Te jó ég! Már a tizenkettedik! Az utolsó kettőt jól kihagytam, és nagyon vártam a mostani kiírást, aztán tessék, lábatlanok!!! Pedig mondtam, hogy én NEM ESZ HAL! Én csak 2 és 4 lábú jószággal táplálkozom! Már majdnem le is tettem az indulásról (bár tegnap sütöttünk halat, de azt nem nevezném pályaműnek, csak citromot meg fokhagymát gyömöszöltünk a hasába és megsütöttük a zember örömére). Aztán eszembe jutott ez a vacsora, amit nem most főztem, de akkor nem került publikálásra.

A köz nyomásának engedve, íme a karácsonykor sütött bio süti receptje, mely leánykorában szezámcsók névre hallgatott.

Az utóbbi hónapokban egyre többet gondolkodtam a kenyérről. Egyrészről már régóta zavar, hogy a bolti kenyerek telis-teli vannak mindenféle adalékanyagokkal. Ezek egy része ugyan biztosan ártalmatlan, mint pl. a maláta, csak épp ezt sem a héj színének és szerkezetének javítására teszik a kenyérbe, hanem színező anyagként, hogy úgy tűnhessen, a méreg drágán megvásárolt kenyerünk rozslisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet is tartalmaz. Pedig csak maláta az! A többi „E vitaminról” már nem is beszélek, legyen elég annyi, hogy ha az ember megnézi, mondjuk egy corás kenyér címkéjét, még a székről is leesik ijedtében.

Következzék hát a bejgli felfújt igaz története! A történet teljes megismeréséhez igen messzire kell visszanyúlnunk az időben, igen-igen régi karácsonyokat kell felelevenítenünk.

Az ugyanis úgy volt, hogy csekély értelmű medvebocs koromban én bizony nem nagyon tudtam, hogy milyen is az igazi bejgli. Volt valami mákos meg diós dolog, de igazán nem rajongtam érte. Az volt a helyzet, hogy nagyon szárazak voltak ezek a sütik, és bizony karácsony másnapján már igencsak fegyverviselési engedélyhez kellett volna kötni a bevetésüket, olyan kemények voltak. Ilyesmit azonban nem nagyon lehetett anyu tudomására hozni, így hát apu szorgalmasan igyekezett legyűrni a bejgliket a családi béke megőrzése érdekében, de egyszer nála is elfogyott a türelem.

Akkoriban, amikor a karácsony nekem még a téli szünet idejére esett, nagyon szerettem apuval kettesben kimenni a telekre, meglátogatni a kutyusokat. Ilyenkor ketten mentünk, és finom hurkával leptük meg az ebeket (akkoriban a hurka olcsó hentesáru volt, a blökik meg imádták, úgyhogy karácsonyra mindig vettünk nekik pár szálat, mert nekik is jár meglepi) . Akkor volt a legjobb, amikor hó is esett, ezekre a karácsonyi sétákra emlékszem legszívesebben a gyermekkoromból.

 Szóval egy ilyen havas karácsony utáni délután, hazafelé igyekeztünk a kutya etetésből, és jó sokat kellett várni a buszra. A buszmegállóban ácsorogva kezdtünk el azon töprengeni, hogy mit is kellene kezdeni azzal a fél tonna száraz diós meg mákos bejglivel, mert kidobni mégsem kéne, megenni viszont lehetetlen. Arra már nem emlékszem melyikünké volt az ötlet, de arra igen, hogy mire haza értünk már kész volt a terv! BEJGLI FELFÚJT!!! Hozzá is láttunk a megvalósításhoz, és bizony mondhatom, hogy a bejgli felfújt hatalmas siker volt, igen gyorsan elfogyott. Azóta persze kiderült, hogy jóanyám akkoriban nem főzte meg a tölteléket, hanem csak összekeverte a diót/mákot a porcukorral, és a cukor kiszívta a nedvességet a tésztából, ezért lett olyan hamar száraz és kemény (mentségére legyen mondva, hogy szegénynek nem volt kitől megtanulni a bejgli készítés titkait).

És bár nem feltételezem, hogy egyetlen gasztroblogger is ehetetlen bejglit követne el, az azonban mindenkinél előfordulhat, hogy az ajándék bejglik feltorlódnak, így ezúton közzé teszem a bejgli újrahasznosításának fortélyát.

Hozzávalók: diós vagy mákos bejgli (vegyesen még job), 1 liter tej, 4 tojás, 5 dkg vaj, 1/2 rúd vanília, 2 evőkanál sárgabarack lekvár, 2 alma, ízlés szerint fahéj.

Ügymenet: 4 dl tejet felforralunk a felhasított vanília rúddal. Amíg a tej melegszik, addig egy tűzálló tálat (mi a római cseréptálat használtuk) kivajazunk, és a felszeletelt bejglit elrendezzük benne (mondjuk max 2 rétegben). A felforrt tejet a bejglire öntjük, és kicsit állni hagyjuk, hogy jól beigya a tejet. A maradék tejet a 4 tojás sárgájával (és esetleg egy kis cukorral, bár a bejgli tartalmaz cukrot) elkeverjük, és a bejglire öntjük. A maradék vajat a tetejére vagdossuk, megszórjuk fahéjjal és ráreszeljük az almákat. Lefedve kb. 40 percig sütjük (római tál esetében hideg sütőbe tesszük, majd kb. negyed órán át melegítjük, és csak ezután kapcsoljuk a sütőt 180 C fokra, nehogy kárt tegyünk az edényben). Amikor már csak pár perc van hátra a tojások fehérjét kemény habbá verjük a baracklekvárral. Kivesszük az edényt a sütőből, a habot a bejgli tetejére halmozzuk, és fedő nélkül további 15 percig sütjük.

És hogy hogyan emlékszem erre a receptre ilyen pontosan??? Nos nem azért mert anyu azóta sem tanult volna meg igazi bejglit sütni, (SŐT! azóta igazi bejglimesterré gyúrta fel magát), hanem azért mert arra biztosan emlékszem, hogy a cseréptálhoz kapott receptfüzet Kifli felfújt receptjét vetettük be, csak épp kifli, dió és mazsola helyett a bejglit fújtuk fel. Az eredeti receptben (ha valaki kipróbálná) 10 db kifli, 15 dkg cukor, 10 dkg dió, 5 dkg mazsola és reszelt citromhéj szerepelt. 

Sajnos az utóbbi időben semmi időm nem maradt bloggolni, főzni még csak-csak főzök, de napsütés hiányában a fényképezéssel is meggyűlt a bajom. Ezen nehézségek (tudom ám, hogy nincs mentség, de legalább próbálkozom menteni a menthetőt) vezettek odáig, hogy az angyalka játék eredményeképp érkezett csomagomat csak most tudom megmutatni a nagyérdeműnek. Pedig a csomag nagyon tetszetős ám, és ahogy eljutott hozzám :) szóval az én Angyalkám megkért egy másik Angyalkát, aki Télanyónak álcázta magát, és épp Mikuláskor kézbesítette az ajándékomat. Jelentem, hogy az „eszközt" szorgalmasan használom, és a receptet is biztosan ki fogom próbálni, mert nagyon tetszik!!! Köszönöm szépen mindenkinek!!!

Sajnos már nem elhavazva vagyok, sokkal inkább azt mondanám elsodort a lavina, úgyhogy ezúton kívánok NAGYON BOLDOG ÜNNEPEKET MINDEN KEDVES GASZTROBLOGGERNEK!

Addig is gyakoroljatok szorgalmasan :)

(mézes recept itt)

Annak idején, amikor már megtanultunk olvasni, a tanító nénik elvittek minket látogatóba a városi könyvtárba. A kirándulás elég hangulatosra sikeredett, a mai napig emlékszem arra, ahogy a gyermekkönyvtárban ücsörgünk törökülésben a szőnyegen és valaki a Bóbitát meséli.

Nálam is megkezdődött a hangolódás még ha az időjárás nem is kedvez túlságosan (momentán az eső szakad, minden vizes és sáros, beleértve a hat hónapos pulit is). Első nekifutásra rögtön belevágtam a trüffel készítésbe, így aztán ha nagyon elfáradnék a karácsonyi előkészületekbe, csak gyorsan bekapok egy ilyen kis energiabombát (vagy kettőt), meg hát este is jólesik a fotelban űcsörögve majszolgatni.

Az idén kitaláltam egy új módszert (valószínűleg persze nem a spanyolviaszt találtam fel, csupán nekem új a dolog), ami t3v tavalyi ötletén alapszik, miszerint is ahelyett, hogy nyakig csokisak lennénk formázás közben, egy  nyomózsák segítségével rögtön a papírkapszlikba ügyeskedjük a masszát. Ezt az eljárást toldottam meg azzal, hogy előbb kis csokikelyheket gyártottam.

Hozzávalók kb. 30-35 db trüffelhez: 250 g étcsokoládé (minimum 60%-os kakaótartalommal), 55 g vaj, 160 ml tejszín. A kosárkához: 2 tábla étcsokoládé. Továbbá:  meglepetés töltelék: nálam durvára vágott pörkölt mogyoró, mandula, cukrozott gyömbér, kandírozott narancshéj és egy kis pálinkával bolondított apróra vágott aszalt sárgabarack került felváltva a kosárkákba.  

Gőz fölött óvatosan megolvasztottam 1 tábla Tibi étcsokit, és egy tiszta (másra nem használt) vékony ecset segítségével "kikentem" a kapszlikat a csokival. A prototípus tesztelése során kiderült, hogy a csoki 1 rétegben túlságosan vékonyka, így hámozás közben összeroppan, úgyhogy további tábla csoki került a gőzre. Annak érdekében, hogy a csoki ne kössön vissza a tálba, a vizes lábaskát alatta hagytam, így folyamatosan tudtam dolgozni. Az elkészült "kelyheket" hidegre tettem, hogy szépen megszilárduljanak.

Az utóbbi időkben nagyon népszerű tevékenység lett hazánkban az otthoni bonbon készítés, ennek megfelelően rengeteg recept van forgalomban. Az én választásom gondos mérlegelés után Dona Hay receptjére esett az Ízvarázsból. Gőz felett megolvasztottam a csokit és a vajat, majd több részletben, alaposan eldolgozva adagoltam hozzá a tejszínt. Egy szögletes jénai tálba öntöttem a masszát vékony rétegben. Megvártam amíg kihűlt, de még nem szilárdult meg teljesen, és nyomózsákba töltöttem, majd a meglepetéssel bélelt csokikapszlikba nyomtam.
 

Következzen akkor most egy fajsúlyosabb fogás, mielőtt az a vád érne, hogy én csak utazgatok meg sütizgetek :). Igaz még Róma előtt készült, de nem volt időm előbb feltenni.


Ennek az ételnek a sikere elsősorban a hentes kezében van, így aztán sosem úgy indulok bevásárolni, hogy most aztán marhatekercs lesz ebédre, hanem ha guszta marhahusit látok a pultban, akkor mindent bevetek, hogy szép vékony szeleteket vágjon nekem a kedves hentes bácsi. Nagyon ártatlan őzike szemekkel szoktam előadni, hogy legyen már olyan nagyon kedves, és segítsen nekem, mert én tekercseket szeretnék, és ahhoz kellene szeletelve a húst. Mondjuk volt már rá példa, hogy akkora szeletek lettek, hogy klopfolás után simán ketté vágtam a „szeletkéket” és a felét lefagyasztottam legközelebbre.

 A másik fontos dolog, hogy ennél az ételnél mindent apróra kell vágni, ami eltart egy darabig (hacsak nem bánunk a késsel mesterszakács szinten), így jól jöhet egy teljesítési segéd. Az enyém momentán ígért fűt-fát, aztán meg szépen bokornak nézett, de végül legalább a tekercsek megkötözésére előkerült.

Hozzávalók: 4 vékony marhaszelet (darabja 15-18 dkg, én combot szoktam kérni), só, bors, 4 tk csípős mustár, 8 vékony szelet füstölt húsos szalonna, 1 nagy csemegeuborka (vagy 4 kicsi), 2 fej hagyma, 1 ek liszt, 1 sárgarépa, 2 szárzeller, 4 ek olaj, 2 ek paradicsompüré, 1/8 l vörösbor, 4 dl marha alapleves, csipetnyi cayenne bors.

Ügymenet: a répát, a szárzellert és az egyik hagymát apró kockákra vágom. A másik hagymát és a csemegeuborkát vékony szeletekre vágom. A hússzeleteket alaposan kiklopfolom, sózom, borsozom.

Minden szelet húst bekenek mustárral, ráfektetek 2-2 szelet szalonnát, majd elosztom rajtuk a szeletelt uborkát és hagymát. A hússzeletek hosszanti oldalát kissé behajtom és az egyik rövidebb oldaláról kezdve feltekercselem. A rögzítéshez hústű vagy cérna használható. A roládokat meghintem liszttel. Ha eddig már eljutottunk, akkor megtörölhetjük a homlokunkat, még pár mozdulat és megpihenhetünk.

Előtte azonban egy nagy serpenyőben (kicsit magasabb oldalú edény kell, amit utána le lehet fedni, ha ilyen serpenyőnk nincs, akkor egy nagy lábas is megfelel) olajat hevítek, és a roládokat egy csipesszel forgatva körös-körül szépen megpirítom. Ha már szép színűk van kiveszem őket, és a visszamaradt olajban (ha szükséges még öntök hozzá) az összes kockára vágott zöldséget megpirítom. Belekeverem a paradicsompürét, hozzáöntöm a bort és jól felforralom. Beleöntöm a levest is, majd visszateszem bele a roládokat. Lefedem és kis lángon körülbelül 1 órán át lassan párolom.

Ha a terkercsek már finom puhák, akkor kiveszem őket az edényből, és a mártást jó erős lángon besűrítem, sóval, borssal, cayenne borssal fűszerezem. Ha már jó sűrű, akkor visszateszem bele a tekercseket, átmelegítem őket, és krumplipürével tálalom.

Nálam most dupla adag készült, hogy másnap is élvezhessem, mert annyira finom!!!

Cornelia Schinharl-Sebastian Dichart: A főzés alapkönyve

A minap villámvacsorát kellett varázsolnom, így kapóra jött Dolce Vita receptje. Régóta szemeztem már ezzel a csodás lila árnyalatú dologgal, ami nem mellesleg gazdám két kedvenc alapanyagát egyesíti, mert ugye férfi ember szerint mindegy mit főzünk, de a recept ott kezdődik, hogy aprítsuk fel a hagymát és a szalonnát. :)

Na ha száz cicát nem is, de kb. ötvenet sütöttem tegnap a szépséges új cicás kiszúrómmal.

A recept eredetije egy régebbi kiadású dr5keres sütis könyvből való, amiben csupa karácsonyi recept található. Én csak annyit módosítottam rajta, hogy a tésztába 1 üvegcse citrom aroma helyett inkább reszelt narancshéjat adok. Eredetileg narancsos karika néven szerepelt, és cakkos szélű, kör alakú kiszúróval készült, de így cicásan sokkal aranyosabb (bár tartok tőle, hogy ez egyedül engem érdekel, férfinépnek mindegy milyen alakaú, csak legyen).

Hozzávalók: 175g puha vaj, 100g porcukor, 1 evőkanál vaníliás cukor, 1 tojás, 1 csipet só, reszelt narancshéj ízlés szerint, 300g liszt.

Mázhoz: kb. 100g porcukor, 3-5 evőkanál narancslé

Ügymenet: a puha vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral a legmagasabb fokozaton habosra kevertem. Belekevertem a tojást, a sót és a reszelt narancshéjat, és jól eldolgoztam.

Amikor teljesen elkeveredett a massza, akkor kikapcsoltam a gépet és a lisztet a masszához szitáltam. Kézzel gyorsan összegyúrtam, majd fóliába csavarva betettem a hűtőbe.

1-2 óra pihenés után a tésztát lisztezett deszkán kinyújtottam, kiszaggattam, sütőpapírral bélelt sütőlapon, előmelegített 180 C fokos sütőben kb. 15 perc alatt megsütöttem.

Amíg sültek a cicák, addig elkevertem a máz hozzávalóit, majd a sütőből kivett, még meleg tésztára kentem egy sütőecset segítségével. A cicák szeme barna kandiscukor szemcsékből lett kirakva. Ez a mennyiség 2 tepsi, kb. 50 db sütire elég.

A fotó megint elég ronda lett, de ez van ha nincs napfény.


 

Mit csinál egy gasztrobolgger Rómában?

Először is ellátogat a Campo de Fiori híres piacára:

Zsákmányával a zsákjában betér egy kávéra az 1760-ban alapított Caffé Grecoba, majd megtekinti az 1893. óta fennálló Babington’s Tea Rooms-ot, ahol csak ámul-bámul az árlap láttán. (Mellesleg kíváncsi lenne, hogy mit szólna az otthoni népség, hogy ha ő is kiírná a tál elé, hogy Muffin: 9 Euro)

Gasztrobogger ezek után a ’Gusto felé veszi az irányt és órákig bámészkodik az intézmény konyhafelszerelési szekciójába. (Gasztrobloger gazdája ez idő alatt hősiesen tűr, majd csendben leül az üzlet előtt és pihen. Hősiességének eredményeképp bizton számíthat egy adag Lila Füge féle zöldteás sütire, amelyet a ’Gustóban beszerzett cica alakú kiszúróval fogok formázni :) ebből is látszik, hogy megéri türelmesnek lenni)

Miután Gasztroblogger jó alaposan elfáradt és megéhezett betér egy trattoriába, hogy némi üzemanyagot vételezzen a többi római nevezetesség megtekintéséhez. (Sajnos a Dolce Vita által ajánlott Augusto előtt olyan sor állt, hogy nem tudtuk kivárni, nyilván szerepel valamelyik népszerű útikönyvben is) 

 Végül de nem utolsó sorban jó alaposan megtömi a bőröndjét, és nem győz méltatlankodni amiatt, hogy üveges és folyékony dolgokat nem csempészhet, mert kézipoggyászban nem lehet, a balzsamecetet meg elég macerás lenne kimosni a táskányi szennyesből.

Nemrégiben hirtelen felindulásból készítettem el ezt az ecetes gombát, ami azóta a hűtőben pihen. Lassan letelt az előírt 10 napos érlelési idő, de még nem találtam ki mi legyen vele. Egyes vélemények szerint jégbehűtött vodkával fogyasztandó, de én azt nem szeretem, úgyhogy várom a felhasználási javaslatokat!

Hozzávalók: 50 dkg gomba (jelen esetben erdei vegyes), 2 gerezd fokhagyma, 2 db szegfűszeg, 1 babérlevél, 3 szem fekete bors, 1 ek cukor, 1 tk só, 2,5 dl vörösborecet, olaj.

Ügymenet: a pác hozzávalóit az olaj kivételével és 1,5 dl víz hozzáadásával felforraltam, majd beledobáltam a megtisztított, szárától megfosztott gombakalapokat. A könyv szerint addig kell a gombát főzni, amíg lesüllyed a folyadékban. Ebből is látszik, hogy nem lábasban kellett volna feltennem, hanem fazékban :) mert akkor lett volna hely süllyedni. Na ezek után fokhagyma ki, gomba üvegbe, lé kihűt, gombára önt, majd a tetejére annyi olajat kanalaz, hogy teljesen ellepje. 10 napig hűtőben érni hagy.

Recept: Kulinára, Oroszország fejezet

Bevallom, nagyon szeretem a rétest, de azt is, hogy én magam sosem állnék neki rétestésztát húzni, ez meghaladja az én képességeimet, idegrendszeremet. Viszont a rétest azt szeretem. Főleg azt, amelyikben a tésztarétegek frissek ropogósak.

És pont ez volt eddig a bajom, hogy bármivel is próbáltam bűvölni a bolti réteslapokat, a kisült rétes egy-két óra állás után, szóval mire a töltelék kihűlt, a tészta mindig visszapuhult, és már nem volt olyan finom, mint forrón, amikor meg odaégett a nyelvem. Aztán felfedeztem a szpanakopitát. Ez egy háromszög alakúra hajtogatott, tulajdonképp 1 személye rétes :).

Először a Spektrum tévén Kapa, Kasza, fakanál címen futó sorozatban láttam, amint  Hugh Fearnley-Whittingstall hajtogatta szorgalmasan a kis háromszögeket, aztán az én görög könyvemben is találtam rajzot, nyáron pedig több gasztroblogban is láttam hasonló „fantázia rétest”. Az idő malmai lassan őrölnek, az enyém meg még inkább, de egyszer csak eljött az alma szezon is, úgyhogy nagyképűen vettem egy 12 lapos réteslap csomagot, hogy én márpedig almás rétest fogok sütni. Emlékeztem is, hogy tavaly annyi almánk termett, alig győztük szedni, enni, feldolgozni, minek cipelnék én almát haza??? Aha, egy rétesre való nem volt a két fán összesen, úgyhogy újabb kört kellett még futnom ez ügyben, de azért csak elkészült a rétes. 

Hozzávalók: 1 csomag (12 lapos, egyébként az enyém Spáros volt, 240.-Ft/csomag) réteslap, kb. 1 kg alma, 1 marék mazsola, 1 marék durvára aprított dió, cukor, őrölt fahéj és szegfűszeg: ízlés szerint, valamint 10 dkg olvasztott vaj.

Ügymenet: az almát meghámoztam, lereszeltem, és a fűszerekkel megpároltam. A mazsolát viszonylag hamar hozzáadtam az almához, hogy még az almalében megpuhuljon. A cukrot és a diót a végén adtam hozzá, majd félre tettem kihűlni.

A réteslapokat egyesével vettem kezelésbe. Megkentem olvasztott vajjal, majd szemmel 3 részre osztottam és az első harmadot ráhajtottam a középsőre, ismét vaj, majd a másik szélét is behajtottam. Pont úgy mint ahogyan a kosztümös filmekben hajtják össze a leveleket a boríték előtti időkben, csak ott a közepére nyomják a pecsétet :).

A töltelékből 1 nagy kanállal tettem a tésztacsík végére, és azt háromszög alakban behajtottam, majd megint és megint behajtottam, amíg tartott a tésztacsík. A kész háromszöget is megkentem vajjal, majd olajozott tepsire helyeztem. Az egész origami nem tart tovább szerintem, mint amikor a hagyományos rúd alakú rétesekkel küzdöttem, mert ott meg mindig kiszakadt, meg nem tudtam szépen a tepsibe csúsztatni stb… A tepsit előmelegített forró sütőbe toltam (ez kb. 220 C fok, de az enyém villanyos) és kb. 15 perc múlva már vehettem is ki a szép aranybarna egyszemélyes, garntáltan ropogós réteseimet, amik még másnap is ropogósak voltak.

Akkor most had ajánljak egy „rendes” süti receptet, és nem csak kisgyermekes anyukáknak. :)

Ezt a receptet Nigella honlapján találtam egyszer régen. Többször sütöttem már, mi nagyon szeretjük.

Csak két apró dolgot módosítottam rajta. Először is az eredetileg ajánlott 75 ml  rumot kissé soknak találtam, pláne, hogy Nigella a végén leszűri a felesleget a mazsoláról, és gondolom kiönti, mert miután felforralta, már nem jó semmire. Nos én ezt pazarlásnak tartom, így én jóval kevesebb rumot öntök a mazsolára, és nem szűröm le, mivel nem is nagyon marad mit szűrni, amennyit én ráöntök, azt nagyjából fel is szívja, és így is megpuhul és finom.

A másik, hogy neki kisebb dobozformája van mint nekem, az enyém sztenderd 30 cm-es, így kicsit laposabb lesz a süti, de legalább több szelet :).

Hozzávalók: 100 g mazsola, 25 ml bourbon vagy sötét rum, 175 g liszt, 2 tk sütőpor, 1/2 tk szódabikarbóna, csipet só, 125 g olvasztott, sótlan vaj, 150 g cukor, 2 nagy tojás, 4 kicsi nagyon puha banán áttörve kb.300 g a héja nélkül (nekem ez 3 db banán szokott lenni, itt úgy látszik nagyok a banánok :), 60 durvára vágott dió, 1 tk vanília kivonat.

Ügymenet: tehát a mazsolát és a rumot egy kis edényben addig melegítettem, amíg a rum felforrt. Félretéve hagytam pihenni, hogy a mazsola beszívja a rum nagy részét. A sütőt 180 fokra előmelegítettem, és a dobozformát papírral kibéleltem.

A lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát egy közepes tálban jól elkevertem.

Egy másik tálban összekevertem az olvasztott vajat és a cukrot, jó habosra, egyesével hozzáadtam a tojásokat, majd az áttört banánt. (én a banánhoz aprítót használtam, de a tumix vagy a rúdmixer is bevethető, kinek milye van). Végül egy fakanállal belekevertem a diót, a vaníliát és a mazsolát.

Apránként lisztes keveréket is belekevertem, majd a formádba öntöttem és kb. 1 órán át sütöttem. Tűpróba!

Elnézést kérek, azoktól akik már ismerték, nekem teljesen új volt, és nem bírtam ki, hogy ne tegyem fel :)

Amióta megkaptam a Szakácsok könyvét, azóta szemeztem ezzel a recepttel. A kilencedik forduló kiírását olvasva az első gondolatom ugyan egy másik májas étel volt, de végül úgy gondoltam, hogy itt a remek alkalom, végre kipróbálhatom ezt a finomságot.

A belsőségekkel egyébként elég viszonylagos a kapcsolatom, a májat (mindenfélét) pl. imádom. Meg is ijedtem egy kicsit, amikor DolceVitánál kiderült, hogy csak 10-14 naponta tanácsos májat fogyasztani! Szóval havonta csak kétszer, max. háromszor!!! A májon kívül igazából talán csak a csirkezúza pörkölt jöhet szóba, a többi ínyencséget én a magam részéről kihagynám. 

Tehát a csirkemájas tészta citromos-fokhagymás mártással tulajdonképp egyszerűen elkészíthető, kivéve ha az ember kezdő mazohista, és úgy dönt, hogy neki nem jó a bolti fodros papardelle, neki igenis friss tésztát kell gyúrnia! Ez kb. +1 óra az elkészítési időhöz. És ha ez nem lenne elég, akkor ott a máj sütése. Mert a máj ugye képes durrogni, meg puffogni, és köpködni, sőt a csirkemáj képes kiszaltózni is a forró olajból telifröcsögve a konyhát, úgyhogy egy fröccsenés gátló fedő szerintem nélkülözhetetlen, de ha valakinek van használható ötlete a csirkemáj megrendszabályozására, azt szívesen fogadom!

Hozzávalók: 1 citrom leve és vékony csíkokra vágott héja, 250g tisztított csirkemáj, 65 ml olívaolaj 100 ml csirke alaplé vagy víz, 4 gerezd zúzott fokhagyma, 25g pecorino vagy parmezán sajt, 25ml tejföl, frissen őrölt szerecsendió, 200g friss tészta, napraforgóolaj a citromhéj sütéséhez, 1 ek durvára vágott petrezselyemzöld.

Ügymenet: A citrom héját lehámoztam az ezt a célt szolgáló célszerszámmal, majd kifacsartam a levét és ráöntöttem a héjcsíkokra. Legalább egy órát kell így eltölteniük édes, akarom mondani savanyú kettesben.

Addig vagy meggyúrjuk a tésztát, vagy felpolcolt lábbal, finom teát szürcsölve nézhetjük a tévét.

Amíg a víz felforr a tésztafőzéshez, addig egy serpenyőben nagy hőfokon megsütöttem a májat, két részletben, a fele olívaolajban.  Fontos, hogy nem szabad sokáig sütni, nem cipőtalpat szeretnénk tálalni! Kb. 2-3 perc kell ahhoz, hogy kívül barba, belül rózsaszín maradjon a csirkemáj. Védőfelszelelés erősen ajánlott.

A mártáshoz az alaplevet egy másik serpenyőbe öntöttem, felforraltam, majd hozzáadtam az összezúzott fokhagymát, a sajt felét, a tejfölt, frissen őrölt szerecsendiót, fekete borsot és a maradék olívaolajat. Kevés citromlével tettem pikánssá a mártást, és addig főztem, amíg kellőképp besűrűsödött.

Az időközben felforrt vízben kifőztem a tésztát és leszűrtem.

Egy kisebb edényben felforrósítottam a napraforgó olajat, és beledobtam a lecsöpögtetett citromhéjat pár másodpercre, majd papírtörlőre szedtem.

Tálaláskor elrendezgettem a tésztát a tányéron, ráültettem a csirkemáj darabokat, rákanalaztam a szószt, megszórtam a maradék sajttal és petrezselyemzölddel, citromhéjforgáccsal.

Kellemes, pikáns étel. Ez a mennyiség előételként 4, főételként 2 adag, így én dupla mennyiséget készítettem.

A következő VKF-re készülve lázasan keresgéltem régi újságjaim között, amikor véletlenül megláttam ezt a receptet. Mivel ősz is van, meg körte is van, sőt egy kis tojáslikőr is árválkodott még a hűtőajtóban (úgy húsvét óta kb.), kézenfekvő volt, hogy ez legyen a szombati süti.

Hozzávalók: 5 dkg dió, 1 nagy körte, citromlé, 12,5 dkg porcukor, 12 dkg liszt, 2 tk sütőpor, 3 tojás, 125 ml tojáslikőr, 125 ml olaj.

Díszítéshez: 12 db fél dió, cukor a karamellhez.

Ügymenet: Bekapcsoltam a sütőt 180 C fokra, a diót durvára daraboltam, a körtét meghámoztam, és kis kockákra vágtam, meglocsoltam a citromlével. (nekem kis körték nőnek a kertben, így 2 kisebb körtét használtam. A horpadásokat kibéleltem muffinpapírral.

A szokásos módon egy tálban összekevertem a száraz hozzávalókat meg a diót, egy másik tálban kikevertem a tojást a likőrrel és az olajjal, majd a két tál tartalmát gyorsan elkevertem, végül a körtét is belekevertem. Elég híg lett a massza, merőkanállal adagoltam a tepsibe. Kb. 25 percig sütöttem.

A tetejét karamellbe mártott dióval díszítettem.

Eredeti recept: Burda finomságok, 2002. Ősz

Itt van az ősz, itt van a diószezon is újra! Érik, potyog és kelleti magát, így hát gyorsan megsütöttem ezt a finomságot a Francia piacból. (Az idei diónak még száradnia kell egy kicsit, hogy sütésre alkalmas legyen!)

Hozzávalók: 20 dkg dió, 20 dkg vaj, 10 dkg barnacukor, 10 dkg méz, 2 felvert tojás, 3 dl tej, 35 dkg liszt, 1 teáskanál sütőpor.

Ügymenet: ledaráltam a diót, kibéleltem sütőpapírral a 30 cm-es dobozformámat, és bekapcsoltam a sütőt 180 C fokra.

Egy kis lábasban, takaréklángon feltettem melegedni a mézet, a cukrot és a vajat. Addig kevergettem, amíg a cukor teljesen fel nem olvadt. Ekkor levettem a tűzről, beleszórtam a megdarált diót, és jól elkevertem. Felvertem a tojásokat a tejjel, hozzá kevertem a diós masszát, majd apránként a sütőporral elkevert lisztet és sima tésztává dolgoztam. Beleöntöttem a formába és betoltam a sütőbe, kb. 1 óra alatt sült meg.

Legjobb másnap megvágni. Sajnos a felvágás után már nem tudtam képet készíteni róla. A könyv szerint gyümölcsökhöz és sajtokhoz is kiváló, én konkrétan szőlőt ettem mellé, jól harmonizáltak az biztos.

Úgy vagyok én Kaldeneker Györggyel, hogy rendszeresen megnézem az origón, épp mit alkotott, de ritkán találok olyasmit, ami tényleg tetszik. Túl sok a tengerikütyü, sok a nehezen beszerezhető hozzávaló, néha azonban sikerül igazi kincsre is bukkanom nála.

Pl. az ő receptje alapján készítem az aranygaluskát egy rész teljes őrlésű liszttel, imádom a kolbászos krumplileves receptjét, és a kókuszos répakuglófról se feledkezzünk meg!!!! Nyáron találtam ezt a zöldcitromos-kókuszos sütit, amit most végre ki is próbáltam.

Hozzávalók a tésztához: 10 dkg vaj, 20 dkg búzaliszt, 1 tk sütőpor, 20 dkg barnacukor, 2 db egész tojás, 2 dl kókusztej, 2 zöldcitrom reszelt héja.

Hozzávalók a sziruphoz: 2 dl kókusztej, 20 dkg cukor, 2 zöldcitrom leve, 1 zöldcitrom reszelt héja.

Ügymenet: A puha vajat habosra kevertem a cukorral, egyesével hozzá adtam tojásokat, citromhéjat, kókusztejet, majd kanalanként adagolva belekevertem a sütőporral elkevert lisztet is. Sima tésztát kell kapni a végére.

Sütőpapírral bélelt doboz formában sütöttem, előmelegített sütőben 35-40 percig. Az eredeti receptben megadott 150 C fokból arra következtetek, hogy neki hőlégkeveréses sütője lehet, nálam azonban csak 180 C fokon sülnek meg a sütik.

Amíg süti a sütőben sütkérezett, addig a szirup hozzávalóit 5 perc alatt összeforraltam.

Jegyzet: az eredeti recept szerint a szirupot tálaláskor kell a süteményre önteni. Talán jobb lett volna, ha csak egy citrom levét és fele mennyiségű cukrot adok a kókusztejhez, és rögtön a forró süteményre csurgatom a szirupot. Na majd legközelebb!

Először is szeretném megköszönni mindenkinek aki résztvett a hetedik fordulóban, azt a sok-sok élvezetes írást amit beküldtetek! Tényleg jó volt olvasgatni a remek élménybeszámolókat, és jó pár izgalmas recepttel is gazdagabbak lettünk.

És én még aggódtam, hogy mindenki elment nyaralni, én meg itt maradok egyedül, árván, és nem is lesz mit összesítenem! Ehhez képest alig győztem végigolvasni a beérkezett pályaműveket! Ahogy számolgatom, 42-en küldtétek el írásaitokat, volt aki csak beszámolót küldött, volt azonban olyan is, aki mindjárt két cikket is beküldött. Próbáltam valamiféle "vezérfonal" mentén csoportosítani a recepteket, több-kevesebb sikerrel!

Amikor kitaláltam a VKF VII. fordulójának témáját, már tudtam, hogy én a görög konyha háza táján fogok settenkedni. Kétszer jártam eddig görög földön, utoljára - ha nem is tegnap, de már ebben az évezredben :). Annak ellenére, hogy nem kedvelem a tengeri kütyüket mégis számtalan finomságot találtam a hangulatos kis tavernákban, így hát importáltam is egy szakácskönyvet, hogy itthon is elkészíthessem az ott megismert ételeket.

 

Régebben, amikor még nem ismertem az igazi parmezán sajtot, és még csak azt a zacskós büdös valamit kóstoltam, nem igazán rajongtam érte. Aztán találkoztunk ő meg én, vagyis az igazi Parmigiano-Reggiano és én. Szerelem volt első kóstolásra. Ettől kezdve már csak az ára okozott fejtörést, de mivel egyszerre nem kell belőle sok, időnként engedtem a csábításnak. 

Sajnos azonban azokat a recepteket, ahol nagyobb mennyiségű frissen reszelt sajtra volt szükség, át kellett lapoznom. Nemrégiben azonban új világ tárult fel előttem, midőn a kedves kolleginák egyre-másra ismerték be gasztrobűneki sorában a reszelt parmezán vásárlást :). Leginkább egy bizonyos, kizárólag a Pluszban kapható, DaMarco tipusú termék került szóba. Gondoltam, egy életem, egy halálom, én bizony ezt kipróbálom! Íme a parmezános keksz:

Hozzávalók: 170 g liszt, 170 g hideg vaj, 170 g reszelt parmezán, 1 tojás, só.

Ügymenet: A hozzávalókból gyors mozdulatokkal tésztát gyúram. Nagyon fontos a gyorsaság és a hideg alapanyag, nehogy a vaj túlságosan megolvadjon. Épp ezért (és mert továbbra sem szeretek túrkálni az ételben, ha nem muszáj :) egy ügyes trükköt szoktam bevetni, amit egyébként egy szakácskönyvből tanultam. Egy villa segítségével szoktam a vajat eldolgozni a liszttel, aztán jöhet bele a többi hozzávaló. Az összeállított tésztát fóliába csavarva minimum egy órát kell pihentetni a hűtőben.

Lisztezett deszkán vékonyra nyújtottam (3-4 mm) és a kedvenc állatos kiszúróimmal szaggattam ki őket. Előmelegített 180 C fokos sütőben 15 perc alatt lettek készen. A tepsire lehet sűrűn pakolni őket, horizontálisan nem terjednek, csak vertikálisan :).

A recept egyébként abban a régi Burda újságban volt, amiből korábban a töltött gombákat is készítettem.

Azt nem értem pontosan, hogy miért ez a neve, mert szerintem sokkal inkább polentára hasonlít, mint gnocchira, minden esetre a Szakácsok könyvében így hívják ezt a finomságot!

Szombatra grillezést terveztem, de a tűző napon grillezzen aki……akar, én a magam részéről este 6 előtt fel nem állítom a készséget az tuti! Ennek okán valami könnyű ebédet kerestem, ami után este még könnyedén beférnek a grillezett husik, így bukkantam rá erre a receptre.

Hozzávalók: 750 ml zsíros tej, 1 kis babérlevél, 1 zúzott fokhagymagerezd, 170 g finom búzadara, 3 tojássárgája, 75 g reszelt parmezán, frissen reszelt szerecsendió, 5 dkg vaj és még egy kevés a kikenéshez.

Ügymenet: a tejet a babérlevéllel, csipet sóval és a zúzott fokhagymával feltettem melegedni. Mielőtt felforrt volna, hozzá adtam a búzadarát és folyton kevergetve jó sűrűre főztem. Amikor már elvált az edény falától, lehúztam a tűzről és egyesével belekevertem a tojássárgájákat, a szerecsendiót (óvatosan, igen erős fűszer) és a parmezánt. Kicsit megsóztam és megborsoztam (ehhez szerintem csak a fehérbors jöhet szóba!).

Én valamiféle félreértés okán ezen a ponton a vajat is beledolgoztam, de most látom csak, hogy nem kellett volna. Ártani mindenesetre nem ártott J. Szóval egy arra alkalmas tepsit jól kivajaztam és 1 cm vastagon elterítettem rajta a masszát. Ügyes szerszámok ide vagy oda, ez nekem legkönnyebben olajozott kézzel sikerült (bármennyire nem szeretek kézzel turkálni az ételben, én nem vagyok egy született Nigella).

Na most eredetileg a vaj felét ezen a ponton olvasztva kellene a tetejére önteni, ez értelemszerűen kimaradt, mert a vaj már benne volt ;). Kihűtöttem, és lefedtem fóliával, majd a hűtőbe  tettem pihenni (ezen a ponton már késő is megjegyeznem, hogy akkora tepsit kell választani, ami aztán majd befér a hűtőbe, az enyém sacperkábé 25x35 cm).

2-3 óra dermesztés kell neki, ezután pogácsa szaggatóval kis köröket szúrtam belőle (itt megjegyzendő, hogy legközelebb simán kockára vagy rombuszra vágom majd, ez a karikázás felesleges macera). További vajakat olvasztottam a legnagyobb serpenyőmben, és a kis korongok mindkét oldalát megpirítottam pár perc alatt. Forgatni leginkább a tortalapáttal tudtam, a szélesebb eszközzel nem ment, lecsúsztak, szóval csak egyesével sikerült.

Amíg a korongok sütkéreztek, addig egy 400g-os paradicsomkonzervből a szokásos módon (vöröshagyma, fokhagyma, zöldfűszerek) sűrű paradicsomszószt főztem. Nagyon ízlett mindenkinek. Így főételként szerintem csak 3 adag, de köretként többnek is elég, mivel mártásos husikhoz (pl. Pollo alla romana) köretként is kínálhatjuk!