előfőzzük, fűszerezzük ( kevés olajba chilit, sót, borsot, miegymást keverünk, majd a krumplikat óvatosan beleforgatjuk a fűszeres keverékbe) és forró sütőben készre sütjük.

 Sokáig sorolhatnám még a lehetőségeket, de most már következzen a pályamű:

LA GALETTE DE POMME DORDOGNE (DORDOGNE-I KRUMPLIS LEPÉNY)

Hozzávalók: 6 gerezd fokhagyma, 1 nagy csokor petrezselyem, 4 evőkanál disznó-, liba- vagy kacsazsír, 1, 75 kg meghámozott, uborkagyalun vékonyra szeletelt burgonya, tengeri só és frissen őrölt fekete bors.

Ügymenet: A fokhagymát és a petrezselymet finomra aprítottam, és összkevertem 3 evőkanálnyi a zsírral. A megmaradt zsírt  egy 28 cm átmérőjű, 7-8 cm magas teflonserpenyőben felforrósítottam. Ezután mérsékeltre csavartam alatta a lángot, és beletettem serpenyőbe a krumpliszeletek 1/5-ét. Megsóztam, megborsoztam, és 2 percig kevergettem, hogy a szeletek elkezdjenek sülni. Ekkor jöhet az újabb 1/5-nyi krumpliszelet, és rá só, bors. Megint 2 percig kevergetés után szép sorban az összes krumpliszeletet beletettem a serpenyőbe, úgy hogy apránként a fűszeres zsírt is hozzá adagoltam. Ezután már nem sok hely maradt a serpenyőben a kevergetéshez, így lassú tűzön 12-15 percig a sütögettem, hogy a lepény alja aranybarnára süljön. Miután letelt a szűk negyedóra, óvatosan , egy nagy tányér segítségével átfordítottam, és újabb 12-15 perc alatt az alját is aranybarnára pirítottam. Egy nagy tálra borítva, tortaszerűen szeletekre vágva azonnal tálalható. Önmagán is finom, de mivel most köretekről van szó, szerintem sült husikhoz, főleg grillezettekhez ideális köret.

A zsír miatt nem nevezhető diétásnak , viszont a magas sütési hőmérséklet és a hosszú sütési idő miatt nem érdemes olajjal kísérletezni.

recept: Susan Loomis Ház a Tatin utcán

Bár a farsangnak már hivatalosan vége, és elvben már javában dúl a böjt, azért szerintem februárban még abszolút aktuális édesség a fánk. Ráadásul ez a fánk nem bő olajban sütkérezik, mindössze egy-egy csepp zsiradék szükségeltetik a sütéshez.

No meg egy tükörtojássütő serpenyő! Ez egy olyan serpli, amiben több mélyedés találtatik, és ezekbe a mélyedésekbe kell evőkanállal adagolni a masszát. Biztosan létezik ebből a serpenyőből szép és drága variáció is, de tekintve, hogy ez is olyan spéci eszköz, amit évente csak egy-két alkalommal ások elő a szekrény mélyéről, nem tartom szükségesnek, hogy az én kis eredeti csehszlovák, húsz koronás serplimet csili-vili flancos edényzetre cseréljem! Ez a kis edényke egyébként a szocilista ipari formatervezés gyöngyszeme! Alumínium serpenyő alumínium nyéllel! Edényfogó kesztyű használata kötelező!

Hozzávalók: 40 dkg liszt, ½ liter tej, 2 dkg élesztő, 10 dkg cukor, 2 tojás, olaj a sütéshez, baracklekvár a tálaláshoz.

Ügymenet: a lisztet egy tálba szitáltam, a közepébe mélyedést fúrtam, belemorzsoltam az élesztőt, ráhintettem egy kanál cukrot, és ráöntöttem 2 dl langyos tejet. Letakarva langyos helyen pihentettem, amíg az élesztő kicsit felfutott.

Hozzáadtam a maradék cukrot, tejet, a tojások sárgáját és egy csipet sót. Géppel alaposan kidolgoztam a tésztát. Igazából nem is a dagasztó lapáttal dolgoztam, mert ez olyan kicsit sűrűbb palacsinta tészta állagú lesz.

A tálat letakarva langyos helyen ¾ órán át pihentettem, majd hozzá kevertem a tojásfehérjék felvert habját. Még egy kicsit pihentettem, majd jött a serpli.
 
Felforrósítottam a serpenyőt, a mélyedésekbe egy-egy csepp olajat öntöttem. A tésztát evőkanállal a mélyedésekbe adagoltam, majd kis lángon egy-két percig sütöttem az egyik oldalukat, aztán húsvillával átfordítottam őket és a másik oldalukat is megsütöttem. Kettőt-kettőt baracklekvárral összeragasztva tálaltam.

Recept: Horváth Ilona klasszikus

Említettem a múltkor A világ 100 legjobb receptje – Sütemények című könyvecskémet. Ha már elővettem, el sem raktam, mert eszembe jutott, hogy ezt a kuglófot már jó régen nem sütöttem, pedig nagyon finom, igazi különlegesség. Igaz nem egyszerű, sőt még időigényes is, de időnként megéri bíbelődni vele. Azt azonban meg kell vallanom, hogy ilyen pocsékul még sosem sikerült, sajnos valamit eltoltam, azt hiszem nem voltam elég türelmes a második kelesztésnél, és ezért nem nőtt meg eléggé. Némi tanakodás után mégis úgy döntöttem, hogy közzé teszem a receptet, mert azt tapasztaltam, hogy a különleges kelt tészták mindig nagy érdeklődésre tarthatnak számot.

Hozzávalók a tésztához: 300 g liszt, 20 g élesztő, ½ dl langyos tej, 50 g cukor, 15 g vaníliás cukor, 2 db kissé felvert tojás, 1 cl rum, ½ citrom reszelt héja, 75 g puha vaj.

Hozzávalók a diótöltelékhez: 125 g cukor, ½ dl víz, 15 g édes morzsa, 75 g darált dió, ½ reszelt citrom héja.

Hozzávalók a túrótöltelékhez: 15 g vaj, 40 g cukor, 1 tojássárgája, 125 g túró, 20 g étkezési keményítő, 1 cl rum.

Szilvalekvár-töltelék: 100 g szilvalekvár (lehetőleg igazán sűrűre főzött házi lekvárt használjunk).

Továbbá: vaj és liszt a kuglófformához és 1 tojássárgája.

Ügymenet: egy nagy tálba szitáltam a lisztet, a közepébe mélyedést készítettem, belemorzsoltam az élesztőt, egy pici cukrot, ráöntöttem a langyos tejet, megszórtam egy kevés liszttel és letakarva langyos helyre állítottam a tálat, hogy az élesztő felfusson. Amint a kovász beindult, hozzáadtam a maradék cukrot, vaníliás cukrot, citromhéjat, tojásokat és rumot. Géppel jó alaposan kidagasztottam. Letakarva langyos helyen háromszorosára kelesztettem.

Amíg a tészta pihent, elkészítettem a töltelékeket. A dióshoz a vízből és a cukorból szirupot főztem, hozzáadtam a többi hozzávalót, jól elkevertem, majd félretettem hűlni.

A túróshoz a tojássárgáját kikevertem a cukorral, majd a vajjal, belekevertem az áttört túrót, a keményítőt és végül a rumot.

Előkészítettem a formát is, alaposan ki kell vajazni és lisztezni, mert ha minden igyekezetünk ellenére valamelyik töltelék mégis kifolyna, akkor az egész beleragadhat a formába. A recept szerint 4 literes formára van szükség, én az enyémet még sosem mértem le, de elég szokott lenni.

Miután elmosogattam, még maradt időm egy tejeskávéra is!

A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítottam. Tekintettel arra, hogy a tészta meglehetősen lágy, a lisztet tartsuk a kezünk ügyében. Kicsit átgyúrtam a tésztát, majd egy kb. 10 cm átmérőjű rudat sodortam belőle. A rudat 24 egyenlő részre kell osztani (először ketté, aztán megint ketté, majd a négy darabot három-háromfelé, és az így kapott tizenkét darabot megfeleztem). A darabokból golyókat formáztam. A golyókat egyesével vettem kezelésbe. Először sodrófával kis korongot nyújtottam belőle, majd egy kanál tölteléket tettem az egyik felére. A korong szélét bekentem tojássárgájával, majd az üres felet ráhajtottam a töltelékre. A széleket alaposan lenyomkodtam, majd a kis táskát beletettem a kuglófformába. A többi tésztadarabbal is így jártam el, felváltva készült el a 3 x 8 kis táska, és a különböző töltelékű darabokat felváltva rakosgattam bele a kuglófformába.

Langyos helyen, letakarva addig kell keleszteni, amíg teljesen ki nem tölti a formát. Előmelegített 180 C fokos sütőben kb. 1 órán át kell sütni. (a könyv szerint először 220 C fokon 10 percet, aztán 180 C fokon további 50 percet, de ez nekem nem jött be, korábban mindig csak 180 C fokon sütöttem, és mindig jobban sikerült)