Időtlen idők óta terveztem már kovászos kenyér sütését, de valahogy eddig sosem álltak megfelelően a csillagok a projekt felett. Eddig!

 

Mert nemrég nálam is csengetett a postás, és Lorien szíves közreműködésével hozzám is megérkezett a franszia élesztő. Először ugyan a gépben teszteltem a csodaszert, de egyúttal nekiláttam a kovász elkészítésének is. Szorgalmasan olvastam a Szakácsok könyvének ide vonatkozó fejezetét, valamint telefonos segítséget is igénybe vettem a siker érdekében.

 Egy hét eltelte után nekiláttam megsütni első, tisztán kovásszal készülő kenyeremet. A receptet a már említett Szakácsok könyvében találtam. Az igazat megvallva tényleg nagyon kellemes állagú, nagyon finom kenyér készült ily módon, de a feladat olyan időigényesnek bizonyult, hogy mostanában nem sűrűn fog újból terítékre kerülni.

Megint egy rém eccerű süti. Vasárnap sűrű pelyhekben esett a hó, így arra gondoltam, hogy milyen jól fog esni ez a fűszeres, datolyás, igazi téli süti, amikor majd a kutyasétáltatásból hazaérek.

Mellesleg elárulná nekem valaki hozzáértő, hogy az a piszok dög miért csak akkor viselkedik jól, ha kettesben vagyunk? Ha ott az apja is, a zuram,  akkor miért nem bír visszajönni az első szóra??? Szerintem direkt éget! Pedig már megfenyegettem, hogy vagy viselkedik, vagy megy a bentlakásos kutyaiskolába! 

Hozzávalók: 115 g puha vaj, 176 g liszt, 150 g barnacukor, 2 tojás, 1 teáskanál szódabikarbóna, ½ teáskanál szerecsendió, 1 teáskanál fűszerkeverék (mondjuk mézeskalácsos), csipet só, 175 ml zsíros tej, 50 g kimagozott, apróra vágott datolya, 50 g dió darabolva. 

A tetejére: 4 evőkanál méz, 1 kisebb narancs reszelt narancshéja és leve.

Ügymenet:  mivel nagyon gyorsan elkészül, először is bekapcsoltam a sütőt, hogy 180 C fokra melegedjen és sütőpapírral kibéleltem egy 26 cm-es kapcsos formát.

Robotgéppel habosra kevertem a vajat a cukorral, majd egyenként hozzá adtam a tojásokat és hagytam, hogy a gép jó alaposan eldolgozza őket. Elegyítettem a lisztet, szódabikarbónát (sütőport), szerecsendiót, fűszerkeveréket, sót, majd fokozatosan, a tejjel felváltva a vajas krémhez adagoltam. Végül jöhet a dió és datolya is, ezeket már elég egy kanállal beleforgatni a masszába. Az előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt megsült, tűpróba ajánlatos!

A szirup elkészítéséhez egy kis lábasban összeforraltam a mézet, a narancslevet és a narancshéjat, amíg kicsit besűrűsödött, ez 3-4 perc. A még forró tésztát egy húsvillával megszurkáltam és kanalanként ráöntöttem a szirupot.

Recept: Joanna Farrow, Zöldfűszerek a konyhaművészetben

Nagyon megörültem a mostani VKF! kiírásnak, mert főleg ilyenkor télen imádom azokat az ételeket, amiknek a hozzávalóit csak bedobálom a római tálba, betolom a sütőbe, és néhány óra múlva előhúzom a csodás ebédet, vacsorát. Külön szerencse, hogy a sütőnk dolga végeztével kikapcsol, így tehát akár el is mehetek otthonról, haza érve pedig ott vár a finom meleg étel a sütőben.

Egyik kedvencem ez a burgundi húsos babos tál, melynek az eredeti receptjét Lajos Mari jegyzi és egy régi Lakáskultúra újságban találtam rá (pontosabban az újság honlapján, de sajnos olyan régi, hogy már az archívumban sem találni). A hozzávalókat óvatosan a spájz/hűtő/hentes kínálatához szoktam igazítani, de azért lényegében ragaszkodni szoktam az eredetihez.

Márpedig ehhez oldalas kell! Belátom nem könnyű szép húsos, sovány oldalast találni, nem árt szépen nézni a hentesre. Egyébként pedig igenis, egy malac nem csak karajból meg szűzpecsenyéből áll! Vannak más ízletes részei is, melyeket érdemes kipróbálni. Nagyon nem értek egyet azokkal a nézetekkel, hogy „oldalas: pfúj, azt nem szeretem”, meg azzal sem, hogy az ilyen részeket egyesek turkálják, piszkálják a tányéron! Nagyon tetszenek viszont pl. az igazi olasz konyha minden részt felhasználó nézetei. A témában ajánlom mindenki figyelmébe az Ennivaló Itália című rendhagyó útikönyvet. További hozzávaló a füstölt hús. Eredetileg füstölt comb szerepelne, de ezen nem szoktam fennakadni. Ami épp jól néz ki a hentesnél, azt szoktam megvenni. Ha tarja, akkor azt, de most épp ebből is az oldalas volt a legjóképűbb.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Édes utazások című sorozat a Spektrum tévén, de erről egyszer korábban már megemlékeztem. Több receptet is őrzök a műsorból, ezek közül való ez a finom és roppant ecccerűűű sütemény. Ha jól emlékszem a sztori valami olyasmi volt, hogy réges régen Hollandia fűszer nagyhatalom volt, és ezért ezt a sütit sok finom fűszerrel ízesítette a hölgy.

Hozzávalók: 200 g porcukor, 90 g liszt, 150 g olvasztott vaj, 1/2 csésze tej, 2 egész tojás, 1 tk sütőpor, 1 csipet só, 1 tk vanília kivonat, 1 tk őrölt fahéj, csipetnyi őrölt szerecsendió, őrölt szegfűbors, őrölt szegfűszeg, a tészta tetejére 1-2 marék aszalt szilva, 1-2 marék dió, 1-2 ek nádcukor.

Ügymenet: először is előmelegítettem a sütőt 190 C fokra.  A tészta hozzávalóit egy keverőtálba öntöttem, géppel (de kézzel is lehet) 1-2 perc alatt összedolgoztam, sütőpapírral bélelt 26-cm-es kapcsos formába öntöttem. A tetején elrendeztem az ízlés szerinti mennyiségű asszalt szilvát és diót, megszórtam a cukorral és betoltam a sütőbe. Kb. 35-40 perc kellett neki.

Szerintem langyosan a legfinomabb. Tálalhatjuk tejszínhabbal is, de az nálam már túlzás lenne, porcukor is csak a fotómodell szeletekre került. Nagyon gyorsan elkészül és nagyon finom és nagyon gyorsan elfogy.

Egyszerűen muszáj volt kipróbálnom Eszter vulkanikus kenyerét! Először is, mert amióta a kenyérsütőgép és én szerelembe estünk, azóta kissé elhanyagoltam a sütőben sült kenyér témát. Másodszor pedig a sajt és a kukorica mind, mind kedvenceim, így éreztem, hogy ebből csak jó sülhet ki.

Nem sokat módosítottam az eredeti recepten, csupán annyit, hogy az én „csésze szettem” 250 ml-es, illetve, hogy a kukorica és a paprika egy részét beledagasztottam a tésztába, továbbá, hogy valamivel kevesebb csípős paprikát használtam. Szeretem ugyan az erőset, de nekem bőven elég, ha egyszer csíp! Ja és most látom csak, hogy Eszter kukoricalisztet használt, én valamiért azonnal a polentának valót emeltem le a polcról, ártani nem ártott az biztos!

Mi január 3-án már meg is főztük az idei első bográcsgulyást! Egy nagyon kellemes napot tölthettünk vendéglátóinknál, egy hangulatos Hernád-parti (leendő) kajakos kempingben. Igaz most nem én voltam a projektvezető, ezúttal csak az ötlet származott tőlem (vagy legalább részben tőlem).

Havon bográcsolni tök jó, pláne ha szépen süt a nap, és némi alkohol szervezetbe juttatásával a hideg is rögtön elviselhetőbbé válik. A lényeg, hogy kedvenc marhapörköltemmel ellentétben a levest nem kell folyamatosan őrizni, így időnként be lehet húzódni a kályha mellé, sőt, lehet sétálni is a folyóparton, meg őzikéket is lehet lesni.

Folyt.köv. A szilveszter nálunk hagyományosan csendes rendezvény, nem vagyunk azok a bulizós fajták. Az utóbbi években elszaporodott robbantgatásokat meg egyenesen gyűlölöm, a kutyákra gyakorolt hatását pedig mindenki megláthatja a hozzá legközelebb eső menhelyen! 

Hiába szervez a város szabadtéri bulit, a közelébe sem merek menni. Két éve egy barom viccesnek találta, hogy pezsgősüvegben robbantsa fel a petárdáit, mindezt közvetlenül mellettünk. Szerencsére időben észrevettük és nekünk nem esett bajunk. Így hát számunkra marad a tollasbál.

Szilveszterkor általában még tartanak a karácsonyi édesség készletek, vagy jobb esetben már elfogytak, minden esetre nagyon már senki sem kívánja őket. Ezért azután szilveszterre nálunk csak sós dolgok készülnek. Az idén kipróbáltam egy újdonságot, és teljesítési segédemmel sütöttünk egy kis sós perecet is. Ez utóbbi már szerepel a blogban. Napokig friss, ropogós marad és abszolút addiktív.

Az újdonság pedig Millie tökmagos pogácsája volt. Első látásra is tetszett, ráadásul később láttam, hogy KicsiVú is kipróbálta, úgyhogy már csak a juhtúrót kellett becserkésznem hozzá.  

Egy kis kiegészítést tennék csupán a recepthez. Millie azt írta, hogy 5 óra alatt sem kelt meg túlságosan a tésztája. 

Megjegyezném, hogy ha az ember lányának nem az ő joghurtja szavatossága kérdőjelezhető meg, hanem történetesen az utolsó, fiók mélyén lapuló 11 g-os élesztőjéről derül ki, hogy némileg megfeledkezett róla, nos akkor nem árt, ha a tejszínt szépen meglangyosítja és kipróbálja, hogy beindul-e még benne az élesztő. Jelentem szerencsés esetben igen!
 
Miután a többi hozzávalóm sem közvetlenül a hűtőből került elő, az én tésztám bizony kelésnek indult! Ez a körülmény akkor válik érdekessé, amikor is az ebéd előtt bedagasztott tészta az ebéd utáni csendes pihenő leple alatt indul be sunyi módon, és ezt csak akkor vesszük észre, amikor türelmetlen pulink és teljesítési segédünk tacskója már felvette a nyakörvét a sétához. Mit volt mit tenni, a tészta ment a hűvösre a pincelejáróba. Másfél órás sétánkat követően megállapíthattam, hogy a tészta épp a duplájára kelt. Egyebekben pont úgy jártam el, mint az az eredeti receptben olvasható. A pogácsa pedig nagyon finom!!!

Először is ízekben gazdag boldog új esztendőt kívánok minden kedves megmaradt olvasómnak, aki még erre téved. Másodszor arra gondoltam, hogy ha már készült pár fotó, akkor gyorsan összefoglalom az év vége eseményeit.

Itt van mindjárt ez a pár mézes, ezekkel akartam kellemes ünnepeket kívánni.

Azután itt vannak az én  Angyalkám ajándékai.

A süti csak addig bírta, amíg fel nem bontottam, azután fénysebességgel tűnt el. A könyvnek különösen örülök, a tapasok közös szenvedélyünk Kicsi Vúval. Szóval még egyszer nagyon köszönöm!

Az ünnepi menüről nem tudok sokat előadni. Fotózni nem volt lehetőségem, egyébként pedig a jó részük már szerepel a blogban. Ebben az évben igyekeztem a pihenésre koncentrálni (bár megmondom őszintén, hogy 24-én délelőtt azért voltak olyan kérdéseim, hogy 1. Ki találta fel a karácsonyt? 2. A többiek miért nem csapták agyon ott helyben?), így azután most nem volt új fogás az étlapon.

Szenteste napján sertésszűz került az asztalra mézen karamellizált lilahagyma lekvárral. Karácsony első napján töltött káposzta volt a főfogás. Nálam ez évek óta cseréptálban készül a sütőben. Tekintve, hogy 26-án kirándultunk egy jót a kutyussal Bánkútra, hogy legalább egy kis havat lássunk, ismét a töltött káposzta került a tányérra. Nagyon élveztem a hosszú szünetet, szépen el lehetett osztani a fogásokat több napra, nem kellett azon aggódnom, hogy ránk romlik valami. Szombaton megsütöttem a kedvenc aszalt szilvával töltött dagadómat, párolt káposztával és krumplipürével. Ezt az ételt csak ilyenkor készítem, igazi ünnepi fogás, és én nagyon szeretem. (Az ellenzék meg le van szavazva.)

Sütemény fronton is igyekeztem mértéket tartani, figyelemmel a nehezen leadott kilóimra is. Teljesítési segédem sütött bejglit, mákosat, diósat és mandulásat. Szigorúan csak 1-1 tekercset. Nagyon finom lett, de már most fel kell jegyeznem, hogy jövőre a töltelékbe csak fele ennyi cukrot kell tenni. Két torta készült szokás szerint, egy ajándékba a párom anyukájának, és egy itthonra. Az ajándék torta nagyon jól sikerült. A piskótába belereszeltem két narancs héját, amitől isteni finom narancsos íze lett, bele pedig ganache krém került, telitalálat volt! Itthonra csokis, meggyes torta készült, ami nagyon finom lett, csak az állagával volt némi gond. Valami rejtély folytán a krém nem szilárdult kellő mértékben, ezért aztán kizártam az erkélyre (macska és kutya biztos rejtekhely) ahol a fagypont körüli hőmérséklet sikeresen megakadályozta, hogy a fránya krém kifolyjon a tortából. Megjegyzendő, hogy ha a következő karácsonyon is csak ennyien leszünk, akkor itthonra elég a 18-cmes formában sütni!

folyt.köv.

A helyzet az, hogy arra gondoltam, hogy majd a naaagy és hossszú össznépi téli szünet alatt majd jól felhozom az én szegény, elhanyagolt kis blogomat. Csakhogy ember tervez, blogtér végez.

Nemrég, amikor Café betegeskedett a Zakuszka-tanyán, akkor nagyon sok segítség érkezett. Most itt egy lehetőség, hogy remek egyedi karácsonyi ajándékokkal lepjük meg szeretteinket és ezzel támogassuk ezeket a tündéri kolbászszökevényeket! 

Karácsonyi ajándéktárgyak
 

Most, hogy végre egy két gomb a helyére került végre a szerkesztőben, gyorsan felteszem még ezt a finomságot, hátha más is kívánna már valami sósat ebben az adventi "édességözönben".

Elöljáróban annyit, hogy nekem ízlett, a zembernek nem. Eddig úgy tudtam, hogy mind a savanyú káposztát, mind a füstölt tarját szereti, hát most már azt is tudom, hogy igen, de csak külön-külön. Egyébként tényleg finom lett, és így a karácsony előtti édesség dömpingben egy üdítő sós csemege volt. Az eredeti recepten nem sokat módosítottam, épp csak a káposzta megpárolásához használtam egy kanál "libazsír fűszert", továbbá az előírt őrölt bors és kömény helyett Jamie Oliver füstös chilis fűszerkeverékéből (a Télapó szponzorálásával) csavarintottam bele egy keveset. 

Továbbra is folyik az adventi kalácsprojekt, most egy reform diós kalács került terítékre. Az eredeti receptben 100 % teljes kiőrlésű liszt szerepelt (fele sima búza, fele tönköly), de én nem voltam ilyen bátor, féltem, hogy esetleg így nem kell meg eléggé, vagy esetleg nem aratna osztatlan sikert fogyasztói körökben, úgyhogy csak fele arányban használtam teljes őrlésű lisztet.

Az úgy volt, hogy aznap reggel, amikor felfedeztem, hogy a Gépház megörvendeztetett minket az új blogtérrel, már nem fértem hozzá a blogomhoz. Péntek délután már az egész blogom eltűnt az éterből, minek következtében lábon kihordtam egy infarktust. Vasárnap délutánra megkerült ugyan a blogom, de képet feltölteni most sem tudok.

Mindezekre figyelemmel úgy döntöttem, hogy amíg a blogtér gyengélkedik, addig felfüggesztem az írást, mert semmi értelmét nem látom, hogy fölöslegsen idegesítsem magam, még a végén vérnyomáscsökkentőt kellene szednem!!!!

Ui: tekintettel arra, hogy ránk gasztrobloggerekre egyáltalán nem gondoltak a gépházban, kénytelen vagyok az Életmód/Egészség kategóriát választani. Esetleg ha valakinek van jobb ötlete, kérem ne titkolja előlem. 

Nem, nálam nincs karácsonyi hangulat!!! Bármekkora karácsonyi láz is tomboljon a gasztroblog szférában, nálam nincs karácsonyi hangulat!!! Mindössze adventi hangulat van. Vagy mikulásos. De semmiképp sem karácsonyi.

Az úgy volt, hogy mikor vagy két hete takarítottam, a kezembe akadt az alant megtekinthető Mikis bögre. Ez eddig nem volt tudomásom e bögre létezéséről, de amint megláttam a tálalószekrény mélyén, tudtam, hogy nekem ebből kell innom ezután a forralt borocskámat. Mert ebben a didergető hidegben semmi sem melegíti fel jobban a fázós lábujjaimat, mint egy bögre fűszeres forralt bor.

És hogy hogyan kerül képbe itt a kalács? Tavaly azt találtam ki, hogy advent minden vasárnapjára sütök egy kalácsot. Készült is egy mogyorós, aztán egy mákos, de ahogy közeledett az ünnep, elsodortak az események és végül az utolsó kettő elmaradt. Most, hogy vasárnap olyan nagyon csúnya, ködös, szottyos hideg volt, és a lábujjaim annyira átfagytak kutya sétáltatás közben, eszembe jutott ez a kalácsos dolog, meg hogy amúgyis mindjárt itt az advent, és érzetem, hogy kalácsot kell sütnöm.

Hozzávalók a kelt tésztához: 350 g liszt, 20 g élesztő, 125 ml langyos tej, 50 g olvasztott vaj, 40 g cukor, csipet só, 1 tojás + még 1 a bekenéshez.

Hozzávalók a mandulás töltelékhez: 200g hámozott, darált mandula, 75 ml víz, 75 g cukor, reszelt narancshéj.

Ügymenet: az élesztőt belemorzsoltam a langyos tejbe, adtam hozzá egy csipet cukrot és langyos helyre tettem dolgozni. Amíg az élesztő beindult, addig a dagasztógép táljába szitáltam a lisztet, beleszórtam a cukrot, a csipet sót, beleütöttem a tojást. A már láthatóan beindult kovásszal és az olvasztott vajat is beleöntöttem, bekapcsoltam és hagytam, hogy a gép elvégezze a munka oroszlánrészét. Lefedve, langyos helyen kb. 1 órát pihentettem, amíg a tészta kb. a duplájára kelt. 

A töltelékez a vizet és a cukrot együtt felforraltam, ráöntöttem a mandulára, hozzáadtam a reszelt narancshéjat és jó alaposan elkevertem és hagytam kihűlni.

Amikor megkelt a tészta lisztezett tálra borítottam, finoman átdolgoztam és téglalap alakúra nyújtottam. A téglalap közepére igazgattam a tölteléket, majd a tészta szélét a töltelék két oldalán 2 cm-enként rézsútosan bevagdostam egy pizza szeletelő készségemmel. A tésztacsíkokat egymásra hajtogattam. Felül kezdve, felváltva egyet jobbról, egyet balról hajtottam a töltelékre, a végét pedig összenyomtam, hogy nehogy meglóghasson belőle a töltelék. Sütőpapírral bélelt tepsire ügyeskedtem, majd lekentem egy felvert tojással és még kb. 20-25 percig langyos helyen kelesztettem. 190 C fokos sütőben 35 perc alatt sült meg.

Belátom, hogy ezt a hajtogatási technikát még tökéletesítenem kell.
 

A tészta receptje A világ 100 legjobb receptje - Sütemények című könyvből való, a töltelék pedig anyukám verhetetlen bájgli töltelék receptje. 

Ez a történet egy darabig több szálon futott, mint egy krimiben. Először is az én gazdám megszállott teafüggő, így aztán időnként valami teával kapcsolatos dolgot szokott találni a karácsonyfa alatt, mondjuk ezt a könyvet. Ebben a könyvben a csodás fotók és az érdekes történetek mellett egész meglepő receptek is találhatóak. Számomra a teával fűszerezett húsételek kicsit furán hangzanak, de azért vannak süti és természetesen ital receptek is. 

Benne van ez a mostani recept is, amihez egy jó ideig "csak" a sütőforma és a matcha tea hiányzott.

Aztán van egy másik szál, Lila Füge blogja, ahol tavaly pont ilyenkor tűnt fel egy matcha teával készült süti recept. Nos itt nálunk ezt a teát lehetetlenség beszerezni, de ahogy azt Lila Füge megírta, az 1000 Tea teázóban szokott lenni. Tekintve, hogy viszonylag ritkán járok Pesten, és többnyire a melók után már nincs lehetőségem vásárolni, ez nehéz ügynek látszott, de ha süteményről van szó, én nem ismerek akadályt, hosszas kalandok után megszereztem a teát. Ki is lett próbálva a süti, de a megmaradt tea azóta egy jól záródó fém dobozkában várta a sorsát.

És hogy tovább bonyolítsam a történetet, a múlt héten találtam a szemetes mellett (újságok a kuka mellett várják, hogy a szelektív gyűjtőbe kerüljenek) egy Cora katalógust, ami arról tájékoztatott, hogy épp dúlnak a francia hetek (november 3-23), és ha sietek, szerencsés esetben még kaphatok medeleine sütő tepsit.

Az már tényleg csak a véletlen műve, hogy épp aktuális is a dolog, de tekintve, hogy Proust és a madeleine kapcsolata nem lenne túl eredeti ötlet egy VKF-re, nem is halogattam a dolgot, gyorsan kipróbáltam az új tepsimet és a teás süti receptet.

Hozzávalók: 100 g liszt, 100 g vaj, 125 g porcukor, 2 tojás, 1 csapott kávéskanál mactha tea, ½ kávéskanál szárított élesztő.

Ügymenet: a mikróban alacsony fokozaton megolvasztottam a vajat, majd félretettem hűlni. Egy tálba szitáltam a lisztet, a teát és az élesztőt. Az egészet jól összekevertem. Egy másik tálban a tojásokat fehéredésig kevertem a cukorral. Amikor már jó habos volt a tojás, és a térfogata láthatóan megnőtt, akkor apránként felváltva hozzádolgoztam a lisztes keveréket és az olvasztott vajat. Ekkor arra jutottam, hogy nem erősségem a kanalazgatás, úgyhogy az egész masszát egy nyomózsákba töltöttem, így gyorsan, egyszerűen és főleg tisztán tudtam a tésztát a tepsi mélyedéseibe juttatni. 190 C fokra előmelegített sütőben 15 percig sütöttem. Lehetséges, hogy ha előbb kiveszem, akkor zöldebb maradt volna, minden esetre 24 db nagyon finom sütemény lett a végeredmény

Van ez a hét dolog izé, amit Lorien és Grenadine volt olyan kedves hozzám gördíteni. Az igazság az, hogy egyszer már próbálkoztam, de akkor a gonosz Opera folyton bezárta az ablakot, így feladtam. Most remélem be tudom vallani a hét dolgot, amit eddig még nem árultam el magamról.

Ma reggel tényleg krokodil könnyek közepette olvastam Cserke felhívását. Mást nem is tudnék hozzátenni. Legfeljebb még azt amit Fakanál írt róla. Én még sosem tettem közzé ilyesmit, de ez olyan dolog ami nagyon sziven ütött. Nem tagadom, én állatbolond vagyok, és nem tudok szó nélkül elmenni az ilyen dolgok mellett.

Igen, már megint én vagyok az utolsó. Pedig ezt a levest már hetekkel ezelőtt megfőztem, de egész egyszerűen nem értem oda, hogy megírjam. Ráadásul, én aki nem is szeretem a levest, nem is nagyon főzök levest, sőt ha nem muszáj nem is eszem levest, ezt mégis nagy élvezettel kanalaztam. Az elmúlt évek során azért lassan megkedveltem néhány levest. Például a hideg gyümölcsleves jöhet bármikor. Aztán habart, tejfölös leveseket is szívesen eszem. Egyszer ettem pl. egy birsalmás bablevest. Nos ha valaki ismeri ennek a receptjét, az kérem ne titkolja előlem!

Ez a mostani leves egy kísérlet volt, és mondhatom igazán jól sikerült. A póréhagymát (egy rövid időszakot kivéve az életembő) mindig is nagyon kedveltem, és amikor először olvastam a Vichyssoise-ről, azonnal tudtam, hogy ez egy új barátság kezdete. Ez a leves nem a méregdrága arckrémemből készül, hanem egy Vichy közelében született séf, Louis Diat receptje, aki a XX. század elején amerikában forgatta a fakanalat.

Tulajdonképp ez a recept volt az én levesem kiindulópontja, de azért eszközöltem néhány lényeges módosítást. Az általam olvasott receptek a folyadék tekintetében elég széles skálán mozogtak, a szárnyashúslevestől a leveskockáig. Mivel egyik sem állt rendelkezésemre, végül egy teljesen vega levest főztem. Mondjuk a levesbetét nem volt vega, de így a megrögzött húsevőknek sem  lehetett egy szava sem.
 

Nem is tudom hogyan mondjam, de ez a recept nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Azért beírom, mert hátha másnak meg pont bejön. A helyzet az, hogy a recept a Szakácsok könyvéből való, és maga a Möszöjö jegyzi, nyilván ezért vártam tőle sokat. Az is lehet persze, hogy az igazi briós ilyen, csak nekem a briós azt a gyermekkori, csiga alakú, cukorral meghintett dologot jelenti. Persze sejthettem volna, hogy attól a 25 g cukortól nem lesz ez édes, de hát hol jövök én ahhoz, hogy a Möszöjövel vitába szálljak? (Egyébként mások nem panaszkodtak, vagy legalábbis nem mertek).

Nem is tudom hogyan mondjam, de ez a recept nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Azért beírom, mert hátha másnak meg pont bejön. A helyzet az, hogy a recept a Szakácsok könyvéből való, és maga a Möszöjö jegyzi, nyilván ezért vártam tőle sokat. Az is lehet persze, hogy az igazi briós ilyen, csak nekem a briós azt a gyermekkori, csiga alakú, cukorral meghintett dologot jelenti. Persze sejthettem volna, hogy attól a 25 g cukortól nem lesz ez édes, de hát hol jövök én ahhoz, hogy a Möszöjövel vitába szálljak? (Egyébként mások nem panaszkodtak, vagy legalábbis nem mertek)

A Nanterre-i brióshoz a könyvben szereplő brióstésztából  1/4 adagra van szükség, meg egy 18 cm-es dobozformára. Nos nekem csak 25 cm-es van, meg gyébként sem látok hozzá negyed adagnyi tésztákhoz, úgyhogy fél adagot dagasztottam. Kb. a 2/3 része került a szögletes sütőformába, a maradékból pedig apró  golyókat formáltam és a papírkosárkával bélelt muffintepsiben  sütöttem meg őket. Mazsola elvileg csak az apró briósba kellett volna, de én szeretem a mazsolát, így az egész tésztába tettem.

Hozzávalók: 250 g liszt, 1/2 csomag szárított élesztő, 25 g porcukor, 3 nagy tojás, 1 csapott tk só, 200 g szobahőmérsékletű vaj. A lekenéshez még  1 tojás.

Ügymenet: a lisztet, az élesztőt és a cukrot a robotgép táljába szitáltam, majd hozzáadtam 2 tojást. Elindítottam a dagasztást és amikor már elkezdett összeállni, hozzáadtam a megmaradt tojást is. Amint a tészta elvált az edény falától, hozzáadtam a vajat és a sót. Addig járattam a gépet, míg a tészta ismét elvált az edénytől. Kikapcsoltam a gépet, és kézzel még igazgattam egy kicsit. Kevés lisztet szórtam a kelesztőtál aljába, beletettem a tésztát és szobahőmérsékleten a duplájára kelesztettem. (ez kb. 2 óra) A megkelt tésztát lisztezett munkalapra borítottam, kézzel ismét átdolgoztam, majd ismét a kelesztőtálba került, és ment a hűtőbe másfél órára.

Az újból megkelt tésztát átdolgoztam és kétfelé osztottam 1/3-2/3 részre osztottam. A nagyobb részből 5 kis hengert formáztam és a kibélelt dobozformába tettem. Ollóval keresztben bevágtam minden darabot.

A kisebb részből 10 golyócskát formáztam, ezek a muffintepsibe kerültek.

Langyos helyen addig pihentettem a formákat, amíg a tészta ismét a kétszeresére kelt.  Enyhén felvertem a tojást és ecsettel bekentem a briósok tetejét. e

Előmelegített, 180 C fokos sütőben sütöttem, a kicsiket 20, a nagyot 25 percig. Az én sütőm elég széles, így egyszerre befért mind a két forma.

Vajjal és lekvárral ettük.

Ezt a receptet Jamie Oliver vidéki konyhás sorozatából jegyzeteltem le. Eddig mind közül ez tetszett nekem a legjobban, alig várom, hogy az ebből a sorozatból készült könyve is megjelenjen magyar nyelven. Addig is maradnak az ismétlések a Spektrumon és a szorgos jegyzetelés.

Hozzávalók 12 db-hoz: 200 g megsült, pürésített sütőtök, 200 g barnacukor, 2 tojás, csipet só, 150 g liszt, 1 cs sütőpor, fahéj, fél marék durvára aprított dió*, 85 ml olaj.

Ügymenet: a szokásos módon a folyékony hozzávalókat eldolgoztam az egyik tálban, a szárazakat össztekevertem egy másik tálban, majd a két tál tartalmát villámgyorsan összekavartam. Már mehetett is a papírkapszlival bélelt muffintepsibe. 190 C fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt sül meg.

*mivel a gyömbér és a sütőtök szerintem elég jól összeillő páros, ezúttal dió helyett apró darabokra vágott kandírozott gyömbért tettem bele.

A heti aktuális alexandrás akcióban én is becserkésztem egy rég áhított könyvecskét. Sajnos még nem láttam a sorozat minden részét, de amit láttam belőle, annak alapján nagyon megkedveltem Rick Steint. Arról sem szeretnék megfeledkezni, hogy a főzés mellett roppant nagy kedvet kaptam tőle egy kis hajókázáshoz is a Canal du Midin. 

Elsőként talán a legegyszerűbb receptet választottam, ezt a csokikrémet. Ez egy lágy, dús krém, ami elég tömény ahhoz, hogy egy kis tálkával is beérjem.

Hozzávalók 6 db 100 ml űrtartalmú tálkához: 225 g legalább 60%-os étcsokoládé (Tibi), 15 g puha vaj, 4 tojássárgája, 150 ml tejszín, 150 ml zsíros tej, 50 g cukor.

Ügymenet: a csokoládét kisebb darabokra törve gőz fölött megolvasztottam. Levettem a csokoládés tálat a gőzről, simára kevertem az olvasztott csokoládét, majd belekevertem a vajat és a tojássárgáját. Egy másik lábasban összeöntöttem a tejet és a tejszínt, a cukorral és felforraltam, azután lassan, folyamatosan kevergetve a csokoládéhoz kevertem. Szétosztottam a krémet a kis tálkákba, azután hideg helyre állítva hagytam kihűlni (nem kell a hűtőbe tenni!). Tálaláshoz Rick creme fraiche-t és kakaóport ajánl. (nekem sajna csak tejszín volt itthon)

 

Nem lenne szabad nekem péntek reggel élelmiszereket árusító helyek közelébe mennem. Esküszöm én csak egy árva sütőtököt szerettem volna. Ebből aztán kettő lett. Csatlakozott hozzájuk még egy póréhagyma, némi grapefruit, egy-két alma irodai használatra, egy kis gyömbér, mert az mindig jól jön, és már kanyarodtam is volna, de csak volna, kifelé a zöldségektől, amikor is hívogatóan rám kacsintott ez a karfiol. Megmondom őszintén ilyet eddig csak újságokban láttam, és már nagyon szerettem volna megkóstolni. Bár az ára elég borsos volt egy sima karfiolhoz képest, mégsem tudtam ellenállni a kísértésnek, ment ez is a kosárba.(na innetől lett szükség tehertaxira)

Az ízéről annyit tudnék mondani, hogy zöld. Szerintem enyhébb, és valahogy „zöldebb” az íze, mint egy hagyományos karfiolé. Nekem bejött, másnak meg nem nagyon hagytam belőle. Nem akartam túlbonyolítani a dolgot, ezért egész egyszerűen készítettem el. Zöldségleves gőzében megpároltam, majd tepsiben, kevés ízes sonkával, vékony besamel mártással, reszelt parmezánnal megsütöttem.

Hozzávalók (ez most csak két adag): 1 fej pagoda karfiol, leves a pároláshoz, 5 dkg feketeerdei sonka, 1 ek vaj, 1 ek liszt, 2,5 dl forró tej, só, frissen őrölt bors és szerecsendió, 5 dkg reszelt parmezán, vaj és zsemlemorzsa a tepsihez.

Ügymenet: a karfiolt megmostam, és óvatosan rózsáira bontottam. A fazékba annyi levest öntöttem, hogy ne érje el a párolóbetét alját, azután majdnem puhára pároltam benne a karfiolt. Közben előkészítettem a tepsit, csíkokra vágtam a sonkát, és elkészítettem a mártást. A besamelhez a vajat megolvasztottam egy lábasban, rászórtam a lisztet, picit kevergettem, azután folyamatosan kevergetve hozzá öntöttem a forró tejet. Sóval, borssal és szerecsendióval ízesítettem, végül beleszórtam a reszelt sajtot, és addig kevergettem, amíg a sajt elolvadt. Az időközben elkészült karfiolt elrendeztem a tepsiben, rászórtam a sonkát, ráöntöttem a mártást, szórtam még rá egy kis reszelt sajtot, majd betoltam a forró (220 C fokos) sütőbe kb. 25 percre.

Még a szeptemberi 50%-os alexandrás akcióban pottyant a kosaramba Paul Gayler Vegetáriánus ételek című könyve. Én egyelőre csak látens vegetáriánus vagyok, de egyre jobban érdekelnek a változatos, ízletes zöldséges ételek, így azután nagyon megörültem ennek a remek vásárnak.

Csodás fotók és izgalmas receptek tárháza ez a könyvecske (sajnos azonban a fordítással néhol meggyűlik a bajom). Először ezt a  gombás finomságot próbáltam ki, amivel szerencsére az egész család elégedett volt. Bevallom, azért kicsit aggódtam, hogy mit fognak szólni a zöld nokedlihez, de hála az égnek nem emeltek kifogást ellene. Pár apróságon változtattam csak igazodva a lehetőségeimhez.

Hozzávalók a gombához: 600 g vadgomba keverék (én végül fehér és barna csiperkét, laskagombát, vargányát és lilapereszkét használtam), 2 ek olívaolaj, 1 ek pirospaprika, 2 kis fej vöröshagyma finomra vágva, 1 ek fehér balzsamecet, 100 ml száraz fehérbor, 250 ml tejszín, 100 ml zöldségleves, 8 apró ecetes uborka vékonyan felszeletelve, 1 tk dijoni mustár, só, bors.

Ügymenet: a gombákat megtisztítottam és nagyobb darabokra vágtam. Megszórtam a pirospaprika felével és megsóztam. Serpenyőben felforrósítottam az olívaolajat, rádobtam a gombát, és 1-2 percig pirítgattam benne. Hozzáadtam a hagymát és további 1-2 percig pirítottam együtt, majd kiszedtem a gombát egy tányérra. A serpenyőt visszatettem a tűzre, beleöntöttem az ecetet és a bort, felforraltam. Hozzáadtam a levest és a tejszínt, majd addig főztem nem túl nagy lángon, folyamatosan kevergetve, amíg be nem sűrűsödött. Ekkor belekevertem a mustárt, az uborkát, és a maradék paprikát. Belekevertem a gombát, sóval, borssal ízesítettem és összemelegítettem.

Hozzávalók a spenótos galuskához: 150 g konyhakész spenót, 3 egész tojás, 350 g sima liszt, ¼ tk sütőpor, víz, só, bors, szerecsendió, 2-3 dkg vaj.

Ügymenet: a spenótot egy villa segítségével összedolgoztam a tojásokkal. A lisztet egy tálba szitáltam, hozzá öntöttem a spenótos keveréket, sóztam, majd a vizet lassan adagolva igyekeztem elérni az ideális nokedli állagot. Forrásban lévő, sós vízbe szaggattam és kifőztem. Közben egy lábasban felforrósítottam a vajat, és erre szedtem ki a kis marslakó színű galuskákat. Legvégül egy pici borssal és szerecsendióval szórtam meg.

Azt hiszem sikerült darázsfészekbe nyúlnom szombat délután. A lehető legpocsékabb őszi időjárás közepette úgy éreztem, hogy sürgősen vigasztaló kelt tésztára van szükségem. Rövid fejtörés után el is döntöttem, hogy darázsfészek lesz vanília sodóval. Az egyetlen szerencsém ezen a borzalmas napon az volt, hogy a római cseréptálam ősrégi receptes füzete alapján dolgoztam, és a tál megmentette, amit menthető volt az áramszünet közepette. Sajnos a tészta némileg túlkelt, így nem sikerült elérnem azt az állagot, amire vágytam, de legalább nem a kukában végezte az egész a majd 40 perc áramszünet következtében.

Hozzávalók a tésztához: 500 g liszt, 30 g friss élesztő, kb. 2-2,5 dl langyos tej, 2 ek nádcukor, csipet só, 3 tojássárgája, továbbá vaj a tál kikenéséhez.

Hozzávalók a töltelékhez: 100 g vaj, 100 g cukor, 150 g darált dió, 50 g mazsola, 2 dl tej.

Ügymenet: a robotgép táljába szitáltam a lisztet. A közepében kialakított mélyedésbe morzsoltam az élesztőt, rászórtam egy kevés cukrot, ráöntöttem egy kevés langyos tejet és letakarva kb. 15 percig pihentettem, amíg az élesztő kissé felfutott. Ezután hozzá adtam a maradék cukrot, tojássárgáját, sót és annyi tejet, hogy ne legyen túl lágy a tészta. A gép 7-8 perc alatt elvégezte helyettem a piszkos munkát, de azért még kézzel is igazítottam rajta egy kicsit. Letakartam, majd kb. egy órát pihentettem, amíg a duplájára nem kelt.

Közben a töltelékhez picit megpirítottam a diót és ledaráltam. A vajat habosra kevertem a cukorral, majd hozzá adtam a diót és a mazsolát is, sőt bevallom, én egy evőkanál rumot is locsoltam bele. A megkelt tésztát finoman átgyúrtam, majd négyfelé vágtam. A darabokat kb. 10x30 cm-es téglalappá nyújtottam, mindegyik darabra rákentem a töltelék ¼-1/4 részét, feltekercseltem, majd éles késsel kb. 3 centis szeletekre vágtam. A kis tekercseket leraktam a kivajazott tálba, ráöntöttem a langyos tejet, lefedtem az edényt és betettem a sütőbe. A római cseréptálnak (Römertopf) a sütőt nem kell előmelegíteni (viszont a tálat sütés előtt 15 percig hideg vízben kell áztatni!) így hideg sütőbe toltam be az edényt és az előírásnak megfelelően 1 órára állítottam be a műszert. A valós sütési időt számolja ki a T. Áramszolgáltató!!! Én az utolsó 10 percben levettem a tál tetejét, hogy kapjon egy kis színt a sütemény teteje.

Először is tisztázzunk valamit! Én nem választottam Önöket, nekem Önök jutottak. Figyelemmel arra az aprócska, de mégsem elhanyagolható körülményre, hogy az Önök monopol helyzetéből fakadóan mástól nem vásárolhatok áramot, nem tehetek mást, kénytelen vagyok önökre hagyatkozni ebben a kérdésben.

Be kell ismernem, hogy amióta a Jézuska meglepett egy csodás kenyérsütő géppel, azóta meglehetősen ellustultam. Mostanában szinte csak géppel sütök kenyeret, ezért is nincs kenyeres recept már jó rég óta. Azzal, hogy kézzel dagasztottam volna, most sem dicsekedhetem, de ez a kenyér recept van annyira különleges, és a sütőtök szezon közepén aktuális, hogy így is megosszam.

Úgy gondoltam, hogy mielőtt még ideérnének Cserke lefogyni való kilói, még gyorsan kirúgok a hámból! Valamiért napok óta valami grillázsosra vágytam. Rémlik, hogy valamelyik főzős műsorban láttam, vagy inkább csak hallottam a grillázst, de nem emlékszem igazán, még arra sem, hogy mi készült belőle. Valószínűleg háttértévézést folytattam (takarítás közben be szoktam kapcsolni) és csak a grillázs szó fészkelte be magát az agyamba, de ez elől aztán már nem volt menekvés. Szombat reggel még kellemesen langyosan találtam a cserépkályhát, így rögtön tudtam, hogy itt bizony kelt tészta lesz! Az hogy csiga, innentől már nem volt kérdés.

Előre le kell szögeznem, hogy e sorok írója nem, azaz NEM fogyaszt nyersen paradicsomot. Ennek okát nem érdemes kutatni (bár én pontos ismeretekkel rendelkezem), egyszerűen csak nem eszem nyers paradicsomot és kész. Mindazonáltal szívesen foglalatoskodom palánták nevelgetésével, sőt, az idén felfedeztem a napon aszalás rejtélyeit is. E sorokat pedig csak azért jegyzem fel, hogy el ne felejtsem jövőre az idei tapasztalatokat!

A dolog úgy kezdődött, hogy tavaly nagy sikereket értem el a paprikapalánta nevelésben, és ezen felbuzdulva az idén becserkésztem egy „mobil, mini fóliasátrat", vagyis egy kis polcos, fóliába bugyolált palántanevelő készséget. Sajnálatos módon azonban a paprika állandó hőmérsékletet igényel csírázáskor, aminek a teraszon tartott készség nem tudott megfelelni, így megjegyzendő, hogy jövő tavasszal a paprikák ismét az ablakpárkányomra kell, hogy költözzenek. A paradicsom azonban csodásan kikelt és fejlődött a fólia alatt!!! Az idén négy fajta paradicsomot próbáltam ki.


1. San Marzano

Ez a fajta tipikusan befőzésre való. Hosszúkás terméseiben alig vannak magok. Meglehetősen bőtermő, a bokrok közepesen nagyra nőttek, természetesen karózni azt kellett. Ebből a fajtából aszaltam a legtöbbet a napon, és ez került szép csatos üvegekbe az olajtakaró alá.

2. Principe Borghese

Azon túl, hogy Hugh is szokott ilyet ültetni, már csak azért is tetszik, mert olyan szép neve van, és mert tavaly jártam is a Villa Borghese -ben. A paradicsom fogyasztók körében nagy népszerűségre tett szert, hívei szerint ez volt a legédesebb fajta. Ez is fürtökben terem, de a következő koktélparadicsomtól nagyobb, hosszúkásabb szemeket növeszt. Ebből is aszaltam a napon. Teljesen zörgősre sikerült kiszárítani, most egy cserép csuporban tárolom szárazon, és isteni aszalt paradicsomos, olajbogyós kenyereket sütök belőle. Nagyon bőtermő, erőteljes növekedésű fajta. Nem mellesleg ma tettem bele az utolsó szemeket az aszalógépbe.

3. Red Cherry

Mind közül ez a bokor nőtt a legnagyobbra, nem lehet elég nagy karót leütni mellé. Hihetetlenül bőtermő, még most is rengeteg termés van rajta. Ahogy nézem, egész a fagyokig lehet még szüretelni róla. Elmondások alapján lejegyezhető, hogy ez is édes, ízletes fajta.

4. Marmande

Ez volt a legnagyobb szemű fajta. Érdekes módon cserébe ez a bokor nőtt a legkevésbé nagyra. Karózni, kötözni viszont folyamatosan kellett, mert a hatalmas, súlyos termések nagyon lehúzták az ágakat. Ez a fajta kitűnő friss fogyasztásra, salátának, míg a többiek nyersen ették, én főzéshez használtam (tekintve, hogy nyersen meg nem eszem, viszont a marhapörköltet szeretem).

Az összes általam ültetett mag a Culinarisból származó Franchi termék volt. Ezek ugyan első ránézésre borsos áron ülnek a polcon, mindazonáltal megjegyzendő, hogy a zacskókba található mag mennyisége igen bőséges, és nagyon jó arányban keltek ki, így érdemes volt beruházni, mert a befektetés bőségesen megtérült, sőt még jövőre is maradt bőven a magokból. (ellentétben azokkal a magyar magokkal, amikből alig pár szem van egy tasakban, és ki sem akarnak kelni)

Ja és jövőre majd nem szeptember közepén és este kell fotózni, hanem mondjuk augusztusban, amikor a növények a legjobb formájukat mutatják.

Így jár az, aki májusban elkéri a receptet, jól elraktározza, egész nyáron rá sem hederít, aztán amint lehűl az idő és rátör a vágy, rohan megvenni a kekszet meg a csokit meg a rumot hozzá, aztán sehol sem találja a receptet. Nem baj, kértem telefonos segítséget, és szétnéztem a neten is, úgyhogy megvan! Nem tudom dívik-e még a retro hullám, de ez a süti nekem nagyon ízlik. Sőt, a párom szerint jobb, mint az eredeti. Igazság szerint gyermekkoromban nem a sportszelet volt a kedvenc csokim, én a kapucínerért voltam odáig, de lehet, hogy csak azért, mert a gyári nem volt olyan jó, mint ez!

Hozzávalók: 25 dkg vaj, 25 dkg porcukor***, 2 dl tej, 5 ek kakó, 0,5-1 dl rum (ízlés szerint), 1 csipet só, 50 dkg darált háztartási keksz*, 20 dkg étcsokoládé, 5 dkg vaj.

Ügymenet: gőz fölött** megolvasztottam a vajat, hozzáadtam a cukrot, kakaót, tejet, só és jól ekevertem. Levettem a tálat a gőzről, beleöntöttem a rumot, hozzáadtam a kekszet és alaposan összedolgoztam a masszát.

Egy kb. 20x30-as tepsit kibéleltem folpack fóliával, úgy, hogy a kilógó fóliával utána be is tudjam majd takarni a tepsit. A kekszes masszát egyenletesen belesimítottam a tepsibe. A projekt legidőigényesebb része, hogy simára egyengettem a massza tetejét. Erre a célra leginkább egy puha szilikonos sütőlapát vált be. A lelógó fólia darabokkal betakartam a tepsit, és bedugtam a hűtőbe. (Ezután lezuhanyoztam, hajat mostam..stb.)

A tetejére való csokit szintén gőz fölött olvasztottam meg az 5 dkg vajjal, és ezt a kekszes máz tetejére simítottam. Az éjszaka leple alatt jól megdermett az egész. Szeletelés előtt érdemes fél órával korábban kivenni a hűtőből, és akkor nem törik össze a csoki a tetején.

*Létezik gyárilag darált háztartási keksz, érdemes eleve ilyet beszerezni! ;)

**Egy nagyobb fazékban vizet forralunk, majd egy pontosan a fazékra illeszkedő tálat helyezünk rá, úgy hogy a tál ne érjen bele a vízbe, csak a gőz melegítse.

*** Szerintem a fele is bőségesen elég!

A receptért örök hála és köszönet a legtutibb titkárnőnek!

Az idén áprilisban pont akkor jött a késői fagy, amikor a szilva virágzott. Emiatt sajnos egy szem kevés, annyi szilva nem termett a kertben, és az egész környéken sincs. A piacon egyenlőre csak éretlen szilvát lehet kapni, így az ilyenkor szokásos bajor szilvás lepényemet még nem tudtam megsütni. Valami gyümölcsös kelt tésztát azonban erősen kívánt a szervezetem, így aztán kutakodni kezdtem valami recept után. Több könyvben is találtam hasonló szőlős lepényt, végül e mellett a Schiacciata con l'uva recept mellett döntöttem, melyet  A sütés alapkönyvében találtam (Cornelia Schinharl - Sebastian Dickhaut)

A toscanai szőlős lángosba sütött mazsola az előző évi szőlőtermést, a tetejére kerülő friss szőlőszemek pedig az idei termést szimbolizálják. Az igazság kedvéért hozzá kell tennem, hogy e mesés finomsághoz kék szőlőt használnak, de nekem most csak rózsaszín és fehér szőlőm volt.

Hozzávalók: 70 g mazsola, 2 ek grappa (vagy víz), 100 g dió, 1-2 ág friss rozmaring, 15 dkg cukor, 30 g friss élesztő, 125 ml langyos tej, 500 g liszt, 1 ek olívaolaj, 1 csipet só, 800 g kék szőlő, 1-2 ek nádcukor a beszóráshoz.

Ügymenet: a mazsolát beáztattam a vízbe (sajnos grappám nincs), a diót kézzel összetörtem, a rozmaring leveleit lecsipkedtem a szárról. Az élesztőt elmorzsoltam a langyos tejben egy tk cukorral.  

Egy lábasban óvatosan megolvasztottam a cukrot, hogy szép világos színű karamellt kapjak. Levettem a tűzről, és hozzáöntöttem 125 ml vizet. Visszatettem a tűzre, és addig melegítettem, amíg a karamell teljesen fel nem oldódott, majd félretettem hűlni.

 A robotgép keverőtáljába szitáltam a lisztet, a sót, hozzáadtam a felfuttatott élesztőt, a langyosra hűlt karamell szirupot, majd hagytam, hogy a gép elvégezze a dagasztás fáradtságos munkáját. A végén hozzáadtam a diót, a mazsolát meg a rozmaringot és még két percig dagasztottam. Kiolajozott kelesztő tálba helyeztem a tésztát, jól rányomtam a tál fedelét és kitettem az ablakpárkányra, ha már olyan szépen sütött a nap, vétek lett volna nem kihasználni a lehetőséget.

Amíg a tészta pihent én megmostam a szőlőt, lecsipkedtem a szemeket és a nagyobbakat félbevágtam. Akit zavarnak a magok az ki is magozhatja a szemeket, de szerintem a szőlőhöz jár a mag! Kb. egy óra alatt duplájára kelt a tészta, ekkor finoman átgyúrtam, kinyújtottam és papírral bélelt sütőlapra helyeztem. Hagytam még félórát folpackkal letakarva napozni, hogy ismét megkeljen kissé. Azért olyan fontos a takargatás, nehogy huzatot kapjon szegényke. Közben előmelegítettem a sütőt 180 C fokra. Amikor már látszott a tésztán, hogy szépen megkelt, rászórtam a szőlőszemeket és meghintettem a nádcukorral. Kb. 35 perc alatt sült meg.