Elnézést kell kérnem az elmaradásért, megkésve bár de törve nem, végre összállt a sorsolási bizottság, megtaláltam az alkalomnak legmegfelelőbb, igazán stílusos sorsolási "gömböt", és megtörtént aminek meg kellett történnie. Íme a nyertes:
Kedves Kada Éva nevű olvasóm, légyszíves küld el a postacímed a chilii@citromail.hu e-mail címre, hogy elküldhessem a könyvet.
Nincs mit ragozni rajta, valami isteni volt. Azért a szilvaárusokkal nem árt vigyázni, sok helyen éretlenül szedik le a szilvát a termelők, a nagyobb haszon reményében, pedig a szilva nem utóérő gyümölcs. Ha a piacon nem engednek válogatni, keressünk másik standot, vagy ültessünk szilvafát!
Hozzávalók: 8-10 szem érett szilva (mérettől függően), 1 teáskanál vaníliakivonat, 3 tojás, 2 evőkanál nádcukor, 1 teáskanál narancshéj, 125 g túró, 100 ml tejszín, 50 g liszt, 6 db babapiskóta, 4 evőkanál fehérrum, porcukor a tetejére.
Ügymenet: először is bekapcsoltam a sütőt 180 C fokra és kimagoztam a szilvákat. Ezután szétválasztottam a tojásokat. A tojásfehérjét csipet sóval és 1 evőkanál nádcukorral kemény habbá vertem. A tojások sárgáját 1 evőkanál cukorral habosra kevertem, majd hozzáadtam a túrót, a narancshéjat és a tejszínt. A lisztet átszitáltam, hogy még lazább legyen, majd a tojásfehérje habbal felváltva óvatosan a túrós krémhez kevertem. A massza felét a kivajazott formába simítottam, ráhelyeztem a babapiskótákat, majd a piskótákra locsoltam a rumot. A massza másik felét rákentem a piskótákra, elrendeztem rajta a szilvákat, majd az egészet betoltam az előmelegített sütőbe 30 percre. Porcukorral meghintve tálaltam.
Recept: Essen &Trinken 9/09
Amióta itt a blogtéren bevezetésre került, hogy csak regisztrált felhasználók kommentlhetnek, egyre kevesebb visszajelzés érkezik a téren túli világból. Pedig én kíváncsi ember vagyok, felettébb érdekelne, hogy kik olvasnak, miért olvasnak, tetszik-e egyáltalán amit írok. Ezért, bár világ életemben amolyan sorból kilógós fajta voltam, most be kell, hogy adjam a derekam, és ha a hegy nem jön Mohamedhez, akkor Chilii kénytelen menni a Facebookra. Sőt odáig vetemedett, hogy beszerezte az alant látható jutalomkönyvecskét is, melyet kisorsol a jelentkezők között.
Szóval kedves Cserke és a többiek, mostantól szabad az üzenő felület a fészbukon! Ja és mondjuk sorsolás augusztus 28. napján!
Az idei lekvárfőző projekt hasonló sikerrel zárult, mint a tavalyi, csak talán még többet ettem Lorienéknél, ki is lengett a mérleg rendesen, amikor hazaértünk. A közös főzőcske meghozta a kedvem a tésztagyúráshoz, úgyhogy talán gyakrabban fog ezután itthon is házi tészta kerülni az asztalra. Mostanában nem sokat főzök, az íráshoz meg még annyi ihletem sincs, de ezt a szombati ebédet mindenképp le kell jegyezzem. Egyrészt nagyon finom volt, másrészt ezt a receptet olyan régóta ki szerettem volna próbálni, hogy időközben el is veszett. Egy kis ovális alakú receptes füzetben volt (Sós főtt tészták címmel) amelyet teljesítési segédem többszöri felszólítás ellenére sem tudott előadni. Nem volt mit tenni, végül rákérdeztem egy fórumon, hogy nincs-e meg valakinek, s lőn, egy órán belül megkaptam, hálás köszönet érte. Itt-ott finomítottam, ízesítettem rajta, úgyhogy ez már egy egészen egyéni verzió!
A héten boldog tulajdonosa lettem egy szilikonból készült bonbon öntőformának. Aki rendszeresen jár Tagore szilikontudós képző tanfolyamára, az már tudja, hogy az occó kínai szilikontól óvakodni kell, ezért amikor az üzletben közelebbről szemügyre vettem a dobozt, az egyik szemem sírt, a másik nevetett, mert a termék nem kínai, és ezt az ára is tükrözte. Túl az első teszten viszont, tényleg azt mondhatom megérte az árát.
Régóta nézegetem már a különféle sajttorta recepteket, de eddig a sajtkrém ára elriasztott a kipróbálástól, mert ugye a legtöbb recept a klasszikus Philadelphia sajtkrémet ajánlja, ami a szükséges mennyiségben szinte megfizethetetlen. A magam részéről egy alapvető hozzávalót nem helyettesítek, inkább lemondok a projektről (pl. soha az életben nem vetemednék arra, hogy vajkrémből csináljak tiramisut, inkább ne egyek soha), nemrég azonban azt olvastam valahol, hogy az Aldiban van egy egész jó minőségű sajtkrém, megfizethető áron. Már csak el kellett zarándokolnom érte a város legszélére. A tipp bevált, köszönet érte bárkitől is származott, a 200 g-os doboz 215.-Ft volt ha jól emlékszem, és a torta nagyon jól sikerült, morzsa sem maradt belőle.
Hahó, itt vagyok! Most, hogy a legfőbb akadály elhárult, ideje előhúzni valamit az elmúlt hetek terméséből. Igazság szerint a szép, napos, meleg áprilisi napok egyfolytában grillezni csábítottak, úgyhogy nagy gasztronómiai teljesítményekről nem számolhatok be, többnyire tarjaszeletek és kolbászok pirultak a faszénen, illetve a bográcsot is elővettem már egy kakaspörkölt erejéig.
No de itt volt ez a pástétom, ami annyira bejött, hogy biztosan nem utoljára készült! Legközelebb azonban biztosan teszek még bele egész zöldbors szemeket, és még apróbb kockákra vágom majd a húst. Friss, ropogós héjú kenyérrel és salátával, vagy akár kaláccsal is ehetjük, finom reggelire és vacsorára egyaránt, kellően vékonyra szeletelve pedig szendvicsbe is rejthetjük. Hűtőben akár 7 napig is elállna, bár erről nem sikerült meggyőződnöm. Nem mellesleg pedig igen kevés energia befektetést igényel.
Már a karácsonyfa alatt tudtam, hogy ezt a tortát meg kell sütnöm. Volt is egy csomag szilva még a fagyasztóban, de azt váratlanul begombócolták, ezért egy időre le kellett mondanom a szilvatortáról. Azután rábukkantam azokra a kerek, kemény húsú szilvákra amiket ilyentájt importálnak a világ túlsó feléről. A recept szerint 1 kiló szilva kellene, és a feléből lekvárt kell főzni, de tekintve, hogy ősszel isteni szilvalekvárt főztek a teljesítési segédeim, arra gondoltam, hogy nem veszek csak fél kiló szilvát, és a töltelékhez a lekvárt fogom használni.
Hozzá is láttam, de rögtön az elején elakadtam, mert a fordítás, finoman szólva is pontatlan. Úgy kezdődik, hogy diónyi vaj, 1 adag édes piskótatészta (lásd a 352. oldalt)… A felett, hogy már a fényképen is jól látszik, hogy itt nem piskótatésztára van szükség, hanem omlós tésztára, most nagyvonalúan szemet hunynék, mert nem ez itt a legnagyobb baki! Ugyanis amint ellapozok az ominózus 352. oldalra, ott a „hagyományos édes omlós tészta” receptjét találom, tehát az előbbi következtetésem helytálló. Viszont amit nem értek, hogy mennyi az egy adag??? Mert a megadott mennyiségből 1 kg-nál is több tészta lesz, ami nyilvánvalóan sok egy piteformához. Őszintén megvallom, én végül a már bevált Pierre Hermé féle omlós tésztát választottam.
A töltelék mennyiségét is korrigáltam, figyelemmel arra a körülményre, hogy az én kivehető aljú piteformám kisebb, mint a receptben megadott. Mindezen nehézségek azonban rögvest a feledés homályába merülnek, amint az ember megkóstolja az első falatot.
Hozzávalók: 1 adag omlós tészta (pate sucré), 500 g szilva, 8 evőkanál szilvalekvár, 1 evőkanál porcukor, 50 g szeletelt mandula.
Hozzávalók a mandulás krémhez: 200 g hámozott, darált mandula, 35 g liszt, 165 g vaj, 165 g porcukor, 2 db tojás, 1 teáskanál vanília kivonat.
Ügymenet: Az omlós tésztát lisztezett deszkán kinyújtottam, majd kibéleltem vele egy 23 cm-es kivehető aljú piteformát. A tésztát villával megszúrkáltam, majd betettem a fagyasztóba addig, amíg a többi hozzávalóval foglalkoztam (Jamie 1 órát írt, ezzel tulajdonképp a „vakon sütést” igyekszünk megspórolni).
A krémhez a vajat a cukorral habosra kevertem, hozzáadtam a mandulával elkevert lisztet, a vanília kivonatot és az enyhén felvert tojásokat, majd addig dolgoztattam a gépet, amíg sima krémet kaptam. Betettem a tálat a hűtőszekrénybe egy fél órára.
A szilvákat félbevágtam, kimagoztam, cikkekre vágtam és megszórtam az 1 evőkanál porcukorral, majd félretettem. A tésztát a 200 C fokra előmelegített sütőben 10 percig elősütöttem, majd kivettem, rákanalaztam a lekvárt, ráöntöttem a lehűtött mandulás krémet, elrendeztem a tetején a szilvákat, megszórtam a szeletelt mandulával és visszatettem a sütőbe, a hőmérsékletet pedig visszavettem 180 C fokra . Kb. 1 órán keresztül sült.
Hagytam kihűlni, mielőtt kiemeltem a formából. Már az első falat után kéjes nyögdécseléseket hallatott minden tesztalany.
Talán már feltűnt, hogy nem nagyon sütögetek nagy darab véres húsokat, sokkal inkább kedvelem a lassú tűzön, finom itókában párolt étkeket. Ezekkel nincs különösebb gond, sosem kell aggódnom, hogy sikerül-e, ráadásul ezeket mindenki szereti, ellentétben a félig vagy alig átsütött húsokkal. Az egyben párolt nagyobb húsok is biztosan finomak, de drága dolgokkal nem szívesen kísérletezem, márpedig egyben sütésre/párolásra általában a nemesebb részek az alkalmasak. Így történhetett, hogy annak idején sokáig halogattam az első adag szarvas comb elkészítését, hiába sürgetett a nép, hogy meg kéne már csinálni, még megromlik (na ja, a fagyasztóban!)! Hiába, óvatos duhaj vagyok, vártam a tökéletes receptre. Egy szép napon aztán rám köszönt a szerencse, Mamma közkinccsé tette a ragu receptjét. Mivel előtte még sosem volt dolgom vadhússal, a citromhéjat furcsának találtam benne, de az én különbejáratú séfem megerősítette, hogy csak reszeljem bele nyugodtan, sőt, szokták azt narancshéjjal is fűszerezni. Na több sem kellett, kipróbáltam narancshéjjal és borókabogyóval fűszerezve is, így is, úgy is nagyon bejött.
A nagy spenót kontra sóska párharcban nálam mindig is a spenót állt nyerésre, méghozzá annak az éles logikának a mentén, hogy „létezik az a fokhagyma mennyiség, amivel ehetővé lehet tenni”! Különösebben nem lelkesedtem érte, de ha választani kellett, mindig a spenótra szavaztam, önként azonban sosem nyúltam volna érte.
Tavalyi nyaralásunk alkalmával, aztán véletlenül belebotlottam egy spenótos tésztába, ami ízlett. Azért is lepődtem meg, mert ez egy - nincs mit szépíteni rajta – zacskós tészta volt. Mert az úgy van T. Bíróság, hogy a szegény turista a méreg drága Svájcban inkább költi vonatozásra a pénzét, mint étteremre, így azután esténként végig próbáltuk a svájci zacskós tészta repertoárt a kempingben. A spenótos különösen jónak bizonyult, fel is jegyeztem hát az összetevőket, és megpróbáltam itthon rekonstruálni az ételt. Többszöri kísérletet is folytattam, ez a mostani lett a legjobb, úgyhogy mostanra megérett a publikálásra.
Megjegyzendő, hogy most a Lidl-ben vásároltam be hozzá, így egyrészt a 4 adag étel ára bőven 800 forint alatt maradt, másrészt sikerült megtapasztalnom, hogy létezik olyan fagyasztott spenót is, nem krémmé van passzírozva, hanem csak apróra van vágva, ami szvsz még gusztusosabb is. Az egyetlen dolog, ami nincs a fent nevezett üzletben az a parmezán. Hála azonban a hétvégi Kocsonyafesztiválon feltűnt sajtárusnak sikerült feltöltenem a készletet, méghozzá helyi viszonylatban kedvezőnek számító, bár korántsem baráti áron. A parmezánt azonban nem sajtnak, hanem fűszernek kell tekinteni, ez adja a szósz lényegét, szóval ezt nem szabad kihagyni, és különben is, 4 dekánál nem reszeltem le többet semmiképp sem. A képen látható tésztát korábban vettük, szintén a Lidl-ben, de ez egyszeri akció volt, helyette a farfalle (pillangó vagy csokornyakkendő, kinek hogy) tésztát tudom ajánlani, az eredeti is abból készült egyébként.
Gyerekkoromban sokszor ettem rizsfelfújtat. Szerettem is, bár a pudingporból készült „öntet” nem volt a kedvencem, ahogy szörppel nyakonöntés sem, én inkább magában ettem a finom sült rizst. Talán újra divatba jött ez az édesség, nem tudom, de egyre másra találkozom receptekkel, csak mostanában valahogy nem felfújtnak hívják, hanem rizspudingnak vagy rizstortának, sült rizsnek. Ez a mostani is torta néven futott a Nagy Süteménykönyvben, amit a karácsonyfa alatt találtam.
..., hogy ha mindenből kettőt vihetnék, melyik lenne? Nehéz ügy, mert csak a szakácskönyveim száma üti a százast (jujj, nem is tudom be szabad-e ezt vallani). Szóval arra jutottam, hogy mindenképp szomszédos szigetekre kell költöznünk, mert csak kettő az kevés, és ha majd a többiek átjönnek vacsorára hozzám, akkor majd jókat cserélgetünk. Minden esetre magammal vinném a Fűszerenciklopédiámat és a Szakácsok könyvét, aztán majd jól kölcsönkérem Tamkától azt a toszkánásat.
A sors keze tegnap ismét lecsapott a tyúkudvar lakóira, két kakas mínusz a végeredmény. Innen is üzenem annak a némbernek, aki az ónodi vásáron a 20 előnevelt tyúk csibe csomagban 14 kakast sózott rá az anyámra, hogy rossz vicc volt! Aki pedig tudja, miként lehet megkülönböztetni a leendő tyúkokat a kakasoktól, az világosítson már fel, legyen olyan kedves, hogy tavasszal magam ellenőrizhessem a szállítmányt.
Fentiek ismeretében nem csoda, hogy tojás alig van, viszont bővelkedünk a kakashúsban. Leves, pörkölt már kilőve többszörösen is, úgyhogy elő kellett vennem a francia vidéki konyha klasszikusát, a coq au vint. Ez ugyan már szerepelt évekkel ezelőtt a blogban, viszont vagy ez, vagy semmi, és akkor különben sem fotóztam le, most meg igen. Kicsit változtattam is a recepten, az akkori feljegyzéseim alapján most jóval több gomba került bele. Most is megnéztem több receptet, mint akkor, sőt azóta bővült is a könyvtáram a Szakácsok könyvével. Ez a mértékadó szakirodalom azt állítja, hogy vétek egy éjszakára borba áztatni a jószágot, mert az kiszárítja a húsát. Megfogadtam a tanácsot, viszont más receptekből más tanácsokat fogadtam meg, így történhetett, hogy a sok cucc bele sem fért a legnagyobb lábasomba.
Bajban vagyok ezekkel a hógolyókkal ám, némelyik egyáltalán nem illik bele a profilomba, ez meg itt mégiscsak egy gasztroblog vagy mi a szösz. No de főzős mozit találni, nem is egyet, de legalább néhányat. Egyébként nem vagyok nagy filmnéző, moziban sem tudom mikor jártam utóljára, a tévén is elalszom, sosem tudom meg ki volt a gyilkos :)
Szóval legnagyobb kedvencem egyértelműen a Lecsó! Két kedvencemet egyesíti, a főzést és a rajzfilmet. Mert be kell vallanom, én imádom a rajzfilmeket.
Hétvégén volt egy kis időm, gondoltam megsütöm megint, csak most kicsit más lesz a töltelék. Jelentem finom lett! Napon szárított, olajban eltett paradicsom, szárított peperoncino (méreg erős chili féle) és sajt került bele. Bejött!
Ha már itt nyomom az ágyat, legalább beírom a múlt heti süteményt. A mascarpone egy olasz krémsajt, lágy édes ízű, legjellemzőbb előfordulási helye a tiramisu.
De mi történik, ha ott mered ránk vádlón egy doboz mascarpone, ahányszor csak kinyitjuk a hűtőajtót? Miden ajtónyitáskor eszembe is jut, hogy oké, igazad van kéne már kezdeni veled valamit, de most volt tiramisu. Ha felbontalak egy tésztaszószhoz, csak pár kanálnyi fog kelleni belőled, a többit dobhatom ki, ahhoz meg drága vagy drága! Rizottónál dettó. Kellene egy recept, amibe el lehetne tüntetni az egész corpus delictit (mint a gondatlan túlvásárlás bűnjelét). Ne erre jó ez a sütemény. Kicsit takarékosabbra szabtam a receptet, miszerint 23-23 dkg vaj és krémsajt kellene, mert a mascarpone 25 dkg-os kiszerelésben nyomul, vajam meg csak 20 dkg volt, de egyik sem panaszkodott, működtek. Működött benne a sárgabaracklekvár is, ami az én pluszom benne.
A karácsonyi édességözön elmúltával már érzékelhető volt az igény valami édesre, de azért a könnyedebb fajtából. Régóta kinéztem magamnak ezt a receptet, csak ez eddig nem rendelkeztem a feladatra alkalmas edényzettel. De ami késik, jó helyen van, nemrég jól megleptem magam egy, a célnak tökéleten megfelelő serpenyővel. A lényeg, hogy a nyele tűzálló legyen, hogy be lehessen tenni a sütőbe.
Ez a sütemény remek alkalom arra is, hogy átnézzük az alma készleteinket, és megszabaduljunk az esetleg romlásnak induló példányoktól. Én is így tettem, átválogattam az almákat a pincénkben. A tarte taninhoz keményebb almákat érdemes választani, amelyek nem esnek hamar szét, ilyen például az Idared vagy a Jonatán. Ami a tésztát illeti, készülhet omlós tésztával is, de nekem Rick mester leveles tésztás verziója jobban tetszett.
És a lényeg, amivel talán kezdenem kellett volna, hihetetlen, hogy ilyen kevés energiával ekkora íz élményre lehet szert tenni!*
Miért is kell gasztroblogot vezetni? Mondjuk azért, hogy ha elvesznénk a receptrengetegben, és csak nagyon halványan emlékeznénk rá, hogy egyszer régen csináltunk már valamit abból az utálatos gesztenyepüréből, ami végre ehető, élvezhető volt és nem olyan gejl, mint gyermekkorom rémes püréi, akkor mégse kelljen már újév első napján letörni a körmömet a nagy kutakodásban, hogy mi is lehetett az, és vajon hol van a receptje. Vagy röviden: akinek nincsen esze, annak legyen notesze - ahogy apukám mondogatta mindig.
Mert az igazság az, hogy én sosem szerettem a gesztenyepürét. Van egy torta receptem, ahol a gesztenye édességét remekül lehet egyensúlyozni egy pikáns, savanykás lekvárral, de ezen felül a magam részéről kerültem a pürét messziről. A sült gesztenye magában jöhet bármikor, de pürét köszönöm nem kérek. Amit kérek az a mousse!
Eredetileg nem is akartam feltenni a blogba, annyi helyen szerepel már a neten ez a recept, de egyrészt mást nem csináltam a hétvégén, másrészt annyira finom, hogy mire áttöltöttem a fényképeket a gépre, a fotómodellek el is tűntek, zserbógolyót hát mindenkinek! Hólapátolás után különösen jól esik!
Adhattam volna fellengzősebb nevet is ennek a tortának (meg is érdemelné egyébként), mondjuk Créme de cassis torta, de én már csak ilyen földhözragadt vagyok. Jó ez nekem ilyen egyszerűen is, a belbecs itt a lényeg. Nagyon nem is ragoznám, ezt kóstolni kell. Egy érdekes dolgot emelnék csak ki, hátha ez a tipp jól jön majd másnak is. Kaptam az öcsémtől egy flakon formaleválasztót. Igaz nem most, és használtam is már, de most mondott egy új trükköt. A tortaformát kifújtam a sprével, majd beszórtam nagyon finom szemű kristálycukorral (nádcukorral). Ettől a sütemény felülete kicsit érdesebb lesz, és nem csúszik le róla olyan könnyen a csokoládé bevonat.
Hozzávalók a tortához:
150 g étcsokoládé (én 70%-os csokoládét használtam)
100 g marcipán massza
6 tojás sárgája
160 g puha vaj
150 g liszt
3 evőkanál kakaó por
1 teáskanál sütőpor
80 g őrölt mandula
6 tojás fehérje
150 g cukor
1 csipet só
50 ml Créme de Cassis
Hozzávalók a töltelékhez:
100 ml Créme de Cassis
1 üveg feketeribizli lekvár (350 g)
Hozzávalók a csokoládé bevonathoz:
150 g étcsokoládé
100 ml víz
200 g cukor
Előkészítés: egy 26 cm-es tortaformát befújok formaleválasztóval, és megszórom nagyon finom szemű nádcukorral, ettől a csokoládé bevonat jobban megtapad majd a tortán. A csokoládét vízgőz felett megolvasztom, a tojásokat szétválasztom, a marcipán masszát durva reszelőn lereszelem, a sütőt 180 C fokra előmelegítem.
Ügymenet: a vajat habosra keverem, egyesével hozzáadom a tojások sárgáját, a marcipán masszát, az olvasztott csokoládét és jó alaposan összedolgozom a keveréket. A lisztet elkeverem a sütőporral, kakaóval és az őrölt mandulával. A tojások fehérjét a csipet sóval és az apránként hozzáadott cukorral kemény habbá verem. A likőrt belekeverem a csokoládés vajas masszába, majd a tojáshab 1/3 részét is belekeverem. Innentől kézzel, egy hablapát segítségével felváltva keverem a lisztes keveréket és a tojáshabot a csokoládés masszához, vigyázva, hogy a tojáshab minél kevésbé törjön össze. A keveréket az előkészített tortaformába simítom, úgy hogy a szélén a hablapát segítségével kicsit felfelé húzom a masszát, hogy sülés közben ne púposodjon fel a tészta közepe. Az én elektromos de nem hőlégkeveréses sütőmben kb. 45-50 perc alatt sül meg, a végén tűpróbával ellenőrzöm, hogy elkészült-e. A kész süteményt néhány percig a formában pihentetem, majd rácsra borítva hagyom teljesen kihűlni.
A kihűlt tortalapot tortafűrésszel 3 lapra vágom. A lapokat meglocsolom a likőr felével, a többit a lekvárhoz keverem. A lekvárból félreteszek egy keveset a bevonáshoz. Az alsó lapot megkenem lekvárral, ráhelyezem a középső lapot, rákenem a maradék lekvárt, ráhelyezem a tetejét. A félretett lekvárt rúdmixerrel simára dolgozom, majd bevonom vele a torta külsejét. Rövid ideig pihentetem, hogy a tészta magába szívja a lekvár.
A bevonat elkészítéséhez a vízből és a cukorból szirupot főzök, leveszem a tűzről, és hozzáadom az összetördelt csokoládét. Addig kavargatom, amíg a csokoládé felolvad és egységes massza lesz belőle.
Tudom, hogy a bevonat akkor lesz szép fényes, ha a csokoládét temperálják, de ez egy kis háztartásban, eszközök hiányában nehézségekbe ütközik. Én hideg vízfürdőbe állítottam az edényt, és folyamatosan kevergetve némileg visszahűtöttem a masszát, majd ismét felmelegítettem.
A folyékony bevonatot a torta közepére öntöm, majd egy széles pengéjű késsel elsimítom a torta tetején, illetve oldalán. A megmaradt csokoládé bevonatot papírtölcsérbe töltöm, és ezzel díszítem a torta tetejét.
Hú ez nagyon jó volt! Tapasztalataim szerint nálam valamiért az édes szekció az olvasottabb, de ezt a receptet szívből ajánlom mindenkinek, aki hozzám hasonlóan szereti a marhahúst! Aki meg nem, az magára vessen, nem tudja miből marad ki! A marhapörköltet is elég jól főzöm állítólag, de ez valami mesés volt, a hús vaj puhára párolódott az üvegecske vörösborban, a fűszerezése pedig…, észre sem vették azt a rudacska fahéjat :). Azért volt egy kis pánik, mert a hozzávalók listáját kétszer is ellenőriztem ugyan, de a 24 órás pácolódáson valahogy átsiklottam, ebédnek meg lenni kellett, mert követelték, úgyhogy végül csak 2 órát töltött a hús a borfürdőben.
Még a nyáron kaptam Pirostól egy üvegcse medvehagyma pestot. Gondosan elhelyeztem a hűtőszekrényben, aztán kicsit megfeledkeztem róla. Néha ugyan bevillant, hogy kezdeni kellene vele valamit, de ami késik jó helyen van! Néhány hete beszélgettünk az index spektrumos topicjában a Duna tévé Ízőrzők című műsoráról, és a benne szereplő medvehagymás pogácsáról. Akkor már körvonalazódott is az én pestom felhasználási területe. Az Ízőrzőket egyébként szívből ajánlom mindenkinek, a műsor receptjei pedig a neten is megtalálhatók. Én végül elsőre TTAMAS kolléga receptjét próbáltam ki a topicból, legközelebb jön a tévés recept.
Szerda este ázottan, fázottan értem haza, és jó kedvre csak az adott okot, hogy csütörtök-péntekre szabaddá tettem magam. Ennek egyik oka a birsalmasajt szerencsésen el is készült, sikerült megúsznom két kisebb vízhólyaggal.
Azonban szerda este találtam egy furcsa kis kupacot a konyha sarkában.
- ???
– Ez az idei céklatermés.
– Ez mind?
– Ja!
Bevallom, jobb időkben az ilyen méretű gubicsokat a tyúkoknak adtuk, de egy ilyen aszályos nyár után meg kellett becsülni azt a marék „bébi céklát”. Mivel a cékla erősen színez, én általában tartózkodom más összetevőkel való kombinálásától, de most ott lapulnak a pincében az ominózus lila répáim, amik ugye húslevesbe nem valóak, és további nézelődés után találtam még lila hagymát is. Több sem kellett, ezeket mind megpucoltam, nagyjából azonos méretűre daraboltam és sütőzacskóba dugtam őket. Isteni köret lett belőlük a csülök mellé.
Házi feladatot kaptam Cserkétől, aki azt kérdezte, tudatos vásárló vagyok é? Sok-sok kérdésre kellett felelnem, jó kis lecke volt. Elgondolkodtató.
1. Írd össze, mire van szükséged! Csak azt vedd meg, amire ténylegesen szükséged van, ne azt, amit el akarnak neked adni. A nagy bevásárlóközpontok és a reklámok profi módon csábítanak a felesleges pénzköltésre.
Apukám mindig azt mondta, "akinek nincsen esze, legyen notesze!" A hűtőszekrény ajtaján van is egy mágneses jegyzettömb, ha valami kifogy, azt oda felvésem. Aztán szépen itthon hagyom. De legalább mások látják, hogy mit kell venni, és néha beszerzik. Vagy felhívhatom őket, hogy mit is írtam fel? Egyébként réges-régen olvastam egy szakácskönyv elején, hogy soha nem szabad éhesen menni bevásárolni. Amíg nem láttam ezt így leírva magam előtt, addig nem is gondoltam, hogy ez mekkora bölcsesség! Ugyanis ha éhes vagyok, akkor hajlamos vagyok sokkal több élelmiszert megvenni, mint amennyire szükségünk lenne.
2. Menj a piacra vagy helyi boltba! Így vásárlásoddal a helyi kisvállalkozókat, a helyi gazdaságot támogatod, amitől a te jóléted is függ. A multinacionális üzletláncok profitja kikerül a helyi gazdasági körforgásból.
Na ezt nem nekem kellene mondani, én ezzel tisztában lennék, de valaki tolmácsolhatná Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata részére, hogy hiába a drága piaccsarnok felújítás, ha nincsenek napijegyes asztalok odabenn a kistermelőknek, falusi néniknek bácsiknak, akkor a kutya sem fog oda járni a drága piaccsarnokba, és lám veszteséges lesz, és majd jól be lehet zárni a boltot. Miután parkolási lehetőség sincs földi halandó vásárlóknak, a horrorisztikus bérleti árak okán pedig a viszonteladók is méreg drágák, ugyan miért járnának az emberek a piacra? Ott a hiper-szuper, és ott még csak nem is csapnak a kezemre, ha válogatok. Valahol azt olvastam, hogy a piac a város tükre, nos mit lehet ehhez hozzátenni? Bezzeg a római piac, hmmm… néha még álmodom vele.
Régóta kiszemeltem már ezt a receptet az Olasz Kulináriából, és ha már a gombóc lett az e havi VKF téma, kézenfekvőnek tűnt ezt készíteni köretként a vaddisznópörkölthöz.
A dél-tiroli konyhában a kenyér nemcsak az étkezések kísérője, fontos levesmártogató, de egy másik specialitásnak is alapvető hozzávalója: a kenyérmaradékokat és a száraz zsömlét ugyanis nem dobják ki, ebből készítik a kedvelt gombócokat. A változatosságról a gombóc tésztájába kerülő különféle adalékok gondoskodnak. Akad tartalmasabb, például szalonna vagy sajt, és soványabb (de ugyanolyan tradicionális), mint a hagyma, a paraj vagy a gomba. Igazi csemege a céklagombóc, amit barna vajjal és reszelt parmezán sajttal tálalnak.
Hozzávalók: 25 dkg szikkadt zsemle (vagy fehér kenyér), 3 egész tojás, 250 ml tej, 100 g füstölt húsos szalonna, 1 fej vöröshagyma, olíva olaj, 1 csokor petrezselyem zöldje, 6 evőkanál liszt, só, bors, reszelt szerecsendió, szükség esetén 2-3 evőkanál zsemlemorzsa.
Ügymenet: a zsemléket kis kockákra vágtam és egy nagy tálba halmoztam. A tojásokat és a tejet egy kézi habverővel eldolgoztam és a zsemlére öntöttem. 20 percig állni hagytam, közben néhányszor átkevertem, hogy a folyadék mindenütt átitassa a zsemlekockákat.
Ez alatt finomra aprítottam a vöröshagymát és a petrezselymet, a szalonnát pedig kis kockákra vágtam. Egy kanálnyi olíva olajon megpirítottam a szalonnát, majd kicsivel később hozzáadtam a vöröshagymát, legvégül a petrezselymet. Ezt a keveréket a beáztatott zsemléhez adtam, sóztam, borsoztam, rászórtam a lisztet és a szerecsendiót. Kézzel alaposan összedolgoztam a masszát. Enyhén sós vizet forraltam. Vizes kézzel 10 egyforma gombócot formáztam és kb. 10 perc alatt puhára főztem őket a vízben.
Na az igazsághoz hozzá tartozik, az első gombócon próbafőzést végeztem, és úgy láttam, hogy nem állt össze tökéletesen. Ekkor s.o.s. segítséget kértem, és a még itthon tartózkodó tiroli kihelyezett egység azt tanácsolta, hogy zsemlemorzsát adjak a masszához. A tanács bevált, a 3 evőkanál morzsától a gombóckáim tökéletesek lettek.
Mielőtt úgy tűnne, hogy én csak édességen élek, következzen végre egy fajsúlyosabb fogás. Még javában nyár volt, amikor belebotlottam az egyik áruházlánc akciós vaddisznó combjába. Gyorsan be is raktároztam belőle a fagyasztóba, mert valahogy a kánikulában nem kívántuk az ilyen nehéz ételeket. Most azonban, hogy az idő téliesre fordult, nagyon jól jött a készlet. Köretként pedig zsemlegombócot készítettem, ami épp aktuális a VKF e havi fordulójában.
